Fridli Zoltán - Magányos karácsony

Fridli Zoltán

Magányos karácsony

Fehér, könnyű varázslat hull az égből,
Mindenki lázban ég a közelgő ünneptől.
Csak magam vagyok kissé láztalan,
Gyakran gondolok arra, ki társtalan.
Ki a szent ünnepet egyedül tölti,
Fával-ha jut-, magányosan ünnepli.
Hallom öreg gondolatai léptét a friss havon,
Szívének halk sikolyát, mi siklik szélszánon.
Még pár éjszaka és itt van karácsony,
Nem fér el lelkem, az ég túl alacsony!
Míg nekem van s jut, másnak semmi és senki,
Ha csak egy jó szót, egy tál ételt adna mindenki..
Hisz az idő múlik, mi is megöregszünk,
Az is megeshet, hogy egyedül leszünk,
S sóhajunk száll a fagyos széllel,
Beszélgetünk majd lehullott falevéllel.
Fázunk, csendben sírunk, de nem vádolunk,
Mert az angyalok, nem feledkeznek meg rólunk.

Fridli Zoltán - Őrződ leszek

Fridli Zoltán

 Őrződ leszek

Őrződ leszek, ígérem!
Éjjel, s nappal elkísér fényem.
Tartanod nem kell semmitől,
Lábad előtt, a vakmerő is megdől.
Csak viszonozd szeretetem,
Ne legyen oly árva a lelkem.
Szememből védőpajzsot fonok köréd,
Minden rossztól, ez majd megvéd.
Nem enged, csak dalos madarat,
Hisz oly erős az akarat.
Őrződ leszek, ha nem is kéred,
Mert szeretlek téged.

Fridli Zoltán - Kedvesem

Fridli Zoltán

Kedvesem (aki nem feltétlen a párom)

https://www.youtube.com/watch?v=6B6O2CpNxMI

Hangja, forrás csobogása

ahogy felbuzog üdén, ám csendesen,
Lágyan, hűsével oson, csordul le

a tisztára mosott köveken.
Szeme szikrázó drága ék,

elolvaszt, felragyog, felcsillan,
Mint magas fák közt az égen,

nappali csillagok, megvillan.
Hangja, lángnyelvek tánca,

ropogva fellobban, s elcsitul,
Tűzies színek forgataga kapkod,

kulturáltan, majd vadul.
Mosolya, könnyed, tavaszi táncos álom,

körüljár, körülölel,
Mint erdő a lepkékkel telt tisztást,

érezni, itt van egész közel.
Hangja, lágyan hajlik, mint ahogy a szél

bókoltatja a fákat, hajlik s megdől.
Még nem tudni miért, de újból,

s újra látni, hallani akarom tiszta szívemből!

Fridli Zoltán - Szeretetnek édes lángja ...

Fridli Zoltán

Szeretetnek édes lángja …

Kicsi fehérre meszelt szoba,
Benne egy pár, s a foszló remény.
Az asztalon gyertya, még lobog a lángja,
Még ég, de lassan csonkig ér a szára,
S eltűnik a lángnyelv, kialszik a tűz.
Fejem lehajtva, könnyes szemmel elbúcsúzom,
Az időm, az időm régebben lejárt,
Elgyengültem, többre már nincs erőm.
Elmegyek, a sóhajom messzire száll,
Olykor megállok egy emlékezésre,
S azt, fájó szívvel megyek tovább.
Visszanézek az útról a messzeségbe.
Hé, van nálam egy gyertya, új,
Hatalmas, vakítóan hófehér!
Nyújtanám, ha van tüzed számára,
Had legyen tündökletes fényem,
S a kicsi fehérre meszelt szobát,
Had töltse be ismét a jóérzés,
A szeretetnek édes lángja,
S örök fényt adón, világítson, lobogjon,
Lángoljon szívünkben eme képletes gyertya lángja.

Fridli Zoltán - Miért?

Fridli Zoltán

Miért?

