Egyed Emese - Hajnalodik

Egyed Emese

Hajnalodik

Jönnöd kell, most
hajnalodik,
érzem már szelíd
karjaid, érzem
sóhajod hűvösét,
ébredő kezed melegét –

Jönnöd kell: hozzá tartozol
a hajnalhoz, hozzám tartozol,
sugár a tested, harmatos
erőket, örömet hozol –

Álom és ébrenlét között
elmosolyodsz, ha megölellek,
lehunyt szemedre kék ködök
telepednek: elrejtő felleg,
és zengő pillanatokig
veled vagyok!

Hajnalodik.

Egyed Emese - Advent

Egyed Emese

Advent

A Kalota hegyére mezítlábas
felleg fut fel nyugatról; legurul
a napkeleti lejtőn: már a város
messzi folyóvölgyek ködébe hull.

Azért jöttem ide, hogy jobban lássak,
s megértsem, minek vagyok eszköze.
Térdemhez kúsznak gyalogfenyő-társak,
úgy kérdik, hogy a sorsom megköt-e,
mint folyondár az omló várfalat,
vagy, mint a sarkcsillag a hegygerincen:

párhuzamos fényvonalban halad;

térdemhez kúsznak, mint sötét habok
valami régvolt tenger tetejéről,
sópára száll, szívemben a horog,
alkonyvitorlám délkörök közé tör;
s miféle kikötő ez itt? Madártalan
csöndjében több csomót rándul a szél;
észrevétlenül oldom el magam:

a kóbor gondolat is hazatér.

Látvány foszlik szét szikrás ég alatt:
világító ösvények sugaras
szertefutásban jelölik a véges
teherbírású hétköznapokat;
sír a levegő, mint üllőn a vas -
s az idő bennünk izzó hófehér lesz.

Egyed Emese - Jeladás

Egyed Emese

Jeladás

tornyokon túl kanyargó régi utcák
között még érzi lombjait a kert
várja szárba szökkent hűtlen fickóit
gyümölcsdézsmálóit párat még rejt
idei vackorából idei
napnak és holdnak félénk sugarából

amerre jártál járt a csönd veled
nem fogott kézen kísért mint az árnyék
fölkeresett tetőt labdateret
szélküllő volnék ösvényedre látnék

jaj készülődsz már megmosódsz a tenger
a földi másság vizeiben is
nem gondolsz svábheggyel csalárd kelettel
leszámolsz janus-arcú csöndjelekkel
köd lakik minden árva kert felett

tornyok közt rejtezem vadszőlőinda
szavaiban fölismersz hogyha kék
reggeleken ablakodat kinyitja
tenger felől jött borzas szélkerék
s napod előtt kerek homály terem
s kék árnyék gyúl a lélegzeteden

Egyed Emese - Elveszítlek

Egyed Emese

Elveszítlek

https://www.youtube.com/watch?v=0jzixjXSd20

rózsa nyílik holdvilágon
elveszítlek fáj a szó
búcsúsípod kútba hullott
dér virágzik csönd sóhajt

zegzugos kert otthonom
kék ködökben kék magasság
szállj magadba vess magadra
megrepedt a hírharang

ében szél csiszolja arcod
elvirult meleg dalok
zizzenő nyomára leltél
megremegsz fehér köveknél

sírj hiába sírsz

Egyed Emese - Mementó

Egyed Emese

Mementó

hogyha mint a hársvirág
illatoztál alkonyatban
lassú szélben szült az ág
hullni vágytál szakadatlan

hogyha mint gyermekkezek
minden mindenki felé
nyújtóztál vasat rezet
simítottál lelkedé

testedé az álmodás
pusztulásé lesz a szó
égre sóhajt mélybe ás
hamvas csöndet hordozó

hársfavirágos virradat
elfelejt a gyermek is
édes csönddel óvd magad
verstövissel fénykötéllel
szirmos szemfödéllel is

Egyed Emese - Júliusi ballada

Egyed Emese

Júliusi ballada

Váradi hársak. Platán árnya-lombja.
Nyurga fügefa az udvarban: látlak, látlak!
Rózsák. Kapuk vascsipkéje.
Kapualjak pince-hűvössége.

