A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vihar Béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vihar Béla. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 19., csütörtök

Vihar Béla - Családi viszály


Vihar Béla
Családi viszály

Már nem emlékszem, mi sodort a bűnbe.
Kis gyermek voltam, és pörölt anyám.
Valami rossz fát tehettem a tűzre,
a kockacukrot csentem el talán,

vagy elfeledtem, hogy a boltba küldött…
Ezért korholt – rám olvasta vétkem,
s míg törölte az edényt és a tükröt:
kivetett a szívéből egészen.

Így tértem ágyba. A magány, a bánat
az esthomály mélyén körülfogott
– midőn megláttam közelgő anyámat,

betakart lágyan, véltem: mosolyog,
s én ujjongva súgtam az éjszakának,
hogy mégis szeret, hogy fia vagyok.

2018. május 21., hétfő

Vihar Béla - Messze


Vihar Béla
Messze

Mint ama bibliai halászok
Úgy ültünk mi számkivetett társak és barátok
Az ég tengerének partján,
Hol lemerve az emlékezés hálóját,
Messzi hazánkra és sorsunkra gondoltunk,
A csillagok pedig mint aranyló gályák
Lassú ünnepélyességgel úsztak el
Távoli örök útjaikra
A kéklô hullámok fodrán.

Ekkor az én atyámra, az Istenre
és kedvesemre emlékeztem
S az árnyak sötét keresztje alatt
Szemem megtelt a szomoruak könnyével,
Majd mint az éjben lobogó hajó,
Vagy mint fénylô ôshalak a mélybôl
Jöttek az esti órák rajzó csillagai,
És Kedvesem szerelmét hozzák el.

2018. április 8., vasárnap

Vihar Béla - Egyre messzebb ...


Vihar Béla

Egyre messzebb...

Kamasz vagy, egyre messzebb
kerülsz el tőlem, lázadsz,
egedről leszakítasz,
titkokat őrzöl, támadsz,
és felsajog a vert seb.


Tudom, hogy ez a törvény:
engem kell megtagadnod,
és magad ellenére
magadért vívsz te harcot,
a körödből kitörvén.


Már röpülnél sietve.
Távolodsz? Visszavárlak.
Visszaröppensz hozzám,
lányomként is barátnak,
fészkedbe, a szívembe...



2018. február 25., vasárnap

Vihar Béla - A szépség megközelítése



Vihar Béla
A szépség megközelítése

Mi ez a finom, illanó sugárzás
homlokod íve körül?
Láttalak a vonók és billentyűk misztériumát
megjelenítő koncertteremben,
a képkiállítások színeinek örvénylő forgatagában,
a színházi esték izzó perceiben,
s akkor is, amint a habzó vízforrást érintő
lombok gyöngéd mozdulatával
pillantásod az alkotás eszméjével egyesült.

Ennek sugallata hatolt-e bensődbe, s ez lobbantotta fel
az eufória elektromos szikrázásait?
A lélek e forrósult állapotában nem csupán a
közvetlen élmény ünnepi fénye világolt
arcodon, hanem a bensődből eredő gyönyöré is,
hogy gyönyörködni tudsz. A röppenés diadalának öröme,
hogy szállni vagy képes. Az elégedettség
büszke és alázatos mámoráé, hogy a mű
téged szólít és Te
követni tudod őt, egy-egy lépéssel, a reád várakozó
és igazi kedvesedhez,
a szépség jó híréért, hogy mégsem élünk hiába.

2018. február 11., vasárnap

Vihar Béla - Belül van



Vihar Béla
Belül van

Ami kedves,
el kell veszítened,
hogy végképp megtaláld.
A hiány majd kivallja
mi vagy nekem,
s mi voltam neked.
Az a tiéd igazán,
amit kívül már nem lelsz többé,
csak magadban,
mert belül hordozod
s óvod őt.
Kezében mécsláng
S áll mozdulatlanul.

2018. január 7., vasárnap

Vihar Béla - Misztikus szerelmes vers



Vihar Béla
Misztikus szerelmes vers

Tested
rózsaszínű hajnalban virágzó
titokzatos ország,
melyen holdas mezők és dombok
halk áhitata száll,
tájakba lengve,
ősi terv szerint.
S mint ó-kupolájú
zarándoktemplom,
melled koronája fehér kolostor,
s rajta rubintpecsét,
a létezés titka
lila lángokban lüktet.

2017. november 12., vasárnap

Vihar Béla - A tovatűnő szépséghez



Vihar Béla
A tovatűnő szépséghez

Lépteid muzsikaszavára megrezzen szívem,
e sugár illette tó,
s arcod vonalaiban, szent hieroglifaként,
távoli kultúrák üzenete világol:

Hajad Egyiptom éjszakája,
szemed bizánci láng
s drágakő Föníciából.

