Gyurkovics Tibor - Férfi

Gyurkovics Tibor

Férfi

A tárgyak messzi fényei,

az volna jó, esetleg.

Egy idegen nő és neki

azt mondani: szeretlek.

Egy lehetetlen falevél,

mely hullva-hull az útra,

emlékek távol tűje, mély

piros sebembe szúrva.

A kerítések rácsai,

egy domb, egy csók talán csak!

Vagy fiatalnak látszani

egy délelőtt, vasárnap.

Önkéntelen kimozdulás

a testem négyszögéből,

amely kinyúlik a rács

mögül és az ég felé tör.

A részek gyáva gömbjei,

amik nem állnak össze,

csak forognak gyönyörteli

kajánsággal örökre,

vagy szétszaladó mozaik

talán pompeji padlón,

a véletlenek őzeit

mindegyre futni hallom!

Valaki, nő. Valami, ház.

Akár egy téves eszme,

vagy véletlen kirándulás

világtalan hegyekbe,

a napsugár aranyosan

fúródik két szemembe,

nem az a fontos, ami van,

hanem ami lehetne.

Gyurkovics Tibor - Anyám-apám szerelme

Gyurkovics Tibor

Anyám–apám szerelme 

Anyámnak szép írása volt,
akár a menüett,
úgy kanyarította alá
a kecses betűket,
keringtek és lebegtek és
perdültek, mint a tánc,
apámra kacskaringatón
fonódott így a lánc.

Anyám azt mondta: nem jöhet,
mert fél, nem szereti,
apám azt írta: mindenét
fölajánlja neki.
Anyám azt írta: nem lehet,
apám azt, hogy muszáj,
és röpködtek a levelek
és suttogott a száj.

Anyám mindig ellenkezett,
azt írta, hogy: ne, ne!
apám a levelek között
csak fuldokolt: te, te!
Forogtak, lengtek a betűk,
kulcsoltak, mint a lánc,
és így lett egyre szabadabb
és szédítőbb a tánc...

https://www.youtube.com/watch?v=hymuNN6SJzY

Gyurkovics Tibor - Jézus

Gyurkovics Tibor
Jézus

Jézus a szalmaszál
amibe kapaszkodunk
Jézus a szakadék
amibe lezuhanunk

Jézus a kötél
amit elengedünk
Jézus a remény
amivel emelkedünk
 
Jézus a hangszer
amivel megszólalunk
Jézus a zene
amit elhallgatunk

Jézus tenyér
amivel adakozunk
Jézus kenyér
amit elfogadunk

Jézus penge
ami megsebesít
Jézus gyenge
aki megerősít

Jézus hatalom
a végeken
Jézusnak odaadom
az életem

Gyurkovics Tibor - Mindig mesélt

Gyurkovics Tibor

Mindig mesélt

Mindig mesélt nekem a lány

valamit elalvás előtt,

a tétje az volt, hogy mese

közben ki alszik el előbb?

Mesélt nekem a bábkirályról,

ki szekrényben uralkodott,

mesélt de nem gondoltam volna

hogy a bábkirály én vagyok.

Mesélt a holdról, mi a kémény

szájába szorult és ahonnan

létráról kellett kipiszkálni,

és a kéményseprő voltam.

Mesélt a mesés kiskakasról,

aki aranyat kukorékolt,

pengett a naphang, mint a pengő,

én voltam, aki csupa fény volt.

Mesélt iszapban úszó halról,

ki labdát vitt a víz színére

kis orrával és azt se tudtam,

a hal vagyok-e, ő-e, én-e,

egy mese volt minden mesében,

mit mondott elalvás előtt,

hogy vajon ő kap-é meg engem,

vagy én kapom meg őt.

Aranyszájú mesében alszom,

mint tejbe fulladt gödölye,

nem is tudom, ő az én örömöm, vagy

én vagyok az ő öröme?

Gyurkovics Tibor - Arc

Gyurkovics Tibor

Arc

Bejön egy arc és nem megy többet el.
Egészen behajol a képbe.
Tapogatózó ujjunk alatt ver
a homlok érverése.

Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Nem néztük jól meg az ablakkeretben.
De tarkójára tűz a Nap
és értjük őt egyre fényesebben.

Nem gondoltuk, hogy ez lesz az az arc.
Szabálytalan az orra, szája,
de közelebb jön s pontosan
kirajzolódik mindegyik vonása.

