Reményik Sándor - Ágak hegyén arany megint

Reményik Sándor

Ágak hegyén arany megint

Alattatok megyek
Aranyló ághegyek
Megint, -  
Ködön át s mély borún,  
Tündérin, szomorún  
Valami tűnt varázs  
Int.

Mit kezdjek veletek
Aranyló ághegyek
Én?
Nekem már minden szép,
Lomb-arany, égi kék:  
Illanó hűtlen kép  
Holt tünemény.

Járna Ő köztetek  
Aranyló ághegyek  
Rögzítni imbolygó,  
Illanó színetek -  
Ihletné Képre a csend -  
Napszeme kinyílna,  
A napra kinyílna,  
Még egyszer kinyílna -:  
Őszi bánat helyett őszi öröm nyílna -

S alunnék helyette lent.

https://www.youtube.com/watch?v=hJXezFVGfew

Reményik Sándor - Megromlott hangszer

Reményik Sándor

Megromlott hangszer

Hiába minden, – egyre romlik
A lelkem: Isten hangszere.
A nyűtt idegek húr-hálózatán
Sátán vonója siklik, siklik,
S dallamtalan, kietlen hangzavar
Kavarog a nyomán.

Én Istenem, én Hangszer-készítőm,
És legfőbb Mesterem,
Te tudod: jót akartam,
Ne hagyj el engemet.
Ha máskép nem lehettem a Tied:
Az örökkévalóság szirtfalához
Vágd hozzá méltó haragodban
Méltatlan hangszered!

Reményik Sándor - Az Ige

Reményik Sándor

Az Ige

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
És áhitattal ejtsétek a szót,
A nyelv ma néktek végső menedéktek,
A nyelv ma tündérvár és katakomba,
Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek!

E drága nyelvet porrá ne törjétek,
Ne nyúljon hozzá avatatlanul
Senki: ne szaggassátok szirmait
A rózsafának, mely hóban virul.
Úgy beszéljen ki-ki magyarul,
Mintha imádkozna,
Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!

És aki költő, az legyen király,
És pap és próféta és soha más.
Nem illik daróc főpapi talárhoz,
S királyi nyelvhez koldus-dadogás.

Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek,
Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely,
Ki borát issza: Élet borát issza,
Előre néz s csak néha-néha vissza -
S a kelyhet többé nem engedi el!

Reményik Sándor - Békesség Istentől

Reményik Sándor

Békesség Istentől

https://www.youtube.com/watch?v=AJk_NSX5K9I

 

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – a szív,
Amíg ver, mindörökre nyugtalan.
De mindörökké nyughatatlanul,
Istentől mégis Békessége van.
Nyugalma nincs, de Békessége van.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – vihar,
Örök hullámzás a víz felszíne.
De lent a mélyben háborítatlanul
Pihen a tenger s az ember szíve,
Hadd hullámozzék a víz felszíne.
Békesség Istentől.

Nincs nyugalom, nincs nyugalom, – s ez a
Nyugtalanság, mint a járvány ragad.
Te sugarazd szét békességedet
És szóval, kézfogással másnak add.
Az Isten Békessége is ragad.
Békesség Istentől.

Reggel mondd, délben mondd és este mondd
A Feltámadott első, szép szavát.
És ragyogóbbá lesz a reggeled
És csillaghímesebb az éjszakád.
És békességesebb az éjszakád.
Békesség Istentől.

Békesség Istentől: mi így köszönjünk,
Hogy köszöntésünkben lélek legyen –
Vihartépett fák – ágainkon mégis
Vadgalamb búg és Békesség terem.
Békesség: köszöntésünk ez legyen.
Békesség Istentől.

Reményik Sándor - Jégvirág

Reményik Sándor

Jégvirág

Mint egy kísértet, hófehérbe'  
Az ablakomon megjelen.  
Egy ibolyának lelke tán, 
  De illattalan, színtelen.  
Rám néz sóhajtalan panasszal:  
Talán én téptem le tavasszal.

