Gligorics Teréz - Ne mondd ...

Gligorics Teréz

Ne mondd ...

Ne mondd, hogy maradsz, ha menni kell...
Szemed majd hogyan rejti el
A csapongó madarat szíveden,
Mely repdesni vágyik, s oly idegen...
Ne mondd, hogy maradsz, ha menni kell.

Ne nézd az arcom, ha nem szeretsz.
Bár ajkam suttogja, elmehetsz,
Szerelmem örök, nagy lánggal ég,
S van néhány holnap is benne még...
Ne nézd az arcom, ha nem szeretsz...

Ne szólj egy szót sem, most elmehetsz.
Pillangó legyél, ha még lehetsz,
Repülj a virágra, repülj az égig,
S ne sírj ál-könnyeket utadon végig...
Mosolyogj, kedves, s most elmehetsz.

Ne fordulj vissza, ha menni kell...
A csillagot szememből vitted el,
Mely neked holnap is úgy ragyog.
Bennem már nem égnek csillagok...
Ne fordulj vissza, ha menni kell.

Gligorics Teréz - Álmok útja ...

Gligorics Teréz

Álmok útja...

Messze visz az álmok útja,
szívem újra lángra gyújtja,
s óh, be tud az égni!
Becsap mégegy szerelemmel,
de amit érzek a szívemmel,
nem lehet elérni...
Megőrült az egész világ,
minden csupa, csupa virág
amerre csak nézek,
s csak kacag az álom rajtam,
mert elhinni de akartam
azt, amit most érzek...

Úgy imádtam, úgy szerettem!
Szinte a bolondja lettem,
eltaszított mégis.
S ha suttogtam szerelmesen:
de szeretlek, én kedvesem,
visszasúgta: én is...
Hazugság volt minden szava,
bár elhitte ő is maga
mit álmában érzett.
Nem nézte meg soha arcom,
s szívemet, bár kézben tartom,
nem látta, hogy vérzett..

Becsapott egy régi nóta-,
-elszállt az is rég azóta,-
s elszállt az a nyár is.
Odakötve délibábhoz
volt, amit a boldogság hoz,
jött, és elment máris...
Elvitte az életemet,
s mély síromba élve temet,
mégsem csordul könnye...
Talán itt, a hársak alatt,
-ha sok idő már elhaladt-,
nem fáj már közönye...

Gligorics Teréz - Álmodom

Gligorics Teréz

Álmodom

https://www.youtube.com/watch?v=-0oK3bJP4AM

Te vagy az én lelkem mása...
A kéklő ég kacagása
visszhangzik, ha nekem dalolsz,
ha gyengéden fölém hajolsz..
Nincs éjjel, és nincsen nappal,
mégis, mint az új tavasszal,
a szívemben virág nyílik...
nekem talán nem is illik
ilyen nagyon boldog lenni -
csak feledni...Elfeledni
mindent, ami szép és jó volt.
Az örömet, mint egy kóbort
messze űzni, ne kísértsen,
újabb bánat ne érintsen.
De te jöttél. Elfeledtem
hogy szívem rég eltemettem..
S bár néha még most is havaz,
mosolyodtól elolvad az...
Fecske dalol, kék az égbolt!
Ez az álom jaj, de szép volt..
Csak virradat sose lenne...
Eloszlik az álom benne,
és odakint megint tél lesz..
Hogy éljek, ha mindent érez
már a lelkem...szívem dobog,
s bennem minden lángol, lobog,
jégcsapokban is elégek...
Míg álmodom, addig élek...

Gligorics Teréz - Ki állíthatja meg?

Gligorics Teréz

Ki állíhatja meg ?

Ki állítja meg az álmot,
A véletlen boldogságot,
Hópihét a kopasz ágon,
Fáradt tested puha ágyon,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de el nem téved....

Ki állítja meg a tavaszt,
Mely barackfa rügyet fakaszt,
Tubarózsát, madárfészket,
Szerelmet mely ég, s eléget,
Ki állítja meg az évet
Mely csak jön, de el nem téved...

Ki állítja meg a nyarat,
S azt ki búzakalászt arat,
Tiszapartján lengő fűzet
S két szívben a merő tüzet,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de még nem érted...

