Szeitz János - Idéző

Szeitz János

Idéző

Hátra levő
Életemben
Tőled távol
Veled élek.
Gondterelő
Nappalokban
Útjaidra
Elkísérlek.
Múltidéző
Csöndes álmok
Éjszakánként
Megidéznek.
Árnyékok közt
Bandukolva
Volt élőknek
Elmeséllek.

Szeitz János - Gázlót keresek

Szeitz János

Gázlót keresek

Nem hidat akarok építeni,
ahhoz erőm már kevés.
Csupán gázlót keresek,
ahol át tudnák vinni
vigasztalásra örömeiket,
és megértésre gondjaikat,
az ifjak a túlparton rekedt
öregeknek.
És ők igaz meséket hoznának,
nem csak az ünnepek áhítatába,
de reményt
a hétköznapok züllött sodrába
gondozni az élet szétfoszlott hitét,
mosollyal, szóval, hallgatással,
akiknek élni rendeltetett.

Szeitz János - Mi lesz magával ...

Szeitz János

Mi lesz magával…

Mi lesz magával Kedves

Ebben az önző világban

Egyedül?

Egyszer már kísértette

Vágyosztó igézetével

Életét.

Magadba fogadtad azt,

Ölelkező révületedben

Hitesen!

A kétkedő remény már

Minden új-akarásának

Mételye.

És nekem nincs hatalmam,

S nincs bíztatásom sem, hogy

Elűzzem.

Magánya vesztekéből

Menteni, én bűntelen nem

Tehetem.

De jogom van lázadni,

A önző gondviselést

Tagadni!

Szeitz János - Élet és halál

Szeitz János

Élet és halál

Az élet értelmévé nemesíteni a halált,

a gondolkodás, hogy tetszetősebb legyen,

és értelmesen illeszkedjen az életbe a halál,

megkerüli önmagát. Sőt, csupán mert élt,

ettől ékesen a természet fölött győztes legyen,

túlélni a rút enyészetet a földi vég után.

Ám a titkos esély a büszke halálvárás mögött,

a csalóka remény, hogy övé lesz a végtelen.

De ha így lenne is, hogy az élet értelme a halál,

- amit a gondolkodó emberek közül számosan

ismét bizonyítva vélik, vallják, és hirdetik,

én tagadom! Bár tudom, makacs hitem itt

nem sokat jelent.

Ahogy van, a kezdet és a vég között enyém a lét,

Hatalmak, kufárok adják-veszik hosszát, terét,

de lényege enyém, megsemmisülésem senkié.

Előtte lehettem szerelmi vágyban képzelet,

és leszek - talán emlék, az illúzió az enyém,

csak én tudom és hiszem. Hogy valóban milyen.

azt senki sem.

Szeitz János - Semmi vagyok

Szeitz János

Semmi vagyok

Miért nem hagytok magamra?

Semmi vagyok.

Egyetlen kettéhasadt villanás,

megosztva a jelentés nélküli lét, és a test

csökönyös kielégítetlen akarása között.

Imádkozni lenne jó, igaz lélekkel.

Hinni az isteneket. Mind!

Elvegyülni közöttük és bennük,

kívülről nézni a világot, érintetlen.

Kosdusvagyonból fogadni áldozatot,

páriák bűzében meghitt álmot,

a boldogságról!

Ki jönne velem az éjszaka fényébe,

semminek,

csak úgy az éjszakáért?

Csalók között a bűnné tisztulásért!

Mert igazzá a szentek és szüzek között,

csak a bűnös lehet.

Hát felszenteljük a bűnt,

ki vagyonnal, ki cédasággal,

öleléssel vagy önfeláldozással.

Szeitz János - Szerelem a háló felett

Szeitz János

Szerelem a háló felett

Rohanunk, bolyongunk, ténfergünk a világban.

Érzelmeinket, s eszünket morzsolják csodák,

az anyagba szédült szellem vajúdásai,

az atommag nyüzsgő részei közé merülve

mesterkedők embert torzító alkotásai.

És vesztenek milliárdokat bűvöletükbe,

konok hatalmak, s istenüket hagyott hitek

tobzódásai, eladott hétköznapjaink,

és ocsúja piacra vetett ünnepeinknek.

Ami felette létünk maradt, a szerelem.

Szeitz János - És mi lesz velünk?

Szeitz János

És mi lesz velünk?

https://www.youtube.com/watch?v=x3Eb1PnS6RI

Mélyre hatolunk az anyag titkaiba.

A csillagok között rohanva keressük

a jövőnk. Viszonzatlan szolgálatunkra

kárhoztatunk mindent, ami elérhető.

Tobzódnak testünk vágyai, és nyomorba

érte milliók, hitvány vigaszuk lesz, majd

áldásaival a civilizáció.

Maradnak e még könnyeik; s mi lesz velünk?

