Harcos Katalin - Arcomra mosolyt csal az álom

Harcos Katalin

Arcomra mosolyt csal az álom

Arcomra mosolyt csal az álom.
Szellő cirógatja a homlokom...
kék tündeszárnyad libbenni látom,
amint átsuhansz a lombokon.

Hangod zenél, csendül kacagásod.
Hová repülsz ragyogó tündérlány?
Talán a hős tündeharcost várod
palotád rejtett belsőudvarán?

De nem... csak barátnőd lépdel feléd.
Tenyerén szikrázó kristályt emel,
átnyújtja kincsét, és dalban mesél,
de titkait másnak nem mondja el.

Körül a vén erdő hallhatja csak,
s a vízesés boldogan megremeg,
mert oly szép a dal. Bár hallgatag,
dúdolva kíséri még léptedet.

Arcodra derűt csen az álmom.
Huncutság villan az ajkadon.
Táncos lépteidet visszavárom
bíborló, meseszép hajnalon!

Harczos Katalin - Ősz sétál az utcákon át

Harczos Katalin

Ősz sétál az utcákon át

 https://www.youtube.com/watch?v=B-pzz_LJpO8

Hűvös mosolyú rideg vendég,

az ősz sétál az utcákon át…

színesre festi amerre lép

a fák megszokott ruházatát.

A barnuló, fázós gesztenyék

fejünk fölött összehajolnak,

s fakón suhan sok kis árnyék

ahogy leveleik hullnak.

A diófák feje ködben ázik…

didergősen, összebújva állnak,

s álomba szenderülő ágaik

búcsút intenek a világnak.

De nézd! Amott a vadszőlő

harsány pirossal ünnepel,

és nyírfánkat is, mikor eljő,

ősszel borítja aranylepel.

Élénk színekkel búcsúzkodik

az álmára készülő világ,

s utoljára még adakozik

gazdag termését hagyva ránk.

Zamatos, sárgálló körtét,

piros, jóízű barackot,

kék színű szőlőket és még

megannyi kincseket adott.

Álomba merül, őrzi a táj

a szikár ősz lába nyomát,

aki egy zúzmarás éjszakán

helyét a télnek adja át.

Harcos Katalin - Ébredés

Harcos Katalin

Ébredés

Szürkébe vált az éjjel sötétje.

Hunyorgó csillagok merülnek kékbe,

s a házak álmosan lesik a ködöt.

Az utcák kihaltak, csak szél sündörög

meg-megbotolva zörgő avaron,

a kertek fáin, színes bokrokon.

A hajnalban csak néma csend szitál.

Távol az erdő tán halkan muzsikál,

álom-ringató dalokat fütyül…

elhaló hangja szél szárnyán repül.

Én hallom csak, a magányos, beteg,

hisz’ szunnyadnak még az emberek.

Tegnap még harsogó nyár volt,

arcot pirító, tündöklő égbolt.

Ma szürkeség, elmúlás, homály,

ami a tüzes nyár nyomában jár.

Dús termésű gyümölcsfák alatt

ködpászmák közt ébredez a nap.

Eső surrog. Talán a nyár zokog,

hogy fel kell vennie a vándorbotot,

Most messze indul, hosszú útra kél.

Nyomában sárgul minden levél,

vagy rőt színekkel int búcsút neki

sok hálás növény, mely ismerheti.

Egyedül vagyok. A világ és önmagam.

Szavakba sírnám-nevetném boldogan

mindazt, ami enyém mert örök.

Vígan fricskáznak rímördögök,

szavak gurulnak szerte a füvön,

mire az őszi reggel rám köszön.

Harcos Katalin - Fogd a kezem

Harcos Katalin

Fogd a kezem

Ma egyedül vagyok, Arra vágynék,

hogy mellém ülj és fogd a kezem.

Csendes lennék, könnyű, mint az árnyék,

Csak itt ringatnálak a szívemen.

Karjaimat ölelésre tárnám,

és meghallgatnám a szívedet.

Némán lesném, hogy béke száll rám,

Megédesítve az életet.

