Illyés Gyula - Nem fogadtunk el ...

Illyés Gyula

Nem fogadtunk el ,,,

Nem fogadtunk el semmi távozást,
a holtakét sem. Csak nem faggatództunk
kellő eréllyel. Nem követelődztünk,
hogy egyszerre miért nem
tűntek föl a megszokott helyeken
a megszokott tekintetek; miért
nélkülük zajlottak le a viták,
a társas vacsorák vajon, a háborúk.
Csitítgatták a konok kérdezőket
sürgölődve friss perceikkel
csuklóinkon a bilincses órák:
csak azért megy az ősz, hogy visszatérjen,
mint akkor, meg akkor, meg akkor!
Nem így volt. Tudtuk: az az igazi idő,
mely fent csillagokat űz úgy, mint itt alant ez
avult lombot és arcot és zászlót és bankjegyet...
Attól kaptuk a figyelmeztetést
- az elővezetés terhe alatt -
hogy csomagolni! sorakozni! ott
azon az ajtón be, aztán ki és
végig a folyosón, ahol már
pofon is eshetik, a fordulóig
elfojtva azt a hátrarándulásra
nyilalló ösztönét a nyaknak:
jő-e segítség.

Illyés Gyula - Egy barackfára

Illyés Gyula

Egy barackfára

https://www.youtube.com/watch?v=FT3HKkmTbEM

A kis barackfa
vállig sem ér.
De már barack van
ága hegyén.

Lábujjra állva
nyújtja feléd.
Mint szűz leányka
behunyt szemét.

Állj csak elébe:
szál derekát
hajtja és lépne-
futna tovább.

Piheg és illeg,
melege van.
Legyez, legyintget
divatosan.

Rázza ruhája
lebke díszét.
Pirulva várja,
hogy megdicsérd.

Folyton azt nézi,
csak őt keresd.
Bálterem néki
még ez a kert.

2

Estém ott töltöm
naponta nála.
Holnap is jöjjön,
súgja utánam.

Fölzizeg lágyan,
ha visszatérek.
Rá még hatással
van a költészet.

Drága barackfám,
veled álmodtam
a zörgő szalmán
a hűs lugasban.

Mesgyénél, kútnál
szét-széttekintve
útnak indultál
hold-ezüst ingben.

Léptél, növelve
halkan a csendet.
Hoztad ölembe
jószagú tested.

Pirulva nézek
feléd azóta.
Nézz te si, kérlek
félre pirulva.

Illyész Gyula - Elfordulsz ...

Illyés Gyula

Elfordulsz …

Elfordulsz, - a sík táj, a tenger fölissza
      lágy alakod, orcád,
s ragyog az ég. Fölém száll egy darab tiszta
      antik Görögország.

Az árnyék millió cserepe az éjnek,
      szétszórva a tájba -
Villog két színével a kétszínű élet,
      akár a sakktábla.

Megértem a játszmát, - csapdaként a kocka
      gyanús valamennyi.
Lesik az istenek, ki bukik a rosszba,
      lehet-e nevetni.

Nem mozdulok. Tudom, hogy sohase látlak
      e tünde világban.
S tudom, férfimód az lenne megoldás csak,
      hogy szemem kivájjam.

Illyés Gyula - Egy kis szél

Illyés Gyula

Egy kis szél

Fúhat a szél dombon, aljon,

nincs szélmalom, hogy forogjon;

fúhat tengerre, folyóra,

nincs vitorlás, nincs vitorla.

Gépkocsi fut, mintha égne,

annak porát kapja kézbe,

a szegény szél, a munkátlan,

azt tépdesi haragjában.

Tele volna tettel, kedvvel,

de hisz a kutyának sem kell.

Megzavar egy felhő-nyájat,

mint facér eb a libákat.

Árvalányhaj, rezegtetni,

ingujj sincs már lebegtetni.

Ághegyen magát kínálva

ring egy szellő, egy kis árva.

Az ember már meg se látja

azt a régi kedves társat.

Mind a földön, földben kutat,

szenet, gázat, meg olajat.

Nem a hű társ, nem a régi,

új segítség kell már néki.

Árva kis szél, mire vágyol?

Huss, el is szállt már az ágról.

Ott iszkol a sövény mellett.

Neked adom ezt a verset.

Minek zúgjak, mit dudoljak?

Költő se kell már maholnap.

https://www.youtube.com/watch?v=oOVIeXgo7xQ

Illyés Gyula - Télvégi szél; - Két fele ver a szív ...

Illyés Gyula

Télvégi szél

Télvégi szél nyögeti a fákat,

tördeli le róluk, ami száradt;

izmosítja a fiatal ágat,

indít benne kirügyezni vágyat.