Még emlékszem, mikor először jött hozzám, majd kiugrott a szívem,
Vonatára várok, befut, s már repül is felém, mint egy megvalósult álom.
Ma is az állomáson állok, szívem zakatol, egy vonatra várok,
Harmadik vágány, végre befut, de nem jött vele a lány.
Az ég beborul, vonat elmegy, a peron üres, lábam elindul.
Csatárhegyre megyek, helyünkön nagy levegőt veszek.
Kiálltok a semmibe egy nevet, a szív, már rég nem nevet,
Csend, nem jön válasz, egyedül vagy Te síró nagy mamlasz.
Emlékek feltörnek, illat, csók, test, ölelés, szememből folynak a könnyek.
Kocsiba ülök, sírok, kérdem Istent „miért?” Elindulok, majd megőrülök.
Benedek hegyi padra ülök. Fáj a szív! Hegy peremre állok, egy nevet üvöltök!
Nagy keresztre nézek, s csak annyit kérdek, „hát miért, még miért élek?”

Fridli Zoltán - Szeretek és szeretnek!

Fridli Zoltán

Szeretek és szeretnek!

S jut eszembe megannyi gondolat,
Számtalan édes szívből jövő mondat,
Óriási hév, nagy lelkesedés, buzgalom,
Boldog szív, repdes? lélek, pompás vigalom.
Hjaj de boldog könnyekkel siratom!
Újra érzek, újra eszem, s iszom!
Ismét érzem a virágok illatát,
A madarak ékes trillázását,
Hallom a fák susogó szavát,
Értem szelek minden mondatát!
Föld felett könnyedén lebegek,
Mert szeretek és szeretnek!
Csak felhasal üzenetem a szélre,
S repül is az hozzá sietve,
Elmondom érzésem a parki fáknak,
Mit azok egymásnak átadva, fülébe susognak.
Lelkem boldogságáról madaraknak beszélek,
Mit a kedves ablakában elcsicseregnek.
Szél hozza a válaszüzeneteket,
Fák susogják a visszaérzéseket.
Hát most igazán boldog lehetek,
Mert szerethetek és szeretnek!

Fridli Zoltán - A szerelem

Fridli Zoltán

A szerelem

 https://www.youtube.com/watch?v=mJaOuXwRqok

Ha a szót keresem, az úgy megvan,
Lágyan kimondva, nem szaggatottan.
Ha az érzést? Félelemmel kevert a vágy,
Egy lélegzetre acélos s valahogy olyan lágy.
Fákat tördel?, kicsavaró vad vihar,
Folyóparton csendesen virágzó juhar.
Impérium a gyengeségben,
Aranyfény a láthatásnak szürkületben,
Hűst adó árnyék a pusztán.
S miként a szavakat sugdosván,
Mindegyik olyan puritán.
Semmi mindez amit érzek,
Amihez még szavakat kérek!
Sokkal több, magasztosabb, fenségesebb,
Bódító, az édesnél sokkal édesebb,
Ám végtelennél is sokkal végesebb.
Fájdalom, kín s gyötrelem,
Mégis annyira kell nekem!
Benne van minden dobogó szívben,
Megtalálható a fájdalmasan múló években,
Napokban, hónapokban, röpke percekben.
Megvan az duzzadó felhőben, minden fűben, fában,
A ragyogóan tűző, aranysárga napsugárban.
Mindenhol megtalálható, mert mindenkié lehet,
Ez az érzés, amelyből mindenki bátran meríthet.
Ez, ez bizony a nagybetűs szerelem.
Amely nélkül fabatkát sem érne az életem.
Ám gyakorta ha megvan, ki tudja, miért,
Eláruljuk, eldobjuk, szinte a semmiért.

Fridli Zoltán - Én leszek

Fridli Zoltán

Én leszek

 https://www.youtube.com/watch?v=FTkr4mqxSaw

Én leszek fölötted a fény,
Egy, másoknak láthatatlan lény.
Csodás hajadnak rendkívüli csillogást adok,
Gyengéden végig simogatva, ott maradok.

