Tóth Roland - Esőben

Tóth Roland

Esőben

Egyszer úgy is eláll az eső,
mosolyra nyílnak
a csücsörítő tulipánok,
görnyedt hátú bokrok,
majd a földre szórják
könny-terheik.
Útszéli szegélyekben, fázósan
lilulnak a pázsitviolák
és fűbe bókoló nárciszok
csókolják a szél lábnyomát.
Néhol lágyan homorú a táj,
remegő levél-tenyerekkel,
zöld kelyhekbe gyűjti
az élet, a csodás italát.

Egyszer úgy is eláll az eső,
domború ívet rajzol
a cikázó fény,
köddé hasítja a vízcseppeket,
szél-seprűvel takarítja
a fázós, szomorkás ligeteket.
Rózsaszín szirmokba bújt
koszorúslányok,
már készülnek a menyegzőre,
tavasz és a nyár kel egybe,
a felejthetetlen nászút
majd őszig tart,
mikor bús szelek forgatják,
a felázott, lakodalmas avart.

Tóth Roland - Vonat

Tóth Roland

Vonat

Hajnali hűvös állomás
az otthon melege
a kabátzsebembe rejtve
az enyém melletted maradt
hozzád bújva fekve
itt didergek a peronon
a ködben az arcod keresve
jó lenne visszabújni
nem indulni
nem itt hagyni
de ez az érzés
a síneken fekszik
s hallom a kanyarban
már dudál a vonat
most elvisz tőled
de ha majd jövök vissza
ott hagyom a hiányodat

Tóth Roland - Szilveszter az erdőben

Tóth Roland /Sentenced/

Szilveszter az erdőben

Éjfél után
faágakkal szél sem koccint
rezzenéstelenül feszül tovább
a csillogó pókháló-szerpentin
zizegve hull
a puha zúzmara konfetti
ahogy az éhes róka elsuhan
egy bóklászó nyúl
kihűlt lába nyomán

s ha jön a hajnal
kimért vadmacska léptein
fakéreg alatt dermedten álmodik
tovább egy kis bogár
roppan a hó
de nem történik semmi különös
(pedig egér cikkan halk riadót)
az erdőbe van zárva
még a pezsgés
és a tavasz húzza ki majd
az első rügy-dugót

Tóth Roland - Mikulás

Tóth Roland /Sentenced/

Mikulás

https://m.youtube.com/watch?v=0BmPOZyW1_c

A nemhiszemel utca sarkán
kilestem a talánmégis körútra
s a lelkem rétjén
álmodozó gyerek
tágra nyílt szemmel
kaparta le az emlékekről
a kétkedés jégvirágait
és persze északról
csengő csilingelt
paták dobogtak
a jeges széllel
elszállt minden szó
a régi várakozás cseppjei
szöktek az égbe
s visszahullva
csiklandozó csillaggá fagyva
újra esni kezdett a hó

Tóth Roland - November

Tóth Roland

November

https://www.youtube.com/watch?v=8SRADZAaGlw

Párába merült fa a csendes völgyben,
lassan hint a földre selymes takarót,
bodor szél keringeti körbe-körbe,
köd partjain ringat sápadt fény-hajót.

Hűvös csókja borongós ősz-temető,
álmodó magokat perget szét a fagy,
elment már a nyár a hűtlen szerető,
hideg eső veti puha ágyukat.

Nem húz fecske-kondenzcsíkot az égre,
megroskad a fű hideg lába alatt,
visszanéz a dérrel fújt hamvas képre,
felhőkből bont csipkés, fehér szárnyakat.

Tóth Roland - Éjszaka

Tóth Roland /Sentenced/

Éjszaka

Egy pici enyvet a Hold remegő szeme csurgat a fákra,
mint szerető öle, forr ez az éjszaka, nincs, aki fázna.
Halkul a dél szele, már belesző kicsi csendet a tájba,
víz szaga most ha az éjbeli köddel az ég fele szállna,
fák tetején repülő rovarok zizegő nesze várja.

