Szabó Lőrinc - Úgy látszik

Szabó Lőrinc

Úgy látszik

Úgy látszik, fekete volt,

amire azt mondtam: fehér;

úgy látszik, rossz pap voltam én,

ki Krisztust hisz és ördögöt beszel;

úgy látszik, odavitt rossz szemem,

ahova lábam nem akart;

úgy látszik, az én nyilam ez a nyíl,

s az én kardom szívemben ez a kard.

Úgy látszik, sorsom játszik, játszik,

s az én igazam sose látszik.

Soká botorkáltam, vakon,

és senki se nyújtott kezet;

sirattam a szegényt, és elhagyott,

s a gazdag kinevetett;

iszonyú látni, hallani,

mit akartam és mi lett;

nem merek többe szólni, árvaság

lettem és rémület.

Semmi sincs úgy, ahogy ma látszik,

életemmel valaki játszik.

Úgy látszik, barátom, a legjobb,

még az se szeretett,

úgy látszik, ö se látta meg

igazi szívemet:

úgy látszik, vezekelni kell

egy varázsló gonoszért;

úgy látszik, rossz csoda büntet,

de miért? De miért? Miért?

Úgy látszik, minden játszik, játszik,

s aki angyal, ördögnek látszik.

Szabó Lörinc - Égi jel

Szabó Lőrinc

Égi jel

Hogy megáldott-e Isten, nem tudom.
Órákon át, görcsösen és vakon,
daráltam imáimat. Kis szivem
lángolt, vadúl és szenvedélyesen,
s az igézetben óriásra nőtt,
ahogy a Mindenek Ura előtt
gyerekmód érvelt, fájt és esdekelt.
S úgy éreztem, Ő magához ölelt,
s megadja, amit kértem. Térdeim
sajogtak, szemem égett; de a kín,
a testi kín most szinte jólesett,
a nagy hit mellé egy kis érdemet
látszott adni... Hogy hogyan és mikor
nyomhatott el az álom, nem tudom;
de később felriadtam... Nyúltam a
párna alá, s éreztem, a csoda
már ott volt! a gyémánt! az égi jel!...
Üdvözülten aludtam újra el.

Szabó Lőrinc - A kimondhatatlan

Szabó Lőrinc
A kimondhatatlan

A szíved majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél.

https://www.youtube.com/watch?v=uMfzjAGYREE

Szabó Lőrinc - Emlék

Szabó Lőrinc

Emlék

Mindig eszembe jut, ahogy
jöttünk a dombról lefelé,
tavaszi fényben, délután.  
Egy virágzó cseresznyefa
alatt megálltál, ágai
körülbókoltak, s gyönyörű  
ajándékából sisakot  
kötöttem a fejedre, szép  
fehér-fekete koszorút.

Most tél van és te messze vagy.
De tegnap elmentem megint  
a dombra, a bokrok közé,  
megcsókoltam a fű helyét,  
ahol hevertünk, azután
soká álltam a fa alatt  
és zuzmarás ágaiból  
szép arcod emléke köré  
koszorút kötöttem megint.

És ijesztő volt üresen  
a fehér-fekete keret,  
és még ijesztőbb, mikor a
régi arc benne megjelent:
 úgy éreztem, megöltelek,
vagy hogy csak én teremtelek,  
a csókodat éreztem és  
szinte sikoltott a szivem:
nem álom voltál tavaly is?

