Ihász-Kovács Éva - Apró szigetem Magyarország

Ihász-Kovács Éva

Apró Szigetem Magyarország

Ez a szülőföld muzsikája
a mindig-remény ezüst hárfa
a vágyva-vágyott drága Éden
Ahová megszületni érdem
bárha a véletlenek hozták
hazám ez a gyönyörű ország
honvágyam volna akkor hogyha
szívem nem e hazának foglya
s voltaképpen mit is tehetnék
az összekuszált ezer emlék
a lét és nemlét partjainál
mindig zengeti édes Hazám
S még dalolok a rigókkal
altasson el a rigódal
s tegyük a dolgunk emberül
Nem hős az ki elmenekül

Ihász-Kovács Éva - Grafomán nap

Ihász-Kovács Éva

Grafomán nap

Hol van az ágak kézírása
szemed villanása az időből
ahonnét újra feltör
a kétségbeesett fűszál a zsombék
Hol van a szomszéd csillag
ez itt a viszontagság
félelmetes ág. bog szövevénye

Uram hol van a béke ahogy ígérted
Miértek miért lázadnak bennem
ellenére élek a szónak
azoknak akiket szerettem
a mindig helyénvalónak
S hol van az ágak kézirása
az a napszak a régi
csak a zokogást hallom
sóhajom arcom az évi
Ki védi dísztelen szívem
mely a szeretetedtől drágább
pucérak s félnek a szavak
mint az igazi árvák

Ihász-Kovács Éva - Valahol

Ihász-Kovács Éva

Valahol 

A lányka messzire nézett,  
nem gondolt a halálra,  
piros álmokat font éjfonatába:  
s nem tudta,  
hogy a másik percben 
  hamuvá égnek a pipacsod álmok... 
  Odafönt a pilóta,  
nem gondolt a lányok álmaival  
kioldotta terhét.  
Egy várandós anya 
  kisfiút álmodott magának,  
szemével legombolyította az ég  
pasztellkékjét lenge fonálnak...  
A pilóta nem figyelt  
a madársírásra, sem az elszakadt 
  fonál szomorú énekére:  
csak egymás után oldotta ki terhét,
  s kérdőjelként gomolygó
  felhők közé  
iszonyatként 
  szállt fel a füst...

Ihász-Kovács Éva - Rózsaág

Ihász-Kovács Éva

Rózsaág

a Hesperidák kertjéből
Porupszki Ildikónak

Üzenetét várja a kiskert,
Virágot nyit, madarat kelt
szívem felé mélyen érző
patakokat csobogtat.
Fénnyel üzen a holnapnak,
melegével a nyárnak,
megcsókolja a homlokomat,
a szememet, meg a számat,
dermedten a remete sorstól
hiába én se várjak.
Szavaid akkor szebbek,
amikor felém szállnak,
bimbótól virággá nehezednek
bennem a sebzett rózsaágak…

Ihász Kovács Éva - Randevú

Ihász Kovács Éva

Randevú

Ülök egy presszósarokban,
és kavargatom szavaid,
mint egy pohár limonádét.
Túl édes a lé, nem is tudom,
minek kavargatom tovább.
Hasonlót máskor is ittam:
a szó a szerelem
ajkán túl édes limonádé:
a megfontoltak
sarokban poharastól.
Ők így fizetnek.
Hová távozzam én?
A poharak, nedűk özönét
hova ürítsem?
Kinek egyenlítsem a számlát,
kéményig se száll a
megfizet az úristen kijelentés.
Ülök tovább magamban,
szavaktól jóllakottan,
hazugságtól leterítve
várok egy utolsó randevúra:
a presszóasztal mellett
szemben az Ősszel.

Ihász-Kovács Éva - Tűzpiramis

Ihász-Kovács Éva

Tűzpiramis 

Ringasson tűzpiramis,  
Koporsód lángból,
  vasból, ezüstből.
  Szemeid rámözönített 
  sugarát 
  fölibéd ötvözöm  
aranyos szarkofágnak. 
  Pihenj Fejedelem  
tűzpiramis-szívemben.  
Láng a halotti ruhád is.  
Ékszer rajta a tegnapelőtti mosolygás,  
a szélként tovaszaladó csók, 
  amely egyszercsak magáramaradt,  
s fázós kicsi gyerekként  
ott bukdácsol most is a téren
  - egyedül -  
járművek, emberek gyűrűjében, 
  nem tudja, hogy apja te vagy:  
Káprázat,  
magasságbeli kotta a szerelemről,  
nem tudja, hogy  
most már mindörökre 
  bennemaradsz, belémtemetve, 
 szívembe, ebbe a tűzpiramisba:  
ringatlak, tétova Királyka:  
Aludj!