Homlokunkat összesimítva

lelkünk derűben mártózna még,

míg vágyott érintésedtől sírva

átölelne végtelen mindenség.

Egyedül vagyok és arra vágyok,

Hogy ülj mellém, és fogd a kezem.

Ez lenne a legszentebb ajándék,

mit ma megadhatna a szerelem.

Harcos Katalin - Csillagmezsgyéken

Harcos Katalin

Csillagmezsgyéken

 https://www.youtube.com/watch?v=BrdCzD5Ywgs

Szíved dobbanása mellemben zakatol,

ízeid betöltik szomjas nyelvem...

pilláim mögött fölszikrázik valahol

s magával sodorva izzik bennem

a vágy és a szerelem.

Ma dús, éjbe-bújó álmaim kísérnek,

mosolyod ragyog a csendben énrám,

holdarcún dalol az éjszaka, s az égnek

sziporka fényei lesik mélán,

hogy árad a szerelem.

Lelked kalandos csillagmezsgyéken járva

kutatja létem minden zegzugát.

Feléd száguldó mohó érzelmek árja

felkínálja most testem templomát,

mert vágylak; jöjj, szerelem!

Fordul a föld, lásd, ölemben ring a világ...

ágaskodik már érted a vágyam.

Boldogság fényözöne ragyogjon ma rád,

tiéd a szívem és belezártan

a vágy és a szerelem.

Harcos Katalin - Ha szólni

Harcos Katalin

Ha szólni

Ha szólni tudnál, szavaid

úgy gördülnének, mint a gyöngy,

tükrözve rég rejtett fényeket,

s pattogva, mint millió göröngy

a fájdalom göcsörtös útjain.

Ha szólni tudnál, nyelvedről

olvadnának a sziporka szavak

szorongó búcsút rebegve el,

s köszönve azt, ami megmarad

belőled, és mindig visszaint.

Ha szólni tudnál, tán sosem

mondanád azt, ami fájhatott.

Csak az öröm és szeretet, mely

benned mély nyomot hagyott,

és újraélhető megint.

Ha szólni tudnál, búcsúként

vajon mit suttogna el a szád?

Érzed-e, hogy új élet jön el,

ami jobb, emberi létbe vált,

s csillagfényével beterít?

Menny hát utadon bátran tovább!

Harcos Katalin - Hálaének ... Tükörvers

Harcos Katalin

Hálaének

Tükörvers

Amikor a rettegés elcsitul

könnyű hullámok vesznek ölükbe

és úgy ringatnak, szótlanul,

mintha hangjuk nem is lenne.

A szeretet fényesen ragyog,

csillag szikrákat szór az öröm.

Magam is fénnyé változok

és azt sugárzom, „köszönöm”.

Uram, hálaénekem halljad,

mert megvédted, akit szeretek.

Mellettünk voltál a bajban,

és fogtad reszkető kezemet.

Én Istenem, leborulok,

és Hozzád szól hálaimám.

Körül táncolnak angyalok,

ha Te viselsz gondot reám.

Már messze tűnt a félelem.

Remény ringat, karjára vesz.

Tudom, hogy itt leszel velem,

amikor holnap este lesz.

*

Amikor holnap este lesz

tudom, hogy itt leszel velem.

Remény ringat, karjára vesz.

Már messze tűnt a félelem.

Ha Te viselsz gondot reám

körültáncolnak angyalok.

Hozzád szól most hálaimám.

Én Istenem, leborulok.

Fogtad reszkető kezemet

és mellettünk voltál a bajban.

Mert megvédted, akit szeretek,

Uram, hálaénekem halljad!

Én azt sugárzom, „köszönöm”,

s magam is fénnyé változok.

Csillag szikrákat szór az öröm,

a szeretet fényesen ragyog.

Mintha hangjuk nem is lenne,

úgy ringatnak el, szótlanul…

könnyű hullámok vesznek ölükbe,

amikor a rettegés elcsitul.

Harcos Katalin - Szent Iván éj

Harcos Katalin

Szent Iván éj

 https://www.youtube.com/watch?v=X5cs1mWfPgk

Fénylő tűzkerék,

s égő farakás tüze

festi az eget.