Talán egy harangvirág lelke,  
De rajta jégből a lepel. 
  A haranglábat: karcsú szárát  
Nyáron - talán én törtem el.  
Isten szavát elnémítottam.  
Most itt van, - s megszólal legottan!

Talán egy őszirózsa lelke,  
De kísértetesebb fehér:  
Ereiben megdermedett 
  A nyári nedv, az őszi vér.  
Tekintetem reszketve méri:  
Nem tudom, mit vétettem néki!

Holt virágokat ablakomra  
Így fest a lelkiismeret,  
S a halottakat mutogatva  
Kérdezi rendre: Ismered?!  
Ibolya, csengettyűke, rózsa!...  
Tél van, éjfélt ütött az óra!

Bocsássatok meg, drága holtak, 
  Kezemtarolta bús mezők,  
Inkább nem tépek több virágot,  
Ő, csak adjatok pihenőt! 
  Ha majd a nyári réten járok,  
Eszembe juttok: jégvirágok!

Reményik Sándor - A karácsonyfa megérkezik; - panaszkodik; - énekel

Reményik Sándor

A karácsonyfa megérkezik

Mögötte elmaradt a nagyhavas,
Mögötte elmaradt a rengeteg,
A piacon most megállnak vele
A nagy utat járt, csendes szekerek.

Vizsgálgatják növését, termetét,
Az emberek közt kézről-kézre jár.
Az óriás lemetszett, csonka karja,
A kis fenyőfa: karácsonyfa már.

Csodálkozva tekintget szerteszét
És fájón leheli ki illatát.
Egyben ünnepre felszenteltnek is,
Halálraszántnak is érzi magát.

*

A karácsonyfa panaszkodik

https://www.youtube.com/watch?v=FoGbl0uCqQM

El-elnézlek ti hontalan fenyők,
Ti erdő-testből kitépett tagok.
Hányan mondhatják el ma veletek:
Óh én is, én is hontalan vagyok!

Piacra vitték testem, s a lelkem,
És alkusznak az életem felett.
És fehér vattát aggatnak reám:
Mű-zuzmarát a zuzmara helyett.

Tudom: elszárad a levágott kar.
Tudom: én vissza nem jutok soha
Az ősrengeteg anyakebelére.
Sorsom: lapály a csúcsokért cserébe.
S a végtelen helyett egy szűk szoba.

*

A karácsonyfa énekel

Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
A szűk szobában is terem öröm,
Gyúl apró gyertya ínség idején,
Óh csak ne legyen sorsom bús közöny,
Óh csak legyek a fény forrása én,
Apró gyermekek bálványozott fája,
Én az idegen, én a jövevény,
Égő fenyőfa, égő áldozat,
Akit az Isten ősi otthonából
Emberek örömére elhozat.
Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
Imbolyogjon a szűk szobák falán,
Mindegy, hogy mi lesz velem azután.

Reményik Sándor - Tiszaparti jelenet

Reményik Sándor

Tiszaparti jelenet 

 https://www.youtube.com/watch?v=MCzGYJT5NrU

"Boldogok, akik sírnak"

Egyik költői vándorutamon,
Az Alföld mély szívében, Szegeden
Fiatal lányt mutattak be nekem.
Ahogy kezembe símult a keze,
Így, ismeretlenül:
Egyszercsak lehanyatlott a feje,
A válla megvonaglott
S a szeme csupa könnyel lett tele.
A verseim...
A verseimről mondott valamit.
Alig-alig lehetett hallani
A kettétört mondat foszlányait.
Hogy neki sosem volt ily öröme.

Megrendültem.
E csendes könnyek partján,
Mint a Tisza partján,
Úgy szerettem volna megállani.
Tapsok felé hajbókolás helyett
Megsímogatni azt a gyermeket.
Nem kérdezni: miért sírsz, gyermekem?
Csak mondani: boldog vagy, gyermekem.
S én minden talmi kincsem odadobnám,
S minden hírem-nevem,
Ha egyszer sírni tudnék,
Valamin,
Akármin,
Ily szívből jövőn, tisztán, melegen.