Ihász-Kovács Éva - Behunyt szemmel

Ihász Kovács Éva

Behunyt szemmel 

Csak semmiség - mondom magamnak
és felsorolom aznapi dolgaimat,
mint a leckét,
mint a megsokasodott tananyagot,
És így forgok
az Idő mérhetetlen glóbuszán.
percek fordulatszámaival,
kiszakadva a térből,
tavaszt álmodva a barázdák
végtelen soraira.
s a fák kérge mögé újult szívdobogást.
S annyi fényt a kozmosz aranyából,
amennyit nap-voltod idesugároz.
Nap mint nap felizzok

- futó csillagként -
mert tested melegére gondolok,
s csak behunyt szemmel képzelem el a többit,
- határtalanúl - egyre

Ihász-Kovács Éva - Egyszerű díszítések

Ihász-Kovács Éva

Egyszerű díszítések

Madártelexek
és tébolyult-hajzatú fenyves
sittet minden siettet
hogy nincs megállás amíg a kezdet
a véggel egybe nem ér
Minek a kézbe virág
meg a babér
a dáliák kör-körös koszorúja csupa vér
a fehér meg nem tud színekkel
énekelni
Futhat a víz
meg a hajó
csak a semmi varázsa a jómért semmi a minden is mivel
minden minden csak semmiség
Se víz se ég
se madarak
a gyönyör tükre se a nap
s a szemek redőnye mögül
ki se látszik odabent ki l
micsoda trónon
milyen isten
ha van se látom
a Van se MINDEN
a szerelmet többé nem fejti meg
sem ő sem rejtvényfejtő istenek
TEJUT
plédjével be sem takarja
didergésem pedig látszik a karja
Óceán-éjszakába alszom
szél ki-be lelkemen nincsen ajtóm
nincs-ablakomon bárki beléphet
ember állat Küklopsz vagy féreg
mért hiszitek el azt hogy élek
ez már a lélek botlása hanyatlás
eddig értem el de már félek férgekkel hímzett bordűrös ruha rajtam
kígyók tekerőznek a hajamban
ezek a díszítések

Ihász-Kovács Éva - A köznapiság keserű változatai

Ihász-Kovács Éva

A köznapiság keserű változatai

 https://www.youtube.com/watch?v=fTPIqVpg5lw

Nem volt más cél a nap alatt
szeretni akartalak
akár a part a tengert
és akár az ember
az embert olyat
Aki hisz még
a mindenekfelett
szerelemben
Engem szent cél vezérelt
és lépett az idő felettünk
elfeledtük a legszebb percet
darabokra-tört
márvány a csend
Ezt a legbensőbb csöndet
viselem
ékszernek szívemen
A magárahagyatottság óráiban
és te sem érzed
eltévedtem a hangok erdejében
A történések metafizikáiban
A meg-nem értés tébolyában
A többi fekete varázslat
Olyan mint egy vázlat
Non - figuratív elemekkel
hol van a tenger
amint selyem hullámkezével simogat
hol a halk csobogású csermely
létem kietlen partjairól
kiáltoz felém a hangod
a benti torony
arany faliórája
tovább üti a perc atomjait
az itt maradó szomorúságot
amikor ázott tetőnkre kitekintek
vádak halmaza ér el
Keresem ékszereim
hova lett az isteni szikra
volt itt egy irka
Szabó Lőrinc verseivel
Melyik perc sodorta vitte
S a hite-nincs emberiség
merre indul e lírai nincsen
ahol csókod helyett a
köznapiság
keserű változata
hallik

Ihász-Kovács Éva - Akasha krónika

Ihász-Kovács Éva

Akasha krónika

Hajszolnak cseppnyi napi terhek
százmilliárdos csillagrendszerek
még itt vagyok versben újra jelzek
tenyeremben az Akasha krónikával
A mával elkezdődik az új
napvirág nyit ki ablakomra
s a homokóra egyre perceg
apró szétesett darabokra
atomokra hull szét a szárnyas idő
A célt nézd amelyre megszülettél
s a zord tél is tavaszra vált
s szemed ékes fény-sziluettjén
olvasom az Akasha krónikát
Ládd hogy semmisem tart örökké
s csak a gondolat ami bánt
tükrözi a múlt eresztékén
ezt az Akasha krónikát
Nézd a vonalak útvesztőit
s mint egy Sybilla aki lát
úgy terjeszd szeretet-vérköreidben
ezt az Akasha krónikát
Tenyeredben e krónikával
s a génnel mit megáldott a lét
elérhetem-e fényre bátor
életem aranyküszöbét

Ihász-Kovács Éva - Úgy ...

