Szita Zoltán - Csendben kiáltok!

Szita Zoltán

Csendben kiáltok! 

https://www.youtube.com/watch?v=1mn884Px6NU

Le kellene már egyszer ülni végre,
fohászt, vagy verset írni fel az égre
Mindenkinek mindent sorra elmondani,
és zokogva is, mindenkire mosolyogni.

Elmondani a féltve őrzött titkokat,
és azt is, hogy a szíved majd megszakad
És mindent elmondani amit még lehet,
hogy az élet, eddig csak játszott veled.

Hogy miért vált idegenné minden ősöd,
hogy miért képmutató minden ismerősöd
kimondani hogy a szó miért lett hazug,
miért fáj a harangszó, ha távolban zúg.

És miért kavarog bennem a múlt hiába,
ha minden belehullt az emlékek kútjába
És hogy miért ül rajtam ezernyi átok,
és mégis, miért csak csendben kiáltok!

https://www.youtube.com/watch?v=oklhSFudw1k

Szita Zoltán - Torzó

Szita Zoltán

Torzó

Az ma már tény, hogy

én középtermetű vagyok,

mert felnéznek rám

az egészen kicsik,

és bizony lenéznek rám

az egészen nagyok:
Így hát aztán teljesen
egyensúlyban vagyok!

Szita Zoltán - Nyújtsd felém

Szita Zoltán

Nyújtsd felém

Nyújtsd felém hívó karod,
mutasd meg a léted
álmaim suhanó szárnyán,
jön felém az emléked
a tiszta, - gyémántszínű
fényszemű fényben,
álom puhán rohan
mosolyogva, észrevétlen.

Szita Zoltán - Tétovázom

Szita Zoltán

Tétovázom

Felegyenesedtem a porból,
ráébredve hogy ember vagyok!
Valami homályos ősi korból
hisz már oly régóta úton vagyok,
bár néha beborul felettem az ég
néha meg szikrázóan ragyog.

Ahogy naponta belém rúg az élet
vadul, könyörtelenül, és szelíden,
ahogy a sok álom semmivé lett!
Tán majomként lógnom kellene
most is egy himbálódzó ágon,
de én, egyre csak tétovázom.

Szita Zoltán - Szerettem volna ...

Szita Zoltán

Szerettem volna ...

Szerettem volna egyszer,

legalább a lényeget elmondani

Nem akartam én sohasem,

a szorgos kis hangyának sem ártani

Elmondani hogy szeretni akartam,

teljes szívemből az egész világot

Hogy szemeimmel látni akartam,

a hóviharban nyíló hóvirágot

Mert szerettem volna mindig,

térdig járni bokáig érő hóban

És csak jót szólni mindig,

mindenkihez, még sokkal jobban

Mert én csak őszintén akartam,

mindent papírra vetni mindig

Hogy mások is higgyenek benne úgy,

ahogyan én is hittem mindig.

Míg zöldell a rét, és fúj a szél,

és bearanyozza szívünket a nap

Hogy megvalósítsuk majd egyszer,

a megálmodott nagy álmokat

És elmondanám sorra, az életem

eddigi vad és küzdelmes harcait,

Nézném a kertben kinyíló virágot

és megsimogatnám a fák ágait:

Elmondanám, hogy eső után mindig,

mámorítóan friss a föld illata

És elmondanám egyszer még azt is,

hogy a szél azt hogyan susogja

Hogy mily fenséges és hatalmas,

a messzeségbe vesző látóhatár

A szívünk úgy szárnnyal odafenn,

mint egy nagy szabad madár.

S idelenn apró szentjánosbogarak

a pislákoló éjszakai fények,

És hogy a lélek didergő pusztáin,

messze világító pásztortüzek égnek

Kérlek, mindig vigyázd e lángot,

hogy világítsa előtted az utat

Mert hisz biztos jövőd csak az lehet,

ha te, mindig vállalod magad

Mert a simogatás mindig emberibb,

mint a legfinomabb bársony

s a fájdalmas valóság mégis szebb,

mint talán, a legféltettebb álom

Szerettem volna legalább egyszer,

megmutatni a táncoló délibábot:

Legalább egyszer, tiszta szívvel

átölelni az egész világot.

Szita Zoltán - Kardod lennék ...

Szita Zoltán

Kardod lennék...

Kardod lennék én, mely
mindig megóvna
Szomjoltó vized, mely
örökké éltetne
Derékszíjad lennék, mely
mindig összetartana
De igazából mégis, csak
bocskortalpad vagyok,
melyen naponta taposol!