Ki állítja meg a telet,
S a lehulló leveleket,
Könnyeket a fáradt arcon,
S a még égő vágyat ajkon,
Ki állítja meg az évet,
Mely csak jön, de nem, nem érted...

S ki állítja meg az évet
Mely csak jön és el nem téved,
Zúzmarát szór szerte-széjjel,
S égő tested minden éjjel,
Lázas csókot, s könnyet párnán,
Régen kihűlt vágyak árnyát,
Ki mondja majd, mondd, kedvesem,
Ha te leszel, s én ne leszek....

S ki állítja meg a vágyam,
A rád váró forró ágyam,
Két karom, mely érted lüktet,
Testem parazsat nem szüntet,
Ki állítja meg az időt?
Egy keresztfa, mely rég kidőlt...

Gligorics Teréz - Láttalak a folyóparton ...

Gligorics Teréz

Láttalak a folyóparton...

Láttalak ülni a folyó partján...

Mozdulatlan szemeid fuldokoltak

gondolataid s a víz zavaros mélyén...

Valahol messze délre harangoztak,

fejed fölött gondok kavarogtak,

mint megannyi dögkeselyű,

éhesen csipkedve meglévő napjaid,

s te észre sem vetted őket

a sötétségből, melynek

megkopott lelked örök vándora...

Kiáltani szeretnék,

ne hagyd, vágj oda

a keserűségnek, a sorsnak,

hisz te sokkal erősebb vagy mint ők,

a holnapok még mindig menthetők,

segítek...hagyd, hogy segítsek!

Hagyd, hogy segítsek...

Nem látod,

múltad szele jövőt tékozol!

S érinteném deres halántékod,

könnyes arccal is még vágyva csókod,

De felnéztél, s jeges tekintettel

toltad el a kezem...

Akkor törtem ketté...s most már nem létezem...

Gligorics Teréz - Tavaszváró

Gligorics Teréz

Tavaszváró

Verekednek fenn a felhők

Ütik egymást agyba-főbe,

Elázik a fán a virág

Mint a ruha fateknőbe’.

Pár sietős tulipánom

Szégyentelen nyuszi rágja,

Jól is lakik, majd szét reped

Hátsó részén a nadrágja.

Kifogok a nyúlon, felhőn,

Köcsögcserép, virághagyma,

Elültetem a szobába

Ha az idő s hátam hagy ma.

Tyúkanyó is egyre rázza

Fészkében a fázós lábát,

Nem léphet egy kotló fészkén

Melengetni kakas láb át.

Virágaim szépen nőnek,

Már bimbó is látszik rajtuk,

Vígadnak a tulipánok,

Összeér két piros ajkuk.

S végre, csodák csodájára,

Felugrott a nap az égre,

Madár dalol ablakomban,

Itt a tavasz, itt van végre!

Kipattant egy almavirág

Kacéran kacsint a méhre,

Piros madár száll az égen

Lángol vörös tolla, vére!

És egy reggel, csodás reggel,

Kisnyulam, a hófehérke,

Orgonánál zavarássza

Harminc aranysárga csirke!

Bennem is mozdúlt az élet,

Egy jó nagyot rugott rajtam,

Nem tudok már lehajolni,

Bár játszani de akartam...

Gligorics Teréz - Még egy cseppet ...

Gligorics Teréz
Még egy cseppet...

Miért félek? Ó, de nagyon félek...
Valaha furcsán dobban a szívem,
Odakapok, mint kutya a csonthoz.
Jaj, ne pihegj így, szorítom öklöm egy ponthoz,
Még van testemnek egy kis ereje,
Pedig tudom, most már itt az ideje,
Hiszen szaporodnak a hirdetések,
Vége a gyűlöletnek, a szeretésnek,
Egyre sürgősebbek az ajánlatok,
-kifogást vajon még találhatok?-
Ne szalajtsd el ezt a lehetőséget,
Hiába áll haptákban őrséged,
A határidő lejárt, már nem vár út!
Ó, boldog ember, aki hozzájut...
Csend, nyugalom, pihenés,
A betegség, a gond is elpihen és
Utána már semmi sem fáj, semmi sem fáj...
Őszbe borul lassan a táj,
Belepnek a sárgult levelek
S az utolsó szem homok lepereg
Mint az a sok könny arcodon.
Csendes eső mohás partokon
Elmossa majd halvány lábnyomod,
Sóhajtásod hagy majd csak nyomot...
És mégis félek, s gyorsan odakapok,
Valaha a szívem furcsán dobog,
Hadd nézzem a kertem még egy cseppet,
Gyengéden borítsd majd rám az estet,
Megválni az élettől jaj, nehéz,
Pedig csak egy pillanat az egész...