Vajon érezni fogsz?

Tűz gyöngye leszek,
Másnak nem, csak neked létezek.
Hisz oly hidegek a kezek,
Óvatosan felmelegítelek.

Vajon észleled-e, hogy az én tüzem?

S leszek szó, fülednek szelíd, kedves,
Mások hallásának nem érdemes.
Súgó, búgó, olykor érces,
De számodra mindenképp rokonszenves.

Vajon fűszál sóhajában meghallasz-e?
 
Leszek egymagam minden, az egész,
Szó, ami néma, de érthető, s lágyan merész,
Emlék, s friss levegő, a lélek részegítő, mézét pergető méhész,
S az édes búsöröm a testeden átremegő, vágyra kész.

Csak lásd, halld, érezd, amit más nem, ameddig csak élek, s élsz!

Fridli Zoltán - Mint árny

Fridli Zoltán

Mint árny

Mint árny,
Rávetődve kedves arcodra, a fénytől eltakarom.
Szélként, utca porát felkavarva,
Azt csillogó kékes szemedbe fújom.
Megnehezítem sárként,
A habkönnyű lépted.
Nagy, nedves, csúszós fű vagyok,
Mely zavarón csiklandozza édes bokád.
Vízként, selymes bőrödig áztatlak,
Sűrűn keserű könnyemmel moslak.
Esetleg forrón perzselő nap,
Pirosra égetem fedetlen testrészed.
Ólomnehéz bilincs vagyok,
Gátolva szabad szárnyalásod.
Tömör ajtó, ami befelé enged,
Kifelé, a szabadba, soha nem nyit.
Felesleges, plusz teher vagyok a szívednek,
Mint fáradt vándornak hatalmas batyuja.
Bocsáss meg mindenért,
A sok rosszért, bánatért,
Keserű pillanatért, mit én okoztam.
Bocsáss meg, vak, kifogyhatatlan szeretetemnek,
Fejemnek, eme üres golyónak.
Kérlek, bocsáss meg, elkeseredett szívemnek!

Fridli Zoltán - Szeretünk

Fridli Zoltán

Szeretünk

 https://www.youtube.com/watch?v=HrT8PubQjJ4

(ha ezt nem is valljuk be mindig magunknak)

Ragyogó szerelmek égi folyamán,
Apró izzó fénye, nyomott éjnek évadján,
Szikrát csillant homályos, rideg éjszakán.
S e szikra ledönt minden eddigi észérvet,
Akaratunk ellenére, az orrunknál fogva vezet,
Megzavarodik minden korábbi képzelet.
De az öreg hold néma, bár csillog talárja,
Tündöklése, s sóhaja sem a sajátja,
Csak más égitest dicsfényét sugározhatja.
Síró ég könnyei a hullócsillagok,
Nyárvégi titkos, szerelmes kívánságok,
Mondja- a szerelemért vagyok, érte hullok.
Az ég sír velünk, siratja szerelmünk,
Üszkösödő seb fájdalma bennünk,
S miért? Mert emberfelettin szeretünk!

Fridli Zoltán - Új szív kellene

Fridli Zoltán

Új szív kellene

Összeomlott lelkem pár sorát adnám ha kéritek.
Meghaltam belül, gyász ismét- értitek?
Kortyolom a valóságot, keserűn, mindig feketén,
Nyomom sem marad, elvész a föld mélyén.
Gyengülő ujjaim közt tollam a remegő,
Vele bánat írja halálos tusáját, nagy erő.
Némán álmodom, nyirkos föld ami majd eltakar,
Az élet mi fájdalmam írta meg, már semmit nem akar.
Néma visszhang zörömböl szürke állományomban!
Bűnös lennék? S bűnöm kimondhatatlan?
Álmatlan éjszakák, szétcsúszott nappalok,
Elég! Észérvek egyre csak vádoltok.
Máshol szeretnék lenni, ott ahol nincsenek harcok,
Ahonnan nem menekülnek sírva az angyalok!
Szerettem önfeledten,- ez lenne a bűnöm?
Akkor bűnös vagyok, bűnös,

