2012. december 31., hétfő

Szomorúfűz - Búcsú(s)zó



Drága Barátaink, Olvasóink!


Elmúlt karácsony és ismét egy újabb búcsúra készülünk!

Elrepült, s hamarosan vége ennek az évnek is. Újév közeleg.

Az év utolsó napja, Szilveszter van.

Mint minden évbúcsúztatókor, - most is összegezzük az elmúlt évet.

Ígéreteket teszünk, amit azután meg is szegünk.

Újra elmondhatjuk, hogy bizony szomorúság, bánat akadt bőven az óesztendőben a családok életében, szeretett kis országunk életében!

Kemény, s olykor keserű, kegyetlen volt ez az év is.

A természet ebben az évben is adta csodáit, ha olykor gonoszkodott is velünk.

S hogy mit hoz a jövő? - mit hoz az újév?



„Azt vedd észre, mit akarsz, így jó éved lesz.”

*

Elrepült megint egy év, jó is volt, meg rossz is.

Szilveszter éjszakáján, az újév hajnalán temetjük decembert.

Óévet bont az új.

Ahogy a csillagokba van írva, - a régi vigyen el minden bánatot,

A rosszat hagyjuk a múltra, a szép emléket vigyük az újba

Az újév hozzon békességet, boldogságot, bőséget, egészséget,

Adjon reményt, egy élhetőbb életet, örömet és szeretetet

Istenem, áldj meg minden embert  - az új esztendőben.

*

Utolsó napján az évnek,

Búcsúzik az óesztendő,

újba repítsen a jövő,



feledjük a bánatot

legalább egy napra,

durranjon a pezsgő,

gyöngyszemei fussanak,

a pohár koccanjon,

a tüzijáték villogjon

mindenki vigadjon



mikor elüti az óra

a tizenkettőt,

kívánjunk egymásnak:

BOLDOG ÚJESZTENDŐT!



Szomorúfűz

Weöres Sándor - Újévi köszöntő



Weöres Sándor
Újévi köszöntő
Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre -
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?
Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.
Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.
A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.
Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.
Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.
Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

.kaktusz - Óév búcsúztató



.kaktusz

Óév búcsúztató

Tudod arra gondoltam,

hogy az évnek van első,

és van utolsó napja,

az ember, alighogy

a régit sírva,

vagy nevetve elbúcsúztatta,

már boldog örömmel,

teli reménnyel

ünnepli az újat,

előtte még tesz fogadalmat,

a következő esztendőben

fog élni jobban,

szebben okosabban…

de miért is tenné,

egy átmulatott éjszaka

mit is változtatna:

felébredve,

feledve fogadalmat,

 elmúltával az áhítatnak,

ott folytatódik,

ahol abbamaradta régi,

változtatni,

jobb útra térni

az út közepén járva

szinte lehetetlen…

mindent,

ki kellene cserélnie

az embernek

még a gondolatait is,

azért inkább marad

a megszokott rosszon,

változtatni utat

kevés az akarat,

kell a csoda

a különleges,

a mindent megváltoztató …

tán épp az isteni szeretet,

amivel találkozni váratlanul

az a varázslat,

amelyik jó irányba viszi

még az elrontott életet is,

vele az újrakezdés

maga az újjászületés:

bort, búzát, békességet,

de legfőképp szeretetet!



2012. december 31.

Komáromi János - Boldog Új Évet Kívánok!



Komáromi János /Koma/

Boldog Új Évet Kívánok!
B ékés álmainkba ne csalódjunk soha
O ltalmazzon minket angyalok mosolya
L elkünkben béke és szeretet virítson
D üh és gaz álnokság meg ne szomorítson
O stoba szólamra ne hajoljon szívünk
G azdagság kísérje minden vidám léptünk

Ú tjaink vigyenek igaz célunk felé
J övendőnk munkája ne váljon kereszté

É jszaka pompásan ragyogjon csillagod
V eled lehessek amikor csak akarod
E gymásra találjon most minden kereső
T ársával éljen minden egymást szerető

K özösen tegyük szebbé ezt a világot
Í zleljünk már most mennyei boldogságot
V áljon minden titkos, szép álmunk valóra
Á ldott legyen minden együtt töltött óra
N evetni tudjunk és őszintén örűlni
O dvas idő fogát messze elkerülni
K eveset mondok végül, de szépet: Kívánok Boldog Új Évet!
!

