Ecsedi Éva - Alagút

Ecsedi Éva
Alagút

Virágok illata lebeg a nyári éjben,
szeretnék még szépet írni, de nem tudok…
…mért nem.

Túl sok a fekete folt…

A hegyek sötéten pihennek,
álmodnak ezüst csillagfényben…

Közhelyes szívemben érzés kering,
érzem minden sejtemben a kínt…

S a fák fölém magasodnak,
őrzöm ízét az utolsó csóknak…

Hangok… halkan, csendesen…
zokog a lelkem, kedvesem.

Forog a Föld…

Égig érnek a lépcsők,
nem lesznek több vasárnapok sem hétfők

…

Táncolok… árva lány hajamba
színes szalagokat fonok…

Szférák zenéje fejemben,
szétfoszlik létem a világtengerben…

Alagút…

Végére értem,
bocsássa meg az ég, gyengeségem…

Ecsedi Éva - Igen

Ecsedi Éva

Igen 

Mondd, merre vezet az út
álmatlan éjjeleken,
merre s hova jut, ki
bársonyba temetkezett
szólj, lesz-e még remény"/királyfi/
Igen,
van remény, bár halotti lepel az éj,
sötétkék bársonyba temetett reménytelenségre ítélve,
hisszük, hogy eljön még amire várunk,
s többé nem lesz reménytelenségre ítélve magányunk.
**
Igen,
kell a csókod számolatlanul,
rebbenő pilláim alól szerelmesen nézlek,
kellenek a füledbe suttogott édes emlékek.
**
Igen,
kell a hárs illatú nyáresték villám cikázása,
kell a bódító parfűm csábítása,
kell az érett piros almák savanykás íze,
kell a csipkébe horgolt százévek elfeledett
Szindbád-szerű álomképe,
kell a még megannyi hízelgő szavak vágya,
kell a hullámzó keblek lágyan ívelt varázsa,
kell a harmat mosta talpak csendes osonása,
kell a csillagos nyárestéken fénybe hulló
éji lepkék násza,
kell a halk zenére ringó szerelem tánca,
kell a bársony bőrön lecsúszó selyem hűs simítása,
kell a kezeidnek ölemen kalandozó érintése,
kell a víz, hogy forróságtól áthevült testem hűtse,
kell a szellő, hogy hajunkba kapjon
kell a szerelem, hogy álommá váljon.
**
Igen,
nyári éjen szitáló langy eső...kell
gyűrt lepedő hideg érintése...kell
gyertyaláng halk sercegése...kell
lángjának titokzatos fénye...kell
pohár bor fanyar íze szánkon...kell
csókokban érezve mézzel édesítve...kell.
**
Igen,
kellesz nekem, ezerszer is kellesz,
mindened kell a tested és a lelked,
hát erre vezet az út álmatlan éjen,
hozzám vezet, szeretlek, érezd!

Ecsedi Éva - Mondd Anyám!

Ecsedi Éva

Mondd Anyám!

Mondd Anyám… velem most mi lesz?
Álmodtam szíved dobbanását, vagy csak
képzeltem, hogy a fény felé törve
siettem hozzád a végtelen tengervíz
sodrásában, vad viharok ordításában?
Mondd Anyám… vártál rám a tegnapok
múlandóságának nászágyán?
Mondd Anyám… mi végre adtad kezembe
életem fonalát, miért nem szakítottad el
Tenmagad, mikor még megmenthetted volna
egyszülött magzatod? - De mégis jó volt,
mert szerettem mosolyod, csengő hangú dalod,
lágyan simogató szemed sugarát.

- Anyám… hangod már nem hallom,
áldom kezed, csókolnám még, de nem lehet.
Fénnyé váltál, harmattá, szellővé, álommá.
- Anyám… egyszer voltál nekem, de többé
megismételhetetlen. Feloldódtál a semmiben,
elhagytál, hiába kértelek, maradj,
tudom menned kellett.

Mondd Anyám! Most hol talállak újra meg?

