Lányi Sarolta - Harag

Lányi Sarolta

Harag

Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?
Megállt a lég és gőgös-hűvösen
állnak a fák.
Tegnap kuszán, napittasan remegtek...
 
Tegnap kuszán, napittasan remegtem én is.
Arcomon izzott a nyári rozsda:
veríték, vér és szerelem.
Ma már hideg van. Elsáppadt az erdő,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?

S most nem vagy itt, hogy látnád: felmagasúltam,
miként hegyi hó, tiszta vagyok s hideg
s oly szépen gőgös, ha te nem vagy itt,
mozdulatlan orcám hűs opálját
nem dúlja fel, nem marja fel
veríték, vér és szerelem.
Hideg, nehéz haragpáncél borít,
most nem hajolna forró, vágyas ívben
a csókodig - lelketlen érc a testem.

Ma már hideg van. Elsáppadt az élet,
hova múlt, hol van a tegnapi hőség?

Ma nem vagy itt. Im elküldöm neked
a haragom.
Nagyon szenvedj.
Mint én.
Akarom.

Lányi Sarolta - Amikor el kell válni

Lányi Sarolta

Amikor el kell válni

Őszi bús virágaimmal,
sürű sóhajtásaimmal
koszorúzom a fejedet,
mikor nem vagyok teveled.

Sóhajvirágos, koszorús fődet
körüllengi a fájdalom,
amikor el kell válni tőled
utánad sírva száll dalom.

Szegény szemem csak rádtekintő
szivemmel is téged kivánlak,
de gőgös sorsunk nemet int
s reményem zöldje egyre bágyad.

A nappalom halálos álom
s az éjjel élő, éber bánat...
...Sóhajvirággal koszorúzlak
és sírok, sírok teutánad.

Lányi Sarolta - Régi sorok

Lányi Sarolta
Régi sorok

Még megyek. Ám örök visszasiralmat kongat a szívem.
Tiprom alattam a létet: a hosszú, hólepte utat.
Bús a szivárvány a hóhideg, holtfehér színben.

Létem a létben: tétova, árva lábnyom a hóban.
Bárki mögöttem jön, megelőzhet. Nem sietek már.
Esteledik. Csak ennyi az élet. És ez így jól van.
 *
Rövid az élet? Nem. Sok tavasz elfér benne:
A gyermek lepkekergető heve,
Az ifjú napperzselte láza,
Érő testek fojtott melege,
Érettek fel-fellángolása,
Öregek pernyehullása,
Aggok hamvahodása —
S még mindig virraszt a tűz.

Rövid az élet? Nem. Sok halál elfér benne:
A gyermeknek — eltört baba,
Ifjúnak — hőse bukása,
Érőnek — legyűrt önmaga,
Érettnek — világ korhadása,
Öregnek - vénsége súlya,
Aggnak — kortársa sírja —
S még mindig virraszt a lét.

Rövid az élet? Nem. Sok óhaj elfér benne:
A gyermeké — a szép mese,
Ifjúé — a hőn várt csoda,
Érőé — a szív öröme,
Éretteké — a nép joga,
Öregeké — a test békéje,
Aggé — unokák szép jövője —
S még mindig virraszt a vágy.

https://www.youtube.com/watch?v=3QFdaKAULkA

Lányi Sarolta - Megtanulok így is élni

Lányi Sarolta

Megtanulok így is élni

Lassan megtanulok így is élni,
ilyen békülten, hallgatag.
Balgatag, aki tovább verekszik,
ha az erője elapad.

Ifjúságomnak tágranyílt szemét
mostan félőn a földnek szegzem.
Szebben éltem: harcoltam eddig.
Ma már alig hogy lélekzem.

Ó vézna, törpe, maradék élet
a pompás pazarlás után!
utána a dühös veszélynek
kullog e lomha lét sután.

Kis okon sírás, oktalan öröm,
két áhított szem alamizsna-lángja,
lángja-vesztett lélek... beéred-e ezzel,
nagy élet elűzött királylánya?

Lányi Sarolta - Szíved sebét figyeld

Lányi Sarolta

Szíved sebét figyeld

Szegény vagy és örökre senki.
Éhes szemeddel habzsolod a másét.
Kifosztott koldus, rongyod sem takar már.
De te csak élj, mert szép és jó az élet.

Hogyis ne volna jó. Hisz ölik egymást
A százfejű föld minden homlokán
Az életért, mert olyan édes, ölnek.
S meghalnak ők, mert másnak jó az élet.

De szép is ám. Csak meg ne lesd a titkát,
Mivel kendőzi arca pusztaságát:
A véred az és minden jobb reményed.
Csak élj, szegény te, szép piros az élet.