S kérdi tőlem: veled mit csináljak?

*

Két fele ver a szív…

Két fele ver a szív, egy igen és egy nem.

Harc ez is – de kell szebb?

Mit tudod te, mért élsz, míg rá a kegyetlen

halál nem felel meg!

S a kegyes szerelem – ha egy szabadabban

szaladó ütemre

ráfelel egy lágyabb, akár e dalokban,

háláját üzenve.

A tenger a földdel, föld faggyal vitázik,

ti nők a halállal.

Öletekig csap, de felfutva odáig,

tajtékkal aláhull.

Ő dob tefeléd is, igéri, öledben

harcát ha kivívta,

tanyát verve benned, üresen hagy engem,

ha egy pillanatra.

Illyés Gyula - Iszonyat

Illyés Gyula

Iszonyat

Láttam Buda égését,
az izzó koszorút
egy nép fején, nép ("népség!")
hulltát, a háborút.

Láttam, mint más az álmát,
csonka hullát, dögöt
a lecsapódó gránát
csipkebokra között.

Reggeli hatkor álltam,
az új év reggelén,
reggeli holdvilágban
egy ház-rom tetején.

Nyíltak a gránátok gyors
mózesi bokrai,
próbált az isten vagy sors
valamit mondani.

Láttam a fagyos hóban
az úttesten fejet
olyan laposra tiportan,
mint a reliefek.

Láttam holt anya karja
közt még vak kisdedet
véresen vért akarva
nyalni a tej helyett.

Emelte véres arcát,
fölsírt a csecsemő.
Anyja volt: ez az ország,
ő maga: a jövő.

(De iszonyat szivemben
csak attól vert, hogy ez,
ez is emberi, - minden
milyen természetes,

hogy a rom is hogy illik,
ahová épp került,
hogy a valóság mindig
helyén van mindenütt,

hogy csak a képzelet lát
csodát és nem a szem!
Eleve a szégyen fájt:
ezt is elviselem.)

Illyés Gyula - A havazásban

Illyés Gyula

A havazásban

A havazásban egyszerre keményet

dörrent az ég és villámfény cikázott –

Villám a hóban? – A lovaslegények

dalolni kezdtek: alig hallhatóan,

húzták valahol hozzá a cigányok –

A felhők résén át talán, ahonnan

a fény, mint hajnali kocsmáké, áradt?

Füleltem, vártam, egy kicsit daloltam

s figyeltem újra. Tudtam, álmodom;

de honnan ismertem mégis e tájat?

E tájat, ezt a fáradt dalt, e sápadt

népet, a pusztulás vágyát a szívben!

Bódító mámorát a bujdosásnak,

futásnak, midőn gondját, mint a gyeplőt,

nyakadba dobja sorsodat az isten?

Vogulhon! Konda, Szoszva partvidéke,

fagy, éhkopp és vad bálványok hazája,

hol az őserdőn a szél fésűjébe

ember ha száz mérföldenként akad –

könnyezve álltam kengyelem vasára.

S zuhantam vissza, – a lovak ugorva,

mint amikor már hazai irányba,

rohantak (nem süppedtek be a hóba),

mint habzó tenger tetején repültünk

a metsző, éles, fütyülő halálba –

https://www.youtube.com/watch?v=iI7K1uIdqoU

Illyés Gyula - Üvegvilág

Illyés Gyula

Üvegvilág 

https://www.youtube.com/watch?v=L-YQGWInS2k

Áttetsző, üveges lett
a lomb a fán,
bíbor és barna és csont-
szín porcelán.

Tartják a fák japáni
csészéiket,
félvén moccanni - oh, ha
leesik egy!

Csupa fény a gyümölcsös
és reszketés,
mint egy üveg- és lámpa-
kereskedés.

,,Vigyázz! - hallom szívemben -
ügyelj, nehogy
eltörj valamit abból,
ami ragyog!..."

Pedig micsoda kéj volt,
kamasz öröm,
megrázni őszi fákat,
s állni özön-
aranyuk zuhanyában -

Milyen csodás
halál volt az a fény- és
színzuhogás!

Megyek csöndesen már a
japánvörös
készleteikkel álló
meggyfák között;

fáj és fáj minden szépség,
mi leesik,
féltem a föld törékeny
értékeit.

Üveges, áttetsző már
nemcsak a fák
világa, áttetsző az
egész világ.

Áttetsző szivek, arcok,
lengetegek! -
Meddig kimél az őszi szél még
benneteket?

Nincs szél még, napsütésben
áll és ragyog
kert és teremtés. Annál
fájóbb, ahogy
a mozdulatlan fákról
egy-egy üveg-
levél - halotti csöndben
- alálebeg.

Illyés Gyula - Madarak szóltak fenn ...

