A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Károlyi Amy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Károlyi Amy. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. november 20., kedd

Károlyi Amy - Az érdemes


Károlyi Amy
Az érdemes 

Évmilliókat átbolyongva
ezért, ezért kellett születnem,
egy cseppnyi esőkoppanásért
mitől a fűszál meg se rezzen, 


ezért, ezért volt érdemes,
a többi mind csak ráadás,
túlméretezett képkeret
előkészület, megszokás, 


a többi előszó és magyarázat,
csillag alatti jegyzetek,
de a középen az a szó
átüt koporsó fedelet. 


Az a szó, mi is lehetett,
vagy szín volt, hangba forduló,
csak tudnám. Vagyis jól tudom,
az érdemes volt az a szó.

2018. július 9., hétfő

Károlyi Amy - Álomfejtés


Károlyi Amy

Álomfejtés
Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat.

2018. május 13., vasárnap

Károlyi Amy - Éva fája


Károlyi Amy
Éva fája
 
A második évezred táján,
Újra érik alma Éva fáján
A lét ilyenkor kettészakad,
Te választod az egyiket,
Én választom a másikat.

Selyem zizegése
Felső-hasadásban,
Első lap az anyag
Katekizmusában.

Mindennek eleje,
Mindennek vége
A hatalmas Isten
Végrendelkezése.

2018. február 11., vasárnap

Károlyi Amy - Hazatérés; - Szó-pihe



Károlyi Amy
Hazatérés

Hazamegyek a szavakhoz
szónak,
jelzőnek és határozónak.
Megjelölni az utat,
meghatározni a helyet.

A szavakhoz szónak hazamegyek.
*
Szó-pihe

Szavakból van a párna
amire este fekszünk
fülünkbe súgják halkan
mit tettünk s mit nem tettünk
A fejünk belé süpped
sok zengő szó-pihébe
mondattá összerakni
nem tudjuk a sötétbe



2018. január 7., vasárnap

Károlyi Amy - Ölelés



Károlyi Amy

Ölelés


Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez amphorásan finom, ívelt ölelés?
Sötét és lágy, mint nyári éjszaka,
s dobognak benne mind a csillagok.


Hol rejtezkedett ez a mozdulat,
ez asszonyosan diadalmas, teljes,
mint kiszabadult, röppenő madár?


Micsoda ágban szunnyadt az a rügy,
miből e nem várt fűzfagally hasadt, -
mi rugalmas és most született ifjú,
mint szökőkúton hajnalban a csepp?
 

 Ki hagyta rám e hajlékony hidat,
mely magányomból hozzád vezet?
Egyik pillére az én tenyerem,
másik pillére a te kezed.



2017. november 12., vasárnap

Károlyi Amy - Álomfejtés



Károlyi Amy

Álomfejtés

Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka sokat megenged
ehetsz a tiltott gyümölcsből
szerethet az, ki nem szerethet


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
lehullnak a fátylak
talpig meztelen
megláthatod, aki nem láthat


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
az éjszaka mindenható
átrepül határt, éveket
léghajós vagy és léghajó


Más az éjszaka igazsága
más a nappalé
mindent lehet, mindent szabad
akit megszólítasz, megjelen
feltámasztod a holtakat.


2017. október 8., vasárnap

Károlyi Amy - Falusi életképek



Károlyi Amy

Falusi életképek


1. Park ablakból


Mézzel higított vörösbor. Hajnal.
Órjási kontyok. Fakoronák.
Sírvirágból absztrakt zuhatag.
A tücskök elhallgattak. Béna lelkek.
Farkasszemet néz két kerti pad.
A piros csíkok egymásnak felelnek.

*
2. Elhagyott ház


Bedrótozott palánk mögött
füstös macska bogarász.
Ez a macska senkié.
Ez a palánk senkié.
Temetőnél szomorúbb e ház.
 
*

3. 1839


Műemlékben él a Juszti néni.
Nézi, hogy mit néznek a gerendán.
Cifra számmal bevésve az évszám,
amikor épp színész volt Petőfi,
Vörösmarty házasuló férfi.
Ekkor épült a ház. Kurta élet.
Kék fazékban virág-ékességek.
 
*
4. Csend


Alig járt ösvény, zöld tarkarja.
Hegyek alatt, házak fölött
alszik, alszik a kertek alja.
És szelíd, szelíd almáskertek.
törzsek közt ferde sugarakkal.
Nincsen rigó, nincsen madárdal,
csak a darazsak szüretelnek.


2017. augusztus 13., vasárnap

Károlyi Amy - Parázs



Károlyi Amy
Parázs

Sötét angyalok,
repültek a tájra,
a dombot befedi
a sötét szárnyatok.
De tollatokban
ott még a parázs
mit a naplemente
otthagyott

2017. július 2., vasárnap

Károlyi Amy - Sorok



Károlyi Amy

Sorok


Ahogy járni tanul a gyerek
Vers-sort vers-sor mellé teszek
Vagy megdicsérnek, vagy megszidnak,
nem ártanak a vers-sornak.


Azok csak nőnek és hallgatnak,
Felelgetnek a csillagoknak,
Jelei az ittmaradásnak,
ittmaradói az elmúlásnak.

2017. május 21., vasárnap

Károlyi Amy - Egyensúly; - Kék virág



Károlyi Amy

Egyensúly


Addig élek, míg ellenállok

északi szélnek, szaggatónak

addig élek, míg földbe verhetsz

rózsa mellé rózsakarónak



tartja egymást az én s az ő

összefonódott egyensúlya,

nem tudni már ez ölelésben,

ki a karó és ki a rózsa.