ki a csillagot is lehozta volna az égről,
Ki nem félt érezni és kimondani, ki nem félt a messzeségtől.
Nem, nem maradhatok így rothadón a fájdalomtól,
Új helyet követelek magamnak csak magamtól!
Lehet, a cipőmön nem csupáncsak új por lesz,
Hanem igazából van helyem, új kor lesz!
Legyen új, legyen az enyém, legyen harmat friss,
Nem szúrhat akkor már a rózsatövis.
Ám új szív kellene, hát adjatok másik szívet,
Ami szabad, nyugodt, boldog és úgy szeret!

Fridli Zoltán - Megszületett a hit, remény és szeretet; - Nagányos karácsony

Fridli Zoltán

Megszületett a hit, remény és szeretet

Fagyos, kemény, barátságtalan ez a tél,
Kihunyt a Nap, sápadt arcú Hold kél,
Csillagok is vacognak a sötét égen,
Ilyen hidegben született egy gyermek régen.
 
Megszületett a hit, remény és szeretet!
Mindenki kaphat ezekből egy szeletet,
Mert aki született, mindezt elhozta nekünk,
Ha sírunk, ha nevetünk, Ő ott lesz velünk.

Jászolban született, réges-régen,
Fényes csillag jelezte jöttét az égen.
Egy szót lehelne ajkam, tisztát, fehéret, szépet,
Nem vagyok méltó rá, kimondanám, de úgy éget.

A szó, egy név, könnyed, akár a lehulló fehér-liliom szirma,
Vagy talán, mint egy belülről fakadó áhítatos ima,
Egy név, messziről dobbanó mennyi zene,
Szelíd, nyugtató, szinte narkotikum a szeme.

Távolból, s mégis oly közelről dobbanó csöndes jel,
Messzire, hegyen-völgyön, az égen is túlra ér fel.
Kisded sírása, mennyei zene, eme hangjegyet öleljétek
Mert ebben a dalban íródik az élet, lélekből a bűnt töröljétek.

*

Magányos karácsony

 
Fehér, könnyű varázslat hull az égből,
Mindenki lázban ég a közelgő ünneptől.
Csak magam vagyok kissé láztalan,
Gyakran gondolok arra, ki társtalan.
Ki a szent ünnepet egyedül tölti,
Fával-ha jut-, magányosan ünnepli.
Hallom öreg gondolatai léptét a friss havon,
Szívének halk sikolyát, mi siklik szélszánon.
Még pár éjszaka és itt van karácsony,
Nem fér el lelkem, az ég túl alacsony!
Míg nekem van s jut, másnak semmi és senki,
Ha csak egy jó szót, egy tál ételt adna mindenki..
Hisz az idő múlik, mi is megöregszünk,
Az is megeshet, hogy egyedül leszünk,
S sóhajunk száll a fagyos széllel,
Beszélgetünk majd lehullott falevéllel.
Fázunk, csendben sírunk, de nem vádolunk,
Mert az angyalok, nem feledkeznek meg rólunk.

Fridli Zoltán - Örökké

Fridli Zoltán

Örökké

Gyere, ülj kedves mellém, az ágyam szélére,
Had panaszkodjam kicsit, állítsam fájdalmam élére,
Ölelj, kérlek, szoríts magadhoz kedvesen,
Had sírjam utoljára jól ki magam csendesen,
Hogy elmondjam, számos a szenvedés,
S mennyire nehéz, jön már a számvetés.

Szólnod sem kell, csak ölelj szerető öledre,
Üljünk ott ketten, mintha ez így tartana örökre.
S ha majd mennem kell, mert kell, elköszönök,
Félreállok, közben könnyeimmel küszködök,
Múltad leszek, mert jövőd, az már nem lehetek,
Ne felejts el gondolni rám, hisz tudod, hogy szeretek.

