Maróti László - Sassal álmodtam

Maróti László

Sassal álmodtam

Álmomban sas madár repült el felettünk,
Azt mondta, megnézi, mivel vár a jövő,
Amíg ő visszajön nincs is mitől félnünk,
Addig a jövővel ne sokat törődjünk.

Aztán az alkonnyal vihar tört a tájra,
Imádkozva jött ki házából minden nép,
Sötét árny lebbent a Nagytemplom tornyára,
A sas madár volt az: lógott mindkét szárnya.

Hisz ez álom volt csak. Nincs ilyen nagy madár
Sehol a világon s beszélni sem képes.
Ám, ha meggondolom, nem is ez a lényeg:
Lássátok a szárnyát! Ezt emésszétek meg!

Maróti László - Vándor

Maróti László

Vándor

Sírás és nevetés, gondtalan gyermekkor,
Leszek én is nagyobb, erősebb és bátor.
Hogy mi történt tegnap, mért is érdekelne?
Gyermeknek csak mára, mostra van ideje.

Majd mozdonyvezető, rendőr vagy tűzoltó;
Nagy-hatalmú leszek: király, vagy hasonló.
Az, aki ma kicsi, ürhajós, vagy rocksztár,
Az szeretne lenni: a legtöbb erre vár.

Ma már mindez mindegy, nem lettem egyik sem.
Próbáltam, de végül nem bírtam, s leültem.
Leültem, s leírtam, hogy min gondolkoztam.
Sokszor előfordult, hogy még le is írtam.

Ma már öreg vagyok, éltem pár tíz évet,
Magam mögött tudok egy hosszú életet.
Sokszor nézek vissza, szívem belesajdul,
Mint mikor a vándor néha hátrafordul,
Ha a messzi múltból egy harang megkondul.

Maróti László - Gonosz tavasz

Maróti László

Gonosz tavasz

Ez a tavasz úgy tett, mintha nyár akarna lenni.
Záporral és zivatarral, jéggel jött temetni.
Ott álltunk a hideg vízben, döngöltük a zsákot,
De te, tavasz, nagy felhőkből szórtad ránk az átkot.

Mindi ravasz minden tavasz, azt hittük, csak viccel,
„Aranyat ér” – mondogattuk, de mi ennyi vízzel
Mit csináljunk, hová tegyük? Ennyi dézsánk nincsen,
Noé kéne a bárkával, de még csónak sincsen

Mivel megmentsük amink volt, minden semmivé lett,
Leverten hever a vetés: sárba veszett élet.
Nyomorulttá tettél minket évszakok zsiványa,
Gyönyörködhetsz, hogy mit tettél. Aki látja bánja.

Takarodj a szemünk elől, ne is lássunk télig,
Ne a nyarat utánozd, a telet mímeld. Félig.
Félig, mondom, ellehetnénk tán kevesebb fával,
Hiszen lássad, hogy elbántál az ember fiával.

Ez a tavasz úgy tett, mintha nyár akarna lenni.
Eljátszódott, megmutatta, hogy mit meg tud tenni
Hogyha épp a hangulatja, kedve úgy óhajtja,
Embert és a virágszirmot mind a vízbe fojtja.

Maróti László - Zenélj!

Maróti László

Zenélj!

Zenélj nekem.
Ülj le aranyszínü hárfád mögé és
zenélj nekem.
Te tudod, hogy meghallom,
amikor megpendíted
azt a hangot.
Lehajtod a fejed?
Ó, ne hidd:
Az a pendítésed nem parancs
és pláne nem itélet.
Neked zene, nekem jel.
Hang.
Lépés a fény felé.
Zenélj. Hallod?
Zenélj! Hogy a fene egyen meg!

Maróti László - Világnyi börtönben

Maróti László

Világnyi börtönben

Arra eszméltem, hogy megrendült a világ.
Ijesztő morajra, sírásra riadtam,

Láncra verten ültem, sajgott minden tagom,
Nem hogy szabadulni, mozdulni sem tudtam.

Régóta lehetek börtönömben. Látom,
Köröttem fekszik az egész történelem.

Nem hallok egyebet: jajszót, panaszkodást,
Lemondó sóhajtást: ”Segíts meg, Istenem”.

Nézz körül, ez mind a két kezünk munkája,
Mellét döngve verő ember büszkesége.

Örökre bezárva egy nyirkos kamrába,
Ez itt bizony nem más, mint két kezünk bűne.

Ablakomon tábla, fény által nem járja,
Évezreket éltem magatehetetlen.

Nem tudtam mi van a börtönfalakon túl.
Új indulat feszült lábomban, kezemben.

Éreztem az erőt, mozdulni akartam,
Miért hittem eddig, hogy remény sincs többé?

Próbálnom kell tenni: végre talpra álltam.
Láncaim lehulltak mind a lábom elé.

Minden fal leomlott, újra szabad voltam,
Elröppent a tábla s vele a sötétség,

A világosságtól szinte megvakultam,
Világnyi szobámban áldott fény ömlött szét.

Fény és tér köröttem: magas hegyen álltam,
Jövőm bizalommal fűtötte lelkemet,

Szabadon időben messzire elláttam,
Remény dobogtatta áthevült szívemet.

Azóta remélem, helyes úton járunk,
Beláttuk a sok bűnt amit elkövettünk,

Eljött a mi időnk! Ez volt, mire vártunk:
Végre megtanultuk mivégre is éltünk.

Maróti László - Rémálom

Maróti László

Rémálom

Kihulltak a betűk mind a könyveimből.
Bokámig érnek s én mozdulni sem merek,
mert ha csak egyet is lépnék akármerre,
ezreket taposnék halálra: örökre.
Hogy rakjam most vissza ahogy eddig voltak?
Melyik szóval kezdjem vagy melyik betűvel?
Mi marad utánam? Oda minden régi!
Meg kell hogy mozduljak: újabbakat írni.
„Mit nyöszörögsz hékás? Tán rosszat álmodtál?
Mintha súlyos málhát kellett vón cipelned!”
„Lábom vert gyökeret. Jó, hogy ébren vagyok!
Könyveim a polcon. Most már aludhatok”.

Maróti László - Barátok

Maróti László

Barátok

Te és én jó barátok vagyunk.
Ha mosolyogsz, én is.
Ha neked fáj, nekem is.
Ha sírsz, én is.
Ha leugrasz egy hídról,
Hiányozni fogsz.

Maróti László - Aki fákat ültet

Maróti László

Aki fákat ültet

Aki fákat ültet, életeket ültet!
Megérdemel tőlünk minden tiszteletet.
A fák állnak s bölcsen mindent megjegyeznek,
Miféle életet élnek az emberek.
Kérgükbe zárnak egy egész történelmet,
Embert: jót és rosszat, ördögöt és szentet.
Ha értenénk őket, tudnának mesélni,
Tanácsokat adni, oktatni, nevelni
Arról amit láttak, kik alattuk jártak,
Csatákat vívtak vagy valamire vártak.

Alacsony vagy sudár: minden fa égig ér,
Öleld meg ha tudod, mindennél többet ér.
Csendes megfigyelők, ők mindig csak adnak:
Madaraknak ágat mire fészket raknak,
Méheknek sok mézet, napfénytől fényeset,
Megfáradt vándornak alváshoz fekhelyet.

Aki fákat ültet, életeket ültet!
Meghajolva dug le vesszőt, szeretetet.
A ledugott vessző magát fává növi,
Alattunk a földet teli s teleszövi
Gyökerekkel melyben idő s élet lüktet,
Mert életet ültet az aki fát ültet.