B. Huszta Irén - Éjfélkor



B. Huszta Irén
Éjfélkor
Ütött az óra
Éjfélre kondult a nagyharang
Pezsgő dugója
Pukkan s millió petárdahang
Szaggatja széjjel
A természetbéli zajokat

S az őrületben
Sehol sem találom magamat

Szivárvány tűzrózsák az égen
A poharakban pezsgő
Meghatottan könnyes szemekkel
Kívánjuk mind ami nem jő
A nagy mindenségben az ember
Csak apró porszemtöredék
Mégis gyakran arról képzeleg
Hogy ő a világ-mindenség

Ütött az óra
Újév született nyomán megint
Mi fogadkozva
Iszunk s szemünk az égre tekint
Könnyezve koccint
S kíván minden szépet mindenki
Hajnalra máris
Elfárad a vígság szeretni

Sík Sándor - Újévi reménykedés



Sík Sándor
Újévi reménykedés
Hóval jöttél, fiatal esztendő,
Csupa fehér vagy, szép-, jóra kelendő.
Napos és fehér, – ó ha az is volnál,
Naposabb, fehérebb a fekete ónál!

Szép hó, fényes, hűvös és metsző,
(Az üdvös értelem rokonának tetsző)
Jó melegítő, tiszta fehérség,
Borítsd be a rossz föld keserű kérgét!

Borítsd be, borítsd be, burkold el, öleld meg,
Holt-eleven szíve hátha fölenged.
Kripta-ürén a kifagyott mélynek
Hátha még pihegő magok is élnek.

Hisz felszakad egyszer a becstelen tél is!
Vérben és mocsokban ha százszor vetél is,
Egyszercsak, mégiscsak megjön a jövendő.
Hátha te lennél az, fiatal esztendő?

Hátha te lennél az, aki elbontod
Fejünk felől a fekete boltot,
Butaság fekete fellegei gátját,
S eget érhet újra az igaz imádság.

Kiálts, ne hallgass, igazak imája,
Hallja az Isten, hallja, kívánja!
Visszalengő hózivatar, pelyhezd az égre,
Zizegjed, zúgjad: szeretet, béke!

Nektek is, népek gyilkosai, balgák,
Kiérzi az Isten szívetek hangját.
Amit kimondani magatok se mertek,
A szegény nyomorult, vacogó lelket.

Bélpoklos hazugság üvöltésén által
A pőre szív az, mit az Isten áthall:
,,Ments meg, ó ments meg magunktól minket,
S átkozott magunktól szegény mieinket!''

Ó hallom, hallom az ember hangját,
Élők és hullák sírják, sikongják:
,,Kit ember-okosság beteg ördöggé tett,
Mentsd meg önmagától az emberiséget!''

Fekete földön újévi fehérség:
Zsibbadt szívünkben csecsemő reménység.
Isten, éveket, szíveket teremtő,
Teremtsen újjá ez az újesztendő!

Markovic Radmila - Szilveszter varázsa



Markovic Radmila
Szilveszter varázsa
Szilveszter éjjelén ragyog a lét,
remény szárnyán új dallal
közeledik az új év.
Szerelem mámorában úszó
kék, zöld, barna és fekete szemek,
mint a csillagszóró, átölelik a végtelent.
Csak egy ölelés,
csak egy csók,
csak egy pohár pezsgő,
csak egy felejthetetlen éjszaka
és jön az ébredés.

dr. Szeicz János - Szilveszteri koccintás



dr. Szeicz János
Szilveszteri koccintás
Ma éjjel csak ketten vagyunk,
a magány és én,
két pohárból pezsgőt iszunk
éjfél idején.

Formállak magamnak téged
testetlen magány,
mert akivel együtt élek
nem lehet talány.

Kedves vagy és ragaszkodó,
téged nem zavar,
ha füstfelhőbe burkol
a parázsló szivar.

Ha dalolni támad kedvem
csendben hallgatod,
vagy piába fojtom vágyam,
azt is rám hagyod.

Empátiád mert ilyen nagy
nő vagy, gondolom,
az újévben csókra vágyik
pezsgős mámorom.

Bár kacéran körbelengsz,
csókot mégsem adsz,
holnap kijózanodok és
útilaput kapsz.

Della Mária - Bízzatok!