Vajon elsírtuk e már összes könnyeink,

elsimult e már arcunkon az utolsó

mosoly? És sugározzák-e még a szótlan

ölelések a szerelem üzenetét?

Ki kellene lépnünk ebből a világból.

Felszabadítani magunk telhetetlen

vágyaink hajszoló önzései alól.

A mindenségben, megélni végre magunk

Szeitz János - Ébredés

Szeitz János

Ébredés

Rút-komor álmomból, dölyfösen harsogó

Hajnalra ébredtem. Gúnyosan vetett fényt

a szemembe az ablakon át: na lásd

ez az élet a fény, a feloldozás,

reménység helyett a való, és egy szemtelen

rigófiú a párkányra szállt - ismerjük egymást;

Hess innen hajnal, rigó. Ragyogni fénnyel, dallal

Kit hű társa vár, a nappal és a rigóleány

nem illik gúnyolni azt, akit csak áltat

a remény; a fény, a dal hazug, nem vigaszt adó.

De él még varázserőm: nem menekülsz Te

kegyetlen-kedves! Igen. Leteperlek a földre.

Rádfeszülök, kegyetlenül, hogy ne fájjon.

És rád vicsorgok kutyafejűdenevér fogakkal,

hogy ne félj, de reszketve eszmélj. Igen,

ilyen szerelmes vadul, mert nem fogant

a lelkednek sóhajtott könyörgő szép szó.

És te, jaj, a barackvirág vidám mosolyával

könnyedén ellöksz magadtól, és én

Szégyenemet rejtve párává illanok,

és cseppekké sírom vissza magam Reád.

Szeitz János - Könnyek szivárványfátylát

 Szeitz János

Könnyek szivárványfátylát

Könnyek szivárványfátylát vigasztalón
csak annak deríti szemére sorsa,
aki nem részvétre színlel bánatot.
Ám mitől remélhet az vigasztalást,
aki még soha nem érzett az arcán
vigaszt varázsló gyöngéd kezektől
bánat és öröm könnyeit letörlő,
keservét enyhítendő simogatást.

Szeitz János - A megváltó halál

Szeitz János

A megváltó halál

Megfojtott vágyak

Újra virágzása,

Megunt szerelmek

Balzsamos rózsája,

Torzult lelkeknek

Tisztító forrása,

Nyomorúságokból

Könnyedség bája,

Rútság bánatára

Szépség varázsa,

Bűn televényből

Virágok nyílása,

Halott csecsemők

Égi vigaszsága.

Kegyes adomány

A megbékélésre.

Szeitz János - Valóban

Szeitz János

Valóban

Valóban szerelmes voltál

Vagy csak élni vágytál,

Az értelmetlen kíngörcsben

Bénult családi ház

Szellemi romjaiból

Kegyesnek tűnt a menekülés?

Vagy kétségben ugyan, de érte

Feláldozni magad inkább

Előnyösebbnek tűnt így,

Reménnyel fedni el

Az önámítást, a remélt

Élet-sorsnyerésben?

Hányszor, hányszor kísért

A gondolat, hogy sokunk

Vétke között egyedül vagy.

Mert vannak kötelmek,

Amelyek tisztességgel

Fel nem bonthatók.

Üdvös vágyak, nemesek

Melyek tisztességgel

Meg nem élhetők.

Szeitz János - Elmúlás

Szeitz János

Elmúlás

https://m.youtube.com/watch?v=L0GiIfiaB88

Sem ember, sem ég
áldását nem adja rám.

Bűneimet magamnak kell
föloldani. Nem mérlegelek:
azt hiszem, ember vagyok,
amíg létemet tudom,
körülöttem a világ, nekem.
Amikor elmúlok, nekem múlik el
csak, és emlékem mellett
nem hajlik el a fény, hiszen
semmiség, amit benne meghagyok,
kósza lélek milliárdok között
egy, mint a többi Egy, különös
és hasonlatos; istenek serege
között, az örök tétlenségben.
Meddig és ki hoz majd
a síromra virágot.

Szeitz Jánod - Újévi intermezzo

Szeitz János

Újévi intermezzo

Az utcán egy részeg ténfereg,
a havat rugdossa és dadogva szitkozódik.
A lámpa alatt megáll. Szétvetett lábakkal
megtámasztja magát. Talajt fogott.
Feszül a teste, lendül a karja előre,
a fejét emeli utána. Büszkén, mintha józan volna…

A kutyám ugatásból nyüszítésre vált.
A lámpa alatt a részeg büszke pózba
feszülve, tartja magát és hörögve szól: fööl…
Dühödt hörgése oldja az erőt. Meginog,
de csupán egy pillanatra. Újan feszül,
és lendül a karja, még magasabbra
a győztes mámorával veti fel utána fejét.
Hatalmasra tágul a szája előbb, s hörögve
csak azután kiált: fööltámadunk!

