Fazekas Valéria - Hitet koldulva

Fazekas Valéria
Hitet koldulva

Nem jó most így egyedül,
nincstelen érzés itt legbelül,
hallgatag nesz nem felel,
aggódó szívem mérlegel.

Erőtlen hangom elhalkul,
szárnyatlan kérdés porba hull,
ébred a félsz, úgy gyötör,
vihara szaggat,elsöpör.

Kimondott szó ül ajkamon,
véresre marta a sóhajom,
kétség között remény lohol,
anyai szívem zúg, zakatol.

Pókhálót fonnak csendszavak,
hitet koldul a pillanat,
függöny táncol,szél hegedül,
nem jó most így egyedül.

Fazekas Valéria - Tegnapok

Fazekas Valéria

Tegnapok

Ősz szele játszik, rőt avart hord,
rézlombú fák ruhája már csupa rojt.
elmúlás árnya köröttem őgyeleg,
hűvös sóhajától szívem megremeg.

Csokorba kötöttem letűnt éveim,
folyton fakuló,foltos képeim,
bele fontam minden szép napot,
időszirmán a tegnap ott ragyog.

Enyém az ősz ,bár mindig megrabol!
Aranyló álmán egy-egy évem ellohol.
Tovaszáll minden ,emlékké szelídül,
rímekbe ringva cseng, vagy sír legbelül.

Tegnapom ráncokba vájja sorsomat,
rejtjeleket rajzol minden pillanat
fogyó hittel élem, mit rám rakott,
mit a teremtő vinni rám szabott.

Csak én tudom nekem mi mennyit ér,
emlékképeim nem cserélném semmiért.
Selymes ökörnyálon tört fény matat,
Ereklye lapul a zörgő avar alatt.

Fazekas Valéria - Hiú álmok

Fazekas Valéria

Hiú álmok

November mély csöndje lebeg,
út menti fa pőrén remeg.
homállyal szőtt fénysugár,
halott virágnak főoltár.
Vágtatva fütyül, méricskél,
panaszosan hüppög a szél.
Dallama bús gyászzene,
meztelen, sovány jegenye.
Sáros levelek szőnyege,
magvat kutató cinege.
Nehéz felhők indigója,
hervadt szépség takarója.
Árkon, bokron sötét árnya,
avar szagú imapárna.
Rogyadozó térdem tartja,
hiú álmom könny áztatja.

Fazekas Valéria - Emlékösvény

Fazekas Valéria
Emlékösvény

Anyám! emlékeid ösvényén lépdelek,
talán rád lelek, nem suhantál messzire,
múltad lágy dallama köröttem édeleg
fülelek rozsdálló alkonyod neszére.

Ahol a néma csend sem rebben szárnyakon,
ott szendereg a rejtett régmúlt pillanat,
suttogó titkok az imbolygó árnyakon,
porba hullott a rozsdamarta vaslakat.

Hangodat is hallom az éji sötétben
fülembe búg ,szaladó időről regél,
súlytalan alakod könnyeim ködében,
elsárgult naplóba zárt álmokról mesél.

Magával ragadnak az emlék-foszlányok
loholok utánuk értelmet kutatva,
ólomlábakon közeleg fájó hiányod,
nyöszörgő magányban térdre roskadva.

Árnyékba vonult életed most visszaint,
dobozkád fakó kincseire fény vetült,
tenyeremben levél bélyege már antik,
titkos álmod reménycseppekbe szenderült.

Megfáradt ecseted már végleg elpihent.
Olajba zártad lelked tiszta fényeit.
Csillagpor lényed a jövőnek így üzent,
szivárványba szőtted fénysugár lényeid.

Őrizem a szived törékeny dallamát,
tegnapba fonódó temetett énekét,
dúdolgat, szórja mámoros balzsamát,
fakuló tájba olvad a napfény pecsét.

Tűzmadár életed a feledés peremén,
reám testált örököd oltárra emelem.
Túlontúl hétköznap molyrágta szerepén,
anyám csókomat a semmibe lehelem.