Della Mária
Bízzatok!
Évtizedek tornyosulnak vállam felett,
még nem tudom, hányszor kívánok újévet.
Delem már jóval elmúlt felettem,
Jócskán megettem kimért kenyerem.

Kívánjatok szerencsét hozó évet,
testi egészséget, lelki békességet.
Én adok bölcsességet és szeretetet,
ha kapok tőletek, hiszem, tovább élek.

Ne aggódjatok a holnapotok miatt.
Tán kevés a lencse, és virslire sem maradt,
mégis emeld a félig telt poharat
egy ÚJ ÉVRE, mely csak jobbat hozhat!

Novák László - B.Ú.É.K.



Novák László

Pezsgő durranjon,
malac visítson,
mámorunk az égbe,
repítsen Újévbe.


Fogd a poharat,
vágd a földhöz,
veszítsd ürömöd,
az Óévet törlöd.


Tűzijáték repüljön,
petárda robbanjon,
betegség kerüljön,
szeretet ömöljön.


Szóljon a Szilveszter,
rikítson megannyi duda,
hamarosan felvirrad,
Új Évnek hajnala.


Érlelődjön lelkem,
s Istenem engedd,
Jó Egészséget kívánjak,
minden szerettemnek.


Tűnjön a gondolatban,
vesszen el a szavakban,
elmúlt tizenkét hónap gondja,
legyen remény, kenyér kovásza.


Újév első reggele,
összekulcsolt kezekbe,
egyetlen fohászban,
az Örök aratásban.

Hollósy Tóth Klára - Mit hozol?



Hollósy Tóth Klára
Mit hozol?
Mit hozol nekünk megint újév?
Sorold a jót, rosszat! Hallgatom.
bízik benned a nem szűnő remény,
mint koldus, a luxusvonaton.
Ne hozz nekünk már semmi rosszat,
így is sok a bánat, gyötrelem,
semmit ne adj, ha jót nem adhatsz,
ne vergődtess folyton, szüntelen!

Békítsd meg velem kérlek az időt,
ne rohanjon ennyire felettem!
Legyen lassúbb, sokkal megértőbb,
amíg szeretném, addig legyen velem!
Túl gyors ez a semmibe rohanás,
létgyertyámnak mind a két végén égek,
az égésterméktől fulladok, nem bírom,
szabj határt kérlek a kergetésnek!

Időelégtelenségben élek,
marasztald, időzzön többet nálam!
Maradjon jó ideig vendégem,
legyen ő az alkotótársam!
Megígérem, ha kibékül velem,
ha barátom lesz, a szívébe fogad,
és örök társamul elnyerhetem,
neki éneklem legszebb dalomat.

Kányádi Sándor - Újesztendő



Kányádi Sándor
Új esztendő
Új esztendő, új esztendő,
nem tud rólad a nagy erdő,
sem a hó alatt a határ,
sem a határ fölött szálló
árva madár.

Új esztendő, új esztendő,
nem volt a nyakadban csengő,
nesztelenül érkeztél meg,
lábad nyomát nem érezték
az ösvények.

Csak a hold, az elmerengő,
csak a nap, az alvajáró,
jelezték, hogy újra megjő
éjfélkor az esedékes
új esztendő.

Csak mi vártunk illendően,
vidám kedvvel, ünneplőben,
csak a népek vártak téged,
háromszázhatvanöt napi
reménységnek.

Lesznai Anna - Szilveszter hídján



Lesznai Anna
Szilveszter hídján

Hej, lángol a rőzse, dalos kandalló,
hamvadó rőzse, daloló palló.
Évből az évbe karcsún hidalló
Szilveszter hídja: most általléplek.

Mit vigyek magammal az eredő évbe?
Mit vonjak magammal a révülő révbe?
Mit lökjek a lángba, mit ejtsek az éjbe?
Hej, haj.

Hej, haj! vigyem a batyum, vigyem a nótám?
Vigyem a házam, vigyem a szolgám?
Vigyem az ősöm, vigyem a párom?
Mit vigyek által az ingó határon?
Hej, haj.

Elverve a terhem, elszórva a nóta
a házam is zárom, szabad a szolga.
Ősök örökje, örökös párom
nem viszlek által az ingó határon.