Terpesztett lábakkal indul tovább,
a kereszteződés felé, most már az útközepén.
És röhög, és üvölt: fööltámadtunk…

Megsimogatom a kutyám fejét.
Néz rám hűségfényű barna szemével.
Parancsra vár vagy dicséretre. Hiába.
Mert nem szóltam, lehajtja a fejét,
és a vackára kullogott…

Az ünnepek tarka fényei csillogtak még,
a kerti fenyőkön, s a házak homlokán.

Szeitz János - Credo

Szeitz János

Credo

5.

Jaj, ne siess így, kedves időm
A múlttal élni nehéz, de
a hajnali fények oly szépen
Simulnak az ablakomon,
S a szellői is kedvesen játszik
Hajammal, ha szerte is botja
A fésű nyomát, a vén fán
A kertben almát érlel a nap.
Még rejtőznek előlem színek
És formák a képeimen,
Rám vár még hangok sokasága!
Vágyakat éleszt az emlék
Gyengéd ölelések varázsát;

Míg álmomat űzi a gond
A kert halk neszével cseveg
A város éji zsongása,
S kacéran titkolt jövőt ígér…

Jaj, ne siess így, kedves időm,
Hagyj élni is, ameddig élek!
Jaj, ne siess így, kedves időm!

Szeitz János - Álom és valóság

Szeitz János

Álom és valóság

Amikor az álom elválaszt a világtól

Alszol, a múltadtól védtelenül

Magad a hitvesi ágyon, vagy kertedben

Dúslombú fák hűvösében, a múlt évek

Ábrándból, gondból alkotta világ kétes

Reményeit, mikor felejteni véled,

Mikor már nem az érdek, a kedv s szeszély

Viszálya formálja át a gondolatot:

Alszol, és kitárul a lélek mélysége

Képpé formálja, mi lényeged, a valót.

Ébren ítéleteid nem vonnak köré

Korlátokat, a lélek rendje szigorú,

Csak öntörvényét ismeri, azt tárja fel

Segítőn, ami tetteidben meghatározó.

Átlépi a magadnak ésszel alkotott

Szabályaid, képtelennek tűnő kuszán

Lebegő, fenséges is, és rémülettel

Riasztó máskor vagy egyazon forgatag

Meghökkentő bűvöletében: a valód,

Te vagy, léted halála az ébredés.

Szeitz János - A kezed

Szeitz János

A kezed

https://m.youtube.com/watch?v=dtwrGvPr-po

A kezed, a te kezed
A szemed, a te szemed
A szíved, a te szíved
Hasonlítani máshoz:
Szépet a széphez felesleges.
Számomra így tökéletes.

Így él bennem, és vetíti
Lehunyt szemem selymére így:
A kezed, mint a kezed,
A szemed, mint a szemed,
Szíved, mint a te szíved,
Éltetőn ő lüktet véremben.

Szeitz János - Este van

Szeitz János

Este van

Este van, megint.
Fáradt vagyok.
Örök nappalokban pihenni,
kerülni álmot, éjszakát
most lenne jó.
Oly rövid a nappal, és a fény.
És ti régtől élők éjszakái,
múlandóságot jámbor lelkeknek
kegyesen kiszolgáltatók,
a fényt keresőknek nem adtok,
nyugalmat, éji békét,
sem újjá ébredésre reményt.
Szerelmek rejtője, ifjú éjszakák,
s a magány békéjét oltalmazók,
ti voltatok az élet
örökkévaló ígérete,
s bennetek tisztult meg a lélek,
már nincs más ígéret tőletek,
csak az enyészeté?
Sok még a dolgom, várjatok!

Szeitz János - A csönd emlékei

Szeitz János

A csönd emlékei

Nincs körülöttem más,
csak az áldott csönd.
Befelé nézek, ott
mi maradt még:
lim-lom életmaradék,
valójukban semmire sem jók.
Egykedvű elszámolás,
sem önsajnálat, sem szánalom.
Emlékek, tárgyak, elcsöndesült nappalok:
a körtefa bölcs-öreg lombja az udvaron;
a frissen felmosott padló
hűs illata nyári délután;
az éjszakai kószálások kísérői:
a belülről hallott zenék;
a régi csöndes esők alatt,
az útszéli árokban, a híd alá úszó
cseppek alkotta kupolák..

Szeitz János - Átokkönyörgés

Szeitz János

Átokkönyörgés

https://m.youtube.com/watch?v=GM7I4niELc8

Vannak, akik ébren is álmodnak.

Álmot élnek, szépet, rettentőt

a valóságban.

Vannak, akik az életben meghalnak.

Összeért szívvel, beomlott lélekkel.

Magukban.

Ez a földi világ tágult-roppant össze

menekülésben, átokkönyörgésben,

mind a kettőben.