Csak tűrd s ne bánjad lassú pusztulásod.
Szíved sebét figyeld s fürteidnek őszét.
Agyad falán ha őrület kopogtat,
Mondd, hogy "Szabad!" s mondd:

 szép és jó az élet.

Lányi Sarolta - Vwersek IV.; - Bűn a bánat

Lányi Sarolta

Versek IV.

Téged kereslek és téged talállak
a gyermekünk boldogságos szemében
téged kereslek és téged talállak
fűben, fában, felhőben és derűben.

Te vagy nekem a félelem s az álom,
te vagy nekem az életem s halálom,
tied vagyok. Istennél istenebben
tartod sorsomat áldott kezedben.

*

Bűn a bánat

Elsötétült életemnek napja vagy te mostan,
Mert te most is égve-égőn tündökölsz az életemben
Egyedül vagy, csodacsillag, hajnaltalan éjjelemben.
Most is rólad álmodom, mert rólad álmodoztam.

Álmodoztam éjjelenkint s régi verseimben…
Minden elment mostanáig, ifjúságom, az is indul.
Félve, fájva kérdem én, hogy kell-e élni még azontúl?
Dúl e kérdés, bánt e félés, fáj nekem már minden.

Csak te vagy vigasz nekem most. Nézni jó utánad.
Utánad már semmi sem jön, énnekem már semmisem kell.
Messziről csak érted élek. Téged nézlek tárt szemekkel,
Könnytelen. Ha nézhetek rád, akkor bűn a bánat.

Lányi Sarolta - Búcsú a holdvilágtól

Lányi Sarolta

Búcsú a holdvilágtól

A hold rámnéz és meg sem ismer.
Az arcom változott talán,
Azóta, hogy őnéki adtam
Ezer bolondos éjszakám.

Már nem kisér a régi hóbort,
Amellyel lényem tele volt,
Mikor szivembe szúrta tőrét
A tündökletes telehold.

Nem nézem fájón, félelemmel
Ezüstös arcát éjfelen
S szerelmes, csábos, kósza fénye
Nem játszik többet én velem.

Remegve és halvány reménnyel
Szemem tükrében nem kutat,
Mert már tudom, hogy messze sem jó
És nem csábítnak új utak.

Tudom, hogy nem kell messze mennem,
Mert mindenütt magam vagyok
S közelből szürke sár a csillag,
Mely messziről fénylik, ragyog.

Sokat sírtam, sokat tanúltam,
És minden új nap megrabolt
Hideg lidércláng már a múltam
És sáros csillag már a hold.

Lányi Sarolta - Gyászfátyolban

Lányi Sarolta

Gyászfátyolban.

 https://www.youtube.com/watch?v=VAlkYeZQVbg

Mindig őt akartam követni,
Amit ő szeret, azt szeretni,

Vele sírni, vele nevetni,
Csak egyet, jaj, nem : őt temetni.
Nyomában futottam zihálva
S elérni nem tudtam, hiába !

Erőtlen voltam, renyhe, kába ?
Mért nem követtem a halálba ?

Fáj, fáj nagyon....Miért, hová még ?
Ha nincs erő, mit ér a szándék ?
Ki nézi röptöm, ha felszállnék ?
Rossz lét az, mely már nem ajándék.
Összeforrt sorsunk titkait
Magam viseljem, én, erőtlen ?
Lelkem jobb része kint lakik
a Farkasréti temetőben.

Mindig sajnáltam őt magamtól,
Derűs volt, fiatalabb, mint én,
Nem is években, hanem attól,
Hogy nem búsult az évek tüntén.
Előre nézett s önmagát
Mindig a harcolók közt látta,
Az életben örömet talált,
Sohasem gondolt a halálra.

Ezt én is megtanultam tőle
S ha tudom -- ő volt a nevelőm.
Ő volt az én örömem őre,
Ha rámpillantott szeretőn.
Rámtűzte végső mosolyát,
E kedves, tiszta csillagot.
Így hordom életem tovább.
Így bírom ki, hogy itthagyott.

Lányi Sarolta - Valami halk virulást

Lányi Sarolta

Valami halk virulást

Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz,
csak amiként a fű a fához
s a csillaghoz a mécsvilág,
valamit, valamit...

Akárhonnan, akármi, csak nevessen
mint harmatos arccal réti virág,
vagy mint a gyermek anyamellen,
akármi, csak nekem nevessen...

Valamit menteni, menteni kéne
a múlt kincséből, kicsit, akármit,
szomjú zenéket, szép mosolygást
s a jó szemek meleg kis mécsvilágát...