https://www.youtube.com/watch?v=uAjDU78RYQg

Szabó Lőrinc - A trél rajzai

Szabó Lőrinc

A tél rajzai

A tél rajzolt. Száz fehér-fekete
vázlatán a bokrok szerkezete
s a nagy fák sok törékeny ág-boga
oly gyönyörű volt, hó és zuzmara
olyan dús dísz, hogy szemem-szám elállt.
Próbáltam utánozni a csodát,
a gondos művészetet, amivel
szépségeiket fedeztette fel;
de a ceruzám ügyetlen maradt.
Hány árnyalatot, hány új vonalat
kapott egy dőlt kerítés! És milyen
tisztán mutatta, mily érzékenyen
a hó a cinkék s varjak lábnyomát,
s ahol meggyűlt, a szél örvényeit!
Szép volt a táj, a szó, hogy: "Havazik!",
még ünnep, s volt szenünk, fűteni, fánk,
mégis borzadtam tőle: emberek
fagytak meg télen s éhes verebek.

https://www.youtube.com/watch?v=aAj0hL3NZvk

Szabó Lőrinc - Örökzöld bánat

Szabó Lőrinc

Örökzöld bánat

Fagyöngy, örökzöld
szomoruság,
dicsekszik veled
a havas ág,
veled remél és
emlékezik:
látja új lombját
s a tavalyit!
Üzent a tavasz,
hogy jön megint,
és kezd a lélek
mozdulni, mint
a rügy a dermedt
kéreg alatt:
érzi az első
napsugarat,
szétnéz s a halálos
téli napok után már

az is öröme, hogy
mint az örökzöld
fagyöngyöt az ág,
élőnek látja
a bánatát.

Szabó Lőrinc - Neki az élet a szerelem

Szabó Lőrinc

Neki az élet a szerelem

Mennyit kinlódik, hazudik
szegény!
Megbujnék vele akárhol a
föld kerekén.
De neki az élet a szerelem,
nekem csak ő meg én.

Mennyit hazudik s hogy fáj neki hogy
hazudnia kell!
Más nők, s én persze csak hazudom:
nem érdekel.
Oly magasan jár, hogy a bűneit, -
azokat sem érem el.

Itthagyni? Az se segítene,
hisz őt akarom, magát;
ő se hagy el, mert nélkülem
még kisebb a világ;
akármi övé, ő mindig örök
egyforma árvaság.

Valamit keres, én őt keresem.
Mint a zene,
testtelen, bűvös bujaság
előttem a szelleme:
tud tisztán bűnözni, míg én
tisztán is vétkezem ellene,

mert énmiattam bűn csak a bűn,
én vagyok a tilalom,
aki kiváncsi életét
sohse hagyom
röpűlni, ahogy neki jó,
oly szabadon,

s mosolyát éppúgy elveszem,
mint az enyémet ő,
- mert, jaj, ellensége vagyok
és ellenségem ő:
neki minden kell, minden szerelem,
s nekem csak én meg ő.    

Szabó Lőrinc - Enyém volt s mégse enyém ma

Szabó Lőrinc

Enyém volt s mégse enyém ma

 https://www.youtube.com/watch?v=ycHIeCKd2wg

Enyém volt s mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Nézem s nem látom. Az arca
csupa fény, felhő, remegés;
virágzene: szóba fogni
túlsok és túlkevés.

Virágzene, érthetetlen.
Ki tudja, nem álom-e?
Tűnt évek titka, merengő
fény- és illat-zene.

Enyém volt s mégse enyém ma,
nem enyém, s örökre az,
neki üzenek, a szive tudja,
s megdobban: úgy van, igaz!

Enyém volt és mégse enyém ma,
enyém ma is, és idegen,
ha eszembe jut, újra hajnal
ragyog az életemen.

Szabó Lőrinc - Lányok a nyárban

Szabó Lőrinc

Lányok a nyárban 

 https://www.youtube.com/watch?v=P5HJYwXz8v4

Szerelmes nyár!

Be szép a siető lányok

mozgása, a könnyü ruhák

lobogása, az édes

selyem, amikor

strandon, kirándulók

gyepágyán, vagy az utcák

napfürdőjében

magánál is édesebb

asszonytestekre tapad!

A józan ész intelmeit

felejti a fiatal éhség

és néha leggonoszabb

gondjai közt a szegény is

játszani kezd: semmit sem akar

s mindent akar

és lelke ugy fut a tarka

villanások után,

ahogy a kis cica fut

a guruló gombolyagért.