Ecsedi Éva - Reneszánsz szerelem

Ecsedi Éva

Reneszánsz szerelem

Mint feslő rózsa, késő tavaszban,
Ki reggel a napra nevetve ébred,
Szerelmes szívvel nézlek boldogan,
Hisz a legszebb kincsed nekem ígérted.
Ne menj még kérlek, jöjj fogd a kezem,
Nem lophatja el tőlünk senki a fényt,
Szoríts magadhoz és repülj velem,
Hallgassunk együtt titkos égi zenét.
Megosztom veled minden nappalom,
Minden éjjelem szép színes virágát,
Égő testemet most neked adom,
Érezd lelkemnek felizzó parazsát.

Mert tiéd vagyok már, csak rád éhezem
Szerelmedre vágyom mindig, szüntelen.

Ecsedi Éva - Hideg vers

Ecsedi Éva

Hideg vers

Egy álmos délután
a hideg bekúszott
az ajtó alatt
végig lebegett a szobán
bebújt a sublót fiókjába
aztán az ágy alá
majd megfordult
gonoszul mustrálta
mit támadhatna
orvul felemelkedett
a plafonra
onnan nézett
végig a szegényes
bútorokon
a kancsó boron a cipón
a rozoga asztalon
átkarolta az öreg fotelt
minek huzata
foszlott kopott
beleült ölébe
párát lehelt a tükörre
elhomályosítva
a szegényes képet
mit nem lát
a vak kanári
sem a macska
a sarokban
félve bújik előle
nem melegít
a kályha
már semmi tüzifája
a hideg örül
eleget tett
megdermesztette
az emlékeket...

Ecsedi Éva - Látom, hogy ...

Ecsedi Éva

Látom, hogy …

Látom, hogy…
arcomba folynak az álmok,
lassan csorogva, árkot vésve
százéves mocsokba...
Merre keressem az utat,
mi végre villan agyamba tudat?
Látom, hogy
hervadt virág díszít sírokat,
elfeledett ősök halmai alá kúszik
porladó csontvázig…
Látom, hogy
kopott kokott, zsoldos, hóhér, balga,
szunnyadó vére alvad,
nem moccan a zajra, míg
kilopja az éj, fényét szeméből.
Látom, hogy
himlő mi fekete volt
holttá merevített elevent, mozgót.
Látom, hogy
eltemetett mélyre a kor, szertelen
szerelmet, vad kéjt, aggszüzet,
pokoltüzet.
Látom, hogyan
járja sátáni táncát a Hold,
álmodja milyen szép volt
vászonra festett szennye a létnek.
Látom, hogy
sorban vonulnak vének,
porban, meztélláb, bőrük aszott,
ráncos-halott, bűzös leheletük
lelkeket őrlő daráló.
Látom, hogy
málló vakolat pereg,
elered az eső, eltűn az idő,
tort ül a vendég a sereg.
Látom, hogy
arcukba folynak az álmok…
Ahová nem ér el a képzelet,
oda mennek múltat álmodó emberek…

Ecsedi Éva - Csóktrilógia

Ecsedi Éva

Csóktrilógia

Napcsók

Karjaimba hanyatlik a Nap
szerelmesen csókolva tűröm
miközben izzik sistereg a bőröm
forró szerelme szívembe árad
cseppfolyóssá marja számat
nem enged szorít erősen
s testemet követeli éhesen
belém hatól keményen a lángja
s egy lobbanással égek el
kupac hamuvá válva...
*
Holdcsók
 
Kékes fényével takarta be testem
jéghideg sugarával magához láncolt
delejes szemével hipnotikus álomba rántott
szorosan átölelt jéggé dermesztette lelkem
csókolt csókolt csókolt a Hold csókolt
darabokra roppantva törékeny szerelmem
csillagporrá zúzva hajnali harmattal földre zuhanok
virágos mezőkön holdvirággá válva szikrázva ragyogok...
*
Csillagcsók

Roppan a hó a talpam alatt téli éjen
szikráznak a csillagok fenn az égen
szerelmes szívemmel csókokra gondolok
halkan egy kis dalocskát dúdolok
egy csillag vált ki a többi közül
hozzám siet felém repül
sugarával érinti nyakam
lágyan csókolja ajkával ajkam
körülöleli testem magához von
szerelmével hajamba ezüst koszorút fon.