Nem csillagot, két jó szemet csak,
sötéten át is szívbe fénylőt
s valami halk virulást...
Valamit, valamit, ami hasonlítson az örömhöz!

Lányi Sarolta - Elköszönt a nyár

Lányi Sarolta

Elköszönt a nyár

I.

Erdő, most hozzád menekültem
Én, űzött szegény.
Fák, őrt álljatok körültem
És itt maradjak megkövülten
Itt pihenjek én.

Itt érjen engem ezeregy emlék
S majd egyszer Este...
Ne engedj el, ha el is mennék.
Engemet senki nem szeretett még,
Erdő, szeress te.

II.

Kár, - hogy várnak már a varjak
Kár, - hogy halkúl a madár
Kár, - hogy már ujfű se sarjad,
Kár, - hogy elköszönt a nyár.

Jó, - hogy sárga már az erdő,
Jó, - hogy búsvizű a tó,
Jó, - hogy felhő sír, csepergő,
Jó az ősz. Meghalni jó.

Lányi Sarolta - Szentimentális levél

Lányi Sarolta

Szentimentális levél

https://www.youtube.com/watch?v=gxJ_18svvVk

Ezen a tikkadt alkonyon
magára gondolok szünetlen,
s valami régi lángolás
lobot vet újra a szívemben.
Régi vágyam írom le mostan
- tudom, hogy érte kinevet:
Ó kedvesem, írjon nekem
egy szép, szerelmes levelet.

Csodálkozik most biztosan,
hisz közöttünk ez nincs divatban,
sosem kívántam, hogy magát
felékesítse énmiattam.
De ma oly érzelmes az este,
a fán sírnak a levelek…
Á propos! Kérem, úgy-e ír
egy bús szerelmes levelet?

Ez ósdi forma, ócska rímek
furcsán eshetnek a fülének.
Tíz év előtt, ha jól emlékszem,
akkor zönghetett így az ének,
tíz év előtt a jó vidéken
így verselni még lehetett….
Elmúlt divat…. Írjon nekem
lelkes szerelmes levelet.

Akkortájban ha ismerem,
ilyenformán írok magának,
s húszéves szívét megzilálja
a rímbe-rejtett ifju bánat.
Fölserkent vágyam lányos-árván
szállong most is a feje felett…
Akkor nem írt… most írja meg
azt a szerelmes levelet.

Felejtse el, hogy nagyra nőttünk
s tavaszunk hervadóra vált,
s fejünk felett sötét felhőben
sok bús madár – búr óra szállt,
hogy mostan rossz időket élünk,
ezer baj üldöz, fenyeget,
felejtse le – írjon nekem
gyöngéd szerelmes levelet.

Talán már elfeledte azt is,
mint ostromolt rég – másokat;
hisz régi párok, mint mi ketten
nem turbékolnak már sokat.
Én nem tértem még napirendre
ma sem a szerelmünk felett.
Hazudjon hát! Írjon nekem
lázas szerelmes levelet.

Vigasztalóm, éltem világa,
jobb részem, pajzsom, kedvesem!
Szeszély volt – elmúlt! Tudja rólam,
hogy hazug szó nem kell nekem.
De most, hogy nincs itt, maga nélkül
a szívem fázik, didereg…
Melengetőül, úgy-e, ír majd
egy akármilyen levelet?

Lányi Sarolta - Hajnali elégia

Lányi Sarolta

Hajnali elégia

Madárzengés, hajókürt, távol induló élet...
A magány börtönében a búra fölérez a lélek.
Hajnali ég az ablakon túl opálosan dereng.
A szív beteg beszédét szomjan issza a csend.

Hajnali csend! ezer neszből szüremlő enyhe szender,
a mellett duzzasztó sirás benne kitörni nem mer...
...A könny az éjnek gyermeke, hajnalban halkan elmén.
Hajnalban élni kezd a múlt az ég opálszín selymén.

Lányi Sarolta - Róla s végül magamról

Lányi Sarolta

Róla s végül magamról

Talán nem is tudok már róla írni.
Kétely fon át, mikor eszembe jut
Ő az, kiről merengek? – nem tudom.
Elmém eltéved az emlékúton
Mely fénytől ködlik, mint ködös tejút.

Övé a homlok és a száj, a hűs
S a szép tekintet, mely rámrévedez?
Övé a név, a szép s a kép egészben,
Mit itt belűl botor búval becéztem?
Övé az éltem? S jaj, hát élet ez?

Lányi Sarolta - A gonosz

Lányi Sarolta

A gonosz

Erős vagyok, kevélymagamban.
Sok szép titok leszakadt rólam.
Nincsen már könnyem. S a szélbe szórtam
bolond remény aranyporát.
A Gonosz, ki úr a világon,
reámlehelt s fölkent a bűnnel,
- bús árnyék: régi létem, tűnj el! -
én leszek a világnak rossza.