Lassan bandukol

a vénség, s ellenségesen

néz körűl, mint

paradicsommadarak között

a szürke veréb,

de a Győzelem

szárnyas istennője se halad

büszkébben, mint ruháinak

repeső diszében a szép nő:

előtte elszorúl a szív,

mögötte ébred a kaland

s kiséretében a bűn is

vonzó lesz, tiszta és erény.

Óh, szent szépség, óh, gondtalan

hancúrozása a nyárnak,

silány örömnek mondhat a bölcs,

és gonosznak az öreg:

a fiatalnak

tetszik a nyár

napfürdőjében a lányok

könnyű mozgása, óh, szerelem,

tőled vár vígaszt és koszorút

a fiatal, aki

tudja, hogy

minden szépség igéret és

élőt csak élő boldogít, –

óh, asszonyok, a fiatal csak azt

érzi, hogy

miattatok és értetek

keserű és édes az élet!

Szabó Lőrinc - Holdfogyatkozás

Szabó Lőrinc

Holdfogyatkozás

 https://www.youtube.com/watch?v=1sS-HhI3GGY

Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
Öreg ezüstben öreg topolyák.
Ünnepély ma a megbűvölt világ
s nagy némajáték: éjfél s egy között
Árnykúpunk hegye lassan átsöpört
az égi Gömbön, s úgy üzent felém,
hogy van a Földön túl is esemény.
De, lám, a csillag újra gyúl s tovább
hinti az űrbe halk álomporát.
Bár meg se moccan, rohan minden út.
Kúszik rólunk is a fekete kúp.
Búcsuzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
Majd a legpuhább lepke is elül,
a Hold a szomszéd kertbe menekűl
s ott játszik tovább, ezüstcsöndü fény,
a pók sokszögű tündérlemezén.

Szabó Lőrinc - A fákhoz, a költőkhöz

Szabó Lőrinc

A fákhoz, a költőkhöz  
https://www.youtube.com/watch?v=jei_HCQ2IV4

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!

Mintha meggazdagodtam volna,
úgy nézem a sok gyors csodát:
orgona, hárs, alma, cseresznye,
egyszerre nyitnak mind a fák;
terraszomnál egy óriáslány
ágaskodik a napba fel,
egy fiatal jegenye, - játszom
örvénylő leveleivel.

Játszom fénylő, gyönge hajával,
érzem élete friss husát,
a zöld vér, amely benne lüktet,
szinte a szivembe fut át;
aztán lemegyek és megállok
egy bokor előtt, fa alatt,
és lombok és szirmok hüsébe
temetem égő arcomat.

De szépek vagytok, fák, virágok!
Még ti is, egyszerű gyomok!
Költők vagytok ti szavak nélkül
és bátrabbak, mint én vagyok,
csodát tesztek minden tavasszal,
illatozva és gazdagon:
a feltámadás versei nyílnak
ujjongó ágaitokon.

Fák, költők, emeljétek égbe
a sarat, a fekete éjt,
szűrjétek virággá, gyümölccsé
a földi szennyet és ganéjt,
pompázzatok, májusi fák, hős
testvéreim, s biztassatok,
hogy bármilyen hosszú a tél, a
tavasz mégiscsak fölragyog.

S amikor már nem fogok élni,
és mocsokká rágott a föld,
ti, néma varázslók, megváltók,
emeljetek ki drága zöld
véretekkel, emeljetek föl
a sár fölé és írjatok
poromból szebb verset az égbe,
mint amilyet ma én tudok.