Fazekas Valéria - Hadd meséljek ...

Fazekas Valéria

Hadd meséljek …

Hallgasd csak kedves, hadd meséljek én-
Elringatlak, hunyd le most két szemed.
Legyen e pillanat csak az enyém,
amíg a múltat igézem neked.

Emlékszel ? Csapodár szél kóborolt,
április szórta édes bájait,
szívünk varázs ütemre zakatolt,
szerelmünk bontogatta szirmait.

Virágba borult épp az orgona,
szirombölcsőjén élet zümmögött,
betakart szerelmed láng bársonya,
ajkunk örök hűséget esküdött.

Csipkeálom ruhám szűz hófehér,
zúgó harang akkor nekünk dalolt,
kezed szüntelen a kezemhez ért,
boldogságunk mindent átkarolt.

Lélekgyűrűnk meleg aranysárga
megszentelt puha fénye ragyogott,
bár hajunkban már dér virága,
kimondott eskünk ettől nem kopott.

Csak hallgasd kedves most mit mesélek
titkolod bár ,látom szemed könnyes.
Oltalmazd a lelkem, hadd pihenjek,
vigyázom a lelked, hadd pihenhess!

Fazekas Valéria - Nyári varázs

Fazekas Valéria

Nyári varázs

Elbűvölő nyári szépség
rétek, gabonamezők illata,
vontatottan áll az erdő,  
fák suhogása muzsika.

Itt csiripelő madár a gallyon,
ott pillangó szunnyad virágon.
Talán szerelemről álmodik
hintázó, illatos vánkoson.

Zöld hátú légy zümmög ingadozva
Kömény vékony szárán,
ügyetlenül lepottyan-
elterülve útilapu széles vállán.

Pajkosan kuncog sárga boglárka,
Incselkedve- pázsittal széltében – hosszába.
Felhők alatt vadgalamb, pacsirta
versenyt szállva keringnek fönn a magasba.

Erdő alján csörgedező patak
csillogva villódzik,
fölötte kékes rovarok
víg hada ringatódzik.

Oldalát mocsári gólyahír
szerényen koszorúzza,
nefelejcs szelíd kék szemmel néz
a csöndes suttogásba.

Szépségtől megittasulva állok
a remegő, könnyű nyárban,
táj lélegzete elvegyül enyémmel,
csordultig telve e gazdagságban.

Fazekas Valéria - Lélek

Fazekas Valéria

Lélek

Sérült lélek-
Talán nem is gyógyulhat.
Eltévedve, bolyongva,
megvetve önmagad.

Nem vagy képes megkötni
az elszakadt fonalat,
nincs ma, nincs holnap…
csak tegnap van-
sok bántó gondolat.

Nem ereszti pihenésre
álmodban sem fáradt agyadat.
Föl-föl a fényre-
Szétzúzni ó közöny sötét fátyladat!
Nem le, le a mélybe…
Aludni örök álmodat.

Fazekas Valéria - Anyám vár ...

Fazekas Valéria

Anyám vár…

Van egy hely, mely nem gyötör hiánnyal ,
ahol anyám vár piros tulipánnal.
Fehér orgona könnyű illatával,
kertjébe zárt tavasz varázsával.

Ott a szérűk felől akác sompolyog,
mézízű béke a légben gomolyog.
Napszínű kankalin szendén mosolyog ,
belvizet csókolnak hajló fűzbokrok.

Vár nyári napon lugas árnyékával,
frissen hámozott üde uborkával.
Mélykék szemének selymes bársonyával,
zöldellő mező lenge nyugalmával.

Emlékbe révült gyermekkor kincsével,
zsongó természet kacér énekével.
Harmóniát simító keze melegével,
füstifecskék bohókás csevejével.

Ahol a tornácon muskátli virágzik,
liliom kelyhén harmat gyöngye játszik.
Oszlopon kusza borostyán burjánzik,
futó rózsa szirmán bogár bóklászik.

