Pogány Zoltán - Válasz-válasz

Pogány Zoltán

Válasz-válasz 

(Kasza Márton Lajosnak) 

Nyár magánya... ősz az, barátom, ősz.
Levélhullás talánya a lelken,
s telten szépül az elveszett emlékekben
a felhő, a langy mocsárba hullott
szépcseppű, sujtott ember-parti gőz...

Arcvonások... sekély jó, vagy a mély?
A vásott, évgyűrűs fércelések,
mint a kések, árjai a feledésnek,
számolatlan bárdjai a mának...
mint talált halálnak a szenvedély.

Feledés... csak mi volt, feledhető.
Lehet egy és százmilliárd e kép,
de szép, ha művészin játszották szerepét
a létnek, miben egynek része volt -
s ha folt is, de mindig emberkedő.

Tér és idő... só csak a könny, ha fél,
ki fűszerező szívvel oszt mosolyt -
s bár elfolyt a folyó, mi habzó árja volt,
nála büszkeség s hála ott tetőz,
hol nyárt az ősz, s az őszt győzi a tél.

Pogány Zoltán - Esőszerenád

Pogány Zoltán

Esőszerenád

Suttogom rajzásod, hajnali eső,
ahogy ütöd lelkem illatkalapáccsal;
s fejemre éggőzös párakoronát csal
a reg, míg csámcsogva elnyel a mező,
eső, hajnali eső...

Zsongatom húrjaid, hajnali eső,
rezgő permeted átcsengi valóságom,
s dongsz mélyemben ködtisztító tamburákon;
hol vágylak, minden hangod ott repdeső,
eső, hajnali eső...

Felfűzöm cseppjeid, hajnali eső,
olyan minden csepp, mint múltam virága;
hitem a talaj, s te, eső, mi drága
tápja vágyaimnak...! s jövőm verdeső,
eső, hajnali eső...

Begyűjtöm ezüstöd, hajnali eső,
belémzáporoznak cseppenként a fények
s ahogy kél a nap arany fényétől félek;
elillansz te is, mint én, kit kénye sző,
eső, hajnali eső...

https://www.youtube.com/watch?v=KhmWV5CrT60

Pogány Zoltán - Süt a Nap

Pogány Zoltán

Süt a Nap

Én csak a napkeltét látom,
süt a nap: süt a Nap!
Hajfonatnyi ez az álom,
lelkemen virágkalap.

Mosolyos távolság éget,
süt a nap: süt a Nap!
Nyár... a vágy tűzreménységet
testembe égve harap.

Én csak a napkeltét látom,
süt a nap: süt a Nap!
Hajfonatnyi ez az álom,
lelkemen virágkalap.

Becsillan csilla-szemembe,
süt a nap: süt a Nap!
Ébredek... talán örökre
ébredésem ez a nap.

Pogány Zoltán - Zöld lángban

Pogány Zoltán

Zöld lángban

Jó szerep simulni rád,
úgy, akár Hold az égburkon,
és hogy fojtogat folyton-
os mohó
vágy.

Most még mit takar ruhád;
talán egy más ruhát...?
Fehér tested zöld lángban,
izzó tenyerembe siklik
és apró izomfecnik-
re bomlik
szét.

Feléd visz fáradt lábam
porvidéket jártan...?
Pihen a tánc, e földi
párák semmi illanása,
párnás ágyad talán sa-
ját kórba
ránt.

Megtanulsz velem ölni
így újjászületni...?
Nézd, az éjszaka pásztor,
terel koromfeketévé,
lecsukódó álomvé-
ge fénnyé
bont.
Kitépsz ebből a láztól
ködös merev nászból...?

https://www.youtube.com/watch?v=HhgXGvm6130

Pogány Zoltán - Évezredes óda

Pogány Zoltán

Évezredes óda

Évezredek óta csak erre készülök:
felgyújtani neked az ég csillagait,
a tejútig érjek, majd onnan repülök
ha csatázni készülnek fénylő álmaid
megütközni a végtelen fényhadával,
onnan repülök, lobogtasson magával
tűzokádó napod,

várni a percet, mikor megrögzött vágyam
enyhülést talál öled hűs parazsában,
felszáll, ékes szárnyak tollazatát öltve
ébreszti a mennyet, lássa, amint veled
költözöm végtelen vidámságözönbe,
s bőszen belém sütnek sosem múló jegyet
táncoló angyalok,