Körtáncban forgunk

a tűz körül. Ragyogó,

rőt láng pirosít…

Izzó pernyétől

sziporkázik a máglya

míg körülálljuk.

Lassan a lángok

szelídülnek az éjben,

dalunk is halkul.

Add a kezed hát!

szép hazánkért ugorjuk

most át a lángot.

Kialvó parázs

ránk hunyorog a szélben,

míg hazatérünk.

Harcos Katalin - Vigasztaló

Harcos Katalin

Vigasztaló

Bánatommal hozzád szaladtam.
Kitártad felém a két karod,
magadhoz vontál gyengéd-szorosan,
súgva fülembe kedvest, biztatót.

Sós könnyeimet lecsókoltad.
Úgy figyeltél, mint aki megért...
remegő vállam átkaroltad,
s én oly hálás voltam mindezért.

Meghallgattad, hogy mi a bánatom.
Csendben átöleltél, figyelmesen.
Zokoghattam hatalmas válladon,
míg pusziltad könnyáztatta szemem.

Csak meghallgattál, és rám figyeltél...
Hagytad, hogy kisírjam jól magam.
Odaadón, gyöngéden szerettél,
s én elszenderültem rajtad boldogan

Harcos Katalin - Bolondos április

 Harcos Katalin

Bolondos április

 https://www.youtube.com/watch?v=h25Rvg480Bc

Bolondos, vadóc április!

Nézd, hogy cibálja a zsenge ágakat!

Csak néhány, suhanó pillanat,

és megszakad

a tavasz serkentő zenéje…

meg, a természet ébredése,

megáll minden…

de ne félj, vége nincsen!

Az április komor,

szél űzte felhőkön lovagol,

de már lásd, tovaszállnak!

A kuszára borzolt ágak

mind-mind napfényre várnak,

fényre, langy esőre, melegre,

napsugárra, dédelgetőre,

áprilisi csalfa bűvöletre…

S én? Éledő életre, szerelemre.

Úgy változom, minként az április… tán

nincs bennem bánat végre – mondanám –,

csak vágyam ébred mindig újra… lám!

Mint áprilisi napfény, kedvem derül,

s ha viharfellege tovarepül,

szívem is boldog álomba szenderül.

Álmodom hát… s álmom átölel.

Hogy kiről? Neked sem mondom el.

Hisz úgy is tudod… veled vagyok:

megindult szívvel nézlek, s hallgatok.

Mosolyod láttán ragyogok.

Arcod huncutul rám nevet:

nekem mesél most két szemed…

s úgy neked adnám a szívemet!

Harcos Katalin - Fagyban; - Téli csendben

Harcos Katalin

Fagyban

 https://www.youtube.com/watch?v=QoCB-KpEdyU

Hegyek mögül kikandikál a Nap.

Vörös palástja utána lebeg

színesre festve a hegyormokat,

s a fönt didergő sápadt-kék eget.

A fák között fagy bújócskázik,

dérrel díszítve kusza gallyakat.

Csilingelő jégcsapokkal játszik,

s megdermeszt mindent, amerre szalad.

*

Téli csendben

Hópihe hullik,

némaság ül a tájon.

Léptem sem koppan.

*

Béke száll körénk.

Takarók alatt szunnyad

erdő és mező.

Harcos Katalin - Csend tánca

Harcos Katalin

Csend tánca

Csendharang alatt

nézd, alszik a táj,

mill’jónyi táncos

kis hópihe száll.

Lépteink nyomán

már süpped a hó,

nem ölel csupán

a csendtakaró.

Táncoló pehely

a vállamra ül.

Bent néma a hely,

kint csend hegedül.

Csend szava suttog

míg csillan a hó.

Dunyháját rázza

vén Holle-anyó.

Harcos Katalin - Januári éj; - Hópihetánc; - Hóesés

Harcos Katalin

Januári éj

Békés csend szitál.

Csak puha pihék lejtik

néma táncukat.

*

Csillagfény nyomán

fehérség ül a tájra

kóbor réteken.

*

Cukorsüveges,

zord hegyek nevetése

várja a reggelt.