Mert hátulról kap megvilágítást,
hogy fölragyognak könnyű ujjai.
Bejön, leül, levetkezik,
és nem tudjuk már elbocsátani.

Gyurkovics Tibor - Hó-film

Gyurkovics Tibor

Hó-film 

Alig látlak a havon át

csak úgy ahogy egy babonát

amire rápereg a hó

a dús az örökkévaló

a hó egészen eltakar

alig látszik a láb a haj

örökké pergő filmen a

leány futása és maga

a befedő a takaró

leereszkedő film a hó

látni világos résein

lehulló fényes éveim

az éppen arra villanó

arcodat mit befúj a hó

látlak az ajtórácson át

mint lépcsőházi babonát

az örök havas udvaron

látom a fényt a homlokon

egy törött másodpercre csak

látom a havas szájadat

a lábadat a lefutót

s a hót a hót a hót a hót

hogy örök filmre veszi fel

lepergő hószemcséivel

a fogadat a fejedet

fehéren mit a szeretet

filmszalagjára rögzített

alig látni hogy mennyi lett

alig látni a havon át

ezt az egyetlen babonát

mit vakos szemmel nézek a

homályos lépcsőházban a

rácson keresztül mindig úgy

mint aki börtönbe szorult

és úgy tekinti a világ

minden esőjét és havát

mint ami nem vele hanem

az Istennel egyenesen

az Úrral esett volna meg

amiközben ő bentrekedt

s csak nézi ezt a babonát

a havon át a havon át…

https://www.youtube.com/watch?v=hZvjLlFUxS0

Gyurkovics Tibor - Himnusz

Gyurkovics Tibor
Himnusz

Folyton tülekszünk folyton meghalunk
egykettőre véget akarunk érni
miközben azt se tudjuk kik vagyunk
hősnek kiszemelt vagy csak alku-férfi

Politizálunk gyorsan és vitézül
Petőfi módra – halni akarunk
magunkat hirdetve emberiségül
miközben azt se tudjuk kik vagyunk

Élünk lihegve élünk össze – vissza
ki abban hisz ami nincs neki
míg megeszi eszét a vaksötét –

de az igazi a valódi tiszta
az öröklétnek alárendeli
a pillanat halálos érdekét.

Gyurkovics Tibor - Iskola-nyitogató

Gyurkovics Tibor

Iskola-nyitogató

Iskola, iskola,
ki a csoda
jár oda?
A takács, a kovács,
a kőműves meg az ács,
a kardjával odajár
kese lovon a huszár!
Itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
mennyi szálat fon a pók.
Itt tanulta meg az í-t,
hogy a rózsa kivirít,
hogyan írja le az ú-t,
s a Dunántúl csupa púp,
pörögtek az ő-k, az ű-k,
mint a fényes köszörűk.
Itt kezdte a hóember,
jaj, de szép a december!
itt sütötte meg a pék
a legelső kenyerét,
itt tanulta meg a csősz,
mikor sárgul meg az ősz,
minden ember itt tanulta
meg, hogy mennyit ér a munka,
é-t is, b-t is, c-t is,
itt tanulok én is!
Kinyújtom a kezemet,
ha ugyan elérem
a kilincset s bemegyek
pirosan, fehéren,
körülöttem karikában
kürtös-fürtös kobakok,
itt tanult meg a halász is
készíteni csónakot,
itt tanulta meg az á-t
és a matematikát,
itt tanulta meg az ó-t,
hogyan kötik a csomót,
meg a d-t, meg a t-t,
emberek becsületét!

Gyurkovics Tibor - Naphimnusz

Gyurkovics Tibor

Naphimnusz

 https://www.youtube.com/watch?v=ocaj56wpjK4

 

Ahogy a fűben ülök és
az arcomat a napba tartom,
úgy töri át a napsütés
mintáival törékeny arcom,

hogy villogok és meredek,
a fényeken kiéleződöm,
úgy hordom ezt a meredek
hártya-ruhát, ami a bőröm.

Segítsetek! Sebesedem,
sokasodnak a fényes üszkök
madársujtotta testemen,
napok nyalábja, nem kell kiütnöd!

Magam magamtól szétesem,
mint lógó ember a kötélen –
eddig is csak egy képtelen
erőfeszítés adta élnem.