Gligorics Teréz - ... s egy reggel zúzmara ül ...

Gligorics Teréz
...s egy reggel zúzmara ül ...

...s egy reggel zúzmara ül
kopasz ágakon,
a szél süvít majd,
tépve álmokon,
s a levelek megfúlnak
a sárban,
de most még meleg van,
még nyár van,
élj, élj míg a napfény ragyog
fáradt arcodon,
s hogy mi lesz holnap,
azt még nem tudom,
most csak ez a perc az ami kell...
A szél is még lágyan énekel,
s vele repülök az égbe fel
mielőtt szívem megreped
a felhalmozott szeretet terhe alatt,
s a hajnal könnyekbe fojtja
majd a nyarat...
...mert holnap zúzmara ül
majd az ágakon,
s hogy lesz-e még egy nyár,
azt én nem tudom.
Jaj! azt nem tudom...

Gligorics Teréz - Apró szemekben

Gligorics Teréz

Apró szemekben

Apró szemekben hull a hó,

Suttog a csend, s oly nyugtató…

De hogy a kémény nőtt-e az égre,

Vagy az ég szakadt-e a ház tetejére,

Nem látom innen, nem tudom,

Majd megnézem jobban

Ha a nap lángra lobban,

Vagy majd ha egyszer egy rémálomban

A fák tetejére feljutom…

Mit kezdesz majd, én Istenem,

Ha meghalok egyszer, énvelem?

Hogy másnak szántad-e életem,

S én rágódom az éveken,

Nem látom innen, nem tudom…

Majd megnézem jobban

Ha a szív már nem dobban,

Vagy majd ha egyszer egy szép álomban

A kéményen túl is eljutok…

Gligorics Teréz - Ha nem jön a holnap ...

Gligorics Teréz

Ha nem jön a holnap…

Ha tudnám, hogy utoljára látlak elaludni,

küldenék a Megváltónkhoz lelkedért egy imát,

s míg altatót dúdolgatok, hajad simogatnám,

s kitörölném emlékemből minden egyes hibád.

Ha tudnám, hogy utoljára csukod be az ajtót,

kiabálnék:  gyere vissza, ölelj meg mégegyszer,

s ha tudnám, hogy utoljára hallhatom  a hangod,

a lelkembe temetném el, az semmit sem veszt el.

Ha tudnám, hogy utoljára mondhatom: szeretlek,

nem gondolnám: felesleges,  úgyis tudod,  érzed,

melléd ülnék, s mondogatnám, amíg hallod, százszor!

Úgy szeretlek, ha engedik, meghalok én érted.

Ha tudnám, hogy utoljára látod ma a napot,

minden percem, pillanatom megosztanám veled,

leszedném a vadvirágot, s mind elébed raknám,

s csókolnám a holnapra már jéggé fagyott kezed.

De holnap reggel újra virrad…biztos vagyok benne!

Hisz tenélküled ez a világ olyan üres lenne…

Jó reggelt! fogsz fütyörészni a dalos madárnak,

miközben a kapun kimész. Barátaid várnak…

Amit ma elmulasztottam, kipótolom holnap,

s ha a gyorsan tűnő percek megint közbeszólnak,

lesz még időm elmondani…

sok, sok boldog holnap…

Sosem jött a holnap...

Gligorics Teréz - Lehullott csillag ...

Gligorics Teréz

Lehullott csillag...

Mikor egy csillag lehull az égről
ki tudja hova, merre megy...
S eső ha pereg a sárgult levélről
minden oly szürke, minden egy...
Hiába égek oly lángoló tűzzel,
nem melengeti az lelkemet....
Az életet dobnám el reszkető kézzel,
de azt siettetni nem lehet...