Illyés Gyula

Madarak szóltak fenn…

Törik a vadlibák vonala az őszi

tiszta magos égen s száll nagy karolással –

csapat csapat után, foszló ölelések

úsznak el feletted szűnő csipogással.

Madarak szóltak fenn s te ijedten kaptad

fejedet feléjük… s im most magad elé

bámulsz szótlanul és meg-megállasz, amíg

körül csikorogva fordul az esztendő –

Hányadszor, hányadszor, vándor s te még mindig

tanácstalan tekintsz erre-arra s várod

most valami lesz tán… tán ha hátratekintsz,

egy szelid titok, mint hű kar feléd nyílik…

Tél lesz újra, öcsém, hideg és koplalás!

Nyalja majd a vályú befagyott vizét a

szomjas barom és bőg, rózsaszín orrából

hosszan csap a gőz a hűvös alkonyatba.

Elfordul e táj is tőled és tovább küld.

Csörög lábad alatt majd a göröngyös út

vékony fehér jege, hogy föltürt gallérban

megindulsz hümmögve, merre rendeltetél.

Rázkódik a cserjés, rázza már magából

utolsó zajait, a végső madárdalt,

holnap föltünik és hegyeken, völgyeken

útaidra fekszik a szőrös fehér tél.

Dobd el virágaid s lépteid megnyújtva

födél után nézz már… rakj családi tűzhelyt,

erre figyelmeztet a ritka madárhang

s e távol erdőket durrogtató hideg.

Nem való vagy te már, hogy fűtetlen kamra

előtt rugdald újra lábadról a havat

bosszúsan, mert, lám, te nem gyűjtöttél most sem

se bort, se szalonnát, se kacagva törő

rőzsét, se kis hangon nevetgélő hitvest!

Illyés Gyula - Hajnali pohár

Illyés Gyula

Hajnali pohár

https://www.youtube.com/watch?v=OWGHPF5YYfg

Föl-föl, föl a dallal, a dallal, a dallal! – a tenger

árad a borban úszó vén asztalon és ring… reng, fut a szélben –

már a kelő nap tűz e messze habokra…

barátaim! ó foszló sejtelem:

hajnal! s te hajnali

harangszó, a boros vizeken fodrozva, csengetve szaladó!

– Ránk virrad a reggel… Koszorúm húzza már

fejemet lefelé… Zúgj tengerem! Ó zúgj,

csengessed te dalom! ringass, dobj, te temess el,

vitorlák ragadnak álmomban bíbor tájakra révedőt!

hullámok csúcsaira szállót, zuhanva szédült életre ébredőt!

Igen-nem, igen-nem, igen, nem, nem, nem, nem! –

bongat a harang egy idegen nyelven,

melyet hajdanta megértettem – újra-újra hallom,

micsoda habokon

sodródunk mi tovább, barátaim, egyre,

dörgő temetésre, reggelek borzongó lángkeresztségére.

Ime itt a hajnal, lármázó madaraival

s ömlő tengerével, csengetve húz át fejünk felett,

a halál mint a tenger,

idegen partokról hoz csókot s hirtelen sós hullámaival

szájon csókol engem.

Ó hajnal kertjei és ti zengő hárfák! csak egyszer verhetném

szívem dallamára húrotokat,

egyszer verhetném végig, föl a győztes égig

a dalt, ami vagyok, e kimondhatatlan

jajt s jajt, dülő testtel,

égrenyúlt félkézzel, részeg szabadságban,

csak arról, hogy élek s múlok és remélek; bár semmit sem értek.

Illyés Gyula - Délben

Illyés Gyula

Délben

Egy nyír, egy nyár, egy sornyi krumpliágy,
a krumpli közt egy törpe délibáb,
egy napraforgó... félszegen ezek
várják tőlem, hogy versbe lépjenek
és mint az emberek
a pusztáról tán elkerüljenek -
Mert meggyűlölve vén szülőhonát
már futna innen mindenki tovább;
a cséplőgép pelyvafelhőiből
a részesek és ökreik mögül
a béresek, - ki csak vágyódni tud,
gémlábával a keshedt csodakut,
a délibábban tocsogó akác -
s én is, mint nyája után a juhász.

Borisz Paszternak - Július

Borisz Paszternak

Július

Kisértet költözött a házba:
léptek nesze fejünk fölött.
Padláson fények villanása.
A szellem egyre jár, zörög.

Magát a dolgainkba ártja,
lábunk alatt van szüntelen.
Asztalról az abroszt lerántja,
ágyunkhoz fut félmeztelen.

Gyors lábait le sem tisztítva
egy légvonattal beszökik,
s a függönyön pici artista,
fölszalad a mennyezetig.