Gyurkovics Tibor - Fohász a párnán

Gyurkovics Tibor

Fohász a párnán

https://www.youtube.com/watch?v=hymuNN6SJzY

Kőkék szemével büszkén néz előre
tulajdonképpen öntudatlanul
a messzeségbe álmom őrizője
tekintete oda összpontosul
a célkeresztbe fogva hogy lelője
a madarat mi majd ölébe hull
ki verdes csak a magasban a pőre
levegőégen át gyanútlanul

Szerelmem édes gyönyörű szemével
azt az egyetlen pontot keresi
s az isteni magasban oda ér el
hol szempillával integet neki
maga az Isten a Szentlélekisten
mint Rákosfalván rebbenő Galamb
a templomfalon kék és sárga színben
rajongva amit bámultam alant

Állj meg te Isten ha már énnekem nem
ennek a lánynak szép tekintetét
galambkarmaid közül ne ereszd el
ne kelljen még elszállani ne még
vagy ha muszáj legyen erő a szárnyban
mi a halálos magasig emel
kiálljak bátran mint az iskolában
és bevalljam hogy mit követtem el.

Gyurkovics Tibor - Régi emlék; - Bizony

Gyurkovics Tibor

Régi emlék

Én már örökké szépnek látlak
lehunyt szempillájú madárnak
fölrebbenésnek szárnyalásnak
akár az Isten csudájának.

Nekem az Isten sose rendelt
ilyen fontos lényt ilyen embert
ilyen vészesen ilyen egy helyt
vibráló némberi karaktert.

Fehér blúzban én annak látlak
ami vagy: kitárt angyalszárnynak
tested fölmagasztalásnak
és anarchista diáklánynak.

*

Bizony

Ezt a fokát a szerelemnek
már csak erővel szerezem meg
ez már magától nem adódik
hiányzik az erre való hit

Ez már csupa tűz csupa pernye
és visszahullik a kezemre
tagjaim fájnak feketednek
ezt már nem érti idegen meg

Ezt már nem kezdhetem előlről
ettől mindenki visszahőköl
ezt már csak kicsikarni tudnám
banditamód valami utcán.

Gyurkovics Tibor - Tavaszi utazás

Gyurkovics Tibor

Tavaszi utazás

Barangolok az éveken
a fák alatt, a réteken,
mint egy kalandor napsugár,
ki dőlve tájról tájra jár.
Használok fűzfasípokat,
török badar virágokat,
miközben a sok szarkaláb
szemem alatt mélyebbre vág.
Utazom ferde dombokon,
növelem régi otthonom,
világgá nyújtom karomat,
mint aki időt halogat,
hogy még legyen, hogy még legyen,
hogy a halál is szép legyen!
Feltöröm a madártojást
és elfogom a vízfolyást,
űzetve tájról tájra át
viszem a bűvös harsonát,
gondom fölött virraszt a nyár
s az a briganti napsugár.

Gyurkovics Tibor - Hajnal

Gyurkovics Tibor

Hajnal

Lobognak a fák a szelekben,
a réteken át idejön,
két nagy szeme ég, haja lebben,
az én szeretőm, szeretőm.

A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot,
karját kinyújtva a tájba,
mint hajnali fáklya, lobog.

Lesem, idejössz, ideérsz-e,
a fák közt, rajz a vizen
cikázik az árnya, a lépte,
hogy sajdul és fáj a szivem!

Ne siess, ne siess, de szeretlek!
tudod-e, hova érsz, te leány?
itt zúgnak estente a vermek,
itt hullik a fűzfa reám.

A sípjaim is szomorúak,
az ünneplőm fekete,
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.

Csak a fejsze villog a vállon,
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom,
hogy estére nem birom el:

gyere már, gyere már, ideérsz-e?
sugaras kicsi énekesem,
kapaszkodj nyírfa-levélbe,
azon érsz ide szélsebesen!

Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd,
tiéd a sóm, kanalam,
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rádadjam, ami van.

Rádadjam ruhául a tájat,
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad,
mindent, amit szeretek:

örökké hordjad a házam,
csiga fel, csiga le, ez az út,
és én adok néked majd három
szivet, falevél-alakút!

Szeretlek, jobban a szélnél,
mi öleli hosszan a fát,
szeretlek, mintha te élnél
helyettem egy életen át.

Gyurkovics Tibor - Androméda

Gyurkovics Tibor

Androméda

Lélekegyensúly Androméda

rajongó csillagrendszerem

bele vagyok helyezve mint a

parányi pont a végtelen

jól megszerkesztett

űrterében

csak akkor élek hogyha benn

meleg csillag-szívéhez érve

párnáin lélegezhetem

Ki vagyok szolgáltatva mint a

csillagoknak az Androméda

és Andromédának a csillag:

nyöszörgök és áhítva hívlak

te hatalmasam kicsinyem

nincs rajtad kívül senki sem

ki átölelhet beboríthat

a végtelenben elcsitíthat

nincs rajtad kívül senki sem.