Amikor hóvihar tombol az éjben
s idebent csak gyertya lángja ég,
magányom szomorú dalt zeng a szélben,
s tűnődöm: boldogság lesz-e még?
Hogy mosolyog rám a csillagos égbolt!
Hogy süt a hold, az a délibáb...
Elérhetetlen a boldogság... Szép volt,
de lehullt a csillag, és nincs tovább.

Lesz-e még új tavasz, lesz-e még új nyár?
S ágakon dalos madársereg?
Mosoly, mely nem ragyog másra, csak énrám,
s könny, amely többé már nem pereg...
Lesz-e még szivárvány, felhőtlen égbolt,
napsugár, mely mindig rám nevet?
Gondtalan élet, olyan, mint rég volt?
Engem az Isten úgy nem szeret...

Gúnyosan kacag a sors, míg az élet
őrjöngve, sebesen megy tovább,
s egy elveszett lélek, ki idetévedt
szenved... A sorsa még mostohább.
Két élet fénye is lobog a szélben.
Két szempár nézi a csillagot,
mely álmunkban fénylik a tenger vizében,
s zokog, mert érzi hogy meghal ott...

Gligorics Teréz - Szürke világ

Gligorics Teréz

Szürke világ 

Hideg esőt csapkod a szél,

Kukoricát hord sok szekér.

Díszruhát ölt fa és bokor,

Az erdő arany levélcsokor.

Nincs napsütés, szürke az ég,

Mint távozó vonatkerék...

Csupasz fákon szürke madár,

Fák tetején szürke halál.

Hallgatom a madarakat,

Nóta bennük mindig akad...

Messze délen, ott a meleg,

Útrakel  a madár sereg.

Kiürült a fecskefészek,

A vadlibák is útrakészek,

Borulj le, te szürke élet,

hisz a világ szürkeség lett…

Ami még belőlük maradt,

Vadkacsák, a felhők alatt

Tűnnek el a messzeségben,

Nem maradnak itt, a télben...

Egy fűzfa áll szomorúan,

Díszes arany koszorúban

S amikor a szél meglebben,

Arany levél hull szívemben…

Kiszáradt a fű, a virág,

Sivatag az egész világ,

Az utolsó levél lehullt,

A mókus is oduba bújt.

S mikor remélni sem merem,

Egy hajnalon csoda terem,

Fehérlik a szürke világ,

S ablakomban a jégvirág…

Gligorics Teréz - Ma valamiért sírhatnékom van

Gligorics Teréz

Ma valamiért sírhatnékom van

Ma oly nagyon sirhatnékom van…
Belenéztem szemeidbe,
s ott, ahol a nap tündöklött még tegnap,
csak a holnapok sötétségét láttam
szemembe  kacagni,
őrülten kacagni…
Nap-nap után érzem
gyanusitó tekinteted,
amint ott, a világomon túl,
a jövőbe nézel,
a semmibe nézel,
fáradtan, összetörten
némán, mig  elvérzel…
Ragyognak szemedben még a csillagok,
De akire ragyognak, már nem én vagyok,
lehulottam, mint falevél a fáról,
s most jégcsapok lógnak fekete ruhámról,
fázom, fázom oly kegyetlenül
amint szivem végleg elmerül
a sötétség örök tengerébe
s imádkozom, kezem összetéve,
hogy találjak csak egy csillagot,
mely nekem ragyog amig itt vagyok…
Ám a  remény itt már hasztalan,
a holnap volt… s már nagyon messze van….