szilaj mód, ha kéred, vagy lágy szenvedéllyel
vágyom ágyad ráncaihoz gyűrni magam,
így lesni folyton, csökönyös remegéssel,
mikor simítod ki önmagad általam,
mikor a vágy rezzenését koronázza,
miként lelkünk tiarája testünk násza,
szilaj forrongásod,

folyammá vágyom gyűjteni sós könnyeid,
ha örömkönnyek ők, s nem ontják gyöngyeit
léted háborgó, viharvert folyásának,
örömforrásait gyűjteni össze még
boldogságunk kis tavának, mert talán agg
szívemben csak így ringhat végső nyughelyén
egyetlen szerelmed.

https://www.youtube.com/watch?v=QDCvzfN1a4s

Pogány Zoltán - Kilencedik perceptum

Pogány Zoltán

Kilencedik perceptum

Nyomor fenhetted rám zápfogad
pókháló volt hajamban csak fonat
vasrács csíkozta törött arcomat
Bezártatok a Hét Toronyba !

Bezártatok majd otthagytatok
rothadó csírák közt nyíló magot
hittétek leszek hozzátok bukott
Jajszót tőlem nem kapott senki !

jajszók tölem nem erösbítnek
börtönök falán bünt kínt senkinek
bünhödjön kínnal az ki csak remeg
kitörtem minden Hét tornyon át !

kitötem minden zárak ,mögül
de tömlöc bennem többé nem vetül
s bár ónkebkemben véreres rög ül
Madár szárnya csap köröttem szélt !

madárszárnyam üz mindenen át
lengetve sorsom árvalányhaját
boldog szavakkal kiáltott vivát
jó példát adott ösprecedens !

jó példák markolt kínzó éhe
konok fényt szívta vidáman ége
s csillogva lett így búm felesége
Daltestem ármányt mind kivetett

daltestem van már örömmámor
holt vizek helyén forrongó új bor
partján világít fároszom Ámor
Vár messzi vágyak kikötöje !

vár messzi csoda dübörgö föld
rossz múltért kínos jövöt örökölt
mégis örök itt mindörökön zöld
Menekülök csak mentve magam !

menekülök csak egyre mégis
Hét Tornyot rombolt ábrádos fétis
kiket üztetek másokkal én is
Bezártatok egy nyolcadikba !

Pogány Zoltán - Reszketőn

Pogány Zoltán

Reszketőn

A szív nem dobban,

csak épp remeg

mikor keblemen játszik

reszketőn két kezed,

és simogat...

és tervezel,

hogy szívemmel majd

mit is teszel,

ha a vér dobhártyámban

többé már nem neszel.

Ne is neszeljen,

ha elveszed

görcstől lappadt keblemről

reszketőn két kezed,

és nem karol...

és nem takar

borzongás éhe,

s ha nem akar,

temesd el szerelmeddel

megállt szívem hamar!

Pogány Zoltán - Ősznek álma

Pogány Zoltán

Ősznek álma

...Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a legszebb benne,
lehullt levelek közt állnék,
levelek közt őszre válnék,

csupasz ágikat rám húznák,
belém nőnének a bús fák,
lennék patak, ködöt vérző,
miből gyöngyöt őszi dér sző,

sáncok közt futtatnák szelet,
mi nyári hőt végleg feled,
hófelhőket írnák légbe,
szürkén pancsolt csillag-égbe,

ősznek volnék legszebb álma,
minden valóm őszre válva,
télen, jöhet álom, bármi,
gyönyörű tavasz fog várni!

...Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a tavasz benne,
lehullt levelek közt állnék,
tavaszi-szép rüggyé válnék...

Pogány Zoltán - Szeptemberi piknik

Pogány Zoltán

Szeptemberi piknik

Ködposztóban, szakadt felhőkkel kél a reggel;
mily megszokott szeptemberi látomás!
Pihenni indulunk... Dellám, látod? Más
e pirkadat - tegnap nem ilyent képzeltem el.

Harmat, avagy ködürülék csillog mindenen...?
Bármelyik – surranónk azonnal nedves.
S pár lépés után nadrágunk, mint szennyes
gyolcs, olyan: mint mi túlmosott; mint mi kincstelen...