Szabó Lőrinc - Szélcsend

Szabó Lőrinc

Szélcsend

Örök tavasz, és te, örök tavaszban
dobogó föld, örök testvéreim,
nézzetek rám: nyugtalan kis öcsétek
irígyli boldog nyugalmatokat:
irígylem és kívánom a halált.
Be jók vagytok hozzám, hogy befogadtok,
be jó meghalni, így, előre! Roppant
álom oldozza máris testemet:
csak elterülök húnyt szemmel a dombon
s csontjaimat záporok könnye mossa
fehér kövekké, húsomból kövér
hangyák zsibongnak elő, hangom esti
tücsök dalában őrzi bánatom
s örök lelkem, e végre pihenő
kis akarat, örök időkön át
álmodja a szélcsöndes semmiség
megfoghatatlan üres álmait.

Szabó Lőrinc - Hajnali himnusz

Szabó Lőrinc

Hajnali himnusz

A Nap! a Nap!
– Nézd, emeli már nagyságos homlokát
s bizseregve dobban az öreg hegyek vas-szíve… Lármás
zivatarok után láthatatlan sípokon ujjong a csönd
és harmatos örömtől borzong a fenyves zöld élete.

Talán a tegnapi villámok fénye fürösztött: szemeid éles villanya
lelkemig fénylik. Szemedben: szememben: ragyog a reggel.
Szép tarka gombák bújnak elő, – játékszereim; sercegő fényben ázik a fagyöngy
s a kavicsokkal-szines patakokban látni, amint kék függönyeit becsüngeti az ég.

Óh, kedvesem, itt egy vagyok veled! Nemcsak veled: boldog tenyészés,
ártatlan erdő és egyszerű élet vagyok én: acélos levegő, isteni kert és isteni kertész;
a bükkfa hosszú moha-szakálla, kövek, feketeszemű virágok, a nap tüze: ez vagyok én:
erdő vagyok én, vér és csira, élet:

Mi lenne nélkülem e ragyogás? mi lenne a földalatti
harangok csendülő szive? s a hajnali boldog cinege-dal?
– Óh, csak az én hitem dobog a fényben, lobog a szélben, izgatott
mámorában égi zenévé szőve a szürke földi zajt!

Mert nincs öröm, mi nem az enyém, mert bánat sincs, mi nem én vagyok;
a nyár lobogó aranyligetein át, vagy mikor az őszi eső dideregve
nedves ujjakkal a lombokon átnyúl: távoli dombok olvatag
éneke én vagyok: láthatatlan hangok s visszhangok kara:

mert hang vagyok én, visszhang vagyok én: magam visszhangja, rugalmas
szinek kacagása, szemed szine, zápor, fény és árnyék: Te vagyok én!
A föld! Nem ember! Erdő! – Az én szemeimből csókolod szemedbe
a napot, a csöndet, a vért s a vídám mogyoróbokrokat.

Szabó Lőrinc - Esik a hó

Szabó Lőrinc

Esik a hó

https://www.youtube.com/watch?v=N5PkX1o0jqA

Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Szabó Lőrinc - Pannon ősz

Szabó Lőrinc

Pannon ősz

Ősz van, a régi, a tavalyi ősz

s e furcsa ősz egészen megbüvölt.

Tetszik nekem. Szétnézek, látom a

roppant hervadást, de nem keserít,

és nem bánom, hol végzem utamat.

Nem értem a világot; azt hiszem,

nincs célja; – mért is volna? – és ami

értelmet magam képzelek belé,

sose több, mint maga a létezés.

Ősz van… Szép ősz… A jókedvű rigók

torkából még az augusztus rikoltoz

s itt-ott nagy lepkék villognak: olyan

egy a születés és az elmulás,

mintha csak ruhát cserélne a Föld,

mintha a csere volna csak örök…

Ősz van… Nem az ősz: az benne a fontos,

hogy van!… A szél könnyelmű suttogása

ős legendákra tanítja az erdő

figyelmes bokrait és századok

óta köztünk kisértő szellemek

fájdalmát-örömét mesélgeti…

Ősz van!… Az évek szele csöndesen

hordja a sírokra a feledést…

Párás a fény… Szárazabb zajjal csúsznak

egymáson a tó hullámai… De

fáradhatatlan felhők görgetik

az égen lomha lavináikat…

Ősz van! Szép ősz!… Ősz minden változás:

szent dolog az ősz! – kiáltom, s ime,

sziklasötét barlangja hűvöséből

előbúvik a szakállas szatír

s a napsütötte pannón dombokon,

barátként mellém heveredve, némán

hallgatja az öregedő napok

lombzörgető, fáradt lépéseit.