Reményik Sándor - Száraz levél

Reményik Sándor
Száraz levél

Egy lány hajába hullt,

A véletlen, a szél

Hozta. Gyűrött kis múmia-levél,

A sötét fürtök közt pihen:

Vándor, különös, oda nem való,

Szomorú idegen,

Egy lány hajába hullt, most ott pihen.

A lelkem is, ha lány hajára száll,

Ott úgy pihen,

Mint ez a vándor,

Ez a szomorú, száraz idegen.

Hogy megpihent: tán maga sem hiszi,

Egy pillanat - s a szél tovább viszi,

Tovább, tovább...

Reményik Sándor - A szíveteket köszönöm

Reményik Sándor

A szíveteket köszönöm

Szeretteim, emlékeztek ugye:
Egy Szívbe írtátok a nevetek
- Milyen nagyon gazdaggá tettetek -
Úgy adtátok nekem
Isten szívét, és benne magatok.
Én veletek olyan boldog vagyok.
Oly tiszták, drágák vagytok mind a ketten,
A szíveteket hogy is érdemlettem,
S hogy Veletek ilyen boldog vagyok?
A nap leszáll, hanyatlik életem,
A nap leszáll.
Kérlek, maradjatok
Ebben az emmausi éjszakában
Egymással - és velem.

Reményik Sándor - Minden jól van

Reményik Sándor

Minden jól van

  https://www.youtube.com/watch?v=CFAkTmnpA2M

Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, -
Hogy minden egész, - minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra...
Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.

Reményik Sándor - Nem nyugszunk bele

Reményik Sándor

Nem nyugszunk bele

https://www.youtube.com/watch?v=BxElZ4r9gY0

"Téli szél a tar gallyakat fújja
Mint az Isten égre tartott ujja
Mint megcsúfolt, kikacagott álom
Állunk egyedül a nagy világon.

Elvették s most véle nagyra vannak
Törött véres kardját a magyarnak.
De még minden nép a sírját ássa
Van szava, hogy világgá kiáltsa

Csak mi, csak mi ne verjük kebelünk
Csak mi, csak mi ne emeljük fel fejünk.
Tiporhatják szûz tiszta igazunk
Csak mi, csak mi ne hagyjuk el magunk.

De hirdessük gúzsba kötött kézzel
Sebes ajkkal, lázadó vérrel
Idézve menny, pokol hatalmait
Hogy béke nincs, hogy béke nincsen itt.

Kezünk bár nem pihen a kardvason
A szíveinkben nem lesz nyugalom.
Jöhetnek jövõ századok s megint
Csak felszakadnak régi sebeink.

E sebek és e fájdalom örök.
Ettõl vonaglik minden magyar rög
Ettõl vérez ki majd nyomunkba hág
Ettõl nem gyógyulnak az unokák.

Tátra erdõk ettõl zúgnak-búgnak
Ettõl reszket lelke minden zugnak
Puha szívek kõvé ettõl vállnak
Kemény kövek élõ szívként fájnak.

Amíg élünk ettõl fájunk, égünk
Sírban ettõl nem lesz pihenésünk
Ettõl szorul a kezünk ökölbe
Ettõl sír a gyermek anyaölben.

Fenyõmadár behavazott fákon
Száraz haraszt téli pusztaságon
A folyók, a fák, a füvek szelleme
Minden süvít, mi nem nyugszunk bele.

Most Lomnic ormán rakjunk nagy tüzet
Versailles-ig lobogjon az üzenet
Hogy megroppant bár karunk ereje
Nem nyugszunk bele, nem nyugszunk bele!"

Reményik Sándor - Ha számbavetted

Reményik Sándor

Ha számbavetted

https://www.youtube.com/watch?v=anWVDB5BEUQ

Ha számbavetted mind a vétkeid
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok-sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot!

