Benedek Elek - Január

Benedek Elek

Január

Száll az idő, száll fölöttünk,
Sebesebben, mint a madár,
Gyűlnek az évek mögöttünk.
S vajon, hol a véghatár:
Nem tudja ezt a halandó,
Csak annyit tud, hogy mulandó
Minden itt az ég alatt –

Életünk egy pillanat.

Január

„Január

Mint mikor foggal a söröskupakot
és fémízű kortyokkal oltod
szomjad. -

Ez is csak egy január.

A járdán puskapor foltok,
kinyitod magadon az ablakot,
a vécét már kipucoltad.

Ez is csak a szokásos,

valami tömény után.
Ábécé sorba rendezett hamis illúziók,
lakat alá került kimondott szavak.

Ez is csak egy január.
Üres az égbolt, üres minden fiók.
Visszeres lábain térdel az éj.-
Olyan, mint mikor magam mögött hagytalak.”

Mokker - Január

Mokker

Január

Csontig hatoló hideg,
körülöttem minden rideg
emberek, és a fák,
szürke, kietlen a táj.
Tüdőt égető fagyos levegő,
szívem egy érzelem temető,
nehezen záródó kapilláris,
lelassult a dobbanás is,
utolsókat lüktet még,
pillantásodtól hamuvá ég,
utolsó csepp vér ereimben,
felforr érintésed tüzében,
utolsó levegővétel,
s lelkem vidd el,
megsúgom neked, nem félek
ölj meg, akkor is szeretlek!

Fannika - Január

Fannika

Január

Január január.
Nyílik a hóvirág.
Napsugár szárítgat,
ázott földet s tar fát.

Fehér hótakaró
olvadó jégcsapok
karácsonyi fények
decemberi emlékek.

Farsang ha jön dobbal
hangos zeneszóval
elűzi a telet
jöhet a kikelet.

Radnóti Miklós - Január; Simon Emil - Január

Radnóti Miklós

Január

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

 

Simon Emil

Hónapok – Január

Január jégpáncélt szorít az utakra,

északi szeleknek dudáját fuvatja.

Kéményünkben éjjel zúgnak, marakodnak,

jégcsap-sárkányfogak harapják a holdat.

György Emőke - Január, január

György Emőke

Január, január

 https://www.youtube.com/watch?v=N5IXZfIbm5k

Hideg téli Január,
Vajon reánk még mi vár?
Borzongató jeges hideg,
Csak szívünkben van még meleg?

Nincsen virág, nincsen zöld,
Nagyon meztelen a föld
Kihűlt lelke jéghideg, holt,
Az égen is reszket a hold

Ágon egy fagyott madár,
Nem melegíti semmi már
Etetőben finom magvak,
Körötte szállnak a varjak

Zord a táj és színtelen,
Hideg ordít szüntelen
Farkas szalad el, vonítva,
Bőszen fogát vicsorítva

Didereg a természet,
Sok szép ünnep ért véget
Szeretetláng sem éli túl,
Kialszik és hóba hull...

Élessz tüzet január,
Kell a szeretetsugár
Egész évben szerethessünk,
Hogy így boldogok lehessünk!

Nagyi - Január vége

Nagyi

Január vége

 https://www.youtube.com/watch?v=A_8oKa0S0og

Nagy pelyhekben hull a hó
januárnak vége,
gyerekeknek, jaj de jó
örülhetnek végre.

Előkerül a szánkó,
sítalpak és lécek,
sok kis lurkó rohan most
csúszkálni a jégen.

Örömmel bólogatok,
most minden fehér lett,
mert betakarta a hó
a szürke vidéket.

Gyorsan elolvad a hó
ébred a természet
és a kedvenc évszakom
rohan majd elébem.

Ugye nem kell mondanom
mi a bajom vele,
folyton fázok, vacogok
míg a tél szerepel.

Donászy Magda . Újesztendő

Donászy Magda

Újesztendő

Éjfél tájban
megérkezik
újesztendő napja,
pilinkélő
hóhullásban,
jégvirágos fagyban.
Havas ágon lengő
széllel bélelt kendő.
Fenyőtoboz
harangozza:
Újesztendő eljő!

Túrmezei Erzsébet - Első és utolsó

Túrmezei Erzsébet

Első és utolsó

Mintha minden napom a legelső volna,
új feladatokba vezetne, sodorna;
hisz a tegnap útja már mögöttem maradt,
vétke, mulasztása Jézus vére alatt.
Előre siettet mindig új kegyelme,
mintha minden napom a legelső lenne!