Így, zordan indul hát ez az erdei piknik.
Ám szólongat a táj...! És a friss vajaskiflik
éholdóbbak lesznek, mint más napokon.
Előttünk, jó magasan, a Kukurics-tető:

már napfény zargatja. A zölden emelkedő
terepen a nyers levegőt kapkodom.
Bár lassan, felérünk a hegytetőre...
borókás, fenyves, tölgyes; szóval a megszokott.

Ismerjük jól ezt a vad-kertes, lombos szagot.
Kíváncsian lessük, vajon még dől-e
az a vén fa, mit mindig féltünk, hogy kiszakad
a földből... ha itt járunk, ott gyűjtünk árnyakat.

Nem, még nem dőlt ki, még áll! Illetve, dől mindig.
Lepakolunk alá... ni, egy vargánya
lopakodott már előttünk árnyába...!
Hát, kezdődhet végre a veled-páros piknik!

Így, felhötlenül fészkelődünk, gyökér-kedvvel;
élvezem: szád kacaj-, szó-, és csóktanár.
Minden szál fű száraz ruhát öltött már...
s eszünkbe sem jut a ködposztós, zordon reggel.

Pogány Zoltán - Nyárillatfonó

Pogány Zoltán

Nyárillatfonó

Nyári
szellők vállán bújva
szagorgiába réved a rét,
margaréták illatából
nyeri
illanó illatszerét.

Állok
e vadvirágokkal
pötyözött, túltarka világban,
s figyelem a táj körtáncát...
illik
ez hozzánk így, kitártan -

mivel
itt vagy velem. Kóbor
arómák szőtte légruhában
bódító tested átfonva
művel
a rét, egyre puhábban,

szebben.
Hogy zsenge írje légy,
tér-szimbiózisban, bőröd és
margaréták illatából…
Szemben
ezzel az elrebbenés

könnye;
ám ez sem ronthat már
ezen a csodás együttléten!
Csak hemperegj puhán velem,
könnyű
és hamvas ébrenlétben...

Csipke
öled tárd ki szépen,
ha látja, kék ég elpiruljon...
s szemem legelje gyümölcsöd:
csöpke
tested hagyd, hadd viruljon...!

Finom
tereket ringatón
tested, testem, s a rét egy karát:
margaréták illatából
fonom
össze sors-lelkünk nyarát.

Pogány Zoltán - Remény arcodon

Pogány Zoltán

Remény arcodon 

Az élet, úgy véltem, illatos manna,
folytonos, hömpölygő, tisztító mézfolyó:
s a döbbenet viasz; fanyar és vádoló,
mert élnem kell - csókodtól elszakadva;
azt hittem mindenem megtisztult lassan,
mint áldott holttesten a hantolt anyaföld,
de már tudom, rám nem föld tisztasága ölt
áldást, csak ajkad – csak azt csókolhassam!

Hirdettem a vágyak tisztító végzetét;
s lám, még anyám hű, bűnoldó szíve se véd,
így, hogy már fedd az élet vak hatalma:
elhullok, mint éretlen, zöld vadalma...
sorsom magja meddő - én, dohos őrlemény -
csak csókod, ajkad még a lehető remény.

Pogány Zoltán - Éjjeli szerelmes vallomás

Pogány Zoltán

Éjjeli szerelmes vallomás

Most nézz, láthatod jól, éjjeli lázban
vágyálmod szerelmemmel felruháztam.

Pihényi csókunk édes-mézes méhtej...
kezdhetsz ágyazni, lepedőnk gyűrött
halmaiba belefúlhat a kétely.

Térden állva sem mondhatom szebben,
kiáltva sem mondhatom el még jobban,
mit várok tőled... már vörösen lobban
vérző szívem két fehér kezedben!

Suttogó fényekből fonódik éjünk,
éjsorsunk ez, s bármennyire gyűrött,
nem halódik, nem, amíg élve élünk!

Éjjeli lázban most nézz ide, látod,
testem már szerelmeddel felruházott.

Pogány Zoltán - Szerelemből vetkeztetlek

Pogány Zoltán

Szerelemből vetkeztetlek

Szép vagy, mint tavaszi kikelet...
Ha nem cirógatod, a föld szomjazó
fekete vért hord mappa-erezete
csak szikkadt rögök patak-könnyei
ajkad hiányától apadnak a kutak.