Gondolj szeretetemre, ha meg kell világítani az utad,
És hagyd, had szikrázzon, az majd feltölti lélek kutad.
Tudom, nem szeretsz, már rég nem úgy szeretsz,
Meglehet, hogy titokban, lopva ki is nevetsz,
De akkor is rózsa lennék, ha annak vagy virága,
S hogy védjelek, kesztyű, ha szúr az ága.

De látod? Szíved óráján lejárt az én időm,
Szemem beesett, könnytől vörös, s lett ezernyi redőm,
Elfogadom sorsom, kesergek, de nem háborgok,
Csak remélem, benned ártó nyomot, emléket nem hagyok,
Utolsó gondolattal mit is mondhatnék, vigyázzanak Rád az angyalok,
Rád, míg csak vagyok, hálás szívvel, nagy szeretettel gondolok.

Fridli Zoltán - Valami kéne. Valami hiányzik ...

Fridli Zoltán

Valami kéne. Valami hiányzik …

 https://www.youtube.com/watch?v=ztBcH2LAA5A

Valami kéne, valami hiányzik

Nem adhatok mást, csak szívem csendes vallomását,
Egy szép regényt, s fagyos, hidegtél hóolvadását,
Büszke, tiszta lelkem kóbor lázadását,
Énem különös tárházát.

Valami kéne, valami hiányzik!

Ez a lélek bizony még nem kiégett, csupáncsak megégett,
Csodákról szólnak álmaim, csodákról írok meséket,
Ám az óceánjáró is kaphat léket,
Midõn az élet tüskét, éket.

Valami kéne, valami hiányzik.

S lásd, nem halt meg, még él az a kedves mesemondó bennem,
Felismerem a belsõ hangokat, hiába gyáva az érzelmem,
Ha rád gondolok, fényesen csillog szemem,
Felgyorsul dobbanásában szívem.

Valami kéne, valami még hiányzik.

Hát játssz csak szemérmes szüzet, ha azt, magának a gonosz szellemnek is kell tenned,
Vagy áhítatos prédikátort, a másvilág kapuja elõtt, ha ott kell lenned,
De ne játssz azok szívével, kik az igazat keresik benned,
Akkor se, ha a pokolba is kéne menned.

Valami kéne még, valami hiányzik.

Tudod, akkor is szeretlek, mikor szürke árnyék ül meg, amúgy kedves arcodon,
Akkor is, ha más úton jársz, ha más kísér külön utadon,
Akkor is, ha más keze simul hajadon,
Ha más feje pihen válladon.

Valami kéne, valami úgy hiányzik.

Tudom jól, hiába mész, itt maradsz örökre, hiába is búcsúzol,
Szívem magába zárt mindörökre, s lágyan átkarol,
Köréd álmokat szõ, s színes virágokat rajzol,
Bár hiányod erõsen karcol.

Valami kéne, valami hiányzik.

Lesz majd, mikor az este egyedül ér, s csak az éj, mi veled lélegzik,
Hosszú, végtelennek tûnõ, hideg teste fájdalmaddal takarózik,
Egy kéz, - pedig sok ezer nyúlna érted-, az, mi hiányzik,
Egy szív, - pedig száz is lenne - mi érted vérzik.

Valami kéne, valami hiányzik.

Szeress! Adni kell, hogy kapj. Hisz jó az úr, higgy imáidban,
S ha elõbújik az igazérzelmed nagymagányodban,
Érezned kell, veled vagyok gondolatban,
Egyaránt jóban, s rosszban.

S mi az mi hiányzik, mi az ami kéne?

Villámsújtotta, alaposan megtépázott életünk úgy is szép lehetne,
Romjaiból újjáépülõ, szép erõs, s ismét büszke vár lehetne
Ha hozna gyenge déli szél egy mosolyt mi õszinte,
Csak egy igaz pillanat legyen, mi él örökre.

