Nagy László - Csillagrugó éjszakában

Nagy László

Csillagrugó éjszakában

Homlokodon fehér kötés,

blúzod alatt szívröpködés.

Omló hajad üstökfénnyel

kavarodik az enyémmel.

Csókom dobog ajkaidon,

mint a paripa a hidon.

Szeder-ágak árnyékában,

csillagrugó éjszakában.

Szeder-ágon sárga levél,

holnapra a földre alél.

Értsd meg, értsd meg, kis Mária:

minden élet halál fia…

Hajnal előtt elkísérlek,

ablakodon besegítlek.

Csillagrugó éjszakában

vetve szénából az ágyam.

Csavarodok lópokrócba,

jön az álom: égi rózsa.

Fönn a szénán a mennyország,

megjelenik a te orcád.

Tücsök húzza gyönyörűen,

szív dobog a hegedűben.

Kis egerek a sípjukat

fujják rózsás kisujjukat.

Riadozva fölébredek:

rámharsog az őszi hideg.

Nagy László - Zápor után

Nagy László

Zápor után

Piros tükör a háztető,

aranyfüst égre lebegő,

zöld vesszőkön esőszemek

csimpaszkodva merengenek.

A sudár fán csörgő szarka

tüske-fészkét igazgatja,

kiskutya a füvet eszi,

kifordulnak kis fülei.

Fölfujódva kukorékol,

a vén kakas toporzékol,

cifra lába nyirfa ága,

feje tulipán virága.

Nagy László - Virágtalan fejem

Nagy László

Virágtalan fejem

Őszi nap, óriás krizantém,

halántékomat elhagytad,

elhajolsz árván nyugatnak,

ágaskodva köd-oroszlánok

szaglásznak, szét is szaggatnak.

Virágtalan fejemnek éles

fuvallat indul ostromra,

nincs már lomb, amit zúgatna,

avar se csördül: elhullt lélek,

nyirok itatta lankadtra.

A gyöngyöző pezsgés, az áldott

nedvek dagálya veszve már,

virágtrombitát oxidál,

horpaszt és rothaszt a november,

ez itt a halál, a halál.

Komor enyészet kémlel engem,

térképet szerkeszt, úgy ront rám,

betömi aranytrombitám,

s földig rombol – szíve ha volna,

érzem, most megszólítanám.

Nagy László - Széllel sodort

Nagy László

Széllel sodort

 

Széllel sodort

levelek,

elsodródok

veletek.

Deres mezőn

szent egek,

kibékülnék

veletek.

Nem tüzesít

szerelem,

ami elmúlt

feledem.

Délnek elszállt

mosolyom,

gyászosakat

álmodom.

Fehér mezőn

kék egek

szétbárdoltok

engemet.

Nagy László - Jég alatt alvó vérfolt

Nagy László

Jég alatt alvó vérfolt

Szerelem, díszem te voltál,

nyáréjjel fölénk hajoltál,

alád feküdtünk, hasaltunk,

kigyúlt a zöld fű alattunk.

Látta ő is, ki érettünk

szögekkel feszíttetett:

kőkereszten a kő-Jézus

boldogan ránknevetett.

S jaj nekem, jaj nekem,

kínszenvedés vagy szerelem,

leomolsz a téllel,

szétbárdolod a szívem,

rásózol dérrel.

Ó, jajgattató szerelem,

alázatos lettem igen,

zászlóddal, aki kérkedik

végülis elpityeredik.

Pünkösdi piros asztalnál

édesen mért boroztattál,

mért hoztad a tóparti lányt,

húsz esztendőmnek aranyát!

Miatta égig érő baj van,

összekötözve ég a sarkam,

dob és hegedű elrohad,

úszik a cimbalom,

hajamat marokra fogva

fejemen csüng a fájdalom.

Szerelem, jaj te szerelem,

dadogást hoztál, tébolyt,

életem, telivér életem:

jég alatt alvó vérfolt.

Nagy László - Játék karácsonykor

Nagy László

Játék karácsonykor

 https://www.youtube.com/watch?v=GPFKkIinL6o

Bárd az ég is, meg-megvillan,

lelkeket irtana.

Hamuszürke vatelinban

jajgat a kisbaba.

Csöpp ujjal az arany-lázas

tornyokra rámutat.

Anyja előtt bezárták az

urak a kapukat,

döndödi dön

döndödi dön.

Gyenge arcát üti-veri

a havas zivatar,

ha a telet kiheveri

mit akar, mit akar!

A kis istent mi megszánjuk

emberek, állatok,

kályhácskája lesz a szájunk,

szedjétek lábatok,

döndödi dön

döndödi dön.

Könnye van csak a mamának,

az csorog tej helyett.

