Áprily Lajos - Szüret

Áprily Lajos

Szüret 

Most nézheted kivülről büszke-búsan:
hegy oldalában, csengő ég alatt
dalos, pogányos munka mint halad
arany croquantban, égő chasselas-rouge-ban.

Az ég alján szedők csapatja távol,
mint puttonyhátú óriás csigák:
egy méla dallam halkan hallik át
borús orosz fogoly-symphoniából.

A hegytetőn púp: hordó és szekér,
lomhán csurog bele az őszi vér,
az ostorszó s a tréfa messze pattan.

Egy meglesetlen, édes pillanatban
két imbolygó alak egymáshoz ér,
s a mustos, édes ajkuk összecsattan. 
 

Áprily Lajos - A menekülő

Áprily Lajos

A menekülő 

A szeme: két riadt madár.
Az emberszót nem bírta már.

Hang hívta, tán a tengeré,
s indult a nagysziget felé.

Bozontos volt a nagysziget,
közepén kunyhót épitett.

Varázslatos tiltó-övül
három kört vont a ház körül.

Krisztus-tövisből sűrü fal:
gúny volt az első őrvonal.

Magánya második körén
magas gőg volt a vársövény.

A legbelső tiltó-varázs:
örvény-mélységű hallgatás.

Itt nincs idő és nincs zene,
csak a hullámok üteme.

Körön s világokon belül
világot épít, egyedül.

Áprily Lajos - Találkozás

Áprily Lajos

Találkozás

https://www.youtube.com/watch?v=RriwfWSoGUU

Kökényvirágos Őrhegyen
úgy szállt le, mint az álom.
Ballagtam búsan, csöndesen
homályos esti tájon.
Az arcán nem volt alkonyat,
csak hívó, szent nemesség,
és szólt: ,,Kövess. A holtakat
a holtak hadd temessék."
,,Mester - feleltem -, értelek,
te holtra nem haragszol,
de lobbanó tekinteted
most életet parancsol.
S az élet mély, mély és csodás,
ha azt te prédikálod,
és mégis, Mester, megbocsáss,
ha kúsza szívvel állok.
A hantoló Antigone
szomorú ősnővérem,
s a Labdakida-átoké
a vérem, sűrü vérem.
A völgyből, nézd, felintenek
a fejfák és keresztek,
jó Mesterem, megértelek,
csak engedd, hogy temessek.
De majd, ha hamvadó szemem
nem fátyolozza bánat,
Uram, akkor csak ints nekem:
akkor megyek utánad."

Áprily Lajos - Most szólj, rigó

Áprily Lajos

Most szólj, rigó 

Az a rigódal érdekel ma engem,
mely fenn a nyírfán, fiatal meréssel,
megszólal künn a hajnalszürkületben
halk indulással és emelkedéssel.
A fuvolása régi ismerősöm,
láttam tavasszal s láttam súlyos őszön,
és láttam hóhullásban, hogyha gyomra
szemet keresni űzte ablakomra.
Viharos hócsapásra, szélverésre
csak néha moccant fájó zirrenése.
Ott állt sötéten, hősi egymagában,
fekete szén a fényes zuzmarában,
úgy nézett rám egy karnyújtásra tőlem,
hogy hazavágyó dal buggyant belőlem.
De ő csak hallgatott. Mint néma, bátor,
ragyogó és fekete inspirátor.

Most szólj, rigó. Hófoltok halni készek,
nyírfák körül szellő-szüzek cicéznek,
mogyoróbokrok aranyat szitálnak,
ötszáz leány kacag a napsugárnak.
Most szólj, rigó. Faormon, póznacsúcson,
hangod dagadjon és lobogva gyújtson,
gyökerekig fusson tüze a fákon,
gyújtsa fel gyúlhatatlan némaságom,
avaromnak vessen szikrát alája,
legyek a tavasz piros lármafája,
riassza fel dalaid áradása
rabdalaimat zengő lázadásra.
Torkod remegve és ujjongva sírja,
hogy líra - líra - líra - líra - líra!

https://www.youtube.com/watch?v=URoukM64cl0

Áprily Lajos - Hómezőkön is túl ...

