Csoóri Sándor - Talán még van idő

Csoóri Sándor

Talán még van idő

Nem fértem el rövid sorokban –

a nyárban –

a tél istállóiban –

nem fértem el az életemben.

A visszatartott lélegzet-hazákat most kifújom:

süvítsenek!

Elég volt, súgja a száj, elég a kékülés,

a kidagadt nyakerek pirospünkösdje,

a hosszú böjt,

az út hajnali fölébredésből homályba,

homályból kő alá,

elég a semmi: semmiért –

Talán még nem késő partra szállni

egy világba vesző falevélen

és szemek ködébe odaállni: itt vagyok végre!

vesztemet akartam mindig,

tüntetően a bukást,

mert sok itt a kicsi győztes, hát undorodom,

sok a világbajnok,

a fölpumpált fejű üregi király,

a díszsírhelyek fölött röpködő, húsos pille –

talán még van időm megelőzni

sikeres halálomat.

Zuhanni,

hömpölyögni,

elmúlni tanítom magamat

s mellemen kazaltüzet gyújtok, hogy virágozzak!

https://www.youtube.com/watch?v=rlga3DCoWuw

Csoóri Sándor - Alkonyati várakozás

Csoóri Sándor

Alkonyati várakozás

Nyugati, sárga égalj,

ha elszáll egy madár előtted, besötétülsz,

s a nap jóíze hirtelen elmúlik.

Bealkonyul a ribizlisövény,

a sár az udvaron, az ól rettenet-fehér fala,

s az alumíniumbánya torka is,

mint gonosz állatoké.

Apám, te öregember, megint sokára érsz haza;

jössz a szőlőből s hozod válladon a csákányt,

mint az ítéletet –

Hasonlítasz a fákhoz, akiket nem szólít meg senki;

néma telefonoszlopokhoz.

Vigyázz, köves az út,

s gyökerek tigrismancsai

hajolnak ki a szakadékos partból.

Nem szólnék rád, ha fiatal volnál:

jönnél tekingetve a hegyről, mint ráérős vizek;

a szélnek holnapi íze volna,

a csákány nyele meg parázslana.

Lehetne kurjongatni is,

belekiabálni a Napba: ragyogó hangtölcsérbe;

gépekre gondolni, az agy fölhalmozott reményeire;

s szót érteni a földdel, mint hazavillanó fiaddal.

De már csak várni lehet rád

s rettegni, jaj, nehogy észrevedd:

a pincék oldalában itt-ott

cserépkorsók hevernek:

félrehajított koponyák.

https://www.youtube.com/watch?v=kSwSOXsOJPk

Csoóri Sándor - A te időd

Csoóri Sándor

A te időd

Ez volt a te időd a napból:

ez a fél-este,

ez a majdnem-már-sötét,

mikor a lámpák megmozdulnak

s a Gellérthegy, mint a kályha,

fűteni kezdi a várost –

ez volt a legtágasabb,

a legismeretlenebb,

minden idő közül mégis a leghihetőbb:

tudtam, mire való a lábam,

mire való a nevetésem,

vállad és vállam helye egymás mellett;

eshetett hó és hullhatott szembogaradra korom

és fölvérezhettek szeretőgyilkos tekintetek:

a villamosok hazáig vittek mindig.

Ez volt a te időd minden időkből:

a babiloni kövekről mohás bikafej nézett hosszan,

a budavári kövekről szétázott mozi-istenek arca

s ilyenkor lázadoztál, hogy bogarak, fecskék

és árnyékos levelek napján se mehetünk el mindenhová;

hogy fénycsövek börtönéből

csak hajad szökdöshet északnak, délnek,

de tested verseket szült nekem mégis,

hogy fáradtságom és életem versekben múlhasson el

s legyen a nappali fűnek folytatása

a szavakban is,

a hátad mögül fölemelkedő Holdnak

legyen helye az ablakon túl.

Csoóri Sándor - Márciusi nap

Csoóri Sándor

Márciusi nap

(részlet)

Nincs hétköznapibb csoda a napnál. Nincs bujtogatóbb, mondhatnám, szellemibb élmény az első tavaszi napsütésnél. A föld rögtön megérzi: taraja, bőre megpirkad. A fák rögtön megérzik: alig hallhatóan ropognak. A madarak pedig, felejtve a tél cenzori szigorát, pillanatok alatt olyan szabad és jó közszellemet teremtenek a levegőben, érvelnek, buzognak, feleselnek, hogy aki hallja őket, megirigyli.

Csoóri Sándor - Látom a szemeket

Csoóri Sándor

Látom a szemeket 

Látom a szemeket: kékek, feketék, barnák,

látom őket, mintha visszapillantó tükörben

állt volna meg bennük az idő.