Soványkodó babájának

tejecskét fejjetek.

Hallgassuk, a csuda üveg

harmatot hogy csobog,

szívet nyomni kell a süveg,

megszakad, úgy dobog,

döndödi dön

döndödi dön.

Vércsöpp fut a jeges égre,

bíbor-gyöngy, mit jelent?

Ül Heródes gyihos ménre,

gyilkolni védtelent.

Fodros nyerge vastag tajték,

kígyó a kengyele,

beledöbben a sok hajlék,

ádáz had jár vele,

döndödi dön

döndödi dön.

Megmenekül, úgy remélem

a fiú, a fiú,

kívánjuk, hogy sose féljen,

ne legyen szomorú.

Vigadjunk, hogy enni tud a

rongyosok új fia, -

kerekedjék, mint a duda,

orcája dundira,

döndödi dön

döndödi dön.

Nagy László - Varjú-koszorú

Nagy László
Varjú- koszorú

 https://www.youtube.com/watch?time_continue=11&v=_NjRzn0aE0o

Sortüzek döreje szédít,
szív szakad és vakolat,
gyász-szalagok közt az Édes
már megint sírvafakadt.

Fél a fű, a vézna füst is
ijedten legöndörül,
félelem dobog a házban,
a tájban körös-körül

Fekete bársony-koloncok
örvényét veti az ég,
varjú-koszorú fölöttem,
rajtam hideg veríték.

Nagy László - Ősszel

Nagy László

Ősszel

Mennyi csöndes szépség, mennyi tünemény!

Állok a kökényes halom tetején.

Cigarettám füstje vékony lobogás,

merengek, míg végig sajog a parázs.

Vörös erdőkön át idekéklenek

sötéten a vaskos rendeki hegyek.

S mintha dúlna harc, ott túl a halmokon:

égi fényt az égre szór a Balaton.

Két szemem bogára mégis itt időz

közel a mezőben, korán jött az ősz.

Embernek, madárnak ami drága volt:

levelenként földre pilléz már a lomb.

Termőnövényeknek sorsa már betölt,

nedvek elapadnak, elpihen a föld,

lesüllyed az ég is, de az én szivem

most akar teremni, azért nem pihen.

Serényedem egyre, így vagyok erős,

csak gyümölcsözésben lehetek én hős,

olyan fa, mely bírja, ha a jég ömöl,

az én szelid szívem nem fél semmitől.

Nagy László - Egy kék lepke meg egy sárga

Nagy László

Egy kék lepke meg egy sárga

 https://www.youtube.com/watch?v=zADvATCTtr0

Egy kék lepke, meg egy sárga,

hőségben játszanak,

ezüstösen zúg a nyárfa,

testemnek árnyat ad.

Sárga tarlón árpakéve,

göndörke pára száll,

életünk arannyá érve,

ez a nyár: aranytál.

Szép a lepke, ezüst nyárfa,

árpának aranya,

derekad és lábad szára

mintha rám hajlana.

Örvendezek, pedig rögtön

indulok, izzadok,

elejtek a nyári földön

sok tüzes csillagot.

Nagy László - Záporvers

Nagy László

Záporvers

 

Zápor érik
távoli égen,
kendős kislány
táncol a réten.
 
Fuss, fuss, kislány,
az útra fuss ki,
kár lesz későn
bokorba bújni.

Vadrózsádat
ne dobd a szélbe,
vidd el édes-
anyád elébe.
 
Felleg támad
úton a porból,
árva nyárfa
zokogva bókol.
 
Sújt a zápor,
dübörög az ég is,
táncos kislány
hazatalál mégis.

Nagy László - Májusfák

Nagy László

Májusfák 

Hajnalban állnak már vitézül,
szökik az égről a felhő,
haragos fejükön vigyázva
szallagot ingat a szellő.

Ünnepi ruhádat vedd elő,
danolhatsz, fütyülhetsz békén,
rögökön kapavas ne csengjen,
gyáron se füstöl a kémény.

Mióta a mezők nyugodtak,
s nem ragyog fű között töltény,
azóta viruló ünnep ez,
minekünk eleven törvény.

Pernyévé égett a papiros,
amire tilalmat írtak,
májusfát magasat állítunk,
szegfűink szabadon nyílnak.

Májusfák suhogják magasan
az ember szabadult kedvét,
tövükben a táncot ne járják
sarkantyus csizmájú medvék.