És mintha utolsó lenne minden napom,
végső lehetőség, utolsó alkalom…
Úgy váljék valóra, legyen terve tetté,
mintha soha többé holnap nem követné.
Hadd nézzek Istenem, minden új napomra:
mintha első lenne és utolsó volna.

Flo - Szilveszter

Flo

Szilveszter

Odakint az éjben hangos zene szól
Mindenki nevet, jól érzi magát, talán túl jól.
Én szobámban ülök, üvölt a zene
Kavargó gondolataim elvesznek benne.

Odakint tüzijátékot néznek az emberek,
És én most nem lehetek veletek.
Én otthon ülve, ablakomból nézem,
S hogy mi ebbe oly jó nem értem,

Most valahol te is a mulatónéppel vagy,
Tudom szivesen hallottad volna tőlem hogy maradj.
S most karjaid nem ölelnek át,
Egyedül bámulom a sötét éjszakát.

Az óra éjfélt üt, üresnek érzem a létet,
Minden percben kereslek téged.
S tudom nem a te hibád hogy nem vagy velem,
De ez most annyira fáj nekem.

Bámulom a boldog tömeget,
Én nem örülhetek veled,
Könnyeim arcomon folynak,
Nincs kedvem hozzá hogy daloljak.

S éjfél elmúltával,
Magamra maradok az éj dalával,
Boldog új évet kedvesem...
Suttogom magamnak csendesen.

M.Laurens - Óév búcsúztató

M. Laurens

Óév búcsúztató

Sántikál az Óév,
az utolsókat rúgja,
vén már szegény,
mint az országok útja.

Batyuját felkapva,
görnyedve cipelve,
megáll az útján,
egy utolsó percre.

Várja már a váltást,
az Újév pelenkását,
azt, ki most születik:
a szakasztott mását.

S eljő majd az éjfél,
felsír az újdonsült,
Ó-papi megnyugszik,
Ó-mami ismét szült.

S kezdődik minden
újra, megint elölről,
majd a friss Újév is,
végül mindent felőröl.

Király László - December; - Szokolay Zoltán - december

Király László

December

December szegény,

békétlen ember.

Szomorú legény.

Melege sincsen,

madara sincsen,

bejönne, de megfagy

keze a kilincsen.

Hogyha énekelget,

recsegnek az ágak,

és december szegény,

a békétlen ember,

még szomorúbb szegény.

De gyúrok én reggel

hóembert hóból,

kinek fazék kucsmája lesz,

s répa-orral orrol.

Összebarátkoznak majd

fehér decemberrel,

s vidám tél lesz,

jégvirágok

virágzanak reggel.

Sixox - December elején

Sixox

December elején

Újra itt a tél és te eljöttél
látni engem a fák alatt
ülni, hol jelünk megmaradt
a fába vésve. Látom felnőttél.

Újra itt a tél és te elnéztél,
amint bámulom képedet
és találgatom életed,
mi történt veled. Látom könnyeztél.

Újra itt a tél és te nem féltél
belépni velem a házba,
leülni velem az ágyra,
egymásra várva. Látom féltettél.

Tovatűnt a tél és te elmentél.
Itthagytál engem egyedül,
szívem bezárva, rejtekül
emlékeinknek. Látom siettél.

Lakatos István - December

Lakatos István

December

 https://www.youtube.com/watch?v=CjCWhwdnCd0

Este kilenc. Odakünn őrjöngő tél. Jeges ökle

zúzza, repeszti szobánk zárt zsalugátereit.

Rém-alakok villognak a hó tükrében, az éles

kristályrácsokon át száz eszelős szem üvölt.

Itt készül valami! S szél csap le megint az ereszre,

kürtőn, kályhacsövön törne be, csúszna közénk.

Ámde szobánk vörös izzásban. Lángot vet a kályha,

lángot az ágy, amelyen – két szerető – heverünk.

Tél helyet itt hol lelne, hová rejtőzne pehelynyi

langyosság? A közöny hűvöse nem hat ide.

Itt a tüzet tűz szítja, zsarátra zsarát borul, itt fény

fényt szül, a vágy vágyat, nem lohad éhe soha.

Vijjog a szél makacsul, megcsördül a szélkakas érces

hangja, gerincünkkel halljuk, ahogy csikorog.

Én mondom, mire harmadszor hallod nyikorogni,

megtagadok mindent, holnapomat – hitemet,

csak téged nem. Ugyan fölszívni a szem tud-e szebbet

létünk rajzaiból, mint e kebel vonalát,

bordák boltívét? a rakéta gyönyör futamának

mennyei csóváját csillagok ezre között?

Lámpa nem ég, de a kályhában ropogó fahasábtól

tündöklik takarónk, rőt lobogásban a szék,

és a ruháink is szétszórva a szőnyegen; úszik

néma szobánk vörheny ködben az éj vizein.