Szemedben mélytüzű ibolyák, -
Lila és fehér leheletű vágyak
mézdalát tavaszi méhek zümmögik
illatod a teremtés crescendója
pilláid ihletet megtáncoltatók.

 

Járásod táncos nyárestként igéz,
A völgy tar, míg árnyaddal nem vegyül
s mindent elfedő másvilági fénnyé
olvad az élet álomkohójában
virágokat oldva tündéri testedből.

Karcsú bokádból szárba szökkent
Kalász-poémák ringatóznak feléd
ha talpad simogatja a rőt mezőt
és egyik a másikat csiklandozva
új verseket teremtő táncokat jár.

Köldököd, mint kis kerek ékszer,
Fekete gyémántot csiszoló mélyed
a teremtés bűvös húskoronája
a legillőbb díszítést megalkotó
szívszabdaló kardok markolatához.

Ha velem vagy, lángolva égek,
Nincs az a bűbáj mi kioltana
a hév szirmait arcod rózsáiból
és nincs oly mi ki tudna fordítani
bőrödből szeremből vetkezettnek.

Pogány Zoltán - Rövid szerenád

Pogány Zoltán

Rövid szerenád

szigetszerelmem
száz tengernek vizén
neked neveltem

valóság-képnek
vitorlámba kapva
fogadd el végleg

ússz ide önként
szívem szigetére
hajótöröttként

meztelen árral
éhezzünk mi együtt
testi csodákkal

az tesz örökké
ha nem talál senki
ránk sosem többé

véd minden ellen
ha élünk s meghalunk
szigetszerelmen

Pogány Zoltán - Égkeringő

Pogány Zoltán

Égkeringő

Bár Karácsony
fenyőlángja ég,
nyarat sejtet
fenn az ég, a kék.
Fehér fátylát
sajnálva a tél
nyűtt, barna subát
dombokra vetél.
Szalad pár fürj,
őzek fülelnek.
Horizonton
kifeszült felleg
lesi a föld
szomjas ajakát:
tán duzzassza hó-
viharrá magát?
Percek szállnak,
suhan pillanat,
égi varázs
árnya itt szalad.
S ni! Ringatón
- óh, angyali vég! -
táncikálnak tüll-
szoknyás hópihék.

Pogány Zoltán - Vallomás, levél, képek

Pogány Zoltán

Vallomás, levél, képek

Úgy ég a lelkem, mint eddig soha.
Minden sorod, jaj, édes-mostoha.
Szaggató-hegesztő életet adó.
Gondolatom íve érted hajlandó.
Felelet: vallomás, levél, képek...
Minden szócska egy felelet-képlet:
kozmosznyi őserő és atomnyi vágy
sziklakemény álom és valóság, lágy.
Vallani, hogy tudsz, ehhez égni kell!
Minden némaság téridőt lehel.
Megszárít akkor, ha víz az életem;
édes cseppet ad, ha szikkadt énekem.
Csoda és semmi - ennyi csak a lét?
Minden kis betűm ezt bontja feléd,
sarkallat egy csend és döngés száz sikoly:
összes kis pillanattal könnyed elfoly -
Fejemben sírként szarkofág a szó,
Minden éj-nappal gyönyört lopkodó.
Hajnal, vagy este, Nap, vagy csillagos Hold;
egyedül Te vagy...: a lesz, a van, a volt...
Ajkamhoz ötvöz aranyserlegül
Minden anyag a mindenség mögül,
itókám véred: hűs, pezsgős vacsorám,
plazmacsepped síró szívemben sirám.
Szökevény kínod, halk zokogásod,
Minden búd tép, s jaj! halvány kollázs ott,
hol színekkel kéne dúlni a nyárnak.
Valós mindenemmel csak téged várlak...
Hogy éj jön? Fekete rusnya szárnnyal?
Minden árnyat egy izzó fény árnyal!
Titánok bűnhődése új istent szül...
fájó gyászból új, friss násznép szervezül!
Úgyis megtalálsz, ballagva, csendben,
Minden hiányodtól megviselten.
Majd sírunk. Nevetve végzetünk halmán;
összefonódva, megmaradva árván.

