Vajda János - Vadászdal

Vajda János

Vadászdal

Tra la la la la la la tra la la la!
Haj! Hej! hó, haj, hó, hej hipp, happ, hopp!
Vadász élet a gyöngy élet!
Járok, kelek és mulatok,
Még a manótól sem félek.
Szabadság hej!
Az úgy sincs sehol a világon,
Csak a vadon erdőben,
Az árnyas hűs erdőben.

És a pusztaságon
La la la la
Ha zug a vihar, ha nap ragyog,
Az erdőn, a mezőn bolyongok,
Vadász élet a gyöngyélet
Tra lá lá lá lá lá lá trá lá!

Haj! minden napra egy új kaland.
Az életnek fűszere
Otthon meg házi kis galamb.
Jó vacsora, hű öle.
Szabadság hej! stb.

Vajda János - GINA emléke IX.

Vajda János

GINA  emléke. IX

Mivel engem megátkoztál,
Viszont én megáldlak téged.
(Csak elmondom, hogy mi sors ér
Vágyaid ha mind beteltek).

"

Érjen annyi jó szerencse,
Hogy ne tudj örülni rajta.
Környékezzen oly magas fény,
Hogy szégyeld magad miatta."

"

Majd ha szíved lángért lángol,
Hideg kígyó érintsen meg.
Ne gyötörjön féltés másért,
Féltsd magadat, gyúlt szívedet."

"Láss körülted boldogságot,
S érezz gúnyt magadra benne.
Keress a multban vigaszt és
Ne találj emlékezetre."

"Ohajts örök életet, ha
Majd jövődet halva látod"...
- Oh, szeress! és átveszem mind,
Ami ez áldásban átok!...

Vajda János - Se földem, se házam

Vajda János

Se földem, se házam

Se földem, se házam nincsen,
Egy pár kéz a tőkepénzem;
Majd a szabadság harcában
Egy öles föld lesz jutalmam;
Ejh, elég lesz az nékem!

Mit nevettek, ti gazdagok?
Tán a honért csak ti haltok?
Önző volt és lesz az ember,
Haszon nélkül halni sem mer.
S a halál nem hasznotok.

Hej hogy épen a világban
Az nem harcol, akinek van!
Van ezüstötök, aranytok,
S ha a fegyvert eldobjátok,
Másutt is lehet hazátok.

De a szegény, akinek nincs
Hazájánál kedvesebb kincs;
Ha elveszti s meg nem halna,
Hiszitek-e, hogy találna
Sírján kívül szebb hazára!?...

https://www.youtube.com/watch?v=sGabOXZ5YJI

Vajda János - GINA emléke - XXVI.

Vajda János

GINA emléke - XXVI

Énnekem már nem fáj semmi,
És örömet semmi nem ád.
Csak emléked fáj még... oh hogy
Örökké emlékezem rád!

Elfeledtem én már mindent.
Forog velem ez a világ,
De én nem is mozdulok, csak
Örökké emlékezem rád.

Oly homályos nekem minden,
Mint aki nehéz álmot lát,
És tünődik, ha való-e?
Örökké emlékezem rád!

Mintha erdőn járnék, éjjel;
Előlem futnának a fák,
És csak egy csillagot látnék...
Örökké emlékezem rád.

Néha kérdem, vagyok én még?
Álom-e ez, vagy valóság?
És tán nem is élek én már -
Csak a sírból emlékszem rád!...

Vajda János - GINA emléke XXI.

Vajda János

GINA emléke

XXI

Ha istenben hinni tudnál,
Mondanám, hogy isten áldjon;
De az úgysem hallgat már rám,
Mert te vagy az én bálványom.

Mit kivánjak én neked jót? -
Hogy beteljék legfőbb vágyod?
Isten őrizz! - Én tudom, hogy
Az a legsötétebb átok.

Oh, pedig áldásom fogna.
Érezem, hogy fogna rajtad.
Minden isten meghallgatja
Áldását a haldoklónak.

Megbocsátnám, hogy hideg vagy,
Míg szivem érted elvérez;
De hiába áldanálak:
Hogy azt érezd, amit érez.