Tóth Roland - Mosolyszünet

Tóth Roland

Mosolyszünet

az asztalon
csak az a néhány
ottfelejtett kihűlt szó
szinte szétfeszít
ahogy a szánkba ikrásodik a hallgatás
várjuk hogy kikeljen belőle valami
valami simogató
s ha széttörik a fagyott csend-tükör
az este már újra
közös kert
és százával nyitja
bódító rózsáit

Tóth Roland - Reggeli mosoly

Tóth Roland

Reggeli mosoly

Csak pára maradt az éjből
reszketőn sírta a földre
rossz álmait
vöröslő sörényű tündöklő
fény-kancák tiporták
a hajnal kristály cseppjeit

a tegnap már a túloldal
egy komp nélküli odaát
átlépem a rozsdás küszöböt
és magammal viszem
a fénylő szemű reggel
kacér mosolyát

Tóth Roland - Rímek nélkül

Tóth Roland

Rímek nélkül

mindig is szerettem volna kiretusálni
a széttöredezett gondolatokat
acélos mondatokká fűzni
hogy tollhegy ütötte sebekké válva
majd átvérezzenek az elmúlás szövetén
régen ha leheveredtem a földre
egy fűszállal is megírtam a mezők algoritmusát
(akkor még felhőket pöfögő
szöcske-motorral duruzsolt a rét)

ezer és ezer
hűvös kilincsű ajtó vezet ki az életből
de én a semmi ágában is megkapaszkodom
és szép szavakat szórok a kazánba
hogy felmelegítsenek
mert láthatod minduntalan
hogyan fonnyad el az idő vázájában
az a pár szál tegnapi tündöklő szó-virág

Tóth Roland - Téli sóhaj

Tóth Roland

Téli sóhaj

http://youtu.be/ZfRSFDhhKU4

elrepült az ősz ez a
széllel hajtott levélszárnyú szender
s most a fagyott mezőkre
madarak freccsennek a fákról
(varjú-cseppekből fekete tenger)
nem vagyok más csak
tűnő fecske-rajz a kéken
leégett rőzsetüzekből
hunyt parázs
aki már csak azt várja hogy
napfény-habarccsal levél
fű és virág-tégláiból
újra köré épüljön a nyár

Tóth Roland - Reggeli mosoly

Tóth Roland

Reggeli mosoly

http://m.youtube.com/watch?v=M2c0dvUjDMQ

Csak pára maradt az éjből,
reszketőn sírta a földre
rossz álmait,
vöröslő sörényű, tündöklő
fény-kancák tiporták,
a hajnal kristály cseppjeit.

A tegnap már a túloldal,
egy komp nélküli odaát,
átlépem a rozsdás küszöböt
és magammal viszem,
a fénylő szemű reggel
kacér mosolyát.

Tóth Roland - Őszi hírek

Tóth Roland

Őszi hírek

amit a tavasz befektetett
elherdálta az ősz
(elértéktelenedett a nyár)
áron alul eladó a sok üres fészek
az erdei-tőzsde
a hajnali fagyra érzékenyen reagált
megint esni kezdtek
a levél-részvények
*
hajnalban
ismeretlen tettesek
fehérre festették a tájat
(nyomszakértők sehol sem találják
a vélhetően erre a célra használt ecsetet)
egy jó kedélyű önkéntes
sietve oszt ki pár szikrázó napsugár-sálat
a még mindig reszketők
fény-teát kortyolgatva
próbálják felejteni a borzongató esetet
*
északról betört a front
viharral bélelt újonc előőrs
vadul tépte az álcaruhás fákat
gyorsan megindult a
vadgesztenye-zápor ellentámadás
szél-szanitéc vizes levelekkel tapasztott pár törött ágat
növekvő tócsákban kódolt morze-karikák
sűrűsödő esőcsepp kereszttűzben
még kitart a sok sebtében túrt
vakond-barikád

Tóth Roland - Sorsom acélja

Tóth Roland

Sorsom acélja

https://m.youtube.com/watch?v=zgDwMLX3r_4

ki tudja mennyi grádics még
(amin le vagy fel)
de még mindig izgalommal tölt
a valamerre indulás
sorsom acélja
az évek köszörűjén
emlékeim szikrái
felhők mögé tűnő csillagmiriád
s ha néha elhagynám az árnyékom
szóljatok
mert ez a világ
mindig megpróbál darabokra szedni
és összerakni azzá
aki nem vagyok

Tóth Roland - Földem

Tóth Roland /Sentenced/

Földem

http://youtu.be/sT-wRa2H9Sw

Egy maroknyi földet ha feldobok
elfújja messzire a kószáló szél,
de ha a szántásba hintek magot
csírákban üzeni hű ígéretét.

Nekem csak egy talpalatnyi jutott
esendő szemem messzi tájakra néz,
vágyam és álmom idáig hozott
most ide köt egy hűen ölelő kéz.

Kölcsönbe kapott élet ez csupán
viharvert de megújuló földemen,
naplementébe úszó Kánaán

néha súlyos rögökkel a szívemen.
Ha meghalok, kérlek majd azután
tarts virágként a kérges tenyereden!