Ki ez a pajkos ismeretlen
és visszajáró ismerős?
Vendég nyaralónk. Idegenben
lakik, de nyárra itt időz.

Itt üdül. Övé az egész ház.
Július, a júliusi
vad lég, amely csupa cikázás,
minden szobánk bérbe veszi.

Július, a nyakig bogánccsal
s pitypangpehellyel szaladó,
július, az ablakon által
betörő, fönnen szavaló,

a fésületlen, a vidéki,
a hárs-illatot lehelő,
a kapor- és fű- ízű rét,
friss júliusi levegő!

(Ford.: Illyés Gyula)

Illyés Gyula - Szárnyak

Illyés Gyula

Szárnyak

https://www.youtube.com/watch?v=A0p5_oWHc9Q

Madarak, madarak, madarak, madarak,

Ha több vagyok, mint test: lelkem a csicsergésetek!

Hajnalodik már, dalolva jöttünk a réteken át haza,

Szárny volt ma éjjel nékem a szó, a korty, az óraütés,

szárny a simogatás, kedvesem keze.

Szárny volt a dal, a kilincs, vígan feküdtem a lepedők szárnyaiba,

Már majd elaludtam, midőn ablakom előtt a májusi nap trombitaszavára

A fák kirázták magukból a madarakat! Lármás reggeli áldozat

Harsant: áriák, tollak, gondolatok színes gomolya szállt az ég felé.

Repdeső zászlók, angyalok rakétái, bomlott mezei ágyutűz,

Első zajos csók, miután, lobbanás, elrepül a szerelmesek inge!

Oly ragyogó, győztes volt e rajzás, hogy szabaduló kedvem feléje lebbent,

Síkosan, fürgén beléje fonódott, mint illatba az illat.

Vízcsobogás e zaj! – Miért siratni hát a tünő ifjuságot?

Szabad ragyogó égi mezőkre oszlik el selymes áldozati füstként.

Illyés Gyula - Egymásra lelt ...

Illyés Gyula

Egymásra lelt … 

Egymásra lelt, s rögtön kevés lett
egymásnak ujj meg ujj
és kar meg kar, majd ajk meg ajk;
több kellett válaszul.

Földmély-lakó kis állatokként,
ha fény gyúl hirtelen,
hogy búna minden porcikánk
éjedbe, szerelem!

De kint és fönt maradunk egyre
s valami egyre hív.
Testünkben csillag-messzeségben
izzik a szív s a szív.

Illyés Gyula - Nem ily dalra

Illyés Gyula

Nem ily dalra

Nem ily dalra készültem én sem!

Azt hittem, ifjúságomon

leánynevetés, meg madárdal

száll át mint fényes buborék

s azt nézem oszlani az égen.

A szerelem és a barátság

legvidámabb éjein is

egyszerre elnémultam és –

mim is hiányzott? mért nem voltam

boldog? mért lettem nyugtalan,

mint ki: meglopták, arra döbben

és kebeléhez kap riadtan?

Egy vén napszámost láttam

tegnap; pirulva, csaknem sírva

jött ki a kastély udvaráról,

szitkok meleg hegével arcán.

Könnyein keresztül szemében

egy pillanatra fölmerült egy

láng, mint kacsintás, majd víz alá

bukott dideregve újra, de

szívemen, éreztem, szívemben

egy percre átszaladt igéző

nagy fényed, bujkáló szabadság!

Illyés Gyula - Az első tél, amire emlékszem

Illyés Gyula

Az első tél, amire emlékszem

Lehullt a hó, a szürkületben

villogva szálltak a pihék,

megülték a barna göröngyök

apróka alpes tetejét.

Falta őket a sár, de jöttek,

csak kanyarogtak – ügyesen

gyűltek, mint nemrég még a lepkék

a kis pocsolya-széleken.

Ökrök bőgtek az itatónál,

kapkodták gőzlő orrukat,

rázták panaszosan nyakukról

a konok fehér rajokat.

Távolról ebvonítás hallott,

tyúkok karácsolásai,

rémült csipogás, mint egy szétvert

sereg vad sikoltásai.

Sötétül egyre s a sötétre

mint egy „Mene-Tekel” nyoma

fenyegetőn kirajzolódott

a fák tündöklő ág-boga.

Vonal vonalra, ág után ág,

a hófehér sövény megett

fölálltak sorra a gyümölcsfák

mint visszajáró szellemek.

Mesékben élő gyermek, vártam

ott az ablaknál a – csodát;

most jön talán, mostan „jövend el”,

most, fehéren, a másvilág!

Csak a hideg jött. Hasoncsúszva

bujt, bujt be az ajtó alatt

és harapdálta, harapdálta,

harapdálta a lábamat.