Mégis, ha áldásom nem kell,
Vedd bucsúmat, vég bucsúmat;
Azután menj, rátapodva
A vérre, mit szivem hullat.

Majd ha egykor körülötted
Rád nevet és gúnyol a fény,
Fagyosan, mint most te engem:
Akkor jussak eszedbe én.

Ha gyémántod mind elszórtad,
S megátkoztad mindazokkal,
Kik hazudták, hogy szeretnek,
Istenkáromló ajakkal;

Ha majd egykor egy igazán
Hűn szerető szívre vágyol,
S keresed, de nem mutatja
Sem a közel, sem a távol:

Akkor emlékezz rám! s jőjj el
Ahová engem temettek,
S hallgasd ott, mit suttog a fű:
Szerettelek, szerettelek.

Vajda János - Sirámok

Vajda János

Sirámok

 

Száll a hegyre barna felhő,
Zúg alatta már az erdő.
Észrevétlen langy lehelet
Rázza a fa leveleket.
Haja száli vadonnak:
Hervadt levelek szállongnak.
Fecske földet-szántva röpdös,
Minden oly merengő,csöndes.
Erdő,mező, merre nézek,
Egy nehéz,bús előérzet ?
Hosszú árny kísért a réten,
Szél sóhajt az erdőn,mélye...
Valami nagy rejtett bánat
Fogja el egész tájat ,
Az a bánat,mit az ember
Érez és nevezni nem mer -
Az a nagy bú,amely téged
Vádol örök nagy természet ?
Mely kiégett szívvel kérdi :
Miért születni,minek élni ?

Vajda János - GINA emléke - XVII.

Vajda János

GINA emléke – XVII

 https://www.youtube.com/watch?v=qe28a9enyK4

Ha szerelem nincs szivedben,
- Én a mennyről már lemondtam;
De a föld sem ad nyugalmat,
Jobb nekem már a pokolban.

Oh, gyülölj, utálj meg engem,
Tiporj édes lábaiddal;
Szörnyeteg az én szerelmem,
Mennykövezd le vad haraggal.

Diadalban kacagjon föl
Rá a világ, - mit én bánom!
Kivüled nem látok, hallok
Semmit, semmit a világon.

Szent György! irtsd ki ezt a sátánt,
Mely szivem lángjából támadt!
Ne teremjen tüzes ostort
Ennek a jámbor világnak.

Nem való az én szerelmem
Sem az égbe, sem a földre;
Nincsen az teremtve csöndes,
Olvadó szelíd gyönyörre.

Pallos és tűzláng kell annak,
Egyik átkos vérét ontja,
Mig a másik szünet nélkül
Megemészti sustorogva.

Gyűlölj hát - oh, csak ne hagyj el!
Szemedben a pallos és tűz,
Öld vele kínért sovárgó
Szívemet, és csak gyötörj, űzz -

Ne hagyj itt a földi kínnak,
A közönynek, amely nékem
Utálatosb, mint minden kín
Lenn a pokol fenekében.

S majd ha a kínzást eluntad,
Gyuladjon el szép szemedben
Az isten gyilkos haragja -
Mert csak te ölhetsz meg engem!

Vajda János - GINA emléke - XVI.

Vajda János

GINA emléke

 

XVI

Oh, hagyj békét a húroknak!
Ne is érintsd ujjaiddal.
Ha velőmet meggyujtottad,
Ne éleszd a szélviharral.

A te zenéd épen átkos,
Legalább nekem magamnak.
Tán a húrok ujjad alatt
Elváltoznak, elkárhoznak...

Mikor a te zenéd hallom,
Velőm ég, de szivem megfagy;
És egy gondolat rohan meg,
Mitől úgy fáj a szegény agy.

Mert ki-utat, szót nem lel rá,
Csak úgy zsong, mint a szélhárfa.
És talán jobb! - sejtem, e szó
Vég gyászt hozna a világra.

Mintha a vén idő mélyen
Azt sóhajtaná el benne:
Elég volt már! és azután
Többé a nap föl nem kelne!...