Gyurkovics Tibor - Isten választottja

Gyurkovics Tibor

Isten választottja

Akit az Isten rendel,
azt soha ne engedd el,
fogd a kezét, a lábát,
a fenekét, a bokáját –
abba mindig kapaszkodj,
ha lerúg is, ragaszkodj,
nézd a fogán a fények futását,
szemöldökének varázsát,
este hatkor,
hogy milyen nagy ilyenkor,
lesd a körmei ívét,
hogy kikaparják ismét a szemed,
hogy ne lássad az elárultatásod.
Föltündöklő nyakát nézd, ahogy sohase másét,
becsapva és szelíden, ahogy rendeli Isten.

Mindent megér a szobája, a melege, a mohája,
a dunyhája, az ágya, az összerándulása,
a bőre reszketése, a beleegyezése,
a bögye, a bibéje, a pihéje becézve.
Mindent megér, ha Isten elrendeli
egyetlen és szűzi szerelemnek,
akit csak Neked enged… azt soha el ne engedd,
legyen kicsike, mulya, vagy leány elárulva,
akit az Isten enged, az legyen a szerelmed…

Gyurkovics Tibor - Csillagos éj

Gyurkovics Tibor

Csillagos éj

Van amit nem fogunk megtudni soha többé

csak amit az idő belőle visszahoz

és átalakul áthatolhatatlan köddé

oltalommal az éj hogy onnan visszahoz

Hisz hol van az apám aki csak állva áll ott

szobánk nagy tengerén mint ideges hajón

a túlsó partokon bámulja a világot

a tenger elnyeli ha Északi ha Ion

imbolyog a hajó mint kék-arany tekintet

ami magába ránt ködöt és csillagot

s ami összeszűkít csak egy szigetre minket

ahol apám anyám annyira boldogok

Hol is volt? Valahol talán a Duna partján

az ostrom szigetén magam is gyerek vagyok

hogy megtudjam mi volt akárhogyan akarnám

nem maradtak reám csak csillagadatok

Riki már hazajött Budavár ostromából?

S vitték apánkat a szuronyos őrei

Oroszországba hol reá szakadt a távol

nagy hómezők jege évekig őrzeni

s mi maradtunk anyánk ideges közelében

ki fejszét ragadott ha nem égett a tűz

s a kályhát verte meg nem fojtom vissza én sem

–Hol van az a sziget mely minket egybe fűz?

Atlantisz elmerült – kezemben ég a gyertya

egekben kerestem mint az őrült

bátyám apám anyám emléke hova lett ma

vagy vannak valahol csak csillag lett belőlük?

Gyurkovics Tibor - Fecske

Gyurkovics Tibor
Fecske

El kéne szállni fecskemód
csak nincsen hozzá fecskekód
nem ismerem a jeleket
villanydrótkottafejeket
nem ismerem a csapatot
amelyik eliramodott
talán a csapat jelleme
és kitartása kellene
verdesni még a levegőt
a tükörtengerek fölött
és visszajönni ha a nyár
megint fecskékért kiabál
Jövök jövök! – azt mondani
ahogy a fecskék hangjai
Megyek megyek! – így fecsekül
minden emberben fecske ül
a fecskejaj a fecskekód
el kéne szállni fecskemód.

Gyurkovics Tibor - Kaktusz

Gyurkovics Tibor

Kaktusz

A csontkemény növény, a márvány

tekintetű ideges kaktusz

olyan titkokat súg a párkány

hideg szélén, amiket nem tudsz.

Hogy egyszer leeshetne innen.

Hiába van a mosolya.

Nem menti meg semmilyen isten.

Nem láthatod többé soha.

Most hív lángol és fenyeget

kibont pazar piros virágot

a párkány legszélére állva

tövis tőrét a szemedbe vágja

és követel bármilyen áron

szeretetet, szeretetet.

Gyurkovics Tibor - Július

Gyurkovics Tibor

Július

(részlet)

Szoba függönye lógva lóg,

száraz, zörög, akár a drót

s a vézna, vékony fű felett

a dombok arca fölrepedt.

A kút se mer. Lélegzete

elállt, csak nyög másfél hete,

a csorda elmegy, elbuvik,

nem szól az erdőn a kuvik.