A híd korlátjai leváltak!

A lépcső leomlott, a sodrás idegen lett!
De fürkészhetlek bár,
a felidézés is erőtlen,
nem zuhantam, nem tündököltem.

(Elpusztul - szólnál - ha kimondod!,
megszüntetheted, ha leírod,
hogy ez van, ez volt.)

Ez volt, vagy inkább úgy képzeljük;
szebb ábrándjaink énekbe szerezzük,
jelképes történetbe, versbe.

Egy gerle, nyaka kitekerve.
Macskakölyök várja halálát,
Körös habjától megváltását.

Ajánlás

Hársam Váradon és akárhol,
szép tavaszom. Már nem hiányzol.
Sírás esztendei mögöttem.
Vetésem ringatom a csöndben.

Egyed Emese - Június

Egyed Emese

Június

A hegy tövében ott ahol a köd
eltakar sivár falakat üres
száraz gallyként koppanó szavakat

a hegy tövében jó meleg eső
tisztító sűrűjében a homály
észrevétlenül hajlik a szobába

terül a könyvekre a kéz nyomára
a hang nyomára

ki tudja tán a lassú köd fölött
a fal leomlik és fölépül újra
nem Déva vára Monte Cassino

Ha meggondolnád

Por ül a szívre más tavasz lefújja
vagy hegy tövében alszik álmodik
szent ifjúságán túl ma keserű
ma édes holnap holnap idegen

Egyed Emese - Hárshántó kert

Egyed Emese

Hárshántó kert

halk szavú bölcsek
összezavart beszédű patakok
gyökeret törzset
a titok félbehagyott

megfejtését keresik

lesik a távol hajlatát
pejt fakót deresig
számlálja ménesét a faág

és a fa perceneteit a kétely a szú
a vasorrú homály
mert rosszul csírázik a béke a szó
az elvetett táj

* * *

eljössz-e vizemhez te tölgyfa-lakó
eljössz-e felhőtelen reggel
elvész a beszéd a lugasba való
megtelik a vidék gyerekekkel

fészkeit a darázs vak odvait a hárs
elrejti mégis előlünk
idegen a kezed tétova léptedet
nem ismeri föl a kertünk

lassan emelkedik szürkébe rejtezik
mint búcsúzó társ
gyökeret törzset vasölelőset
nem talált elveszít

Egyed Emese - Énekeimben

Egyed Emese

Énekeimben

gázlómadarak riadásra kész
szíve és röpte és sorsa
idő-cserepek sohasem egész
nyugalom vágyak lebontva

néha tó tükre és béke alkonyaté
néha hínár pusztulás
néha lidércfény mindig varázs
varázs

gázlómadarak rejtekén remegés
vízi világban élek
érzem a mélység és a magasság
örvényes ízét a lélek

föl-le száll bennem
rejtőzik bennem
csöndesül énekeimben

Egyed Emese - Tájoló

Egyed Emese

Tájoló

közelebb jön hozzád a csöndrigó
tenyeredből szavaid elfogadja
tenyeredből száll sóhajnyi magasba
úgy tűnik el hogy észre sem veszed

nem tűnik el fölötted él a göncöl
szekérrúdján kapaszkodik először
széntestű árnyékot rajzol szívednek
s ha letörölnék eltűnsz tán te is

közelebb érsz a leszakadt hidakhoz
nem sejtheted milyen kékségbe jutsz
mély vizeken mély szakadékok nyílnak
szárnysarjadás élőszó-zuhanás

csöndzuhanás törpe nyírfák temetnek
időlápok szőnyegén dér remeg
tekints rám Isten elhagyott a lélek
vagy mindörökre küldj rám felleget

Egyed Emese - Vissza

Egyed Emese

Vissza

Szó sincs ezüstről.
Csillognak a hangok a ködben.
Platánok könnyű villái zörögnek.
Tálcára bukik a hold, belecsendül
az elvarázsolt vadidegen utca.