Rakovszky Zsuzsa - December

Rakovszky Zsuzsa

December

Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.
Az üzletek fölött, fenyőgallyak közé fűzötten
mezítelen villanyégők világolnak a ködben,
melynek sem centrumát, sem szilárd
partját nem érezni. Érzékeim is alacsony lángra csavartan
égnek. Miért akarjam
lángba borítani e homályos téli órát,
az alkonyét? E szétfolyó időt, amely sem
vágyát a szívnek, sem örömét az elmének, sem elragadtatását
a léleknek nem ismeri? Szélbe vetetten
az ellenállás nélküli közegben
elúsznak tetteim. A hídon, a fekete víz felett,
ritkítva a ködöt, a sárga kandeláberek
lobbantják föl a szél testét. Ki mint folyóba fog
lépni a mi időnkbe, majd a sötéten
áradó, vízszagú szélben
érez először önmagára. Most
nincs tárgya még a vágynak. Várakozz…

Fénytörés - Novemberi alkonyon; - November

Fénytörés

Novemberi alkonyon

Csak egy pillanat volt, mikor
Aranyló hajad zuhataga beárnyékolt,
Mely úgy esett alá, mint kóbor levél,
Ha elmúlni kész.

És elmúlnék én is
Százszor ajkadon, mert bíbor festi
Ajkad mámorát, s ringó kebleiddel
Hajszolsz szerelmesen,

De már enyhül, fárad
Az ég alja, s bagoly szárnyaival
Ölel körül minket az örök szerelem
Virágzó csendje,

Mert nem jajgatnak a fák,
És nem jön több szó nyelvemre,
Mert hűvös van, s az avaron mélyen
Megbújik a hideg este.

*

November

vörös éj csordul fakó fénnyel
felettem harsognak a mindenszentek
s hámló mosolyuk csak egyszer él
talán te is így érzed:
nem vagy elég hordozni őket
anyátlan dohos ruhában
fárad az eső és megreped

Vörös Judit - Ambis - Halottak napja

Vörös Judit

Halottak napja

Előttem, sárgán a gyertya lángja lobban,
őrizve mély álmát a kedves halottnak.
Felvetődik fénye a fehér keresztre,
simítja szelíden, újra megremegve…

Gondolatom lassan visszatér a múltba.
Emlékeknek sora olyan nagyon kusza…
Égő gyertya mellé leteszem virágom,
könnycseppek siratják megcsonkult világom.

*

Anubis

Halottak napja

Ilyenkor novemberben a temetőkben tavasz van.
Virágba borul az egész, az emberek sírnak, de csak halkan.
Ki édesanyját, testvérét vagy apját siratja ebben a novemberi tavaszban.
Halottak napja. Ilyenkor a legkeményebb szív is vérzik,
s könnyet küld a szembe. Ó...
Sirok én is, hisz a sok halott rokon ilyenkor jut igazán eszembe.
Leheletektől ködös hideg novemberben,
Vigyél ki virágot a temetőbe, gyújts mécsest,
s ne szégyelld a könnyed.
Ma a te lelked is lehet gyönge, sírj bátran,
s nézz az emlékek szúrós szemébe.

November

November

„Hulló levelek borítanak
Kihűlt szíveket
Bosszút állnak rajtad
Bosszút állnak a szerelmen

Nézzed!
részecske szemeddel
Nézzed!
Hogy hullanak
Hogy múlanak
a levelek
...
Színesek és szürkék
Szárnyuk összetörték
Fekszenek a földön
Testük összesöpröm
Lehullva már
köztük sincs különbség.”

Sosan - Novemberi reggel; - K. László Szilvia - November

Sosan (Lévai Zsuzsanna)

novemberi reggel

 https://www.youtube.com/watch?v=b9t2kBGJX4I

Varjúkárogásra ébredtem fel reggel.
Fekete madarakkal tele volt a rét
Úgy mondják az öregek, közelít a tél.

A szépséges őszi nyárnak vége van már.
Viharos nagy szelek cibálják a fákat,
S a színes levelek ezerfele szállnak.

Ott szemközt a domb felett, fekete az ég.
Esőt hozó szürke felleg, a tájra ráborul.
Jön a hideg tél megállíthatatlanul.

Október

Október

"Az októberi szél,
keringőt jár a száraz falevél,
dió koppan az avarban,
egy rigó búcsúzik a nyártól dalban.
Fázósan húzom kabátom össze,
s fájón gondolok rád, jössz-e?
Meglátogatsz-e még álmomban,
vagy őszi falevéllel hull alá
emléked a múltba?”