Ihász-Kovács Éva

Úgy …

Úgy mondom ki a hűséget,
olyan áhítattal, mint ahogyan a tél mormolja
fehér imáit
a barna-bozótú gyülekezetben,
ahogyan a decemberi föld
félti és óvja magzatait:
a rügyeket és a magokat -
öntudatlanul - magától
értetődő anyasággal.
Úgy rajzoltalak
belső egem kék-titkú
látóterére,
ahogyan a vak mondja
önmagának a fényt.

Ihász-Kovács Éva - Alkonyat

Ihász-Kovács Éva

 Alkonyat

A nap lángra gyújtja önmagát
Kávét főz éjszakára
S a kék kínai csésze löttyöt
Kilöttyenti a világra
„Fogyasszon ön is Omniát”
Ez egy reklámcsillag megafonja
harsog és ezer új Csodát
kínál az Éden-bár neonja
a Hold, ötvenezer éves,
bámészkodik a Tejútra
üstökös közeleg, töpreng
szűz lehet ez vagy k....?
A hold öregszik, lassan megvan 56 ezer éves,
minden ifjú csillagot megnéz
aki csak odatéved
fényszeme megnő ez kell
s ha ott csattognak a lábak
tunikában meg modern ortopédban a csillag
jöhetne már egy forró nadrág
s egy bikinis mondja és izzad
és 56 ezer éves hold-apóka
már bevacsorázta a kozmoszt
de már álmos feje lekókad
még megvár egy csillagközi stoppost
az égitestek fürge-lengén
míg Simon Templar-ra várnak
vén feje zúg és szinte szédül
a kis csitrik meg hahotáznak
már kacagják hát vesz egy fürdőt
xenonnal tölti a kádat
az égi kádban zúg a holdfény
zuhognak le ősz hajszálak
Az Éden bárban sztriptíz nem megy
vetkőződik ott nem egy lányka
de neki vasa nincs kártyán veszett
bárányfelleg az egy dollárja
s már minden csillag meztelen

Ihász-Kovács Éva - Köznapi gyomlálás

Ihász-Kovács Éva

Köznapi gyomlálás

Igazad van hogy kiásod a dudvát
csalánok dühét vagdosod
te csak ásol
Megfeszülnek izmaid nézlek
dolgozz igazad van
A kert csalános
hiába ásnak mélybe az eszmék
a gyökerek még ott rejtőznek a talajban
ássunk mindenki ásson
dolgozz te is igazad van
Feszülő szép akaratban
gyomláljunk tegyük a tennivalót
kertünk földjeink
csalánnal újra telnek
te védj meg a csípéstől
védjetek meg és védjétek magatok
Kigyomlálandó minden ami
nem növény termő csak átok
ásózzátok a jövőt
aranyrögeit vessétek be magokkal
én szavakkal ások
reggeleim magvait szórom
elvetem a gondolatot
Csak hitünk esője kell s a föld majd
Kivirágzik

Ihász-Kovács Éva - Assonyi szemmel

Ihász-Kovács Éva

Asszonyi szemmel

Legelőször a vágy csatahajói
indulnak a férfiszemekből
azután meg
a pillantások
az Ígéretek virágcsokrai mögül
lobognak felénk.
Szaporodnak a mozdulatok,
a szenvedély fogatai feldübörögnek...
végül egy napon sem ígéret
sem vágy, csak a magmaradó
unalom búvik a sport-rovat mögé.