Szita Zoltán - Első stáció

Szita Zoltán

Első stáció

A szív-gödör utakon
táncolva tombol a vér,
és egymásnak már csak
suttogva beszélünk,
s hogy merről fúj a szél
a redőnyök résein át:
egyáltalán nem számít
miközben csendesen zúg,
ahogy dorombolásunkba
halkan suttogva belefúj,
mégsem szólítja soha:
senki sem a jövendőt!

Szita Zoltán - 24 soros expozíció

Szita Zoltán

24 soros expozíció

(egy képről)

Lehet hogy fontos lesz majd egyszer,
és tisztán lesz látható, és mérhető
egy fényképen az exponált múlt.
Az is lehet hogy csupán egy emlék,
talán egy dokumentum, egy szándék
néha fekete-fehéren vagy színesen,
úgy ahogyan a fény és az árnyék
és tetten érhető rajta minden érzelem.
Ezt a képet a tárcádban is hordhatod,
lehet hogy majd éppen a szíved felett.
Vagy pihenhet egy fiók legmélyén,
mely a múltadnak egy darabja lett.
Mint a ködből egy lovas, úgy tűnik elő,
mely a távoli jövőben is nézhető.
S az adott képre mindig van két változat
akár létünkre a megváltás és a kárhozat:
Egyik a hagyományosan sötétkamrás,
ahogy ott görnyedsz fölötte míg létre jő,
mert hosszú percek alatt készül csak el.
És van a másik mely a pillanat műve csak,
az új korszak nyitánya a digitális kép -
mely rögzíti minden megvalósult álmodat,
melynek értéke azonnal és ott mérhető
éppen úgy mint az árnyék, és a fény!

Szita Zoltán - Jövendő

Szita Zoltán

Jövendő

Paprika-futású lesz ez a nyár is, úgy

mint a többi  -  de hol vannak már azok

az izzadtságszagú reggelek, a fölriadt,

a kitakart-arcú ébredések.

Hisz már egyre hűvösebb lesz a levegő,

és szinte már majdnem belefulladunk

ebbe a szilaj őszbe, ebbe a szőlőérlelő,

pernye-ajkú vad rohanásba, ahogy lassan

aggódó pislogással néznek le ránk a fák,

ahogy bölcs méltósággal belezuhanunk

a szikrákat szóró, aranylombú őszbe.

A fák is már-már szakállt növesztenek,

és a levegő is már szinte csont-feszegető

mi mégis mindig újabb tavaszról álmodunk,

és táncolva megyünk a nyárba ...

hisz ébredésünkre újabb zord tél kopogtat,

és madarak leszünk, magra éhező madarak.

Pedig nekünk nincs oltalmazó odúnk sem,

hiába vesszük föl díszes tollruhánkat ...

És mégis, a hóviharban ott leszek én is,

ahogy zengjük tavaszi madár-indulónkat

és úgy szólongatunk egyre, ó be kérünk:

Hogy jöhetnél már, láng-padozatú várásokkal,

mézízű gyümölccsel, - virág-özönnel teli -

te örök, ............................. lobogó tüzű nyár!