Karod mozdulataiban
katedrálisok gótikus íve
pillant reám.
Hangod az istent hordó India
esti dallamát sodorja.

Nemzedékek szövőszékein hány fajta szőtte
sejtjeid testöltözetét,
Altáj-hegyi hókoszorú
– hajnalfénnyel – szád ékszerén.

Így nézlek – a tovasuhanó látomást –,
s tudom: az eljövendő századok szerelme
Téged ismétel mindörökké.

2017. október 8., vasárnap

Vihar Béla - Egyre messzebb ...




Vihar Béla

Egyre messzebb...

Kamasz vagy, egyre messzebb
kerülsz el tőlem, lázadsz,
egedről leszakítasz,
titkokat őrzöl, támadsz,
és felsajog a vert seb.

 
Tudom, hogy ez a törvény:
engem kell megtagadnod,
és magad ellenére
magadért vívsz te harcot,
a körödből kitörvén.


Már röpülnél sietve.
Távolodsz? Visszavárlak.
Visszaröppensz hozzám,
lányomként is barátnak,
fészkedbe, a szívembe...

2017. augusztus 13., vasárnap

Vihar Béla - Aranylepke; - Mindenekben ...



Vihar Béla
Aranylepke

Nyáron, nyáron,
egy fiúcska kergetőzik
hetedhét országon,
feje fölött aranylepke,
éppen tizenhárom.
Ha a tizenhárom lepkét
sipkájába fogta,
boldogságát odaírja,
fel a csillagokra.
*
Mindenekben…


Mint csillagot, örök pályán, rendre
fogva tartja a vonzás szerelme –
ég kékjében, bolygók futásában,
mágnesekben immár ott él benne
nagy törvényként a kettőnk szerelme,
s összehajló ajkunk oldó csókját
ismétli az örökkévalóság.

2017. július 2., vasárnap

Vihar Béla - Rózsálik hajnal felé



Vihar Béla



A Hajnal rózsás combjai között megszületett szilaj fia a Nap.
Isten jó nagyot kacagott és lőn reggel.
Én meg felpattantam fekhelyemről és kijöttem barangolni
a folyó ösvényes partjára,
az ég színkék tányérjába belemártották a fák lombecsetjüket
és kövér felhőket festettek.
Látom a nádas ujjongó vonaglását
víz és szél, szél és fű fiatal szerelmét szállni a puszták felett
kiterjesztett szárnnyal -
Isten képeskönyve világ!
Ballagok a parton (most váltottam tiszta inget)
lépésem belesüpped a fűbe - egy-kettő -
kis lepke, repülő szirom, cicázz erre!
egy-kettő -
nádak zászlói intenek, a folyócska csengője csilingel
én meg csak vidáman járok, kelek
és lépteim ritmusába - hallom - lassan megerősödve
beleszövődik jobbról és balról két-két barátságos lépés,
azután megyünk a part mellett hallgatagon és hárman,
fürtjeinkben bujócskázik a szellő,
terüljasztalka a békességünk,
lépteink dobognak mint a szív -
Anyám nékem a világ, kisérőm a két öreg bölcs, Homeros és Witmann
tudják, hogy szeretem őket,
kankalinkoszorút fonok sárga hajukba,
és pálcát török kezükbe.

2017. május 21., vasárnap

Vihar Béla - Madárka voltál ...



Vihar Béla
Madárka voltál …

Madárka voltál, elrepültél,
a messziséggel egyesültél,
az elsuhanó tűnt idővel,
a soha vissza-nem-térővel.

Már ott lebegsz, hol el nem érlek,
a be nem teljesült remények
partján is túl, oly messze-messze,
a fájdalommal eljegyezve.

Halálomon túl is kereslek,
nemzedékek során kergetlek,
hogy egyszer majd karodra lelten
találkozzunk gyermekeinkben.

2017. április 2., vasárnap

Vihar Béla - Az alkonyat kapujában



Vihar Béla
Az alkonyat kapujában




Örömeimet belefonom
napjaim koszorújába.
Sebeim sora összekapcsol
a megszomorítottak seregeivel.
Aki valahol sír,
azt könnyeivel
drágakövet illeszt
fájdalmam koronájába.
*
Miféle titkot keresgél a vándor,
amint múltja felé barangolva
hajdani történésekkel találkozik?
Egykori lépteit kutatja?
Avagy másokéit?
Azt a ködlő országot,
ami csak behunyt szemmel tárul fel
előttünk?
A bolygó meg-megáll
az Idő országútján
a visszaidézett percek emléktáblái előtt.
Ezek az ékes ikonok,
a szív estjében halkan énekelők,
amikor a révület ezüstkék holdja suhan
a vonagló felhők örvénye között,
és köröskörül hömpölyög a csönd.
*
Az alkonyat kapujában állok.
Fejem fölött égi madárraj lebeg,
és egy közelítő kiáltás:
Váltsd meg önmagadat,
s megváltottad a világot!