Nem viszlek át téged se, te kérdő, te kedves,
köntösöm széle könnyedtől nedves.
Hej tulipiros örvény, tulipiros árok!
Túlnan a hónap, hol szivem jót kap:
Szilveszter hídján egyedül járok!
Hej, haj!

Ki szól utánam, ki int haraggal,
hangosan halló harangos hanggal?
...Istent se viszem által a hídon:
vagy megelőzött, vagy őt se hívom.

Lépteim mezők, szemeim percek,
fürtöm hevében aratás serceg,
ujjam újhodás, ajkam ajándék,
két karom szándék, térdeim halmok,
melleim delelők, csípőim alkonyok,
rokolyám tenger, lélegzetem szél,
homlokom csillag, szívem szivárvány!
Egyedül megyek át Szilveszter hídján.

Ady Endre - Boldog új évet



Ady Endre
Boldog új évet
Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kivánok.

Boldog új évet kivánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kivánok.

Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kivánok.

Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kivánok.

Szeles Csabáné - Újévi köszöntő



Szeles Csabáné



Ma van ennek az esztendőnek az utolsó napja,
Emlékképek élnek, pereg tovább a filmkocka,
Boldog pillanatok, barátságok szövődtek,
Ma még jelen, de holnap már emlékek.
Legdrágább kincset kaptam én a sorstól,
Felemeltél , ha lelkem mélyponton volt.
Te vagy a legdrágább, legjóságosabb anya,
Ezerszer áldom sorsom, ki utamat mutatta.
Önzetlen szereteted, minden percben érzem,
Szinte olvasol gondolataim nyitott könyvében.
Drága Gyöngy anyukám, köszönöm néked,
Anyám helyett anyám vagy te jóságos lélek.
Nilka, te vagy aki nagyon közel állsz hozzám,
Érjen bánat, öröm, őrangyalként vigyázok rád.
Mosoly legyen arcodon, legyél nagyon boldog,
Melletted vagyok, nem csak ha nagy a gondod.
Napkorong lakóinak szívemből azt kívánom,
Beteljesedjenek a hőn áhított, csodálatos álmok.
Mindenkinek Békés, Boldog Új Évet kívánok!

¤

Újévi köszöntő



Együtt töltöttük itt az újév első perceit,
Vidám hangulatban, áttáncoltuk lépteit,
Pezsgő gyöngyözik, kristálypoharainkban,
Köszöntjük az új évet, bízva a holnapban.
Fogadalmat tettünk, amit meg nem szegünk,
Reménykedve vártuk, eszünket nem vesztjük.
Eljöttél szép új év, ma minden olyan csodás,
Fiatal és öreg nem számít ma semmi más,
Béke és szeretet övezi a feltöltődött testet,
Ma a világ minden táján, új évet köszöntnek.
Boldog, Békés Új esztendőt kívánok mindenkinek!

2012. december 30., vasárnap

Szomorúfűz - Lélekhangok ...



Szomorúfűz



Évszakok múlnak el felettünk. Szívünkben sok-sok emlék.

Dallamok szárnyalnak az éterben.

Gyengék is, erősek is voltunk életünkben,

de hiába várunk már boldogabb, szebb napokra.

Sebeink mélyek, sajognak, fájnak, - irgalmat nem nyújtanak.

A szív hangja szól még, ám csillagaink lassan kihunynak.

Ráncok törik meg arcunkat, homlokunkon mély barázdák,

hajunkba ezüst szálakat fest az idő.

Egyre többször gondolunk a halálra, az elmúlásra.

Minden egyes nap életünk nagy ajándéka.

Éjszakáink egyedül, magányosan telnek, zaklatott álmokban.

Nincs, ki ölelésével melengessen.

Ébredéseink után egyedül ballagunk tovább az úton,

s a melódiák is egyre halkabban szólnak.



a szemekben gyertyafény,

a könnyekben csillagfény

a lelkek ölelő álmai az

elhalványuló éjszakákban


Serfőző Attila - Tűzvihar



Serfőző Attila
Tűzvihar
Apró szilánkokból állított egész vagyunk,
vágykereső lélek-atomok,
tüdőnkben szomj motoz,
és a tegnapok.
*
Agyamba hajtogattalak,
mint díszes papírhajót,
ködömbe bújtattam
mindet, ami jó volt.

Most némaság perceg
ujjongó nyelvemen,
hitem feléd száguld,
óceánja nem pihen…(!)