Szita Zoltán - A jázmin illata

Szita Zoltán

A jázmin illata

Ma csodálatos napra ébredtem. Hosszú már már őszies esőzések
után végre verőfényes és napsugaras reggelre virradt fel a nap, és
madarak önfeledt énekétől zengett a kert, mert ők is boldogok voltak
velem együtt. Jó mélyeket lélegeztem a harsogóan tiszta levegőből,
és csodáltam a gyönyörűséget ami körülvett ebben a fenséges természeti
harmóniában ...
A rózsák tele vannak virággal, és szirmaikon mint apró kicsi gyémántok,
úgy csillannak meg a reggeli harmat kristálytiszta cseppjei, ahogy
megcsillant rajtuk a napsugár, az édes simogató napsugár ... Boldogság
volt a lelkemben és a testemben egyaránt, mert valami végtelen nyugalom
és béke volt körülöttem ahogy önfeledten nézelődtem ... A sziklakert is
pompázik ahogy a virágzó kis növények elborítják; a rózsaszínű kis törpe
szegfű, a köveket párnaként beborító sárga színű varjúháj, vagy a halványlila
virágözönnel köszöntő kakukkfű, mely kiváló gyógy- és fűszernövény ...,
és a kb. 15 cm. magas madárhúr melynek hamvas-szürkés, bársonyos
tapintású a levele, és csak úgy világít felette a millió kis csillag alakú,
vakítóan fehér virág ... ugyanakkor meg kell említenem a füge kaktuszt is,
melynek tenyérnyi húsos kerek levelei vannak és körülbelül 6-8 cm. - es
citromsárga tölcséres virágai, de ő később virágzik mert meleg igényesebb.
A világoskék és sötét-lila törpe íriszek már elvirágoztak, ők most pihennek.
Most jut eszembe micsoda kalandba keveredtem az ősszel; a ház teraszánál
csináltam az új lépcsőt, már be volt minden zsaluzva de volt egy kő ami kiállt,
ezért arra gondoltam hogy azt kiveszem a terasz széléből, mert nem lett
volna elég vastag a beton rajta. Ahogy kivettem a követ, volt egy kis
törmelék és föld amit ki akartam még szedni, amikor megmozdult a föld!
Hát gondolhatod, ott volt benn a jó hűsben egy szép béka ... hát gondban
voltam mert alig tudtam hozzáférni hogy ki vegyem a szűk helyről, de
sikerült és átvittem őt a sziklakertbe, ott engedtem el ... A múltkor pedig
a szántóföld széléről hoztam be zsákokat, melyek jelezték a traktor
számára hogy meddig kell szántani. Szedtem ki a zsákokat hogy bele
rakom a kukába, amikor észrevettem hogy a talicska alján egy picike
5-6 cm-es gyík van ... rögtön kézbe vettem és őt is odavittem a szikla-
kertbe ahol békességben élhet!
Közben ahogy nézelődtem, a kert távolabbi végében megakadt a szemem
az egyik kedvenc díszcserjémen, ő pedig nem más mint a jázminbokor.
Éppen virágzik, és gyönyörű krém fehér virágai oda vonzották a tekintetemet ...
Mondanom sem kell hogy ennek a látványnak nem bírtam ellenállni, oda
kellett mennem hozzá, gyengéden a kezembe vettem a gyönyörű virágokat
és magamba szívtam a finom bódító illatát ... és még, és újra még, ki tudja
hányszor. mert nem tudtam vele betelni olyan mámorító volt a pillanat ...
És ott, akkor Te jutottál az eszembe, a szépséged, a gyengédséged és
a finom illatod ... éreztem ahogy gyengéden tartottalak a kezemben, és
gyönyörű voltál, és megrészegültem az illatodtól ... Tőled, mert akkor és ott
Te voltál számomra a jázmin ...

Szita Zoltán - Egy szép verset ...

Szita Zoltán

Egy szép verset ...

Egy szép verset akartam néked írni,
közben tétován kerestem a szavakat
És hulló virágszirom akartam lenni,
amely gyengéden simogatja arcodat.

Egy szép verset akartam néked írni,
a tavaszról mely a legszebb pillanat
S hogy ilyenkor a legszebb virágok,
egymás után mind néked nyílanak.

Egy szép verset akartam néked írni,
suttogó ajkaimmal nevedet becézni,
Titokban rajongva csak téged nézni,
és forrongó szívvel örökké remélni.

Egy szép verset akartam néked írni,
hogy ne múljon el mint a pillanat
S halkan, csendben a füledbe súgni,
a megálmodott, legszebb titkokat.

Egy szép verset akartam néked írni,
amelyet még nem írt meg senki sem
S néked, a legszebb dolgot kívánni,
legyen igaz boldogság a szívedben.

Szita Zoltán - Zaba

Szita Zoltán

Zaba

Elindulni szemtől szembe,

ifjúi világomból

Felnőtt-arcú szerelmekbe,

koszorút gyermektáncból.

A felgyűrűző emlékektől,

nem félve, becézve

A megálmodott szépségektől,

belefúlni az ébredésbe.

Szép hófehér fellegekből,

e nagy buja földre

Tiszta szép szerelmekből,

megálmodott szépségekbe.

A vágyakat rátenni a kerítésre,

a kapukat is kitárni

A hús-vér szerelmeket estére,

mind sorra fölzabálni.

Szita Zoltán - Gyónásod megkötözött!

Szita Zoltán

Gyónásod megkötözött!

Sírva, zokogva, tombol a szél,
imák és zúgó harangok között
Gyóntatóm már fel sem eszmél,
hogy gyónásod megkötözött:
Toporzékolok torkomból üvöltve,
és áldom, meg átkozom a napot
s kifeszítve a templomterekre,
ütöm - verem a néma ablakot.
Míg végül, megmaradt hitemmel,
felhajózok majd az összeszorult
torkokig, ahonnan már csak
egy lépés, néhány evezőcsapás,
az értelem, és a szívdobogás!

Szita Zoltán - Csak egy napra

Szita Zoltán

Csak egy napra

Ha virág lehetnék csak egy napra,
biztosan nagyon sok dolgom volna.
Égőpiros lennék, vagy esetleg kék,
világító sárga, de semmiképp sem
szeretném a szomorút, a feketét.

