Nemes Nagy Ágnes - Hova lesz a szerelem

Nemes Nagy Ágnes

Hova lesz a szerelem

 https://www.youtube.com/watch?v=5bpdykBIrPI

De hova lesz a szerelem, hova lesz? Tegnap még szeretlek mindörökre (és ez igaz), holnap már nem szeretlek. Tegnap életemet adnám, börtönbe mennék helyetted, tegnap te vagy a hazám - ma más. Ki ez a más? Egy új én? Bárki? Új mulatság? Miért mulatság? Meguntalak? Hogy unhatom meg az életem? Mi ez az átsiklás, észrevétlen hegycsuszamlás, folyókanyar, mikor már nem? Ha úgy váltogatnád hited, elved, politikádat, mint szerelmeidet, ripők volnál, mocskos, jellemtelen. Így nem vagy az? Miért, hogyan hajlik, csúszik, hamuhodik a szenvedély, hogyan rongyosodik, roskad le egy égbolt?
Hát hová lesz a szerelem, hová lesz?

Nemes Nagy Ágnes - Álom

Nemes Nagy Ágnes

Álom

Bevallom, hát nem tagadom:

Egy iskolával álmodom.

Hogy szemérmesen fátyolozza,

De ringatja az alkalom.

Egy iskolával alszom együtt.

Egy iskola a szeretőm.

Irkák, tollszárak bontakoznak

és fasorok a lepedőn.

Az ifjú ház magasra szökken,

vadszőlő futja friss falát,

s a szók megérnek, mint a fürtök:

kert. Eszme. Rózsa. Ifjúság.

S mint éji szél himbálja padlás-

zúgban a szőlősorokat,

agyamban éjjel megforognak

a töppedő, fürtös szavak.

https://www.youtube.com/watch?v=58sCuwiWfbg

Nemes Nagy Ágnes - Gólya az esőben

Nemes Nagy Ágnes

Gólya az esőben 

Tárt ablakban ültem én,
sűrű esőt néztem én,
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.

Fészke-égett gólya állt
a fenyőfa tetején,
mint egy fura címer-állat
égi pajzs közepén,
állt fehéren, feketén,
a fenyőtű szúrta lábát,
imbolygott az ág tövén,
mégis címert állt a fán,
mint egy bátor pelikán,
eső koppant a fején -
hullt az eső szürkén,
hullt az eső feketén.

Nemes Nagy Ágnes - Keringélő

Nemes Nagy Ágnes

Keringélő

Kerek vagyok, mint a világ,

nem is adom soha alább,

nem hiába forog velem

a földgolyó, s kerek fejem.

Kering a ház, táncol a kép,

lélegzik a dombos vidék,

s az oszlopsoron ott szalad

a mozdulatlan mozdulat.

Tömör keringés, talpa van,

csak a hiány alaktalan –

de már a vágy sürög, mutat

hiány-fát és hiány utat.

S a Semmiség is annyit ér,

amennyit házak közt a tér.

Nemes Nagy Ágnes - Jég; - Hó

Nemes Nagy Ágnes

Jég

Belémfagy lassan a világ,

mint téli tóba nádbugák,

kis torlaszokban ott ragad

egy kép, egy ág, egy égdarab –

ha hinnék Benned, hallgatag

széttárnád meleg tenyered,

s az két kis napként sütne fönn

a tél felett, a tó felett,

hasadna jég, mozdulna hab,

s a tárgyak felszökellve mind

csillognának, mint a halak.

*

Hó

I.

Ez a zuhogó némaság

nem is tudom hogy hallom-e

ez a homályos hófehér

nem is tudom hogy látom-e

Csak a fenyő csak a tető

a körvonal amelyre hull

amint a dolgok szélein

megáll és megvilágosul

II.

Amint a dolgok ormain

a körvonal amelyre dűl

amint egy keskeny átmenetben

leszáll leszáll megtestesül

III.

Mint ami régen készülődött

mint ami régen várakozva

úgy hull, mint ami végleges

az olvadékony évszakokra

Nemes Nagy Ágnes - Lement a nap

Nemes Nagy Ágnes

Lement a nap

Lement a nap. De nem. Még látható.

Csak voltaképpen ment le, még az égbolt

tenyéröblében tartja ezt a másik,

megtévesztésig hasonló napot,

akár egy homokóra felső

üvegcsészéjét, melyből már kipergett

a voltaképpeni.

És lent a lámpák csattogásai

a drótkötélen imbolyogva,

a huzalok e természeti hangja,

mit nem vezérel más, csupán a szél.

Ezek már más beszédek,

ezek az önmaguk mögé

lecsúszó helyettesitések,

a vissza-vissza integettetések,

ezekkel már sietni kell.