Ihász-Kovács Éva - Álomképek - Felelet helyett

Ihász-Kovács Éva

Álomképek – Felelet helyett 

Megkérdezték az egek, kimosott tiszta fellegek,
miért ne neked írnék szikrázó gondolatokból
koszorúba font lélekből kicsiholt
verset az időben
Hisz tetőtlen még ez a nyár
smaragdzöld szavak színpadán
miért ne szórnám szét
a nap mézesüvegéből
csorgatott aranyló szavaim újra
Tán még futja időmből
s lásd örökké éltet a szent szó
a virágszirmú csodálat
amikor megállhat a perc
az alkony rézküszöbénél
és tengermélybe merülve
hol két kicsiny delfin a társam
s a Golf-áram is titkon
a sorsom kutatja
hömpölyögtetve sugarakat még
és cikk-cakk karikákat
Ki áldhat meg a perc ütemére
Zeusz talán ki villámaival átvilágítja
az ívpapírost
és piros meg zöld hátteret fest
közvetít a lét tárlatán
ahol vártalak kezemben rózsaággal
De minek a nászdal
se a szél se a bánat
és százezer újjal tündökölve a nap
kis szigetemre
ahol égre csalnak a zöldszárnyú ezüstfenyők
egyetlen barátaim
ők is kismama fák
most szülik szárnyaló és szép tobozmagzataik
Önmagát szüli vérben lucsokban ez a század
s álma az éjszakának lesz-e ma még
ezerszeres bánatra hajlik a szűkszavú ég
és végzettel dacol a kis Margaréta
csak a perc szilánkja enyém s tiéd
itt hol se szó se mosoly se planéta

Ihász-Kovács Éva - Dunaparti elégia

Ihász-Kovács Éva

Dunaparti elégia  

https://www.youtube.com/watch?v=Gd6za7Rxf6k

Ahogyan később szivárvány 
  ahogy eső az égi csatornán 
  ahogyan váltván e sorokat 
  árván ahogy belül a lélek-lajtorján  
kedves szavaim leperegnek 
  ahogyan verset írtam volna 
  de magány kísér már régóta 
  ím szeretettel üdvözöllek 
  Nem vethet követ soha senki énrám 
  s a rám, aggatott évek követelnek 
  legyen vers óhaj hősi ének 
  úgy ahogy ma is a miértek  
hogy egykor Márai mondta  
nem gondolok a tegnapokra 
  De gondja lesz rám a jövőnek  
ahogyan jönnek gondolatim  
s a szürke égről leperegnek  
esővel tapadnak a fákhoz  
az egyik fát hoz Gyújtogasson  
szeretet árad soraimból  
vagyok írnok Egyszerű asszony  
de szóm a sorokat méri  
aggódásom is halk még a régi  
úgy véli ma is Márai mondta  
a csillagokra juss Te Kislány  
éggel-mérhető magasokra 
  S azóta őrzöm e tájat 
  rakom a tűzet majd eláraszt  
Azóta várom édes-árván  
beköszönt egykori jó Apám rám 
  s a Nyugatosoktól-tanult hévvel 
  kinő a vers s mag s letérdel  
szórom a magvát századokra 
  úgy ahogy Márai mondta  
Úgy ahogy érzem Láthasd
  /nem voltam soha átlag/  
de a Parnasszusra befutottam 
  utam magam igazítottam 
  így hontalan s félúton akár DANTE  
s virág erővel énekelve  
kicsit félve s meghalva máris

gyöngyökké fűztem dalok selymét  
hogy most e kornak énekeljék  
akár a fecskék mikor röpte 
  hajtja rogyok versről versre 
  S most itt vagyok hogy eldaloljam  
s repít a szél szanaszét hordtam 
  énekeim hogy bárki lássa 
  hátha dalolni megpróbálja 
  hátha vigyáz a magyar nyelvre  
akár a fészkére a fecske  
akár a Márai-szó óta 
  ajkamra tólul minden strófa  
Most itt állok és énekelve  
nagyon lágyan a dalt eresztve  
köszöntöm azt ki Első Ének  
Társaim ti is dicsérjétek  
Aki versért hajol a földre  
Isten áldja Őt  
Mindörökre

Ihász-Kovács Éva - Apró Szigetem Magyarország

Ihász-Kovács Éva

Apró Szigetem Magyarország

Ez a szülőföld muzsikája
a mindig-remény ezüst hárfa
a vágyva-vágyott drága Éden
Ahová megszületni érdem
bárha a véletlenek hozták
hazám ez a gyönyörű ország
honvágyam volna akkor hogyha
szívem nem e hazának foglya
s voltaképpen mit is tehetnék
az összekuszált ezer emlék
a lét és nemlét partjainál
mindig zengeti édes Hazám
S még dalolok a rigókkal
altasson el a rigódal
s tegyük a dolgunk emberül