Vár őszi napok szürke talányával,
Madárpanasztól bús alkonyi sétával.
Parányi porfelhők könnyed táncával,
indián nyár szőtte ökörnyál uszállyal.

Hó porozta udvar szűz fehér leplével,
Óvó tekintete meleg féltésével.
Csillogó írisze gyémánt könnyével,
lelke sóhajának ezer kérdésével.

Hideg télidőben varjú károgással ,
Szerető szíve lüktető ritmusával.
reményt kémlelő, kósza pillantással,
anyám vár reám az otthon varázsával.

Fazekas Valéria - Életígéret

Fazekas Valéria

Életígéret

A meztelen fák még borzonganak,
közöttük remények bolyonganak.
Alant árokpart nyirkos füvében,
rothadó levelek közül gyéren,
már kibújt pár sárguló kankalin,
új ígéret akácfa ágain.
Mézes illatok úsznak a légben,
kökénybokor szűz csipkekötényben.
Madárzsivaj lengi be a fasort,
lelkemben összecsendülő akkord.
Már kékbe játszik a messzi égbolt,
szórja kincseit mit tél árnyékolt.

Fazekas Valéria - Hasztalan

Fazekas Valéria

Hasztalan

Uram! Megannyi esdeklőt
óvott bársony tenyerem,
simítva nékik jövendőt,  
feleztem vélük kenyerem.

Gyónásuk nálam szent maradt,
némán mardossák lelkemet,
torkomban a szó elakadt,
terhük alatt már térdelek.

Kitárnám a szűk kalodát,
múltból jövendőt igéznék,
lemosnám fáradt út porát,
aranyló békébe hullanék.

Uram! Te látod vétkeim,
oldozz fel kérlek, vacogok!
Könnyek áztatják pilláim,
kifosztott énnel dacolok.

Kétségek között egyedül,
szétosztott lényem nem felel,
érzelmi húrom megfeszül,
foszló szárnyam gyászlepel.

álmaim szállnak hangtalan ,
végy oltalmadba jó Uram!
Ne fájjon úgy a hasztalan ,
hogy túlélhessem önmagam.

Fazekas Valéria - Elbukva

Fazekas Valéria

Elbukva

Gyenge vagyok, elcsigázott.
Erőm végére ért.
Hol fent, hol lent a mélyben
és már nem tudom miért.
Számtalanszor indultam bízva ,
S lám megint elvesztem!
Szívet tépő minden bukás,
De általa mélyebbre vájom gyökerem.
El nem hullt könnyeimtől
Szívemen kristályburok,
Mégis hogy élni tudjak,
Hát újra indulok.
Még ma alant vagyok…
Térdre kényszerítenek
Régi s új bajok,
De felszegem fejem-elvégre
Nem győztek le
Csak vészesen inogok.
Fásult szívemről legörgetem
A súlyos követ:
Ne örüljön az –ki örült vesztemnek!

Fazekas Valéria - Kiért űrítsem - a poharat

Fazekas Valéria

Kiért ürítsem - e poharat

Kiért ürítsem-e poharat, ki mondja meg?
Neked ajánlom jó tanár-tiszteletből mi néked jár,
Ki-e csapatot neveled, poharat érted emelek!

Ki veletek járja a tudás ösvényeit,
magyaráz, kérdez kisegít, vizsgáidra felkészít,
hála Neki, köszönet, poharat érte emelek!
Kiért ürítsem – e poharat ki mondja meg?

éreted jó szülő teszem ezt, ki szívből, lélekből szeret,
hol féltés feddés együtt jár, Tiéd a második pohár!
Biztos otthont adott, meleget,

fogta ha kell kezedet, mikor sírtál megölelt,
szemsarkában könnycsepp áll…
Tiéd a második pohár!
Kiért ürítse – e poharat ki mondja meg!

érted legyen felhőtlen ifjúság,
köszöntöm a remény zöld szalagját,
hol csíny, barátság együtt jár, Tiétek a harmadik pohár!
Mindig mindenkor ember maradj!