Nemes Nagy Ágnes - Félgömb

Nemes Nagy Ágnes
Félgömb

Ez itt a fenti félgömb. Szürke még,

ahol a szürke és a vizes-fehér

vizes lépcsőfokonként összeér,

és a fehérrel a fehérebb.

Ez itt a fenti vidék, ahol

deres füvön indul az olvadás,

ahol a harmat összefűzve

a füvet és a levegőt

följebb láttatja a mezőt –

bizonytalan szivárvány.

És hirtelen egy Isten-szeme az égen,

felnyíló gyors háromszögével,

mint váratlan mutáció

az évek hosszú ezredében –

és ettől fogva fém,

fémből ez a homorú magasság,

amely úgy szívja az utolsó páracseppet,

mint a felfelé való szédülések

levegőbe-írt spirál-nyomát,

mert ez a fehér fémek láthatára,

a gömbvilág felső fele,

a délelőttök teológiája,

ahol az éjfél mozdulatlan

fekete üst a nagy tavakban.

Nemes Nagy Ágnes - Az őszi tarlón

Nemes Nagy Ágnes

Az őszi tarlón

Fekszem, s mintha kint feküdnék

az őszi tarlón, rőt mezőn,

két szemem az égre tárva

ifjú-módra, kérdezőn.

Majd lezárva, ifjú-módra,

– hogy sziszegnek itt a fák, –

nincs halálosabb a földön

mint a lenge ifjúság.

Amikor még nem születtem

nagy homálya oly közel,

szele sípol csontjaimban,

én még nem feledtem el.

Én tudom, hogy nincs reménység,

nincs erő, csak áhitom,

s nyurga vállam összecsuklik,

mindhiába tágitom.

Fekszem szótlan, messze nyúlva,

lábam már az űrbe lóg,

s fent: óriási őszi pitypang,

hófehéren leng a hold.

Nemes Nagy Ágnes - A reményhez

Nemes Nagy Ágnes
A reményhez

https://www.youtube.com/watch?v=Mg1akyOhHZE

Nyár van. Tán nem kell így szorongani.
A keserűt majd egyszer kiokádjuk.
Ily keserűt nincs mód kimondani,
hisz keskenyebb a torkunk, mint az ágyú.
De mégis élünk. Igy harmincöt évre
(nincs több előttünk) arra kés a lét,
hogy belevágjunk egyszer már: mi végre
születtünk, és ha meghalunk, miképp?
Nem kevesebbre kényszerít az undor.
Selyemcafatra vágytunk délután,
és estére már mohón-zárt fogunktól
csikorgott minden hajókaraván.
Vagy teleszítt szivacsként nyúlva, resten,
míg álomragacsos elménk simít,
tapasztgattuk a kielégületlen
önérzet meddő kínjait.
Rohadt ereszként csordulunk a bűntől.
De mégis élünk. Védjük tán a házat?
De mégis élünk. Szűkülő szemünktől
Képet kiván talán egy messzi század?
A filológus méri majd le részünk?
Kezével együtt sarjad már a kés?
S a mozdulat talán, hogy szembenéztünk,
A feltámadás, vagy a feledés?
Igazság? Hová nyujtózunk e szóval?
Ropogtatjuk, mint izmot ifju csont,
s a jövendő a magáért-valóval
egy mozdulatban, ívben összefont.
A mozdulat - hisz így vált egyenesre
hajdan az ősi, vízszintes gerinc,
a mozdulat rántotta feszesebbre
az ereket, az ifjú szív kering -
az ifjú szív? - igen, az ifjú szív,
a szellem első, pontos lobbanása,
mikor majd rezdül a csigolya-ív,
s mi is rezgünk, új kocsonyákba ásva,
s a szó egy cseppel túlcsordul a vágyon,
s a nyelv, mint lángnyelv, rezzen, sistereg,
s megszületünk. Megszületik a szájon
örökségünk, reményünk: ismeret.

Nemes Nagy Ágnes - Labda

Nemes Nagy Ágnes

Labda

Jó a nyár, jó a tél,
jó az út, jó a szél,
jó a labda – nézd, szalad; –
jó a hold és jó a nap.

 Jó a fán a labdarózsa,
mintha fényes labda volna,
Jaj! még egyszer elszalad,
elgurul a fák alatt.

Elgurul a labdarózsa,
mint a hold, mint a nap,
fuss utána, elszalad,
hogyha gyorsan elkapod,

tenyeredbe markolod,
s mégse rózsa, mégse hold –
akkor mégis labda volt.