Lányi Sarolta - Dér

Lányi Sarolta

Dér

Szép volt, fehér s kietlen
Korán, mikor még senki sem járt
A téli szép ligetben.
Csak dérült, törpe bokrot
Láttam gugolni egypárt,
Mint abroszon a csokrot.

Finom derét a reggel
Mindenhová beszórta titkon
Parányi jégszemekkel.
Ó, gyász ez, nem fehér ez!
Bár inkább mindent hó borítson,
Hisz nemsokára tél lesz.

Bár jönne most a tél már!
Havas ha vón már a liget,
Ahol ma még a dér jár!
Csak hullna már a hó
S behintené e hült szivet
Halotti takaró!

Lányi Sarolta - Időzavar

Lányi Sarolta

Időzavar 

Ha unod a jelenvalóságot
és benne saját jelenlétedet,
hagyd itt mostani magadat
s vele az unott napokat.
Fordulj vissza, s bújj éveid mögé,
gondolj arra, mit egykor megértél
s meg is értettél. Az volt neked
az átélnivaló s
megbékéltél vele. Az életed
néha lebegés volt a dolgok felett,
máskor meg marakodás a sorssal,
mígnem beleájultál a Semmibe.
Elrendezni emlékeid,

sajnos, nem tudod.
Ha feltúrnád fiókjaid
s bennük a lomtömeget -
beleőrülnél. Hogy is tudnál ott
valamit megtalálni?
Emlékezem:
mindig rendetlen voltál

kiskorodban is...
Ezt józanul mérlegelve
nevelési szempontból
szeretnék a kezedre ütni,
te haszontalan rossz gyerek...
Most mit tegyek?
Hiszen ez az én kezem!

Lányi Sarolta - Új szerelem szelében

Lányi Sarolta

Új szerelem szelében

Mindent kivetnék a szívemből
- akit szerettem, amit szeretek:
szelíd emlékezéseim,
szegényke, rongyos éveim,
amit - kicsit - tanultam,
s amik vágyamba szöknek:
reményeit boldog bűnöknek,
s egész aszkéta multam -
mind, mind kiszórnám
rozzant hajójából szívemnek,
ha tudnám, ó ha sejteném,
hogy lesz még mámor az enyém,
hogy jön még egy nagy, forró fergeteg,
s vésszel dacolva, szépen,
új szerelem szelében
fölrepülhetek!

Lányi Sarolta - Nyárfa

Lányi Sarolta

Nyárfa

http://youtu.be/ctktFV42Ztg

Fölöttem nyájas nyárfa súg
Fülembe méla verseket ...
Halkan homályba hág az út
Titokba, lassan este lett.
Ó, drága nyár, ezüstös végig
Lombod, mint lelkem, reszket,
Költő vagy és fölérsz az égig
S búmat az égre fested.

Lányi Sarolta - Magasan ...

Lányi Sarolta

Magasan ...

Már ide nem jön senki utánam,
már magasan vagyok és egyedül,
itt csak a nap néz rőt-rideg arccal
árva szívembe.
Jó hogy idáig bírtam erővel
rab aki voltam a Gond szigetén,
szárnytalanul, nehezen, de azért is:
megszabadultam.
Rossz napok átkát végre lerázom,
elfeledem keserű italát,
száz szilaj emlék szégyene már nem
égeti orcám.
Szép a magasban, fellegek útján
tiszta sugárban, a lét sudarán,
föld zsivaját nem hallani, semmit
őrületéből.
Igy kusza felhő bús horizonton
még magasan vagyok és egyedül
Jaj, ha lehullok... könny legyek akkor
kedvesem arcán.

Lányi Sarolta - Unalom

Lányi Sarolta

Unalom

Már tudom a törvényt,
abban, ami vélem történt és nem történt.
Itt belül, a lélek legmélyében érzem,
azért idegen szem ide be ne nézzen.
Már közel az Este...
...saslódó vágyamat kósza nyíl sebezte.
Egyetlenegy szónak bennemaradt mérge,
vergődik a vágy már: halál szele érte.
Érte fáj e szív ma.
a vágyból talán uj életkedvet szívna,
de így renyhe búja béna céltalanság,
összesorvad benne ami fiatalság.
Jaj fiatalságom,
mérgezett illatú fekete virágom!
mért nem öntöz téged szerelem esője?
boldog hófehérre válna szirmod tőle.
Haldoklik a kertem...
...Ó, ez a sok bús vers hova vezet engem?...
Tántorog a lábam, már érzem az örvényt.
És semmise történt. És semmise történt.