Mert szüntelen a mi bűnbeesésünk,
Mert végtelen a vétkeinknek száma
S talán nem az a legölőbb csapás,
Mit sujt az öklünk tudva, odaszánva.

A legsikoltóbb seb talán nem az,
Mit oszt a kardunk nyilt, lovagi tornán
S tán az se, mit suttogva, hátmögött
Ejtünk kajánul, titkon és orozván.

A legsikoltóbb, legégőbb sebek
Egy mosolyunktól nyílnak, úgy lehet,
Mely indult jóakarat ösvenyén
És öntudatlan gúnyba tévedett.

A legszörnyűbb lavinák úgy lehet,
Indulnak egy elejtett szó nyomán,
Mit elhallgatni – véltük – nincs miért,
S mit elhallgatni jobb lett volna tán.

S mikor egy gyötrődő szív úgy eped
Egy szónkért, mely meg tudná váltani,
S virágoskertből sivataggá lesz,
Mert azt az igét nem mondottuk ki.

Mert elnéztünk a ködös messzeségbe,
A léptünk rajta döngve áthaladt,
Semmit se tettünk – csak nem vettük észre –
És eltapostuk, mint egy bogarat.

Oh végtelen a vétkeinknek száma,
Mi álomroncsba, tört reménybe járunk,
Pusztán azáltal, hogy élünk, megyünk,
Szüntelen egy virágot tör le lábunk.

Ha számbavetted mind a vétkeid,
Szemed ha metszőn önmagadba látott:
Az ismeretlen sok, sok bűnödért
Még mondj el egypár miatyánkot.

Reményik Sándor - Szív

Reményik Sándor

Szív

https://www.youtube.com/watch?v=pl3rUmWtWkE

Szív - emberszív.
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.

Szív - magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.

Szív - figyeld a rendhagyó verését:
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel - -
Azért sem a halál!

Szív - árva szív.
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.

Nézd meg ezt a szívet:
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!

Ha bűne volt:
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.

Vedd ma körül áradó szerelemmel
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív -:
Az én szívem, a te szíved.

Reményik Sándor - A kettős kert

Reményik Sándor

A kettős kert

A nagy egységesek,
Akik életük ecsetvonalát
Kegyeden biztossággal vezetik
Holttetemeken át,
Bizony mondom, megirígyelhetik
A Te megosztott, kettős életed.

A Te lelkednek kettős kertje van:
Kicsiny családod – és művészeted.
S mi teremtő munkádban megakaszt:
Az az örökkévaló szeretet.
Ó boldogságos gát, szent akadály!
Isten mosolygó gyerekszemekből
Rádszól: Művész, te Anya vagy, – megállj!

Anya, Feleség, Testvér és Barát,
Tiszta habnak megannyi tiszta gát.
Ragyog a hullám, ha e gátakon
Idvezült fájdalommal megtörik.
Bizony mondom, a Te sokságodat
Az egységesek irígyelhetik!

A Te lelkednek kettős kertje van,
Kétféle rózsafákat öntözöl,
S mint Nikodémus Mesteréhez éjjel:
Művészeted kertjébe úgy szököl.
Halkan osonsz, halkan, lábujjhegyen,
Mintha meglopnál mindíg valakit, –
Pedig csak imádkozol a hegyen…

Reményik Sándor - Hóhullás; - Béke

Reményik Sándor
Hóhullás

https://www.youtube.com/watch?v=MwYzK9JB2mg

Ó életemnek legszebb percei,
Szent, tiszta percek,
Ha meghalok, még egyszer hulljatok rám,
Pehely pehelyre, zizzenő hullással,
Mint sűrű, csendes téli hóesés.

Üljétek meg a vállam, a fejem:
Kis fehér hangulat-galambok,
S tudjam: ez egyszer nem röpültök el,
S elolvadni sem fogtok már soha,
Nálam, velem maradtok mindörökre.

Emlékeimnek hóesése közben
így ballagjak a végtelen felé

*

Béke

Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend –
Széthúzó erők erős egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent –
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép –

S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent:
Csend.
Isten hozott.