Vajda János - Ha szépet látok

Vajda János

Ha szépet látok

Ha szépet látok a világon,
Én mindig csak rád gondolok,
És rád gondolva, napvilágom!
Egyszerre szép minden dolog.

A vadon erdő, virágok, fák,
Magába mind üres keret.
Gyönyörűséges tündérország,
Ha benne látom képedet.

A szép tavasz, a tündöklő nyár,
A fényes ég, mind mennyi kéj!
Hát még veled! mikor, sötét bár,
Ah, kedvesebb tán még az éj!

És nélküled, árván, magamban?
Azok az égő csillagok
Megannyi gyertyafény, mely búsan
A ravatal körül lobog...

Vajda János - Magány

Vajda János

Magány

 https://www.youtube.com/watch?v=B26fEYZ-5zA

Az emberek beszélnek fájdalomról,
Rakásra hordva sok bút, bánatot;
És mondja mindenik a magáéról,
Hogy már a földön az a legnagyobb.

Hallgatva némán ennyi bút, keservet,
A magamét én el nem mondhatom.
Keresem a magányt, a véghetetlent,
Csak ottan önthetem ki bánatom.

Hol legsürűbb az erdő, legsötétebb,
S a szél elalszik a falevelen,
Mintha megállna percre idő, élet, -
Leborulok sohajtva: "istenem,

Hát e világon semmi sem tökélyes!
Nincs alkotásod kifogástalan.
Ha fogyatékos minden, ami véges,
Teljes talán, ami határtalan?

Te, aki ülsz ott arany fellegtrónon,
Teremt, változtat, öl vezényszavad;
Míg lényeid itt hánykolódnak gyarlón,
Elégedett volnál te egymagad?"

És láthatatlan elborul az égbolt.
Valami árny vonul el odafönt.
A mozdulatlan levegő meredt, holt.
Mintha befagyna, dermesztő a csönd.

És mintha megszólamlanék az isten,
És hallanék fohászt, mélyet, nagyot:
"Hozzám hasonló e világon nincsen;
Mindig magamban, egyedül vagyok!"

Vajda János - Dalok

Vajda János

Dalok

https://www.youtube.com/watch?v=dV518ncbIEU

I

Ki álmomban megjelensz, és
Fölriasztasz nyughelyemről,
Hogy rohanva meneküljek
Szépségednek képzetétől, -
S kiérjek bár a világból,
Képedet én ott is látom,
E kegyetlen üldözésért
Lesz-é megjutalmazásom?

Szemed fénye gonoszabb, mint
A temető bolygó fénye,
Legalább hátul kísért ez,
S van menekvés még előle.
Forduljak bár jobbra, balra,
Szép szemed előttem látom: -
E szándékos kínozásért
Mi jutalmam lesz, virágom?

Ki nappalom rövidíted,
Mintha időmet rabolnád;
Végtelen hosszúra nyujtod -
Virrasztásim éjszakáját.
Nálad mulat tán a hajnal,
Néha oly hiába várom, -
E mondhatlan szenvedésért
Lesz-é jutalmam, virágom?...

II

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Vakmerő vágy vészbeomló
Gyors Niagarája...
Titkon égő indulatnak
Féke, szép szemérem,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Hagyjatok el engem!...

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Aranyat festő az égnek
Sötét borújára.
Vakmerő vágy, gyöngybúvárom
A veszélyek örvényében,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Ne hagyjatok engem!...

III

Hova fér e tenger érzés
Egy ember-kebelben?
Tenger! - még ez mi parányi!
Csak egy csöppnek érzem,
Mi vagy hát te szerelemnek
Érzelemvilága!
Te vagy-é a levegő-ég,
Melynek nincs határa.
Körülvevő és fenntartó
Az egész világot, -
Melyet még a költő és bölcs
Ki nem magyarázott?!...

Vajda János - Szemközt

Vajda János

Szemközt

A mélységes mély tengerek
Örvénye úgy el nem ragad,
Mint, ha szemedbe mélyedek,
Egy szédületes gondolat.