Sálak, vállkendők, hajak hánykolódnak

a körutak kusza forgatagában,

de a moccanatlan szemek azt kérdik reggelente:

kik vagyunk? hova sietünk?

s kinek a világát nézzük mi napról napra?

Látom a szemeket, látom a vért is bennük,

a gyászkocsik küllőit sáros levelekkel,

a megfegyelmezett márványerdőt

s a golyók villámló emlékét

egy csömörödésig újraképzelt háborúból,

s a szemek azt kérdik: hány utunk van még az utolsó előtt?

hány hóesés? hány beszegetlen, júliusvégi éj?

hány földúlható fény- és lombkazal?

Látom a szemeket: kékek, feketék, zöldek,

föl-fölszökdösnek az égre s ott tébolyognak,

mint letiport búcsújáróhelyen a koldusok.

Hordja rájuk a szél a szemetet, a lenti mocskot,

csapkodja föl a világ füstjét

s a kivörösödő szemek azt kérdik moccanatlan:

van-e még föld a földön kívül?

s szép, céda holdak – vagy már csak űr van?

Látom a szemeket, s magamat látom bennük:

egy másik szem hiányát, mely összekötne

engem egy bokor szívével, jóslatos árnnyal.

Mozdulna csak s én mozdulnék vele

észak felé vagy délre, a csillaggal teleszórt

városok héja alól el az éjszaka csúcsáig,

hol két szem nézné betelve egymást,

két szem: egymás megistenülő vendégei.

https://www.youtube.com/watch?v=1FSSDf7FWbo

Csoóri Sándor - Karácsonyi készülődés

Csoóri Sándor

Karácsonyi készülődés

Azt mondják holnap lesz karácsony -
Tornyos fenyőfám fölcicomázom
csillaggal angyalhaj-felhőkkel,
tutipán-szívű csengőkkel
s alárakom a kerék Földet,
ajándékként ígért jövőnket,
kicsomagolt vad álmainkat,
értünk vérző hatottainkat,
lemondásaink jaj-nyugalmát,
mint horpadt, sápadt aranyalmát.

Csoóri Sándor - Ez a nap

Csoóri Sándor

Ez a nap

 https://www.youtube.com/watch?v=v4djuHU-6yc

Egy nap veled,
egy nap megint az őrület:
szobád és tested félhomálya,
csöndje és határtalansága.

Kitakart szád és semmi más –
ott kint vadszőlő villogás:
az égen véraláfutás.

Vakmerő remény így szeretni,
melledért, szádért megszületni,
földdel, egekkel keveredni.

A nyár, mint a vér, megalvad,
összeomlik, mint birodalmak:
virág-romok,
levél-halottak
gyűlnek körénk gyöngéd mocsoknak.

Ne félj, nem félek, ez a nap
bebalzsamozza ágyadat,
kezedet, hallgatásodat
s fekszem melletted akkor is,
mikor az álom hazavisz,
mikor már nem lesz több szavam,
csak ennyi:
szél van,
este van.

Csoóri Sándor - Várom az őszi esőket; - Őszi esték

Csoóri Sándor

Várom az őszi esőket

 https://www.youtube.com/watch?v=muoVjJFZ0Xw

Nem vagyok jó már semmire,

csak arra, hogy magamat tisztán lássam

a mocsárba zuhant fejek között.

Tudom, hogy sokat éltem,

de minden napomat csak félig.

Pörgött velem a föld,

a párnám alatt tücskök cirregtek,

bombák aludtak

s Isten is ott motoszkált, amikor ráért,

hogy a tollpihékből

galambot teremtsen újra.

Kiválasztottja voltam jó sokáig,

de most már ez is elmúlt.

Várom az őszi esőket,

hogy gyertyákat gyújtsak magam körül.

*

Őszi esték

Túl sok van mindenből.

Még ezekből az őszi esőkből is, amelyek

úgy zuhannak elém egymás után,

mintha valaki

egy örvénylő varjúcsapat sűrűjébe

lődözne bele.

Élettelenül hullnak körém a testek,

s megmerevedett lámpaszemekkel

nézik göcsörtös fáimat. Tollazatuk

szanaszét hever az udvaron,

s belemosódik a föld lágy sugárzásába,

bele testembe – én vagyok tán az esti udvar is?

Én, én az égi árnyékok lakóhelye, ahol nappal is

nagylábú pókok lépkednek virágaimon?

Édesem, válts meg engem, hadd legyek újra,

aki voltam: nem föld, nem világ, nem titok, hanem

aki almát hámozott neked villanyfénynél,

és válladon áthajolva

Ady Hóvár bérceit láthatta nagymessziről.

Vad tornádók táncolnak most a tengereken,

a Föld elzüllött lángelméi.

Ne engedd, hogy őrültségüket megkívánjam.