Tán az ismeretlen megriaszt
kövesd mindig álmodat,
bízva hogy csak siker vár, Tiétek a harmadik pohár!
Kiért ürítsem – poharat ki mondja meg?

Reád a távozó gyermekre, a most érkező felnőttre,
Érted ürítem -e poharat egészségünkre!

Fazekas Valéria - Uram

Fazekas Valéria

Uram

 https://www.youtube.com/watch?v=ZtQD0DFx130

Ó Uram itt a szeretet ünnepe!
Küldj békét minden eltévedt lélekbe!
Segíts – szárítani könnyeket
síró szemekbe,
Tárd ki a szíveket!
Küldj szeretetet harag helyébe!

Ó Uram – adj kenyeret, annak
ki éhezik kinn a hidegbe!
Vezesd kezét fogva,
hogy helyét a világban meglelje.

Ó Uram – adj reményt annak,
kinek mindene romokban heverve!
Mutass neki utat, hogy életét
újra kezdhesse.
 
Ó Uram- tárd ki védő karod
minden gyermekre!
Kik most karácsonyfa előtt állnak
csodától remegve.

Ó Uram- küldj békét a földre!
Háborúnak rémét örökre törölve.
Áldj meg minden embert,
szívükben mindörökre maradjon a Béke!

Fazekas Valéria - Úgy szeretném

Fazekas Valéria

Úgy szeretném

Egyszer talán ősszel,
mikor a fák elhullajtják lombjukat
úgy szeretném,
leereszkednék kecsesen egy sírgödörbe,
akár egy elfonnyadt levél.

Puha föld fekete színnel
fedje be sírhantom,
úgy szeretném...
zöld pázsit s virágok szövedékét
természet Te terítsd fölém.

Ne magasodjon torz
néma bálvány fölöttem!
Úgy szeretném-
szerény kis fatábla jelezze csak:
egykor itt éltem én.

S annak ki megáll
sírhelyemnél elmerengve...
úgy szeretném,
virágaim könnyű illatfelhőjéről
jussak eszébe én.

Fazekas Valéria - Elmegyek

Fazekas Valéria

Elmegyek

Osonó lábam fáradt
elmegyek!
Botladozva, csüggedten
lépkedek.
Törött szárnyamban
megbotlok,
repülni többé már
nem tudok.

Bánatom tengerét
megadóan gázolom,
könnyeimmel itatom
ki ne száradjon.
Reménytelen holnapban
visszhangzik a léptem,
értékes mag a szeretet
miért halt ki teljesen?

Kettős érzés marcangolja,
tépi szívem,
lobbanjon lángra,
vagy aludjon ki teljesen?
Maradék érzelmem
hamuheggyé legyen
apró füstkarikákkal
az eget érintsem.

Fazekas Valéria - Félelem

Fazekas Valéria

Félelem

Nézek magam elé béna,
mit sem látó szemekkel,
nem vonz a táj, fázom
hiába bombáz a nap meleggel.  
Valami lopózik felfelé  
torkomban fojtón…  
rémület kígyója -
undorító csúszómászó.
Terjedő a nyomás,
egész testet betöltő,
szinte testté válva,
szörnyű alakot öltő.  
Szétterjed a rettegés
kalimpáló szívemben,  
kiszorítva véremet  
ott kering ereimben.  
Már mélyen beleivódott  
sejtjeimbe – éget !
Bőröm alatt fájdalmas
ütemben lüktet.
Nem értem forrását,  
csak szoros páncélját érzem,
 a szürkét a szorítót-
mely már bilincs is egyben.
 Vezérfonál kéne ,  
mit bízva követhetek,
nem átengedni magam  
a páni félelemnek.
Rátalálni utamra
 mit egykor már jártam  
kijöhessek lelkemből
 melybe bezárkóztam!

Fazekas Valéria - Vadonban

Fazekas Valéria

Vadonban

Az élet vadonában eltévedtem,
Hideg csönd leselkedik körülöttem,
Élő holtként osonok fától fáig,
Jégbefagyott lelkem reszket fázik.