Szabó Lőrinc - Felhő

Szabó Lőrinc

Felhő

Még sohase láttam igazán az arcát,

mert felhő az arca, ragyogó káprázat a napban.

Ő maga is felhő, és erdő a haja,

erdei lomb és széljárta bokor.

Nézd, hogy hintázza gyümölcseit a galagonya:

vérzik, vérzik gyümölcse, mint kedvesem ajka, ha csókol.

Erdő és bozót a kedvesem haja, a hangja szél,

és későn-nyilt virágok harmatos szemei.

Harmatos őszi virág a szeme, a hangja szél,

mely a galagonyabokrok ágaival incseleg.

Felhő az arca, s a szava szél, mely lelkem fellegeit

kergeti, kergeti napba-árnyba s bennem zúg parttalan.

Szabó Lőrinc - Tréfálkozó őszi levelekkel

Szabó Lőrinc

Tréfálkozó őszi levelekkel

Milyen száraz és hideg a lelkem,

pedig te melengetted a kezeid közt!

Milyen száraz és üres az ágyam,

pedig teleszórtad a csókok aranyával!

Csókok aranyával, arany levelekkel, –

de elhagytál a tréfálkozó őszi levelekkel. –

Nem tudok aludni miattad, álmomban is

ujjaid simogatását érzem a homlokomon.

Csillogó gyíkok voltak az ujjaid,

arany gyíkok, és mellemen futkostak tegnap este.

De messze a tegnap, csókokkal, arany levelekkel!

– Mondd, mért hagytál el a tréfálkozó őszi levelekkel?

Szabó Lőrinc - Séta közben

Szabó Lőrinc
Séta közben

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén, boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb, -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanúl,
ha az égre éji vihar vonul,
és reggel a fénybe kéjesen
belemosni millió levelem.
Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.
Jó volna, - óh, de nehéz a szivem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh, elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert, - s virág
lenni csak, pipacs, szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!

Szabó Lőrinc - Kicsi vagyok én

Szabó Lőrinc

Kicsi vagyok én

Kicsi vagyok én
majd megnövök én
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én
bátor leszek én
óriások palotáját
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én
nagy úr leszek én
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én
vezér leszek én
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!

Szabó Lőrinc - Köszönöm, hogy szerettelek

Szabó Lőrinc

Köszönöm, hogy szerettelek

Pénzzel, szóval, könnyel, imával,
mivel kellene megköszönni,
hogy eljöttél, hogy bűnben is
el mertél életembe jönni
s álmomba és ágyamba bújtál
s több és jobb voltál minden újnál?
Köszöntem már titkon anyádnak
és apádnak, hogy drága tested
épp így formálták valaha,
s népemnek már és Budapestnek
megköszöntem, hogy így teremtett,
s köszöntem a véletleneknek,
istennek és minden csodának,
hogy kitaláltak, megcsináltak,
s valahogy elhoztak nekem,
csak neked nem tudtam sosem
megköszönni szerelmedet. 
Ágyadból most is úgy megyek
tovább, hogy adósod vagyok
s valami sokkal tartozom.
Pénzem nincs, nem imádkozom,
mondják, nem voltam sose jó,
sírni nem tudok, csak a szó,
a szó enyém, s a messzi hála -
ezt a hálát adom neked,
kislányom, titkos kedvesem,
s messziről súgom csendesen:
köszönöm, hogy szerettelek.