Nem hős az ki elmenekül

Ihász-Kovács Éva - Vörös rózsák - Rőzsetűzben

Ihász-Kovács Éva

Vörös rózsák – Rőzsetűzben 

Rózsát csókoltál nyár hevében,
ében-éjszakád visszajátszott,
gondoltad e rózsa az agy,
szirmai emlék-szilánkok,
érzed-e és tudod- e, hogy
két szemedre hasonlított,
tudod hogy színe szirma
minthogyha szerelmet írna.
Mintha ujjad tapintása
érted égő tüzes lázba,
szájjal-zengő vers-szólamba
taszítana színpad lázba.
Szép varázsa test-közelbe,
énekekről-énekekre,
csillapíthatatlan este,
öltöztetve-vetkőztetve,
belezúgna a szívekbe,
ereinkbe véráramba
messze-szép szelídes dalba,
mintha cselló fájna bennem,
vörös rózsás tömkelegben,
nyálkahártya-rózsatenger
felidézi szerelemmel,
vissza-újra írni róla,
milyen is a feslő rózsa?
kezed-szavad érintése
azt a rózsát felidézze.
Tépdesem hogy tovaszálljon
semmisüljön meg az álom,
mit siratok évek óta?
Vérforraló vörös rózsa
ha a szirmait meglátnád
csókod most is szétdobálnád.
Egy kifeslett csokor rózsa
nem hallani mit sem róla,
vörös-boros este volt még.
gondolatsor az is holt rég.
Mégis mindig visszavárlak:
nem adlak át a halálnak......

Ihász-Kovács Éva - Változatok

Ihász-Kovács Éva

Változatok

Szél eloson,
ág, levél - mozdulatlanok.
S ebben a látszólag nyugalomban
hallom, mikor a lobogószemű
éjszaka erőszakot vesz a
nappalokon. Kinyitom apró
ablakait a magánynak,
csak a nehéz lélegzést
hallom, érzem ahogy
védekezik a föld:
teste csupa veríték,
nem érzi, hogy letört
égdarabként föléje-
- szánalomnak a csillag-...
Reggelre aztán megszólalnak
a fülemülék és a fény felszerelt
mentőosztagai ideérnek. A fűbe
térdeplő sugarak fölszárítják
a könnyet. Az éjszakát messze űzik.
Szivárvány sztetoszkópja
lehajlik, fecskendők forrnak
a Napban: megnyugvás van a
tettetett nyugalomban.
Nikkel füvek közt ődöng a hallgatóság.
Én nem tudtam,

hogy annyira más vagy.
Övemet fölcsatolom s felkészülök az
É J S Z A K Á R A

Ihász-Kovács Éva - Fohász hétköznapokon

Ihász - Kovács Éva
Fohász hétköznapokon
Ars Poetika

https://www.youtube.com/watch?v=zs8b6fVxg9w

Engedjetek a nyár frissvizű kutjaihoz  
nem dédelgetek magamban semmit a régi
tavaszból  

csak borzongató pincehomályt meg a
halál fekete leheletét amit azóta se
felejtek pedig megtanultam a jelent és  
látom kezeitek tízemeletes csodáit s ízlelem  
közösen termelt csemegénket és úgy lépek
a forró betonra mint aki tudja  
mit jelent az útépítőkön a déli veríték.  
A köznapi

hősök barázda-gyöngyét letörlöm a
hegyek kendőlobogású szelével  
Maradék fényeimet közétek szórom a
szívünkkel-testvér anyarögre  
Százszor kirakom a szótan mozaikjából
hogy szeretnék valamit tenni a világért
s hogy ne csak

jelszó legyen beszédközben a béke hanem  
fényessége a napok fedezékeinek  
esti fohászunk kenyerünk  
Vizek csöndessége csitított e kor  
szelleme formált

csillagok koldusából
a szavak kézművese lettem szemeimben az
iszonyat „akkori” maradéka  
simítsátok el látóteremről az
egyenetlen kuszaságot foldozzátok  
össze a szívem a háború kövei - közt-szétzúzottat  
és takarjatok dunna-meleg szeretetbe hogy
ne ismerjék föl az arcom csak mozdulataim világítsanak

egy eljövendő kor aranysugaras hátterében