Ecsedi Éva - Holdfogyatkozás

Ecsedi Éva

Holdfogyatkozás

Éjjeli menedékem
Széttört emlékem darabjai
Holdfogyatkozás

Tintába mártott tollheggyel
Törött ablaküveget karcolok
Szétfolyt fényekre vadászok

Préselt leveleket ragasztok
Színesek és nagyok erdő emlékei
Mint a halott pillangók

Imakönyv lapjai közt elszáradt
Rózsaszirom száz év magány
Szökik el láthatatlanul

Éjféli ébredések
Teljes sötétségbe borult szoba
Holdfogyatkozás

Ecsedi Éva - Ha elmúlik a szerelem

Ecsedi Éva

Ha elmúlik a szerelem

Ha elmúlik a szerelem, már nem nézünk egymásra.
Talán szégyelljük, hogy valami közünk volt hozzá.
Ridegen elmegyünk egymás mellett, haragudva,
vagy hazudjuk, hogy jó volt. Fájt az egész,
mégis szerettük egymást. Ki tehet róla?
Bántottál - talán. A végén teher voltam neked.
Elmúlt a szerelem. Nem beszélünk többet,
nem nézünk egymás szemébe, tétován,
elfordított fejjel sietünk tovább. Minden ami maradt,
egy halk szia. Nem vibrál a levegő, csak a borús
novemberi köd szitálja arcunkba a hideget.

Volt kedvesem. Titkolt, szeretett. Elhagyott.
Senki nem tehet róla, hogy elmúlt a szerelem.
Talán nem is volt. Ki tehet róla?

Ecsedi Éva - csend ---

Ecsedi Éva

csend ---

rengetegbe lépett
letépett
kínkeserv vágott
virág hervadt szirma
hull a levél
pereg a nap
nap után
tegnap és ma közt
vízválasztó ---

öröklét becsapható
fullad a féregrágta
törzsállomány
szerves vagy szervetlen
létképlet
alkotta magány ---

vánszorog a kín
feszül az ín
pulzusa vert
veretlen mára
halványuló fények
vibrálva verdesnek
libbenő kendő
véres szenvedéssel
szült magzata
áldott
szerelemvirág
kilökte méhéből
kietlen világa

--- csend ---
végtelen csend
örök rendbe zárva

Ecsedi Éva - Összefonódás

Ecsedi Éva

Összefonódás 

Vége a varázsnak
Elszálltak a felhők
Az erdők mélyén lapul a fény
Reménytelen időtlensége
Vénséges vén koroknak
Haldokolnak a láncon vezetett
Fékeveszett eonok
Nem hordok tarisznyámban ezer
És ezer évet, de cipelek
Eltemetetlen veszteséget
Érthetetlen mennyit mentem
Kerestelek és mire megtalállak
Gátak állják utam a távolság
Fáj mint ezer tüske szúrása
Áldás nem kíséri utam
De tudtam hogy szerettelek
A kezdetek hajnalán...

...az ég alján lenyugvó napban
Láttam szemed mint ragyog
S te vállamra hajtottad fejed
Hallgattad hogyan szól ujjaim alatt
A lant halkan csak neked
Szavak nélkül értettük egymást
Egy rezdülés elég volt
S tudtuk szétszakít minket a gyász
De majd egyszer az idők végezetén
Harmat mosta fénytestünk
Újra összefonódik
Újra összekapcsol majd minket
Szerelmünk s az öröklét.

De nem, nem hiszem!
Csak álmodtam az egészet,
Hiszen minden elmúlt.
És sosem volt kezdet és sosem volt múlt,
De eljött a vég
S egy hajnalon minden kapu bezárult...