Reményik Sándor - Télelő

Reményik Sándor

Télelő

Ez télelő, - sötétedik hamar,

Mindjárt homályba hull a kis szoba...

Vajon derültebb volna s biztatóbb,

Megnyugtatóbb és ígéretesebb,

Ha valaki mellettem ülne most

És fogná erősen a kezemet,

Fülembe suttogva varázs-igét?

Nem. Kettőnek is sötét a sötét.

Ez télelő, - sötétedik hamar...

Ha most körüllengné e kis szobát

Mindenki, akinek szívére

Csöppentettem egy csöpp melódiát, -

Ha átölelne párás zuhataggal

Egy szivárványos visszhang-vízesés,

És kórus zúgná fülembe: remélj!?

Nem. Országoknak is éjszaka az éj.

Talán, talán ha betöltene Az,

Akit most is csak hírből ismerek,

Kihez esetlen imát dadogok

És hatalmában félig sem hiszek,

Csak akarok, csak akarok...

Ha visszahozná múlt novemberek

Tengeralatti advent-illatát,

Ha megtenné a képtelen csodát,

És olyan volna ez a délután...

Akkor talán, talán, talán

Fénybe borulna most is a szobám.

Reményik Sándor - Az utolsó barát

Reményik Sándor

Az utolsó barát

Egy pirosruhás kisleány:
Az Alkony fogja kezemet,
Mellettem lépked szótalan,
A mély erdőn át úgy vezet.

Megyünk, megyünk, távol-közel
Embertelen, nagy béke van,
A kislány megrezzenne, ha
Szívem dobbanna hangosan.

Mögöttem lelkem lombja hull,
Mindennap egy hűtlen levél:
Barátok - álmok - nagyhamar
Itt lesz a pusztaság s a tél.

Semerre út, semerre cél,
Aki nem vetett: nem arat, -
Istenhozzátok cimborák! -
De ez a gyermek hű marad.

Ahányszor betérek ide,
A sűrűből elém kilép
A pirosruhás kisleány:
Más-más keretből örök kép.

Lágyan megfogja kezemet
S szívemben elcsittul a kín,
Megyünk, míg sápad köntöse
S lesz bíborszínből rózsaszín.

A lelkem kisleánya ez,
Múlhatlanul a lelkemé,
Kézenfogva, szép csöndesen,
Egyűtt megyünk az éj elé.

Reményik Sándor - A nagy piktor; - Avarban

Reményik Sándor

A nagy piktor 

Október, a piktorok Piktora
Már teljes lendülettel festeget.
Ecsetjét arany-tengerekbe mártva
Húzza hervadó világok felett.
Nézzétek, milyen biztos mozdulat!
Milyen könnyed és mily könyörtelen:
Szépséget s halált egyben osztogat.
A bágyadt lombra ahogy rálehel,
Irtóztató és hízelgő a hangja:
Meghalsz, - de utoljára szép leszel.

*

Avarban

Halljátok, hogy zörög? -
Jaj, miben járok itt?
Jaj, miben gázolok?
Millió ember-fáról időtlen idők óta
Lehullott levelekben.
Ez a világ-erdő,
Ezek a történelem tölgyei,
Tövükbe temetkezik a tavasz:
Az én tavaszom, a te tavaszod,
Mindnyájunk zöld-izzású tavasza.
Ni, Hellas fájáról a cserfalomb,
Ni, Róma törzséről a száraz ág,
Napóleon és Dante sudaráról
Egy-egy bíborlevél.
Fakult szerelmek, fonnyadt forradalmak
Zizegve, zúgva kísértenek itt.
Milyen világ!
Szeretném belevetni magamat
Hanyatt a tengermélységű avarba,
És úgy zizegni el együtt vele
Minden bölcsesség utolsó szavát:
Nem érdemes! -
De mit használna az?
Jövőre újra zöld láng csap a fákból
És esztelenül szép lesz a tavasz.