Nemes Nagy Ágnes - A tó

Nemes Nagy Ágnes

A tó

https://www.youtube.com/watch?v=sYzYvMArSMY

Van valahol,

van valahol,

valami valahol él.

Jól hallom én, amint suhog

valami lombos, lassú szél.

Jól hallom én, valami forrás,

egy nagy fa odvából ered,

bukdosnak benne föl-le, föl-le

fekete éger levelek.

Van valahol,

van valahol,

valami lassú tó.

Bukdosnak benne föl-le, föl-le

korsók, millió, millió.

Akár galambok szárnya néhol

csobban az égen – bugyborékol

a korsók szájától a tó.

Jól hallom én, mint egyre másra,

galambok szomjas szárnycsapása,

tíz emelet

magasban az önkívület,

testből szakadt szív csobbanása –

Én itt cserép-esőben ázom.

S mérem a véraláfutáson,

korsónak melyik volna jó.

És drótozom, és drót a drótra,

és hallom én, hogy felcsapódva

csobog, csobog a tó.

Nemes Nagy Ágnes - Egy ismeretlen ...

Nemes Nagy Ágnes
 Egy ismeretlen…

Egy ismeretlen, kongó, nagy szobában,
hol néhány szék van és egy zongora,
itt mondanám meg, hogy már nem szeretlek,
s talán nem is szerettelek soha.

S átölelne a kongó, ismeretlen,
s egyedül maradhatnék, mint a fa,
jutalmául, hogy bátran ezt hazudtam,
mert oly nehéz. De hol van a szoba?

Nemes Nagy Ágnes - Mindent tudunk

Nemes Nagy Ágnes

Mindent tudunk

Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.

Nemes Nagy Ágnes - Jácint, hóban

Nemes Nagy Ágnes

Jácint, hóban 

(részlet)

Most meg esni kezd a hó. Áll a kék jácint az ablakban, két üvegtábla közt, és mögötte egy váratlan hóesés hömpölyög. Februári hóesés, nagy pelyhű, vizes, majdnem színpadias, mintha csak markírozná a havat az időjárás: túlságosan szép, idillien kavargó. De sűrű, de zuhogó; a remek kék növény ebben a hózáporban úgy hat, mint egy szürrealista filmjelenet. A fehér háttér előtt kéken, a mozgó háttér előtt mozdulatlanul, a hóháttér előtt teljes növényi gálájában olyan kihívó kontraszt, amilyet csak nagy fejtöréssel lehetne kimódolni, ha véletlenül nem állna itt az orrom előtt.

Nemes Nagy Ágnes - Karácsony

Nemes Nagy Ágnes

Karácsony

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
– S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kézbe illatos kalács.

Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

Nemes Nagy Ágnes - Őszi hajnal

Nemes Nagy Ágnes

Őszi hajnal

Valami messze fény dereng fel,

igen, az ajtón. Már fehér.

Valami fütty. Vonat? Hajókürt?

Recseg a padló. Társzekér.

Nedves kézzel benyúl a Hajnal

és megsimít most. Árvaság.

– A régi őszök íze hol van?

A dús gyümölcs, a sárga fák?

Az át nem élt, vagy félig élt ősz,

az eljövő, vagy rég halott,

mondd merre van? –

Kértem a Hajnalt.

Ő állt. Fehér volt. Hallgatott.

Nemes Nagy Ágnes - Madarak

Nemes Nagy Ágnes

Madarak

Mennyi fényes, szép madár!

Nem tudod, hogy merre száll?

Honnan jönnek?

- Nem tudom.

Merre mennek?

- Nem tudom.

Égre, földre, vízre szállnak?

Nádba bújnak?

- Nem tudom.

Mennyi fényes, szép madár!

- Isten áldjon,

kishúgom.

Merre mennek,

megtudom.

Fára mászom, vízbe úszom,

nád bugáját

széthúzom.

Jaj ne menj el, mért beszéltem,

megfázol az őszi szélben.

- Meg se fázom, meg se érzem,

merre szállnak,

megtudom,

megtudom,

és ha bírom, elmesélem.

Nemes Nagy Ágnes - Hull a bodza

Nemes Nagy Ágnes

Hull a bodza

A mi utcánkban kicsi utca,

van benne egy hosszú bodza.

Ősz felé már hull a bodza,

kis bogyóját dobja, dobja.

Kis bogyóját dobja, dobja,

lila lesz az utca-hossza,

kiabál is Bandi bácsi,

az autóját szappanozza.

Nem gondolok semmi rosszra,

de örülök, drága bodza:

tarthatom a gumitömlőt,

míg az autót szappanozza.

Őszi fényes napsütésben,

víztől fényes járdaszélen

szappanozza és lemossa —

hull a bodza,

hull a bodza.