Pogány Zoltán - Október, itt

Pogány Zoltán

Október, itt

Ősi földön elfeküdve
nyújtózik az esti táj...
pihen örök égi üdve,
szép e Torna-menti báj!
És szőkül már a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Szénával friss fű paroláz,
szárazan kezébe csap...
mezőkön sincs búzakalász,
torsa mered égbe csak.
És süppedős a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Szórja bogyóit a bodza,
fekete gyöngy mindahány...
erdők dalát szellő hozza,
zsengén kacag, mint a lány.
És álmot lát a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
Gyűlnek fölmorajló felhők,
égi hangjuk megremeg...
csillagok pislannak, itt ők
rakoncátlan ékszerek.
És jajgat, ott, a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.
E földet óvó sejtelem
volt is, lesz is mindig tán...
a szívekhez nőtt végtelen
dérpaplanba búj sután.
És elszunnyad a Bérc-i domb;
mert újra hull az őszi lomb.

Pogány Zoltán - Csuda világ!

Pogány Zoltán

Csuda világ!

 http://youtu.be/0X4_kwrOnwE

Csupa felhő ma az ég,
szürke tömbbé vált a kék.
Dühödt, morgós szlogenben
dübörög a mindenség.

Csata dúl föld s menny között,
minden nekivetkőzött,
olyan hévvel szól e zaj,
mint ha nyárba már ősz jött:

Csuka-szelek zsonganak,
eső zuhog - víz-szalag -
zeng e zordon Kánaán.
Szóhoz sem jut már a Nap...

...csuda világ! Bősz hideg
nyarunk így veszejti meg...
Túl, a messzi horizont
elnyúló homály-zsineg.

Csak a virágok szegyét
védi testével a rét:
kivirult az esőtől
bőrig ázott angyalként.

Csigapillás szemével
néz az est lomhán széjjel,
s csodálkozik -  mert mit lát?
nélküle is van éjjel...

Csupa felhő, csata-lég;
lángban minden, csuda-ég
fekete tűz csapkod fenn...
itt zokog a Mindenség!

Pogány Zoltán - Látod?

Pogány Zoltán

Látod?

Látod kezem?
Nézd virágnak!
Ujj-vetésem rád csiráz csak.
Érdes bíbor
bőröm hímpor...
...vele bőszülsz földi kéjjé,
vele csiholsz tűzre holtat,
vele táncod égbe forgat...
Látod ajkam?
Nézd virágnak!
Mosoly-csengőm rád vigyáz csak.
Nászunk éke
szám terméke...
...rajta csillog éj kristálya,
rajta cseppen húsod vére,
rajta szennynek semmi mérve...
Látod testem?
Nézd virágnak!
Szirom-posztód vagyok én csak.
Alma kebled
mindig ellep...
...hozzá csurran éhek cseppje,
hozzá nyílnak bájcsatornák,
hozzá lázam lázak ojtják...
Látod szemem?
Nézd virágnak!
Barna-selyem rózsaláng csak.
Pisla élet
mélye éget...
...benne fényed ring, ha nyár jön,
benne kúszik sorsvirágod,
benne dunyhád megtalálod...

Pogány Zoltán - Éjfél

Pogány Zoltán

Éjfél...

...éjfél van már, másnap, csaknem,
s búgol halkan Drága, csak nem
álom lopja kedvedet?
én visszabúgom: Meglehet!
majd gömbölyödöm álmosan
de esti, forró ajkad ér
fülemhez Drága, csak egy mért
csókot adj! - reszket hangod,
és úgy látom pitypalangot
virít szemed, míg megmérem
Jó volt? - kérdem, csak-álmosan
Jó...jó! - szád málnaként cuppan,
s érzem, tested megremeg
Kérek még...! - búgsz; és ébredek
álomvágyam már nem dacol,
s ni, kivirrad a szobában
Ó... még... jaj! - sikoltozásban
fénnyé ég minden álom
Nem bírok - szólok, s te, párom,
galambként fölémbe rebbensz
s munkál kezed Újjá gyúrom
mindened! - ám alig hallom,
mert gyúl a tűz Arrh...egek!
omlik rám völgy, domb, húshegyek...
Álmos vagy még? - zsongod halkan
Igen, újra... - mondom csuklón,
mikor végleg és elhalón
már a vágy álomért szól
benned is Drága, már alszol?
érzem inkább, mint kérdezed,
s ernyedtségem már nem tagad
Igen... - válaszolnám, ha vad
fáradtság nem húzna... lám,
álomkapuk túloldalán,
éjfél rég volt; de lesz ma új...!