Ha estéim meghalnak is, úgy haljanak,

ahogy a szeretők, ha más választásuk már nincsen.

Csoóri Sándor - Vendégem és varázslóm

Csoóri Sándor

Vendégem és varázslóm

Ebben az átlátszó esőben
nagyon magányos lett az erdő.
Madarak torkában a lángot
elfújta kedvetlen, hanyag szél.

Állnak a lombok, mint lovak
a szomorúság jászolánál;
baljós tükröket rejt a hegyhát
s bennük ég és föld öklelését.

Ha nem élnél, most elaludnék
s nem gondolnék semmi örömre
sem a víz citera-szavára
sem ágyékod villámaira.

De felkönyökölök nyavalyámból
az elmúlásból felkönyökölök
s Téged látlak, egyetlen élőt
kiben a nyár még folytatódik.

A nyár, mit az eső kioltott
akárcsak egy boglyatüzet;
a nyár, mely olyan zaklató, mint
a szerelem, vagy mint a rózsák.

Az évszakokat folytatod Te
azzal, hogy élsz, hogy örülsz nékem:
ha fölnézel, ragyog a Nap
s ki is nyílik, mint egy kapu.

Ezen át lépsz be újra hozzám
a vendégem és varázslóm vagy.
Eláll az eső szívverése
s a fű zöld parazsa fölizzik

Csoóri Sándor - Esztergomi nyár

Csoóri Sándor

Esztergomi nyár

Ott feküdtem veled a puszta padlón

az ideiglenes faházban –

nyár volt, a deszkán átvilágítottak este a margaréták

s a bokros futóka fehér lámpácskái.

Ha bárki csonkának lát és elesettnek téged,

talán megölöm,

hisz tudtál nevetni fakuló sebeiden,

sírni, hogy élsz még,

hogy karnyújtásnyira járhatsz a zsúfolt szilvafáktól,

tudtál egy ország szemében könnycsepp lenni,

ha rég elveszett hegyeire gondolt.

Esztergom felől harangszót himbált a szél

minden ébredéskor,

látlak most is, ahogy belekapaszkodsz

a korai kondulásba

és hintáztatod magad a dombok fölött.

Csoóri Sándor - Esős nyár - részlet

Csoóri Sándor:

Esős nyár

(részlet)

Ez már csakugyan bibliai időjárás. Lassan már negyvenedik napja esik. Ha nem délben, akkor délután, ha nem délután, akkor éjszaka. Egylábú villámok ugrálnak a tetők fölött, mint mennyei házibulikból hazatérő kamaszok. Nyomukban máris ott sistereg a kiadós éjszakai botrány: hegyoldalt, fákat megtépő zivatar. Az álom idejére is nyitva hagyott ablakot azonnal be kell csukni, még a szobákba is bever a víz.
Félórás napsütésekért kétnapos esőkkel fizetünk. Elindul reggel hazulról az ember ingujjasan vagy pulóverben. Álmosan tekinget ki a buszból; a fénnyel áthasított levegő végre nyárias derűt ígér. Elképzeli, munkája végeztével kiül a Dunakertbe vagy valamelyik térre napozni. Már érzi kitüzesedni a homlokát, égni a bőrét; de még le se száll, a nagy ígéretű napsütés megbukik, s átadja helyét a borulásnak.

Csoóri Sándor - Kutyával a tavaszban

Csoóri Sándor

Kutyával a tavaszban

https://www.youtube.com/watch?v=z84F9fGlNNU

Május van újra, jó kutyám!
Virágoznak az orgonák.
Régen még prüsszögtél tőlük daliásan,
és meg is ugattad őket,
mintha betolakodó galambcsapat
szállt volna le eléd a kerítésre.

Én csak mosolyogtam ilyenkor rajtad,
mint nagyszájú cirkuszi bohócon,
aki egy lengő pókfonálon
telefonál a Holdba.
Mi történt veled mára, hű kenyeresem,
hogy olyan egykedvű lettél,
mint a gyöngyvirágra vizelő agglegények?

Figyellek: lótsz-futsz ide-oda,
emelgeted reumás lábad,
és csak hallgatom, hogy ferde árnyékából
kis, barbár elégiák csobognak felém.

Ki hitte volna, hogy egyszer
ilyen csobogásban
búcsúzkodom a tavasztól én is,
aki mindig az orgonák és a földi szeretők
bolond költője szerettem volna lenni?

Gyere, négylábú lélek,
induljunk el a hegy felé.
Azé a táj itt, azé az elfogyhatatlan ég,
aki veszíteni és távolodni mer
és haragudni saját szívére.
Gyere, mire a csúcsra érünk,
egy egész erdő szakad le rólunk,
mintha az életünk szakadozna le darabokban,
és már csak meleg szél mozgatná csontjainkat.