Ecsedi Éva - Álmodok

Ecsedi Éva

Álmodok

Álmodom a magas fenyők közt
Trillázó madarat,

Álmodom, hogy magas hegyek mögé
Bukik le a fáradt nyári nap,
Álmodom a patak csobogását,
Ahogy sietve rohan tova,
Álmodom a nagymezőt
Mikor Hold fényben fürdik téli álomban,
Álmodom még a kék eget,
Álmodom a nyári erdőket,
Álmodom a fáradt fényeket
Őszi estéken,
Álmodom az árvalányhajat,
Mit a szél simogat gyengéden,
Álmodom a friss eső mosta ősfákat,
Erdő sűrűjében megbúvó avar szagú gombákat.

Álmodok, mert álmodni jó,
Álmodok, mert álmomban nem csal meg a forró
Csók, ölelés, nevetés...
Álmodok, mert álmomban semmi nem fáj,
És jó a puha érintés,
Álmomban mindig itt vagy velem,
Álmomban nincs félelem.

Szóval álmodni jó,
Csak ennyit akartam elmondani neked,
S ha van kedved, álmodj tovább velem.

Ecsedi Éva - Titkos éj veled

Ecsedi Éva

Titkos éj veled

Vezet a Hold hozzám
Titokzatos éjjel
Mikor a csend némább
Már nem lehet
Halkan koppan a lépted
A sötétben megfogod kezem
Fülembe nevem suttogod
Hogy mennyire kívánsz
Nyakamba csókolod
Belé remegek vágyainkba
Szerelmedre vágyakozva
Hagyom hogy vezess
Testem kinyílik mint virág
Harmatos reggelen

Ecsedi Éva - Olyan vagy nekem

Ecsedi Éva

Olyan vagy nekem

Olyan vagy nekem kedves,
Mint éjszakában a csillagok.
Mint éjszakai égen a Hold.
Világítasz nekem, fényed ragyog..

Olyan vagy nekem kedves,
Mint nappalnak a fénysugár.
Mint nappali égen a Napkorong.
Meleget adsz, szerelmed sugárzod.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint hűs víz a patakban.
Mint hűs víz, mi testem hevét nyugtatja.
Lágy simogatással, titkaim kutatja.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint virág a réten fű között.
Mint virág mi nékem virít.
Szépségedben gyönyörködök.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint méz, mely édességével csábít.
Mint csorgatott méz ajkamon,
Ha csókod kapom vágy kábít.

Olyan vagy nekem kedves,
Mint a legszebb lepke ki hozzám repül.
De jaj! Elszállt a lepke már nem látom.
Akkor én ezt az egészet csak álmodom.

Ecsedi Éva - Áramlatok

Ecsedi Éva

Áramlatok

Változó fényben úsznak át
szemem előtt halhatatlanságodnak
víztiszta emlékfoszlányai.
Emlékszem rád, ahogyan jöttél
azon az eső mosta hosszú betonúton.
A lámpák fényei köröket rajzoltak,
mint glóriát, fejed fölé.
Lehet, csak álmodtam, mégis
arcodon láttam nemsoká-halálod.
Fenn magasan sötét viharos szelek
nyikorgatták a rézkakast,
lenn rozsdás láncok csörögtek,
sírósan suttogott egy elfeledett régi
házban a huzat.
Még hallom lépteid, ahogy koppannak
a deszkapadlón.
Jössz át a szobákon, sötéten.
***
Halálodban most pihensz békében?
Vagy mélyen, abban a szűk ládában
tested elporladva nyugszik? Nyugszik?
Vagy áramlatokon vágtatsz át
és nevemet kiáltva halálomat várod?
***
Érzem, egy napon
megragadod karom
és lelkemmel
a semmibe rohansz vakon.
Én pedig hagyom...

Ecsedi Éva - Üvegrózsa

Ecsedi Éva

Üvegrózsa

Fák levelei közt átcikázó arany árnyak,
Bódult álomba szőtt porcelán emlékvirágaim.
Várlak egyre, hisz oly rég éreztem csókjaid,
Szemem lecsukom, arcomhoz simítom a vágyat.
Gyöngyökként guruló boldog kacagás,
Fátyolba burkolt sóhajokra nyílik ablakom,
Álmodón, lant húrjáról száll a dalom,
S felhők suhannak remegőn, mint a várakozás.
De ó jaj, ketté hasadt mámoros lelkem,
Sötéten csapódnak a gyilkos villámok,
Hová kerültem? Minden oly szomorú.
Mint üvegrózsa, törékenyé vált testem,
Bánatóceánba fulladtak az álmok,
Meghaltam, síromon elszáradt a koszorú.