Gligorics Teréz - Zivatar

Gligorics Teréz

Zivatar

Tikkadtan terül el a délibáb
fáradt mezők lankadt alkonyán...
Szendergő hajnal üszkös emlékéből
már a madarak is elszálltak,
vagy talán hűs patak reményét követik
szárnyaik izzó csapkodásával.
Elalélt virágok forró kelyhében
szomjas döngicsék
ölelik magukhoz az utolsó csepp
nedűt, mielőtt a nap
azt is részegen herdálja el
mint a napkeleti harmatot
nem törődve az újszülött
estikével, melynek illata
sosem lesz emlék-sóhaj
egy januári délután...
Valahol, a remény határán túl,
mìnt zsoldos katonák állnak ott
a Viharfelhők, útrakészen,
fényes páncéljukat össze-össze ütve
villámló szempilláik mögött
s a pillanattól is messzebb,
túl a láthatáron,
őrült szìvdodobogással mennydörög
újra és újra, közelebb, egyre közelebb,
összerabolt izzadság-cseppektől duzzadt
perzselő lehelet éget kiengesztelő
keresztet a feledés homlokára
s a szentjánosbogár lángra gyúl,
csak hogy kioltsa fényét
az első hűsítő esőcsepp kábító méze...
Nagy szemekben ered meg a Remény
a felperzselt világ hamvadozó
maradékára s fellocsoltan
ezer csillag két szemembe és az égre hull...

Gligorics Tweréz - Kívántam

Gligorics Teréz

Kívántam

Örültem a madaraknak,
Oly vidáman röpdöstek az égen!
S kívántam bár madár lennék én is,
Dalolnék és dalolna az ég is...
De nem lettem dalos madár,
Harcok folytak, s én voltam az élen...

Kiültem az út szélére
Amikor a búzakalász érett,
S kívántam, bár kalász lennék én is,
Porból jöttem, s kenyér lennék mégis...
Nem lehettem búzakalász,
Nyárra fordult, elsodort Élet.

Szép levelek ékesíték
Arannyal az égigérő fákat,
S kívántam, bár levél lennék én is,
Szép a tavasz s lám mily szép a vég is,
Nem lehettem arany levél,
Fa lettem és most az eső áztat.

Nagy pelyhekben hullik a hó,
Betakarja lábnyomaim szépen,
S kívántam, bár pihe lennék én is,
Simogatna akkor még a szél is...
Nem lehetek már hópihe,
Fehér szárnyam régen széjjeltéptem...

Gligorics Teréz - Hogy bírod ki

Gligorics Teréz

Hogy bírod ki

Hogy bírod ki, szív, megszakadás nélkül,

amikor a pipacs között búzavirág kékül,

hegedű szól búsan… Halkan sír  egy  álom,

s gondolatban ővele a Tisza partját járom,

hogy bírod ki, szív, megszakadás nélkül?

Amikor a szél süvít, a fellegeket hordja,

s nincs nap, mely a jégcsapokat lelkemen feloldja,

éjjel, ha a sötét szobát félőrülten járom,

az eget nézve  imádkozok, és a csodát várom,

hogy bírod ki, szív, ha rongyodnak nincs foltja?

Ha ezüstös holdvilággal régi nóta csábít,

orgonafa illatozik, hiteget, elkábít,

s muzsikára ver a szív, a valóság  rémálom,

hallom már a lépteit! S az ajtó előtt várom,

értem jön… és ezen kívül semmi más nem számit…

Tavasszal, ha virág nyílik napsütötte ágon,

s a madarak oly vidáman dalolnak a fákon,

selyemfűben száz pillangó jár táncot a széllel,

s te, törött szív, dobogással küzdenél a téllel…

hogy élhetsz, ha hótakaró ül a boldogságon …

Gligorics Teréz - Csak én vagyok

Gligorics Teréz

Csak én vagyok

Az előszoba ajtón kívül,
látom, vannak emberek,
vannak felhők, víg madarak,
s az ősz is még szendereg.
Van holdvilág is az égen,
s ragyognak a csillagok,
de aki az ajtón belép,
egyedül csak én vagyok...
Azt mondják hogy jő még tavasz...
Zöldbeborult világot
hoz a napfény, s melegével
csalja ki a virágot.
Kertbe megyek csodát nézni,
minden gondot itthagyok.
Nincs ott virág, nincs pillangó,
nincs senki, csak én vagyok...
Szülő is van, gyerek is van...
Testvér ha van, vesztesség,
valahányszor üt az óra,
növekszik a messzeség...
Sajnálgatni önmagamat
időt soha nem hagyok,
Minek? Ha az est felzokog
könnytörlője én vagyok...
Vörös alkony el-el csábít
ha szunnyad a tengeren,
míg a hullám átcsap rajta,
mint élet az emberen...
Ezüstösen fénylik a hold,
azt hittem hogy rám ragyog?
Nevet rajtam... árnyékában
elveszve csak én vagyok...