Aznap én nem egy virágot nyitnék,
hanem tízet, húszat, vagy százat.
Mosolyom csupa derű lenne s alázat
befutnám titokban az egész házat.
Megkérném a napot már előző este,
hogy a színeket, csak virágokra fesse.

Illatommal csábítanám a méheket,
kikeverni újabb és újabb színeket.
És megigéznék majd minden embert,
s kinevetném a didergő decembert
Lámpás lennék a sötét éjszakában,
vidámság a szomorúság udvarában.

Ha virág lehetnék csak egy napra,
a szomorúság is biztos mosolyogna
s az ármány reszketve bujdokolna.
Még színesebbé tenném a világot,
ajándékba adnám a legszebb virágot.

Szita Zoltán - A nagy havazás

Szita Zoltán

A nagy havazás

Nagy havazás lesz, én már

tudom. Illendő, nagy havazás!

Hogy öröm lesz-é, avagy tor,

netán ünnepi, és fehérasztalos,

ma még nem lehet megmondani.

Ahogy a fény zuhog a falakról,

semmit sem szabad kimondani.

Amikor halkan megpendülnek

az őszi levelek, a mézillatú álmok,

aranyfényű rácskapuján.

Eközben, már lomha hófelhők

futnak éjjelente, ígéretükkel,

egy lassan kinyíló új tavasz felé.

Miközben küszöbömre lerogyva,

szomorúan bezörget vacogva

a fázósan didergő hajnali fagy.

És szívünkben csendben megbújik

az ártatlanul enyhülő remény,

hiszen Ő is esendő mint mi:

Ő is csak melegségre vágyik.

S a kertek megdermedt álmát

monoton szunnyadó csendjét,

észrevétlen puhán betakarják

pihekönnyű hópaplanok, és itt

nem érnek már semmit a tanok.

Ahogy én már mondtam egyszer,

nagy fogadás lesz, én tudom:

Illendő nagy fogadás, és csak

a nagytiszteletű csend neszez

majd, meg a nagy havazás ...

Szita Zoltán - Tudod annyi mindent ...

Szita Zoltán

Tudod annyi mindent …

https://m.youtube.com/watch?v=YARAX011yK8

                                         (…...........-nak)

Tudod annyi mindent szerettem volna
neked halkan suttogva elmondani még
De a szám néma nem szól most már
mert félek csak össze vissza dadognék
És a kezem sem ír sehova semmit se már
tehetetlenül csüng le mintha béna volna
és szívemben néma bússág férge rág
pedig annyi mindent szerettem volna
és oly sokszor gondolok még rád!

Napokká nőnek az órák és a percek
és a fájdalom szele némán rám csap
mert szívemben a vágy még izzó láng
közben te már csak néma látomás vagy
mint az őszi könnyes szürke szomorúság
nem hiszek már a csalfa tavasznak sem
és a gyönyörű rózsák csendben sírnak
pedig annyi mindent szerettem volna
neked suttogva elmondani még!

Most már a könnyeimet sem láthatod
mely olyan mint a fekete éji gyásztakaró
eltakarom vele majd az egész fél világot
hogy az se legyen már számomra látható
némán és vakon kereslek hogy merre vagy
ahogy szelíden túlcsordulsz mint az ég
az érzelmeim fájó és roskatag gátjain
hisz annyi mindent szerettem volna
neked suttogva elmondani még!

Szita Zoltán - Ikarosz álma ...

Szita Zoltán

Ikarosz álma …

Jó volna egyszer
felhőként szállni,
szabad madárként
egyszer közétek állni.
Titkon megkérdezni
a földtől, az égtől,
hogy hogyan lehet
majd a földre újra,
mégis visszaszállni!

Szita Zoltán - Valami édes borzongás

Szita Zoltán

Valami édes borzongás

Minden szó

amit kimond

drága ajkad,

simogat:

A gondolatom

naponta

többször, hozzád

látogat.

Miközben

szédülten állok,

hallod?

Neked kiáltok!

Mert

egy édes kór

lelkemben ás,

miközben

elfog,

valami

édes borzongás!

(vers ……nak)

Szita Zoltán - Tenber, és ami még ...

Szita Zoltán

Tenger, és ami még ...

Napok óta csak tántorgok

némán és vakon, lélegzet

visszafojtva a korhadt,

csónakízű, sószagú levegőben

miközben két ölelő kezem

némán a semmibe téved, s én,

ázott rongyként omlok a földre.

A sirályok nevetéséből,

mára már csak ez maradt.

Hát adj nekem még egyszer

isteni erőt, mert vitorlám

a széltől még ma is dagad,

de csendben eljöttem tőled

mert végképp meguntalak.