Mért üdvözíthetnél te mást,
Akárkit, csak nem engemet?!
Keresem a vigasztalást,
S ha meglelem, kétségbe ejt.

Vágyamnak, melyet érezek,
Nagysága ép a kárhozat.
Éleszti kis szél a tüzet,
De már a nagy eloltja azt.

Bár szűm sovárgja untalan,
De mert istennek lát szemem,
Hogy mondja neked ajakam:
Jövel, égj, kárhozz el velem?!

Ha bírhatnám szerelmedet!
Tudod-e már, mi volna az?
Hogy ez az egy mért nem lehet?
Mert képzelem és szent igaz,

Hogy akkor ott megáll a nap,
S - lélekzet nélkül - a világ;
Az idő még egyet sohajt,
Végsőt: "Eddig volt, nincs tovább!"

Vajda János - Évszakok

Vajda János

Évszakok

Esik az eső csöndesen;
Jer az ölembe, kedvesem,
Hej a napok úgy lejárnak!
Maholnap vége a nyárnak.

Úgy ázik, kopog a tető,
Oda megint egy esztendő.
Alig van levél a gallyon;
Ölelj meg, gyöngyöm, angyalom.

Csikorog a hó, fuj a szél,
Ihol ni már meg itt a tél.
Szomorúan szól a nótája,
Nehéz a szemem pillája.

Mulatság, munka volt elég;
Vesd meg az ágyat, feleség,
Aludjunk szépen, sokáig -
Akár itélet napjáig.

Vajda János - XII.

Vajda János

XII

Szól a zene, olyan szépen szól,
Csodálatos búból-bánatból.
Oly szomorú, mint az őszi szél.
Fogy a sugár, hull a falevél.

Honnan e bús hangok, mely tájról?
Messze, nagyon messze világból?
Fekete és gyászos üzenet,
Vége immár, vége mindennek!

Nem is szomorú már, de szilaj;
Nem is sohajtás, de kínos jaj;
Szivem tépik, fejem ingatják,
Mint a szél a fának sudarát.

Ide hamar azt a poharat!
Egyre vadabb, egyre szilajabb...
Majd sikoltva fölkacag, nevet -
Egybe szétveti a fejemet.

Most megint oly csöndes-búsan szól,
Mintha jőne mélyből, föld alól.
Oh, de mért is marad életbe
Aki egyszer el van temetve!...

Vajda János - Utolsó dal, Ginához

Vajda János

Utolsó dal, Ginához

Ha eljövend a búcsuóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen tulvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözitvén, az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyilt,
A vágy, amely nem teljesült?

Vajda János - Gyere hozzám

Vajda János

Gyere hozzám

Gyere hozzám, szeress engemet,
Aranyozd meg szegénységemet.
Alacsony házamba jöjj be napvilágnak,
Sötét éjjelembe arany fénybogárnak.

Szegény vagyok - nem tagadhatom,
Nem osztoztam földi javakon:
De én tudom, hogy ha szeretnél te engem,
Valamivel mégis birnánk mindaketten.

A napot majd avval töltjük el,
Várjuk a szép éjt, hogy jöjjön el;
Oh, a nappal minden valóságával
Föl nem ér egy csöndes éjre gondolással!

Álmodol majd, mint a liliom
Forróságról - nyári hajnalon,
Mely a szomjúságtól meghajolva, lankad
S érezi, hogy száll az éltető mézharmat.

Vajda János - Nyári les

Vajda János

Nyári les

Immár a hegyélen száll le a nap.
Fák árnyai nyúlnak előre.
Rejtek sürüből most indul a vad
Ki, párja után, legelőre.

Most egybe az erdő, mint a pokol
Rémmel telik el, besötétül.
Mint síri lehellet, száll a bagoly,
Káprázat a lég denevértül.

Bus éji királyné, fénymezü hold
Ül trónra, lenézve merengőn.
Ébrednek a lelkek, mozdul a lomb.
Lovagolnak az árnyak a szellőn.

Víg torku rigó most bujva elül.
Ökrészfiu füttyöt eresztget.
Tévedt utazó bolygván egyedül,
Bezzeg veti most a keresztet.