*

Kék virág

Ezt a libegést, karcsuságot,
könnyüséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, o is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
o is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen. -
Eltikkad gyürüs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.


2017. április 9., vasárnap

Károlyi Amy - Gyengéd; - Megsokszorozza önmagát a gyertya



Károlyi Amy
Gyengéd


Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.
A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.

Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet.
*
Megsokszorozza önmagát a gyertya

Megsokszorozza önmagát a gyertya
tükörben, ablaktáblán, ajtófélfán
egy élete vagy több élete van tán
megsokszorozza önmagát a gyertya

közöttük imbolyog az emberélet
tegnap még valóság, ma gyertyavég lett
megsokszorozza önmagát a gyertya
életcink gyertyaláng, mi emberré lett.

2017. február 26., vasárnap

Károlyi Amy - Hétfő; - Fiatal lány tavasszal



Károlyi Amy
Hétfő


Bárha megint hétfő lehetne
akit szerettem, újra szeretne
szeretném, aki szeretett, újra
hogyha a hétfő megújúlna


De megyünk lassan a széles úton
a menet zavartan halad
hát megtörtént a lehetetlen
kavics csörren a láb alatt


Mindegy, hogy szombat vagy csütörtök
mindegy a tavasz, az ősz, a tél
csípős vagy langymeleg a szél
ennek a hétnek vége lett
az égből sós csepp hull kezedre
ó, ha mindig hétfő lehetne

*

Fiatal lány tavasszal


Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,

sokáig elidőztem a szemedben.

2017. január 15., vasárnap

Károlyi Amy - Utóirat egy élethez



Károlyi Amy
Utóirat egy élethez

Ez élet bánt. Nem hagy nyugodni.
Mintha csak a sajátom lenne.
Ha ezt teszi, s nem teszi azt,
töröm fejem, hogy mi is lenne.

Oliva-berkek színezüstje
bár lett volna a menedéke,
vagy akár kunyhó, padka, kuckó,
két négyzetméter béke, béke.

2016. december 19., hétfő

Károlyi Amy - Zsoltárparafrázis; - Más énekli nekem



Károlyi Amy
Zsoltárparafrázis

Megváltozik, de nem múlik
múlik, de meg nem változik
a változás nem elmúlás
az elmúlás nem-változás
ílyen a szobor levegőből
folyton újuló felhő-alakban
a változó változhatatlan
a mulandó elmúlhatatlan
*
Más énekli nekem
Állj meg! Ne szaladj,
úgyis álmodunk.
Megfoghatom virágszín nyakad.
Mert álomban, úgy-e, mindent szabad?

Állj meg! Ne szaladj,
árok közelít.
S álomban az ember nagyot esik.

Állj meg! Ne szaladj,
ülj a fűbe le,
dicsérd meg, hogy kibújt a feje,
s zöld selyem köténye simogat!
Csiklandva, puhán, akár a hajad.

2016. november 6., vasárnap

Károlyi Amy - Ige



Károlyi Amy
Ige

Többfelől közelítem Istent,
ki megtart lent, és megtart ott fent.
Kezdete az ige.
Állvánzaton a hangzata.
Sóhajaim Őmaga,
amikor megtalálom Istent.

Minden sorra van bocsánat,
az irgalom nem ér véget,
mindnyájunk sorsát Te ítéled.
Kegyelmedet Te árasztod,
s bocsánatot, hogyha kérek.

2016. október 2., vasárnap

Károlyi Amy - Október



Károlyi Amy
Október

Barna levelek között
barna dió,
barna levelek közt
elbúvó.
Lyukas dióba
mászik egy bogár,
„ez lesz a házam”
oda van a nyár.

2016. augusztus 14., vasárnap

Károlyi Amy - Hét tőr



Károlyi Amy
Hét tőr


A hét tőr közül valamelyik
mindig ajándékba van.
Aki adta, nem annak szánta,
de ajándék lett szándéktalan.

Iránytű ingatag szivednek,
a fájás visz helyes irányba.
A hét tőr közül valamelyikért
az ajándékozónak hála.

2016. július 1., péntek

Károlyi Amy - Hagyományos dal



Károlyi Amy
Hagyományos dal

Hagyományosan nő a fa,
és születik a kiscica,
az egyik sejt szül másikat,
semmi extravagancia.

Hagyományosak az évszakok,
az őszre tél, tavaszra nyár.
A születés, az elmúlás
kipróbált verkli-szóra jár.

Nem különbözik a mandula-ág,
mi ezer éve lehetett,
és hagyományosak a mondatok
az érthetők, a szervesek.

(Már mondta más is) örök a szép,
bár szép néha a csúnya is,
az igazság is mindig egy,
legyen a bíró bár hamis.

2016. április 24., vasárnap

Károlyi Amy - Primavera



Károlyi Amy
Primavera

Fűvecskéim keljetek, nőjetek,
újra élni jó lehet.

Fűvecskéim, fűvecskéim,
szentelt gyertyák, kedvesek,
gyertyalángról gyertyalángra
Primavera lépeget.

Fűvecskéim, fűvecskéim,
templomlépcsőn szőnyegek.
Csengővel és kisérettel
Primavera közeleg.

2016. március 6., vasárnap

Károlyi Amy - Éjjel



Károlyi Amy
Éjjel 
Nappal próza az almafa.
Mellette barack, mandulák.
De éjjel, - éjjel ciprusfákká változnak a fák.

Nappal lépcső és kerítés.
Éjjel zegzugos, kiszögellő fok.
Amin biztosan bagoly huhog.

A villa tornya: mór torony.
S csillagos lobogóját lengeti
az éjszaka az ormokon.