Tóth Roland - Kánikula

Tóth Roland /Sentenced/

Kánikula

földre löttyent sűrű
forró kávé lett az este
(ezüst tálcán kínálja a hold)
szőkült füvek sprőd melírja
s a bokrok leeresztett
fonnyadt teste
szinte feloldódik benne

nagy sóhaj a kert
kinek vállát
fürge gyomok súlya húzza
föld alatt dúl a láthatatlan harc
de a csata végén aki győz
annak is csak
pár csepp hajnali harmat lesz a jussa

reggel újra billogot éget a nap
sisteregve sül egy kósza felhő
a horizont száraz homlokán
nagyot sóhajt a völgy
ez a kiszáradt repedezett teknő

s hogy mentse még ami menthető
a vibráló csendben felmagzik a nyár

Tóth Roland - Életünk

Tóth Roland

Életünk

Néha a lelkünkben
kialszanak a lámpások,
de aztán begyújtjuk újra,
mindenki szemében
húzódik egy vizesárok,
amit tölt az élet kútja.

Hajóink horgonya
felszántja a fövenyt egyszer
és vad szelekkel útra kél,
nem tudni még azt sem,
hogy viharos lesz a tenger,
vagy hogy csendes öbölbe ér.

Gondoljuk át újra,
ne felejtsük hogy mi maradt,
mert minden emlékünk számít,
olykor nézzünk hátra,
vegyük észre a lemaradt
vezérhajónk vitorláit.

Tóth Roland - Nem te vagy

Tóth Roland

Nem te vagy

Egy kis csipke, fodor-erdő,
perzselő illat tűzbe vesztő,
felhevítő és elhamvasztó,
csábos mosolyt kivillantó.
Harisnya a szemfényvesztő,
kétségbeesett vágyba ejtő,
egy megszédítő gondolat,
azt hiszem, hogy ez már nem te vagy.

Nyugtató sóhaj az éjben,
csak hogy itt vagy mellettem éppen,
az éj gyöngyöző csendjében,
a mindennapok reggelében.
Az egyre fáradó estékben,
lázrózsa-pír gyengeségben,
gyászruhában, nevetésben,
ez mind te vagy, egy rezdülésben.

Nem voltam veled őszinte,
mert ami nem vagy, az is te vagy,
csak erre az egy percre,
félre dobtam gyarló vágyaimat.

Tóth Roland /Sentenced/ - Tavaszi promenád

Tóth Roland /Sentenced/

Tavaszi promenád

A pipacsok vidáman szórják
árokparti csókjaik,
a zöldbe fordult repcetábla
már csak egy
hosszúra nyúlt sóhaj,
szélfújta piros szemekkel
néz a cseresznye,
a seregélyeket cserfes
leveleivel tartja szóval.

Bodzaillatú nyugalommá
csendesül az este,
zöld rétekbe szárad
a tavaszi könnyekből sírt
elsöprő, szomorú ár,
földöntúli fényeket
fröcsköl a fákra
a nap bíbor ecsetje,
forró szárnyain, lassan
a tájra fészkel a nyár.

Tóth Roland - Fűszálak

Tóth Roland

 Fűszálak

Ha lehajolok hangya szintre,
előttem a szélben,
egymásnak bókoló
megszámlálhatatlan szál.
Néhány harcos fű-vitéz,
pár harmatcseppet kardélre hány.
Kis katica szalad a hegyére,
majd szélre pattan
és mint apró pöttyös labda,
tovaszáll.

Puha bársony,
pitypangba szőtt szőnyeg,
föld anyánk cirógató ujjait
száz szám markolom,
harsog és illatoz,
tépem és szaggatom,
tőből nyaggatom.
Orromban, zöld szagú
tavasz vágyak.
Közben hoppá,
a kosárba nézek:
Üde zölden lágyan,
elkészült, a szedett-vedett
nyuszifészek.

Tóth Roland - Fatornyos kis falum

Tóth Roland

Fatornyos kis falum

Zöld rámákba feszítik
a táguló mezők a cseppnyi kis
skatulya házakat
és ha téli márványba
vésődnek az ágas-bogas fák
tiszta hó takarja
a megbúvó álmokat

feketébe halkult nénikék
köszöntenek az árnyas tornácokról
szívükben még ott izzik
a becsület parazsa és szavaikból
gyúl a hit lobogó lángja
kézmozdulatukban átölelni látszik
az egész falu határa

itt a zaj az élmény
a nyugalom csend-szalaggal
átkötött ajándék
ha a nyári forróságban mezőkből
vibrál a messzeség párás kékje
egy hollópár régmúlt magyar
meséket korrog az égre

nem szédülnek
a felhőkbe hatalmas gyár-sóhajok
a nagy ürességben nem remeg
az inakba feszült ösztön-félelem
alig van itt valami
és én mégis ebbe a földbe
vetettem mindenem