Nagy László - Hullócsillag

Nagy László

Hullócsillag 

Tündököl a csillagtábor,
nézem, hosszan nézem.
Ott egy csillag alig mozdult
s máris eltünőben.
Fényét veszti, csak a vakság
lehet a sajátja.
Testét is a zengő kékség
semmivé sikálja.
Megfáradt, vagy önfejű volt?
Pusztul mindenképpen.
Lehulltával nincs hiány a
csillagok rendjében.
Hazám, de sok csillag adja
múlhatatlan fényed!
Velük mindig fényt lobogni
kívánok teérted.
Ha én téged elhagynálak
keserves harcokban,
tündökölnél tovább, de én
vesznék nyomorúltan.

Nagy László - Bánatot váltunk; - Bánat és gyalázat

Nagy László

Bánatot váltunk

Bánatot váltunk szerelemre,

apadj le szívem ijedelme,

ne esedezz holdatlan estért,

világossággal jön, ki megtért.

Akit oly sokszor megdaloltál

viharból jövő liliomszál,

piros liliom, nem fehérlő,

letörni nem tudta a ménkő.

Tekintetemtől megszelídül,

szívzuhogástól földre szédül,

szemeit ájultan behúnyja,

szeretni kell újra, meg újra.

*

Bánat és gyalázat

Engem nem ringat ringató,

de csöndes leszek nemsokára,

nem üt lelkembe fecske szárnya,

holttal tele van ez a tó.

Halott nékem az anya-öl,

az én szemeim ólomgombok,

fejemben megfagytak a gondok,

halvány az is, mi tündököl.

Engem nem sirat sirató,

haldoklik isten harsonása,

egy láb alatt vagyok bogárka,

dallam gyaláz és kurta szó:

Sarkantyúra most pendülj,

duhajságra most zendülj,

gyöngyharmatot rabolj most,

szemeidet azzal mosd,

csillagos ég nem őriz,

elvisz piszkos esőviz.

Nagy László - Tűz-szivárvány

Nagy László

Tűz-szivárvány 

Mintha a tavasz jönne,
ébredek jó örömre,
ámulva körülnézek:
honnan szállsz, édes ének?

Fehér a fenyő tornya,
zuzmara szitál róla,
szárnyát kicsit kitárva
itt szól a víg madárka.

Madárka, víg madárka,
baljósan mord a Mátra,
mégis te szépen, bátran
zengesz a zuzmarában.

Én is már olyan dalra
sóvárgok: aki hallja,
ujjongva vele éljen,
zord időben se féljen.

Fejemmel dér-mezősen,
ha lennék elmenőben
s vágyam csak vágy maradna,
lúgkőnél jobban marna.

Én ellenségem könnyén
verssel is gyönyörködném,
mert konokságra késztet,
kezébe most is kést vett.

Lehet, bevégzi sorsom,
elvágja dalos torkom
s torkomból vérszivárvány
suhog fel, víg madárkám!

Ha dalban nem, csak vérben
fizetnék méltóképpen,
szívem egynéhány társa
dícsérne, talán szánna.

Véren s dicső sugáron
átütne sápadtságom,
nekem nem lenne mentség
halál és hősi szentség.

Élve, remélve több fényt,
hívjunk tavaszi örvényt
zuzmarás téli fákra,
s erre a nagyvilágra

Nagy László - Széllel sodort

Nagy László

Széllel sodort

Széllel sodort
levelek,
elsodródok
veletek.
Deres mezőn
szent egek,
kibékülnék
veletek.
Nem tüzesít
szerelem,
ami elmúlt
feledem.
Délnek elszállt
mosolyom,
gyászosakat
álmodom.
Fehér mezőn
kék egek
szétbárdoltok
engemet.

Nagy László - Krizantém

Nagy László

Krizantém 

Fehér vagy, mint a habcsomó,
nehéz vagy, mint a bánat,
sokasodnak a csattogó,
vicsorgó őszi árnyak.
Krizantém, havas zivatar
készül, s a föld lesz ágyad,
isten haragja betakar,
és vége a világnak.

*

Szepesi Attila

November

Varjúszárnyú november,

hajnalt zúzmarázó, ködökkel

borongó, baglyokkal kerengő,

ördög szekerével dombon

nyargalászó.

Nagy László - Ősz van újra

Nagy László

Ősz van újra

Ősz van újra, lehervad a környék,
fenn a dombháton sövények zöldjét
elönti halálos pirosság.
De szöllő és körte édesebbek,
állatok hízva vérmesednek,
a rétet jóllakva tapossák.
Megmérhetetlen verejték elfolyt,
ez a nyár mégis gyönyörűszép volt,
gyümölcsöt nevelő szerelem.
Sürög az ember nekigyürkőzve,
kincseit hordja pincébe, csűrbe,
s mosolya ragyog e kincseken.
Majd altató fény szitál az égbül,
erdő és mező pihenni készül,
suhogó ruháját leveti.
Én nem alhatom át ifjuságom,
deres és havas lenne az álom,
a halál az alvót szereti.