De az ördögtől sem fél a vadász,
Ő egymaga áll ki merészen.
Némán egerész, neszelve vigyáz,
Nem ötlik-e vad ki a résen?

Rí a csalogány, - ott valami jár...
Hah végre, szerencse... talántán...
Ugy ám... de elugrik az őz, mi kár!
Hogy a mennykő szántson a hátán:

Ott jár a dezentor, félve kitér
Előle parasztgyerek, asszony;
Szegénybe' pedig meg-megfagy a vér,
Ha zörren a szél a haraszton...

Vajda János - A természetből

Vajda János

A természetből

Lányszív, ha sok a búja, megreped;
Hős férfié utóbb kővé mered.

Mely szikrává törik, mint a kova,
De meg nem lágyul az többé soha.

Villámot hány az ég, majd megszakad;
A kemény kőszirt állja - és kacag.

Hadd üsse, rontsa, fáradjon bele
Az istennyila: nem gondol vele!

Égesse le a kopár ormokat,
Úgysem terem többé virágokat!

Ne is kimélje dacos homlokát,
Nem kér kegyelmet tőle - ő sem ád!

Mert bár ha nincs többé öröme, búja:
Van olthatatlan égető bosszúja,

Mit magzatként rejt, éleszt minden órán
Mélységes méhében, miként a volkán...

Jaj akkor néktek, ellenségei!
Ti környékének pára gőzei!

Kik gyülekezve a felhősereg
Hadában villámokká lettetek,

A védtelenre lerohantatok,
S fölötte állnak palotáitok.

Üszökbe, lángba borul majd a nap,
Egyszerre a tűzláva mind kicsap,

Alattatok megint, reped a föld;
S ha majd a rémület mindent kiölt:

Csontjaitok rakásra égeti,
S sírjaitokat is betemeti!

Vajda János - Se földem, se házam

Vajda János

Se földem, se házam

Se földem, se házam nincsen,
Egy pár kéz a tőkepénzem;
Majd a szabadság harcában
Egy öles föld lesz jutalmam;
Ejh, elég lesz az nékem!

Mit nevettek, ti gazdagok?
Tán a honért csak ti haltok?
Önző volt és lesz az ember,
Haszon nélkül halni sem mer.
S a halál nem hasznotok.

Hej hogy épen a világban
Az nem harcol, akinek van!
Van ezüstötök, aranytok,
S ha a fegyvert eldobjátok,
Másutt is lehet hazátok.

De a szegény, akinek nincs
Hazájánál kedvesebb kincs;
Ha elveszti s meg nem halna,
Hiszitek-e, hogy találna
Sírján kívül szebb hazára!?...

Vajda János - Szerelem hatalma

Vajda János

Szerelem hatalma

https://m.youtube.com/watch?v=IybGBYL244E

Hiába lettél nagy, dicső hős,
Padisah vagy orosz cár, dölyfös
Ki nabucói érzetében
Nem tudja már, hogy hova lépjen.

Szivedben újuló tavasszal
Találkozol egy gyermekarccal,
Ki rózsaláncot vet nyakadba,
Bár láthatatlant, s meg vagy fogva.

Ki ura vagy a seregeknek,
Kit népek, országok rettegnek,
E szép szemeknek sugarától
Remegsz, a földön csúszol-mászol.

Nyögsz térdreesve, jársz négykézláb,
Nyom a fejedbe csörgősipkát,
Csinál belőled nagy bolondot,
És okosan, mert igy vagy boldog.

Ne bánd, akárki vagy, barátom,
Hogy igy van itt e szép világon,
Hogy e kicsiny bársony kezecskék
E földön sorsodat vezessék.

Hogy egy parányi, láthatatlan
Szikrában oly nagy hatalom van.
A dinamitnak egy morzsája
Nagyobb úr, mint a Himalája

Tövébe, hogy ha akna fúrva,
Egy öntudatlan gyermek ujja
Érintse meg és hurrá, egyben
A Csimborasszó légbe röppen.