2017. február 19., vasárnap

Vihar Béla - Virágének



Vihar Béla
Virágének


Láttam egy fát, ezüst ággal, patakot csillagsugárral,
Gyöngy madárkát, amint szárnyal, tusázva az éjszakával.

Mint reneszánsz dús keretben, hímes szóval fűzöm versem,
Hogy példázatomba rejtsem feltündöklő szép szerelmem.

A világnak osztod magad: te vagy a fa, te a patak;
S húgocskáid, a madarak, ha megfáradsz, rádhajlanak.

Életünkkel körbe-körbe, ősballadákba bűvölve,
Ekként forgunk mindörökre, fényeloltó nagy ködökbe…

2017. január 8., vasárnap

Vihar Béla - Egyre messzebb ...



Vihar Béla
Egyre messzebb...

Kamasz vagy, egyre messzebb
kerülsz el tőlem, lázadsz,
egedről leszakítasz,
titkokat őrzöl, támadsz,
és felsajog a vert seb.

Tudom, hogy ez a törvény:
engem kell megtagadnod,
és magad ellenére
magadért vívsz te harcot,
a körödből kitörvén.

Már röpülnél sietve.
Távolodsz? Visszavárlak.
Visszaröppensz hozzám,
lányomként is barátnak,
fészkedbe, a szívembe...

2016. november 27., vasárnap

Vihar Béla - Hazajöttél ...



Vihar Béla
Hazajöttél …

Hazajöttél, fáradt volt az arcod,
letetted a padlóra a szatyrot,
és a falak mindjárt felragyogtak,
mintha hoznád válladon a holdat.

A terítő, kendő, pohár, párna
ujjaidtól, akárcsak varázsra,
fényleni kezd, s lényed, mint az áram,
ott kering a dolgok anyagában.

Fészekrakó, lágy asszonyi ujjak,
eltűnődve hányszor megbámullak,
midőn röpke, puha mozdulattal
titkod nyomán mosolyog az asztal.

A szívem is így érintsd e kézzel,
illetésed forró delejével,
s bennem is a harmóniát, rendet,
sugárosztó ujjaddal teremtsd meg.

2016. október 23., vasárnap

Vihar Béla - A kedvestől hazafelé



Vihar Béla
A kedvestől hazafelé

Amikor hajnalban eljöttem tőled,
ifjú voltam,
és az éjszaka
kéklő habja gyöngyözően, halkan,
csobogott felettem a magasban,
s tiszta volt, mint szemed sugara.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,
oly nagy csend volt,
és szerettelek.
Csak az árnyék, lombok és a mennybolt
tudta titkunk, mely enyém s tied volt:
kedvesek közt a legkedvesebb.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,
bennem égtél,
mint szent tüzes bor,
s látni véltem; a párnára hajtva
körülfogja lágy hajad patakja
drága arcod, s rólam álmodol.

Amikor hajnalban eljöttem tőled,
eltűnődtem,
hogy a föld ragyog,
s csillag lobban, a parázsló, fénylő, –
isten ujján felszikrázó ékkő,
és megköszöntem, hogy tied vagyok.

2016. szeptember 11., vasárnap

Vihar Béla - Esteledik



Vihar Béla
Esteledik…

Esteledik, lehelletnyi halkan,
ahogy pásztor sípjából a dallam,
s elmerengve állok az ablakban.

Mint a bárány, haza a karámba,
az emlékek álomléptű nyája
itt van immár szívem kapujába’.

Rólad üzen, a szívemben hallom,
a ringó táj, a patyolat alkony,
s engem szólít halk hegedűhangon.

Az alkonyat az ég lapján távol
hegyperemet, toronypárkányt vázol
ecsetjével a hulló sugárból.

A Gellérthegy mintha meglebegne,
fátyolt terít ormára az este,
s fejét hajtja szálló fellegekre.

Emlék… emlék… Fák felett az est kél…
Mint madarat, a kezedbe vettél…
Köszönöm, hogy voltál, hogy szerettél.

2016. július 24., vasárnap

Vihar Béla - Szemközt a csillaggal



Vihar Béla
Szemközt a csillaggal

Mi vagyok? Röpke porszem,
suhanó pillanat.
Ez villant rám az éjből
a csillagok alatt.

Évmilliók lobogtak,
s köröskörül a csend
átszelte, hömpölyögve,
a Tért, a Végtelent.

Alázat szállt szívembe,
majd szóltam: csillagok,
egy lobbanás az égen,
s eltűnök, meghalok,

de parány emberlétem
mégis több és nagyobb:
én tudom, hogy ti vagytok,
s ti nem, hogy én vagyok.