Csoóri Sándor - Nézd, Uram, ő az, akit szeretek

Csoóri Sándor

Nézd, Uram, õ az, akit szeretek

Milyen jó volt küzdeni érted,
dühvel, haraggal, szánalommal.
Betegen is menni a hegyre,
Isten elé a képmásoddal:

Nézd, Uram, õ az, akit szeretek,
csupa fekete láng, ha mellém
fekszik. Ruhái kint a dombtetőn
lengenek, lobognak minden estén.

Vele jártam be fél világodat,
s ha elfáradtunk, csak nevettünk.
Azért indultam el, hogy õ is hazaérjen,

s ragyoghasson a kósza Nap felettünk.
Nem kérdeztem soha, hogy visszaút van-e?
Az volt a jövőnk, mit tegnap megszerettünk.

Csoóri Sndor - Séta esernyő alatt

Csoóri Sándor

Séta esernyő alatt 

  

(részlet)

Micsoda tél, micsoda téli este! Február magasából elállíthatatlanul zuhog az eső. Hószakadás helyett esőszakadás. Placcsog az utcakövezet, kopog, nyög, sziszereg a védtelen ablakpárkány, s fuldokolva ürítenek a város esőcsatornái. Víz, víz mindenfelé. A Rózsadomb bokrai víz-hajat növesztenek, s fa-kotlósok lába körül is a víz riadt csibéi sipárognak. Az is bolond… igen, az is bolond, aki ilyen időben kint kujtorog. Mi tagadás, én is csak a lassan gyógyuló sebeimet sétáltatom e vad zuhogásban, mert nem először tapasztalom, hogy vigasztalanságomnak mindig jó tesz e részvétlenség.

Esik, mint a Bibliában.

Esik, mint a trópusokon.

Esik, mintha a kivégzésemre fölkészült kritikusom veretné idegborzolóan a dobokat…

Csoóri Sándor - Havazás

Csoóri Sándor

Havazás

   Órákon át a hó, csak a hó: erdők
fönnakadt szemefehérje,
vérágak: megpattant utak befelé, befelé.
   Csak a hó, csak a hó: hágók kitakart
szemérme, a fagyporlasztotta haza törmelékei
a számban, nevek a jég alól, a hegy mögül,
a kisemmizett temetőkből.
   Házak, fahidak zuzmara-koloncokkal,
százév-előtti szél,
százév-előtti hó: Adyt megszülő asszonyok
vászoninge a hegytetőkön.
   Csak a hó,
   csak a hó,
   órákon át
   és mindörökre –
A favágók baltája is havazik,
sasok időtlen szárnya, homloka.
   Csak a hó,
   csak a hó – –
Rigó dögökkel viselős föld, sziklás
szemedből kihullok – – hó vagyok, behavazlak.

Csoóri Sándor - Közel az éghez

Csoóri Sándor

Közel az éghez

Itt a dombok között még fával fűtenek,

kéken kapaszkodik a füst magasba

s október göröngyös egén kicsi apácafelhők

suhannak hazafelé.

E múlt századi tájban sűrűbben gondolok rád

s magamra is. Órákig elhallgatom,

micsoda mozarti lombsusogás sajogtatja szélben a kertet,

pedig már lassan kopog a dió.

Itt minden közelebb van: a falevél, a bőröd

s lábad nagyujjához a forrongó csírák.

Ha földre fekszem, duhaj vizeket hallok robogni lentről,

mint kocsin vágtázó, lakodalmi népet.

Elfáradtam talán? Vagy csupán silányulok

s hátrálok vissza bimbózó kezdetekhez?

Nem tudok semmit, de nyakad zsályaillatától

a végtelenséget is meghittnek érzem.

Ha látnád a tűznyelő rigót hátrahanyatló fejjel,

mosolyoghatnál rajta: mit akar ez az őrült?

Csak amit én! Habzsolni fényt és tízezer napot

s ragyogni még a föld alól is, mint vándorló gyémánt.

Itt a dombok között sűrűbben gondolok rád

s magamra is. Itt kéne még élnem

sokáig, halottaim lombosodó emlékével és veled,

közel az éghez s a föld suttogó szájához közel.

Csoóri Sándor - Szirmok, emberek

Csoóri Sándor

Szirmok, emberek

Egy kő az udvaron. Egy fa az udvaron.

Cementdúc, vasrács, rajta rózsa.

Ennyit hagyott az irgalom,

hogy talpraálljak újra.

Elindulok. Hátha a kapun túl az élet

diadalmasan túllép önmagán:

muskátlikat tép le egy borzas kertben

s bedobálja meghajszolóim ablakán:

„Íme, itt vagyunk, szirmok, emberek,

alvadtvér-ország dúlt polgárai!

a rongycsomók közül kiléptünk

s magunkat készülünk megváltani.