Áprily Lajos
Hómezőkön is túl..

Maholnap őszi ködben áll a házunk
s körül a fák is mindmegannyian.
S túl őszi tarlón, hómezőkön is túl,
valahol messze jön-jön a fiam.

Nyárban fogant, tavasz világra hozza,
rózsás fülébe április kacag,
s nem olt halálos bánatot szivébe
hervadt levél és őszirózsa-szag.

Pici vendégét egypár kurta évre,
már várja őt az Élet-szálloda,
a nagy chaos-ból vakmerőn kiválik
s majd, büntetésül, visszatér oda.

Új lét csirája, első rózsabimbó,
kis álmodó az anyaszív alatt,
zsarnokságod hatalmát máris érzem:
bilincsbe verted mennyi vágyamat!

Ó, mennyi álmom, mennyi tervezésem
széttépte apró, nyugtalan kezed,
mondd meg, mit adsz majd érettük cserébe?
mit adsz nekem, ha Párist elveszed?

Talán a sok feláldozott reményből
tebenned szomjúság és vágy fakad
és évek múlva majd valóra váltod,
amit a sors ma tőlem megtagad.

Amíg anyád bágyadtan zongorázik
és gondol néha elmerengve rád,
s künn ősz van -: fejét tenyerébe hajtja,
jövődbe néz és mit se lát apád.

Áprily Lajos - Szilveszter

Áprily Lajos

Szilveszter

Ezt a napot nem várta senki még
úgy, mint anyám. Még támadott a tél,
a frissen hullt hó ablakunkig ért,
a borostyánkő-csőrű hímrigó
dermedve hullt a vadszőllő közé.
A temető-út hó-leples jegén
- jaj, babonás jel - elesett a pap -
S ez a nap mégis: bölcső volt neki,
mely a tavasz-csecsemőt rengeti.
És szólt: Hiába hull. Holnap, fiam,
egy kakaslépéssel megnő a nap.

Nőtt, nőtt. Pár nap s az olvadás kicsalt.
Jaj, a hóember milyen furcsa rom.
Eltemetem a meggyászolt rigót
s nézem a nagy kakast az udvaron.
Parancsoló, piros királyfejét,
izmos lábát, az idő-mozditót -
Egy kakaslépéssel - milyen csudás...
S este, mikor a fejem leteszem,
milyen félelmes, milyen óriás.
Idő-kakas. Ó, hány titokzatos
kakaslépés mért illanó időt,
amíg kilépte mind az éveket.
Patak hány indul, pázsit hány ujul,
amikre kék szemével nem nevet.

Szilveszter volt. Éjfél. A levegőben
szivárványos rakéták tűzszaga.
A mámor és rakéták versenyében
süvöltött a berlini éjszaka.
S egy képet láttam, messze, keleten:
fenn a hegyoldal fehér hóalap.
Madár áll rajta, misztikus, magas:
sírdomb felett az óriás kakas,
emeli lábát -
s egy kakaslépéssel megnő a nap.

Áprily Lajos - Téli út; - Téli panasz

Áprily Lajos
Téli út

Erdőszél. Porhó indult virradóra.
Zizegve száll, mint a futóhomok.
Friss fátylakat borít a régi hóra.
Erre valaki járt már. Friss nyomok.
Kétféle nyom. Itt küzdhettek a széllel -
vagy egymással? Sok a tiprás jele.
Itt a halál vitt valakit az éjjel.
Nem akart menni, birkózott vele.

*

Téli panasz

 https://www.youtube.com/watch?v=S-0nfYSnKDM

Miért örüljek, tél, neked?

Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,

hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen

kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengö korcsolyán,

és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban

fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?

Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -

mondják. Örüljek, tél, neked?

Áprily Lajos - Senilia; - Két út; - November II.

Áprily Lajos

Két út

https://www.youtube.com/watch?v=NCBtxD-mGYc

Októberi tarka fák közt
hegyvidéken vitt az utam
s áldott testű ifjú asszony
lassan szembe jött velem.
Jött a völgy felől pihegve,
arca meggyulladt a szélben.

Így vitt engem is, mesélte,
hegy felé az én anyám.
Vitt a hűlő postaréten
szívdobogva nagyanyámhoz
(régi tornyú városvégen
házikóban éldegélt,
télre gondolt, téli fára,
unokára és halálra
s várva-várta jöttömet).
Útra súlyos testü voltam,
neki mégis könnyü voltam,
mert örömmel hordozott.
Vitt az őszben nagyanyámhoz,
hegyre-forradt házikóba,
míg november meghozott.

Istenem, be furcsa most így:
völgy felé a tarka fák közt
holt anyámat én viszem.
Viszem őszben és havakban,
viszem halkan és titokban:
őt se lássa senki sem.

Istenem, be kicsi test volt,
súly alig volt két karomnak,
s most mint vén, zuhant harangnak,
mélybehúzó súlya van.
Jött a hóhozó november,
ő világra hozta testem,
én megszülni nem fogom.
Harangsúlyú kicsi testét
hordozom, csak hordozom.

*

November, II
1
Még fény ölel, remegő sugarak.
De szél jár és levelek hullanak.
El ne seperje innen senkise:
A teraszunk őszi poézise.
2
Hív a pirók. Egyhangú, bús a dal.
November hangja. Vajon hova csal?
Egy mélabús meseországba tán,
ahol ezer pirók süvölt a fán.
3
Hosszúra nyúlt az út, anyám,
sok volt a seb, s a béke késett.
S ma mégis, mégis köszönöm
világra szülő szenvedésed.

Áprily Lajos - Pillanat, I.

Áprily Lajos

Pillanat, I 

Hogy futnak szeptember felé
kifúlt, kengyelfutó irammal -
Fényes napok, forró szelek,
csillagszalasztó éjjelek -
Belőlük mit vigyek magammal?

Én már a szépet hullatom,
kincseimet rostába szedtem:
előttem koldus még az út,
aranymező az út mögöttem.

Egyetlen perc... Ezt elviszem,
hullástól is megőrizem:
Arany pajzsát a déli nap
fejed felett ragyogva tartja.
S harmatosan, szemérmesen,
a nyár bronzával ékesen,
hamvas-tizenkétévesen
vízből kilépsz a friss Tapolca-partra.

Áprily Lajos - Falusi nyár

Áprily Lajos

Falusi nyár

Vízpart, öreg diófa,
fűillat, alkonyóra,
egy hullám sincs szivembe:
hanyatt a fűbe fekszem
és szúnyoggal verekszem.
Ó, dolce far niente!

A múltam, vérem hallgat,
habok zúgása altat:
fáradt szív, tente-tente!
Meghalt a szürke holnap,
csak a jelen dalolgat:
ó, dolce far niente!

Lord Byront elfeledtem,
egy-egy német szonetten
andalgok reggelente.
Könnyes német poéták
és bájos esti séták:
ó, dolce far niente!

A nap még egyet lobban
s vérszínű sugarakban
hull rám a naplemente.
Az alkonyfény is elhagy:
ó, most milyen közel vagy,
nagy dolce far niente!

Áprily Lajos - Órák

Áprily Lajos

Órák

Szívem felett a zsebben,

nagyon sok éve már,

szívemnél vérmesebben

egy régi óra jár.

Alatta, lomha inga,

szívem lustán dobog,

zihálva néha, mint a

kifáradt vándorok.

Feleselö növérek,

két furcsa gépezet,

itt versenyezve mérnek

idöt és életet.