Fridli Zoltán - Esőcseppek

Fridli Zoltán

Esőcseppek

Napsütésben esőcseppek tócsába csobbannak,
Tócsa vize megremeg, riadt hullámai, tovaszaladnak.
Békés, tükörvizű lélekbe, hirtelen cseppenő fájdalom,
Felkavaró, s lesz belőle gerjedelem, hullámzó bántalom.

Egy-egy nagyobb esőcsepp, az ablakomra sodródik,
Ott megül, majd lassan lefelé gurgulázik, már halódik,
Mint szemnedv csillogó cseppjei az arcbőrön, lepottyan,
Csöppnyi könny, földnek ütközik, ott elterül, nem moccan.

Elszontyolodott az ég, sír, könnye hull a szürke felhőnek,
Tiszta, friss, különös illata lesz ettől az erdőnek, mezőnek.
Szemernyit sem szégyen ám a hulló könny, csak sírj, ha fáj,
Majdcsak lesz valaki, mert lesz, ki megvigasztal, ki épp arra jár.

Fridli Zoltán - S ha volna

Fridli Zoltán

S ha volna

Ha volna valaki, valaki, ki átölelne, s szeretne,
Valaki, ki arcomról egy hulló könnyet letörölne,
Szívét szívemre helyezve, szerelemmel etetne,
Érte letépném a fényesen csillogó csillagos eget,
Tartanám, csillagot vegyen belőle, nem csak egyet.

S ha volna valaki, ki keserű életemnek társa lenne,
Minden érzés, mint bennem, tüzessé válna benne,
Jómagammal egy asztalnál mosolyogva, derűsen enne,
Leszedném minden rétség pirosan viruló pipacsát,
Azzal borítanám be házát, ágyát, s mellette papucsát.

Ha reggel mellőlem kócos hajjal, fölém hajolna,
- maradj még itt, jó így veled,- szemével tagolna,
Fejét mellkasomra tenné, szorosan hozzám bújna,
S ha akkor az idő megállna, vagy végtelenbe nyúlna,
Örök álmom, minden pillanat mámorban múlna.

Fridli Zoltán - Por

Fridli Zoltán

Por

A maga alattomos csendességével
Mindent betakar, ellep, újat, s régit.
Utazik észrevétlen szellő segítségével,
Újat elhomályosít, régit szépít.

Belopózik minden zugba, nyílásba,
Rászáll minden ékes szépre,
Szépet félted tőle, hiába,
Rátelepszik az féltett képre.

Mikor kezedbe veszed féltett képet,
Fájó könnycsepp hull, fáj balon a borda,
Látni akarod még tündöklő szépet,
Ám könnyet, körbeveszi a por horda.

Könnycsepp ejtődik kecsesen a porba,
Fuldokolsz, száraz szád, orrod eldugulva,
Szeretnél visszamenni, a por előtti korba,
Bár, az idő kereke, már messze elgurulva.

Nem tehetsz mást, vívsz, a te harcod,
Vagy nem teszel semmit, s belep a por,
Tedd ezt, s lesz szürke, fakó az arcod,
Akkor, torkod sem öblíti már le a jó bor.