Éljetek boldogul. Kaputok zárva.
Ablakotokra nem száll sem veréb, sem
cinketorkú alkonyat. Ti fatáblák közt laktok.
Jól megvagytok falaitok között:
szó sincs ezüstről. Aranyidő telt
álmaimban és száműzött a szóba;

ötvös serlegek formái helyett
szavak rácsain hintázik a szellő –

egyet sóhajtott szerelmünk a parton;
s ha ki észre is vette, nem értette
s jó, hogy nem firtatta, nehéz tudás ez;
éljetek boldogul, szó sincs a ködben.

Egyed Emese - Elillanunk

Egyed Emese

Elillanunk

Bitorolván a szarvasok
kedvenc pihenőhelyeit
(a kóborgó szerelmesek
a forrást mindig meglelik!),
felismerve a nyár, a bükk
lombtalan arcát és a táj
értőknek szóló, hallgatag,
kopár, még rügytelen varázsát,
vesződve sárral, akadállyal,
és nem törődve a világgal,
de megrezzenve mégis minden
reccsenő ággal, mint a szarvasok,
és olvadozva, mint a késő,
a legutolsó hófoltok, kapkodva,
akadozva a szóval, a reménnyel,
figyelve, mit vitt el és mit hagyott
a hosszú tél a lélek vadcsapásán,
várva a napfény csodatetteit,
hogy közben lassan eltűnjék az út
előlünk, tűnjék a szorongás
a szemeinkből, s szabadok legyünk!
Elillanunk, sugárrá változottan,
akár a víz a szarvaspatanyomban.

Egyed Emese - Az út

Egyed Emese

Az út

Gondolataid, mint az esti árnyék,
nem nőnek többet, elmosódnak már,
alaktalanok, mint elképzelt tájék:
nincs összefüggés, semmi sem talál,

vagy inkább nagyon is talál minden mindennel,
és te magad sem különbözöl itt
a láthatatlan kavicstól, fatörzstől;

önérzeted üvegcserepeit
nem sepri össze nyírágseprűje
hajnali fénynek, szíved terűje
egy rőzseláng-lobbanást ha megér,

de csillagtüskék koszorúznak téged,
s szavaidon átüt a könny s a vér.

Egyed Emese - Énekeimben

Egyed Emese

Énekeimben

gázlómadarak riadásra kész
szíve és röpte és sorsa
idő-cserepek sohasem egész
nyugalom vágyak lebontva

néha tó tükre és béke alkonyaté
néha hínár pusztulás
néha lidércfény mindig varázs
varázs

gázlómadarak rejtekén remegés
vízi világban élek
érzem a mélység és a magasság
örvényes ízét a lélek

föl-le száll bennem
rejtőzik bennem
csöndesül énekeimben

Egyed Emese - Gally

Egyed Emese

Gally

Megelégszem a gondolattal.

Elmúlni minden pillanattal.
Visszatérni lomb közelébe.
Vissza. Véletlenül.
Végtelenül.

Jobb vállamra jósok madara ül.
Bal vállamon eltévedt szellő szunnyad.

Álmunkban:

felismerjük másmagunkat.
Máslétünket.
Be - nem következik.

Nem akarható, létre nem jövő.
Nem engedi a világ magát lenni.
Napok, dolgok irányába terelni.
Voltam talán. De nem leszek soha.

Ábrákon áll bosszút az ostoba.
Eltűnik a bölcs
szó, vizekre száll le:
korai pára üvegcserepekre.

Ha visszatérnék: csak, ha nem zavarlak.
Ne riadj fel, ne titulálj tolvajnak.
(Ezerszer suhan el a gondolat, lásd:
elhessegettem. 

Gally roppan a kertben.)

Egyed Emese - Színes

Egyed Emese

Színes

úszik a táj lesüllyed az idő
nem foglalkoztat hogy temettek el

egyszer minden lehullt fohász kinő
ezüst ködöt ezüst sugár terel

fehér szavak közt csöndforrás fakad
észrevétlenül siklik kő alá

készítsd te gyönge próbákra magad
ne firtasd honnan miért és hová

bükkerdő szűri sóhajtásodat
lentáblán remeg át a félelem

egyetlen árnyék ösztönmozdulat
s elég a színes-hangos kép velem

Egyed Emese - Messze

Egyed Emese

Messze 

Számíthatsz rá, hogy előbb vagy utóbb
elveszíted szemed elől az ösvényt;
köréd kúszik a cserje, és a lomb
csalóka zöldjén túl a nap, a hold,
a külvilág más szabályok szerint
működik majd, mint ami most és itt
segíthet élni és tájékozódni