*

Hópihetánc

https://www.youtube.com/watch?v=eyZOfF-JyL4

Borongós januári ég alatt

szertelen kis hópihék rajzanak.

Oly csipkések, fehérek, könnyedek,

hogy az ember szíve beleremeg.

Mind külön-külön egy-egy csoda,

de mégis a teremtés fintora.

Ha tenyeremre ül, nézd, vége már;

sorsa bús, értelmetlen, gyors halál.

*

Hóesés

Vad táncot járnak

csipkepihék a szélben.

Puha csend lep el.

Harcos Katalin - Mert azt akarom!

Harcos Katalin

Mert azt akarom!

...és lehet még boldogan élni
akkor is, ha nem vagy velem...
vagy legalább lehet remélni
hogy van cél és van értelem
mikben majd örömem lelem...

...és akkor is élhet a remény,
ha azt hiszem: végleg elhagyott
és magányomban úgy érzem én
az Isten ma rám nem hallgatott,
és kegyelme végleg elfogyott...

...és én mégis élni akarok,
nevetni... és szeretni sokat,
ha hinni ma még nem is tudok
abban, hogy feledve álmokat
tudok majd szeretni másokat...

... és van élet, és van remény,
mert azt akarom, hogy legyen!
Lesz még ki hordoz a tenyerén,
mint egykor a régi kedvesem,
és lesz majd, ki örül még nekem...
Mert azt akarom!

Harcos Katalin - Vágy maradsz ...

Harcos Katalin

Vágy maradsz...

Nézd! A lopakodó szürkületben
néhány karcsú árnyék összerezzen,
s apró fénygömbök szerterajzanak
lámpák sárgaszín fényköre alatt.

Magához húz fájó emléked megint...
bár szemed másfelé, messzire tekint.
Kezed selyme nem engem simogat,
mint langyos szél, új hantú sírokat.

Nekem csak egyet adsz: bús lelked bánatát
míg leheleted cirógatja más nyakát...
mégis a vágy itt, lelkemben őgyeleg,
s barátságod csal szemembe könnyeket.

Lásd, ringóléptű kedvesed vagyok...
álmomban szemed vágyón rám ragyog.
Sóhajt az este... karodba vennél?
Tudom, hogy akkor tényleg szeretnél..

Kacsint a reggel lágy napsugáron,
s csókod elillan, mint boldogságom.
Tudom, nem lehetsz soha velem...
vágy maradsz, csupán... nem szerelem.

Harcos Katalin - Októberi reggel; - Ősz tétál az utcákon át

Harcos Katalin

Októberi reggel

A sűrű köd elfeküdt a réten.

Hatalmasat nyújtózott fehéren,

a nagy fáknak gyorsan lábat mosott,

átölelte szelíden a földet

és elszórta a hűvös harmatot.

Fenn a bús fák feje kikandikál

és mint aki a napkeltére vár

a kék hegyekre néz ágaskodva,

míg a szürke égen feldereng már

az ijedtre sápadt Nap korongja.

*

Ősz sétál az utcákon át

https://www.youtube.com/watch?v=EyWyly4NLq4

Hűvös mosolyú rideg vendég,

az ősz sétál az utcákon át…

színesre festi amerre lép

a fák megszokott ruházatát.

A barnuló, fázós gesztenyék

fejünk fölött összehajolnak,

s fakón suhan sok kis árnyék

ahogy leveleik hullnak.

A diófák feje ködben ázik…

didergősen, összebújva állnak,

s álomba szenderülő ágaik

búcsút intenek a világnak.

De nézd! Amott a vadszőlő

harsány pirossal ünnepel,

és nyírfánkat is, mikor eljő,

ősszel borítja aranylepel.

Élénk színekkel búcsúzkodik

az álmára készülő világ,

s utoljára még adakozik

gazdag termését hagyva ránk.

Zamatos, sárgálló körtét,

piros, jóízű barackot,

kék színű szőlőket és még

megannyi kincseket adott.

Álomba merül, őrzi a táj

a szikár ősz lába nyomát,

aki egy zúzmarás éjszakán

helyét a télnek adja át.