Ecsedi Éva - Tél-temetés

Ecsedi Éva

Tél-temetés

https://m.youtube.com/watch?v=pTXAsAZV7FE

Lassan ébredt fel a természet,
a kikelet váratott magára.
Tél uralta továbbra is a földet
féltékeny volt a szép tavaszra.

Fel-felvillant a Nap mosolya, tüzet
még sem élesztett, gyenge volt lángja,
nem perzselte fel a szíveket,
hidegen kúszott borzongása.

Csontokig hatolt, közben kacagott,
azt hitte mókás, pedig szomorú
volt, ahogy minden nappal becsapott,

de elnyerte méltó jutalmát legott,
sírján tulipánból nőtt koszorú
virult, mikor a tavasz rá lecsapott.

Ecsedi Éva - Színes hullámokkal játszom

Ecsedi Éva

Színes hullámokkal játszom 

lépj hozzám
oldódj fel bennem
válj egyé a mindenséggel
mutatok valami szépet
hallgasd a csendben
lepkék muzsikája éteri hang
titkos tanok közt kutassuk
hová tünt az álom
az angyalok miért zengik
szférákon túl halhatatlanságom
~~~~
gyere fogd a kezem
elfáradtam a hosszú úton
nem szól már énekem
csendesen futnak a percek
a dalt már csak dúdolom
horizont vöröse kigyúl
lángot fest ecsete
hullámzik a végtelen naplemente
~~~~
gyere hallgasd a dalt
most a Nap énekel fényesen
lágy tenor
hallgasd a zenét
Hold lantja szól csendesen
reneszánsz-kor
hallgasd a kacagást
csilingelnek a csillagok
ezüstfolyam
hallgasd a sóhajt
mit a szél füledbe susog
tóba csobban a titok
~~~~
gyere fogd meg kezem
indulni kell a nagy útra
csillagkapukon átlépve
fények vezetnek a múltba
hermetikus emlékeinkbe
hajók úsznak
átszelve a fényeket
s a spirális időgömbjeimbe
gyűjtött szerelemcseppeket
egyenként hullajtom
elviszi a napszél messzi világokba
sóhajom
~~~~
gyere fogd meg kezem
ússzunk az árral szemben
ha elmerülnék fáradtan
ne engedj tarts erősen
ne hagyd meghalni lelkem
ne hagyd kihűlni
az ajándékba kapott szerelmem

Ecsedi Éva - Kedvesemhez

Ecsedi Éva

Kedvesemhez

Szívem minden percben érted dobban,
ám, oly nehéz a szavakat keresnem:
- De itt belül érzem, el kell mondjam,
mind azt, mit már eddig adtál nekem.

S mind az, mit lelkemben érzek irántad,
életem végtelen határain át,
száguld, áttörni képes minden falat.
Nem engedlek el, szerelmem erős vár.


Ajándékot kaptam tőled, rózsa
szirmokat szórtál lábaim elé:
- Mikor velem vagy, minden óra

drága kincs. Nem félek már karjaidban,
hozzád bújva repülök a fény felé.
Míg élek szívem csak érted dobban.

Ecsedi Éva - Múltamba tartok

Ecsedi Éva

Múltamba tartok

https://m.youtube.com/watch?v=fvGftBay1WE

Már nem adhatok semmit neked,
Se féltést, se szerelmet, se álmokat,
Szavaid őszintétlenné váltak, érzem,
Csak a csend öleli körül nyakamat.

Két szó és halkan távozom,
Betölthetetlen ürességgé vált a hiány,
Hajóm indul messzi vizeket rovón,
Billenti vastestét haragvó orkán.

Én állok a korlátba kapaszkodva,
Nézem az egyre távolodó partot,
Tudom, többé nem térek vissza,
Tűnt jelenemből múltamba tartok.