(mit is kerestél? tavaszi helyet
ábrándozásnak,

szónak, szerelemnek?
ó, telhetetlen!);

mint a mesében: erdei vizet
kóstoltál, s félsz, hogy állattá varázsol,
a tájat mégis magaddal viszed
(pedig a tájból éppen te hiányzol,
ha majd beilleszkedsz valami más
és kényszerű és vágyott állapotba);

mind üresebb szívvel ébredsz, naponta
felidézed a rügyező gyertyánost,
a gömbköveket egy patakmederben,
a szélcsendes időt, ha idehozza
a fényhullám a kéreg illatát,
más szabályok közt, de felejthetetlen
tájak emlékképével zsigereidben
harcolsz vagy tűrsz, sóhajtasz, mint a fák,

mint a mesében, bízol önmagádban,
amit nem bírsz le, minden bájolás,
számítasz rá, hogy elődbe is pattan
erdőmanó, segítő óriás;

valamikor fehér titkotokat
megértem majd, magam is ködbe veszve
(ti sarjadoztok terheim alatt):
virágzó vackorfáim messze, messze -

Egyed Emese - Filmvázlat

Egyed Emese

Filmvázlat

Lesz tintatartó, tollvonásra.
Lesz könyvre hajló buksi lámpa,
kályha is, szomorúság ellen,
Petőfi-sors diákszívekben,

lépcső, hazafelé rohanni,
kapu, lehessen jól becsapni,
(s egyszer minden viszály elévül:)
utca, fákkal. Névtábla nélkül.

Lesz ablak, látni fecskeszárnyat,
lesznek kilincsek, záró zárak,
értelmet nyitogató versek,
udvar, hol bárki verekedhet,

és csengőszó, és televény csönd,
szünet, visszaadni a kölcsönt,
erős fedél a gondolatnak,
tanító, aki végighallgat,

tanár, hadd adja föl a leckét,
és lesz filmzene, színes festék,
és lesz, és legyen, és maradjon
két gyermekemnek játszótársa:

indok az itthonmaradásra.

Egyed Emese - Önként

Egyed Emese

Önként

Majd elhagyom nyugalmam önként;
házat, csöndet és gyermeket.
Fehér szavakból vertem ösvényt;
könnyű lélekkel elmegyek,

vakmerő szívvel, fénylő szemmel,
végre legyőzött félelemmel
valahová, ahova már
álmomban sokszor megérkeztem.

Eltűnt napok partjainál,
önmagán való végtelenben
fehér szavak ösvénye vár,
rejtelmek kéklő szárnya rebben,

s te sem tudod már, hogyan történt,
örvénylik a világ veled,
és elhagyod nyugalmad önként,
hogy megfoghasd a kezemet.

Egyed Emese - Vissza

Egyed Emese

Vissza

Jótékony este. Elrejti a mocskot.
Nem guberál: gazdag, elégedett.
A kusza házak, mint a hajóroncsok
terpeszkednek szűk vacsorák felett;
hamar kifárad bámulni a lámpa
a semmibe, s mint vaksi denevér,
belebólint a fordított világba;
bőrszárnyú percek titkos raja kél,

közömbös este, nem törődik vélünk.
Hídon a szél szurkos hordót gurít.
Meddő kérdések fénye hull elébünk:
magára vessen, aki elbukik.
Ha elmaradtál, visszatér a mondat;
még van remény, hogy szárnyra kap a csönd.
Eltévedt vágyak lomb alatt lopóznak,
s érzed, a láthatatlan pír elönt.

Riasztó este. Ménesek riadnak,
ledübörögnek fenyves árkokon.
Érthetetlen nyelven mondod siralmad,
vércse kiált, mint számító rokon.
Hiába várlak, keserű az este,
és keserű a nappal és a holddal
lesnem, hogy jössz-e... Már keress te -
vagy legyek elvadult hegyoldal.