Mint kalitkából szökött madár,
A homály fekete csuklyaként bezár.
Könnyeim tükörvizén át kémlelem,
Ott egy kósza hideg pontfény-képzelem?

Tán utat mutat,ritkulnak a fák,
Indák fonalában botlik tétova láb.
Gyötrelemmel szürkül a derengő égbolt,
Összeszorult torkom esdekelve sikolt.

Fazekas Valéria - Meleg szív

Fazekas Valéria

Meleg szív

Széthullott családokban,
mélyen sebzett gyermekek,
szexuális kihasználtság,
drogért nyúló kezek.
Aidsel fertőzött gyönge,
tehetetlen csöppségek,
ártatlanul kínra,
szenvedésre ítéltek.
Emberiség nem hunyhatsz
legyintve szemet!
Mond mi rosszat tettek
ezek a gyermekek?
Ki sem nyílt bennük
az öröm első hajtása,
már is kialvóban
életük lámpása.
Ti apák-kiknél kialudt
a szeretet lángja,
felelőtlen anya
ne hozzon gyermeket világra.
Hogy aztán méhe gyümölcsét
sorsára hagyva
élete folyását
mások kedvére bízva.
Égjen arcotokon
Mélységes szégyen pírja!
Lelkem haragvó felhő,
haragját rátok ontja!
Egy-egy fájó aggodalom
játszik szívem húrján,
ha gyermekszemben
árvaság szomorúsága bujkál.
Több meleg szív kell,
több kegyelem fénylődjön belőle
félénk madár a szeretet-
tovaszáll kapaszkodj bele!

Fazekas Valéria - Nesztelenül

Fazekas Valéria

Nesztelenül

Kezemben virág
merengve emlékezek...
ez a Te napod,
melyen idézem szellemed.
Zárt pillám mögött
agyam rejtett zugából
hívom elő képedet,
vajon mivé lettél volna?
Ha nem szólít el végzeted.
Ádáz küzdelemmel vonszoltad
sarkadhoz láncolva
kérlelhetetlen betegségedet,
orvul kiszolgáltatva a mikrobák
gonosz ördögeinek.
Hol hideg verejték borzongatott,
hol perzselő erejű láng égetett,
míg a balsors egyetlen fogással
szétroppantott akarást,igyekezetet.
Az ember csak egyszer élhet...
Csak egyszer ...és semmi vissza nem térhet!
Mindig eljön a vég, a pusztulás
és az új életnek semmi köze a régihez.
Szeretném kinyújtani a kezemet,
hogy visszahozzam letűnt életed,
de mit sirassak vissza?
betegségtől erődet alá ásott,
sírba szánt életed?
A térben, mint apró füstgomoly
kószál idézett szellemed,
nesztelenül szétfoszlik,
mikor lustán felnyitom szememet.
Csak porgomoly száll föl sírhalmodról
beporozva szemem sarkából
éppen kicsorduló könnyemet,
halkan mondom:Isten hozzád!
Hát akkor megyek...
Nesztelenül, lábujjhegyen nehogy felriasszam
a nyugvó lelkeket.

Fazekas Valéria - Szeretem

Fazekas Valéria

Szeretem

Szeretem
a fűszálak lágyságát,
föld mélyének  
fanyarkás illatát.  
Szeretem
mezőnek minden virágát,  
szellőtől hullámzó  
tarka dunyháját.  
Szeretem  
A napsugár meleg szikráját,  
játékosan csiklandó  
arany sugarát.  
Szeretem  
A pataknak fodros hullámát,  
fenekére rakódott  
kövek moraját.  
Szeretem  
Erdei fenyőnek hűs árnyékát,  
felriasztott madarat,  
mi róla tovaszállt.  
Szeretem
A felhőnek lomha mozgását,
eleredő könnyének
sűrű záporát.
Szeretem
Ha az égen villám cikáz át,
vad forgószélben
a mennydörgő ropogást.
Szeresd Te is
lásd a föld kincstárát,
halld
a természetből áradó suttogást.