Fridli Zoltán - Te lettél

Fridli Zoltán

Te lettél

Talán a szívem most szemtelenül merész,
s félek, hogy minden szó, már túl kevés.
Ma hozzád szólni vágyna ajkam,
úgy,ahogy a világot Benned láttam.
Lám, így lettél Te bennem üde reggeli gondolat,
kisöpörve,elűzve minden baljós gondokat.
Még nem ütött a harang misére,
De szép lelked, már rálapult szívemre.
Édes hangod nélkül így lett a drága csend,
s karod, békeszigete, hol megpihent a rend,
a sokat hajszolt, kergetett, megfáradt szívem,
miről oly gyakran képzelem s hiszem,
csak azért doboghat még újra,
hogy végre s mindörökre megtanulja,
Te vagy az élet illata, édes íz a számban.
Mikor nagy melegemben hűsszellő érintésére vágytam,
voltál Te a hűst adó harmat az én lázas testemen,
vadrózsaillatát hordó szellő a zöld réteken.
S így lett haragod sötétfelhő, belőle nyári zivatar,
vágyad izzó éh, mi csupáncsak engem akar!
Tőlem a messzeségben jártál, zsák borult szívemre,
könny csordult az üres helyedre.
Irdatlan hiánya féltőn simogató kezednek,
álmatlan leplet cipeltek könnyes szememnek.
Voltál magad, éjszakámon a fény,
árnyékom, az elérhetetlen lény.
Vigaszt, örömöt hozó mennyei tündér,
kinek pillantása, egy élettel felér.
S csillapító, hűvös, kristálytisztavíz rekkenő nyárnapon,
forró csókod bőrömön, a csattanó vakon.
Édesen fájó szabadságom és rövid, tüzes láncom,
melegségem fázós hajnalon, s részegítően szép álmom,
kihez érkezni, s odabújni mindig vágyom.
Te lettél s vagy a tündérvilágom,
az igaz, nagy szerelmem, boldogságom!

Fridli Zoltán - Kicsim szeretlek!

Fridli Zoltán

Kicsim szeretlek!

https://www.youtube.com/watch?v=HtvVtoa2Gec

Életem percei, törékeny bársonykezedbe jól simulnak,
Minden rezzenő tagommal, porcikámmal csókolni akarlak,
Ölelve lenni és forrón ölelni, ahogy a csillagokat öleli az ég,
S füledbe suttogni, kellesz, ölelj, még nem elég, még, még!

Izzó tested csókjaimmal hevítem bíborszínű alkonyon,
S őrizi szemem szép mosolyú álmod, tisztafényű hajnalon.
Sóhajtok, Te sóhajtasz, mi szellő szárnyán repül tova,
Szeretsz, szeretlek, nem hagyjuk el egymást soha!

Kéz a kézben esőben, felhők örömkönnyében,
Ölelkezve, csókolózva állunk esővíz köpenyében,
Szerelemtől, boldogságtól könnyező szemek,
Simítják megszépült, szerelmes arcunk égi kezek.

De mit érdekel a síró felhő, ha tested testemhez ér,
Mit érdekel kommentártevő, ha ölelésed véget nem ér!
Ha kell, hát őrült leszek, s táncolok veled az esőben,
Vagy beszaladok, kergetőzöm veled friss illatú erdőben!

Fridli Zoltán - Anyám köszöntésére

Fridli Zoltán

Anyám köszöntésére

A fák virágozzanak, a rózsák illatozzanak,
Elcsukló hangom, most anyácskámhoz szóllanak.
Az égbe kiáltanám szívből érces hangon,
Hogy igazán szeretem ŐT, nagyon!
De a hangom elcsuklik, s szemem fénylik,
Mert belül érzem, ha itt van, akkor is hiányzik.
Tudom hogy tudja, de akkor is elszeretném mondani,
Ha néha össze is szid, megdorgál, én akkor is tudom szeretni.
Szeretném a hálám teljes érzelemmel kimutatni,
Mert jól tudom, mindazt a sok jót, nem tudom meghálálni.
Szeretnék egy magas fára mászni és onnan a világba kiáltani,
Az én anyám a legjobb, mert úgy tud szeretni!
De fára nem mászok, nem kiabálok, csak suttogok,
Szinte csak-a szemnedvem áztatta orrom alatt- mormolok.
Vele s róla, csakis szépet, jót gondolok.
Azt akarom, ha megmondom hogy szeretem,
Az hangzatos legyen, amiben benn van a szívem.
Úgy szóljon az, mint a nagytemplom harangja,
Zengje be az egész életét, s ez legyen az egyik szép napja!
Hát felállok, tétován anyámhoz lépek,
- Ülj le szépen kérlek.
Azt szeretném mondani, azt, hogy, hogy.. szeretném elmondani,
Amíg világ a világ, hálás vagyok, mindig foglak és nagyon szeretni!