S midön az óra tik-ja

nagynéha nem zenél,

a szív megállapítja:

az óra most nem él.

S ha majd - nem is sokára -

a szív nem muzsikál,

az óra konstatálja:

A szív rugója áll.

Áprily Lajos - Kalács, keddi kalács

Áprily Lajos

Kalács, keddi kalács

https://www.youtube.com/watch?v=jcHdeO7q87k

Már szombat este megsütötte
Anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a haragos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
Fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
Melyik fiókból jött elő,
De olyan áldott volt az íze,
Olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
Mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás.
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.

Áprily Lajos - Tavaszi strófa; - Április bora

Áprily Lajos

Tavaszi strófa

https://www.youtube.com/watch?v=9e_yN0CZMrU

Áprilisi strófa

A szomszéd fán a pinty strófája szól,
tavaszi hangja hogy csattog, remeg!
Kutatnám az ágat, melyen dalol,
de virág rejti: szirom-rengeteg.

*

Hangolnak már

Szólnak, de hangjuk itt-ott még fukar,
még a rigó prímhangja is szerény.
Szólnak - halkan hangoló zenekar -,
minden madár a maga hangszerén.

*

Dalol a pinty

Tavasz! - harsogja diadalmasan.
Versenyre hív? Vetélkedőt keres?
Fülemilét? Csak egy strófája van,
de az az egy zengő, tökéletes.

*

Április bora

Hogy ittalak, pezsgö tavaszi bor,

mikor szomjaztatott az ifjukor!

Hol hagytam ej azt a szilaj legényt?

Ma kortyolgatlak öreg Benceként. 929h74j

Hiába minden absztinenciám:

ereszkedik a mámor fátyla rám.

Nem látok már csak rózsaszín ködöt -

s kábulva fekszem ibolyák között.

Áprily Lajos - A februári hó dalol; - Tavaszi fény

Áprily Lajos

A februári hó dalol

Fehér testem fagyban feszül,

hajnal körül jegesre hül.

A róka-talp, a nyúl-köröm

megcsúszik sima börömön.

De dermedt testem érzi már,

hogy egyszer eljön egy sugár.

Ezer sugár jön, millió,

s dalolni kezdek én, a hó!

Ma még erecskét csörgetek,

de holnap rönköt görgetek.

A vízmosáson, szirtközön

lerontok, mint zúgó özön.

Reszkess, te part, hökkenj, te gát,

száguldok már a síkon át.

Tengerré nö folyó, patak,

s a vészharangok konganak!

*

Tavaszi fény

Fiatal isten: szöke fény

tüzet lobogtat érkezöben.

Ma kilopnám a két szemed

a kerepesi temetöben.

Én fénytelen verem vagyok,

az én szememben mélabú van.

Mit keressen a napsugár

fényfullasztó sötét hamuban?

Te nem gondolnál holtra ma,

benned heves dal volt az élet.

A tavasz villám-árama:

gyújtogató, piros kíséret.

E lázzal torzuló világ

nem tükrözödött soha szebben.

Kacagó nök, tavaszi fák

meggyúltak a te két szemedben.

Kilopnám most a két szemed:

a tüz egy szikrát erre dobna -

s homokba fulladt holtszened

nagyot lobogva felragyogna.

Áprily Lajos - Téli reggel

Áprily Lajos

Téli reggel

Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.

Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között
dalolt:
- Nyitni fog - nyitni fog - nyitni fog!...

Feje felett
azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
s hókristályos lett kalap és kabát:
a rikoltozva rebbenő madár
leverte rá a cifra bükk havát.

S amerre járt:
hegyek ontották rá a napsugárt
s hó-szikra kápráztatta - milliárd!...

Köd várta lent.
A ködbe visszament
s házába tért derült aszkétaként.

Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
- Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

Áprily Lajos - Őszvégi kicsi dal; - Ködös évszak előtt

Áprily Lajos
Őszvégi kicsi dal

Kengyelfutó lett a nyár,
mint a fecske, messze jár.
Hűlő erdőn sír az őz,
búskomorrá nő az ősz,
fénye, színe ködbe hal...
Mért kísérgetsz, kicsi dal?
Öregember, jön a tél,
meneküljön, aki fél.
Öregember, fuss, ha tudsz,
tudod-e, hogy merre futsz?
Meg ne várd a vad fagyot,
hagyd el érdes északot.
Dél felé futó hajó,
zöld olasz part volna jó...
Hűlő erdőn sír az őz,
búskomorrá nő az ősz,
fénye, színe ködbe hal,
s csak kísérgetsz, kicsi dal:
Öregember, jön a tél,
meneküljön, aki fél.
Menekülj, míg megtudod:
sohasem lesz otthonod...

Ködös évszak előtt
Most gyűjtsd a fényt. Magas hegyekre menj,
ahol kékebb és ragyogóbb a menny.
A lelkedet csűr-szélességre tárd
és kéve-számra szedd a napsugárt.
Azt is, amit a nap búcsúzva ont,
ha arany küllőt vet a horizont,
s ott is, hol késő délutánokon
még megragyog fémsárga lombokon.
Sietni kell. Egy nap leszáll a köd
és szűkre fogja szemhatár-köröd.
S egy éj is jön, mely csillagfényt sem ad,
s évmilliókig nem lesz sugarad.

Áprily Lajos - Őszi rigódal

Áprily Lajos

Őszi rigódal

https://www.youtube.com/watch?v=aLn66s1gKvE

Megeste már a dér a bokros oldalt,
fenn vadlúd-ék húz vadlúd-ék után.
Ragyog az ősz. És dalt hallok, rigódalt,
egy ritka lombú vadcseresznyefán.
Ilyenkor cinke cserreg és ökörszem,
rég hallgat búbosbanka-, s gerleszó.
Ha pártaian, s nem várja fészek-öl sem,
miért szól még a megtévedt rigó?
Tán június sugár-illúziója
remegett át a bíbor lomb felett,
s attól dalol a völgy révült rigója
ilyen évszak-tévesztő éneket.
Nem is téved: halkan szól, mintha félne,
köd ül a hangok túlfinom során,
mintha húnyt szemmel, álmában zenélne,
egy álom-őszben, álom-fuvolán.
A hangja nem fog mámorral kitelni,
nagy líra nincs. S mégis, így volna jó:
amíg a hófelhő jön, énekelni,

Áprily Lajos - Kerget az ősz; - Szonett

Áprily Lajos

Kerget az ősz 

Kertünk felett felleg rohan,
szél rázza már a tört hidat.
Vizedről, játékos fiam,
hozd el már kis hajóidat.
Vitorláid gyanútlanul
vesztükbe mért indítanád?
Ártó, hideg viharba fúl
a sugaras robinzonád.
Szél fosztogatja holt nyarad.
Szabad fiam, szabad madár,
csukd össze könnyű szárnyadat:
jégfedeles kalitka vár.
Az erdőszél felé se menj,
az észkos oldal csupa dér.
Lejtőidet köd önti el,
zörgő, gonosz tüskéivel
megindul az ördögszekér.

*

Szonett
Ez még nem ősz. A táncoló sugárban,
Mely e mosolygó hervadáson reszket
Bearanyozva sírhantot, keresztet,
Ó, annyi élet, annyi ifjúság van.
Úgy érzi lelkem: lüktet itt a nyár még
E fénypompától tündöklő színekben,
Csak haldokolva, egyre csöndesebben -
És én is mintha még csókokra várnék.
És holnap, holnap minden ködbe vész el,
A nyárvarázs, mely itt él még a tájon,
Mint ijedt nymphák, rebben szerte-széjjel.
Szívemre száll a csöndes őszi álom,
S az ősz esője néma könnyezéssel
Siratja el szerelmem, ifjúságom.