Szomorúfűz - Őszi égbolton; - Őszi rapszódia

Szomorúfűz

Őszi égbolton

A fák, a bokrok aranyban pompáznak,

Az avarban barnultan hullongnak

A bárányfelhők az őszi égbolton

A széllel a végtelenbe sodródnak

Az alkony bíborra festi az eget
Az égi óceán csendes a felhők felett
nehéz a szívem, hiányod fáj
a horizonton felém az est dallama száll
szemem írisze mögött képek villannak
a könnycseppek lelkemre dermednek
kihunynak a lángok, mint a lemenő nap
életemből lassan a fények ellobbannak

*

Őszi rapszódia

az égbolton még aranylik a Nap
susog a nyári szél vetkőző lombok alatt
langyos érintéssel simítja arcunkat
levelek beszélgetnek ölelő ágakkal

elmesélik, milyen volt a nyár
hisz az ősz hangulata már küszöbön áll
sárguló levelek a mélybe hullanak
lassan útra készülnek a vándormadarak…

Komáromi János - Kedves!

Komáromi János

Kedves!

Kedves!
ha álmaink között most hideg szél rohan
Te azért ne hidd el, hogy már vége van
és ha aszott arcú is most minden éjszaka
ne gondold, hogy a szerelem többé, már nem talál haza
Kedves!
ha szirom-bársony érintéseket
most nem is teremnek a merevvé ridegült mosolyok
azért azt ne hidd, hogy a hajnalok
reszketeg csendjében nem Rád gondolok
Kedves!
ha már néha csak létem foszlott szélű árnyéka vagyok
és erőm mind elszórtam tévelygő utakon
azt soha ne hidd, hogy botladozva, ezerszer összetörve
nem a boldogság hozzád vezető ösvényét kutatom
Kedves!
ha széltől űzött felhőként tűnnek is el
tán-igaz-sem-volt óráink, perceink
ugye azt mégsem hiszed, hogy semmi nem marad
és páraként oszlanak szét legszebb érzéseink
Kedves!
ha vársz még rám valahol, mint tolvaj a pillanatra
és remegő őzként félve-vágyod érintésem újra, önfeladva
akkor joggal hiheted, hogy nem veszett el semmi
mert mindenféle jövőben csak közösen lehet létezni

Jószay Magdolna - Mélységben

Jószay Magdolna /Magdileona/

Mélységben

Napról napra néhány fullánk,
időnként skorpiócsípések,
részvétlenségből...
Rúgások érnek, kisebbek-
nagyobbak, kék és zöld foltok
szaporodnak rajtad
észrevétlenül.
Mondhatsz bármit - akár a falnak,
tehetsz dolgokat - nem számítanak,
volt jó barátok átlépnek rajtad,
a véres karcok lelkedet tépik
rendületlenül.
Nem tehetsz mást, tűrsz mindent,
fogszorítva éled meg:
semmibe vesznek.
Számít, ha fáj? Számít, ha
gondolataidba egyre többször
beférkőzik a nihil utáni vágy?
Ha számít, csak neked.
Hogy meddig leszel képes
válladon és lelkedben

cipelni ezt a meg nem értő

jéghideg érzéketlenséget,

mi néma sikollyal körbevesz,
afelől még dönthetsz.

Albert Ferenc - Álmatlanul

Albert Ferenc

Álmatlanul

Elkerül az álom;
miközben párnámon
behunyt szemeim előtt
lebeg délibábkén arcod,
s ajkad szegletére
ült könnyed kacajod.

Érinteném tested,
de most nem tehetem;
félek, hogy érdes kezem
érintésétől riadna
merész képzetemnek
ábránd, kékmadara.

Marad a képzelet,
melyben fénylő szemed
szenvedélyes foglya ként
várok szabadító álmot,
hogy széttörje végre
ez édes rabláncot.

B. Huszta Irén - Ha elfutok

B. Huszta Irén

Ha elfutok 

Nem akartalak szeretni!
      Küzdöttem szívem ellen,
Nehogy szerelmemért esti
      Úton bűnhődnöm kelljen,
Mint már oly sokszor könnyeztem
Minden egyes boldog percet,
      Melyről úgy hittem, enyém…
      S csak sötétbe értem én.
Sokszor utólag fizettem
      Keservesen az árát –
Sokat kért az élet tőlem,
      S hogy nyújtotta a számlát,
Még gúnyosan nevetett is,
Pedig nem vétettem semmit…
      Csak tétován szeretni –
      Hagytam szívem kinyílni.
Elmenekülni sem tudok,
      Hisz körülölel szíved.
Magam elől ha elfutok,
      Megállít hű szerelmed…
Mély, mint tenger, ragyogó gyöngy,
S ha elbotlaszt egy-egy göröngy,
      Lágyan emel fel, óvón,
      Csókol tüzesen, forrón…

 
(Megjegyzés: NAPomnak)

Baráth Sándor - Sorsom

Baráth Sándor

Sorsom

Alkonyi szürkeség ül a tájra,
Ne gondoljál ma már napsugárra.
Botlik a csend is, megveti lábát,
Esti zivatar az, nem hoz szivárványt.
Sötétben jövőm, a múlttól félek,
Közelebb hozza a messzeséget.
Árnyak, mik rakodtak génjeimre,
Tetteim áthúzzák, talán nincs se.
A tág jövő emlékének élek,
Paca a papíron, ennyit érek.

Balogh Bea - Önmagam keresve; - Őszi tárlat

Balogh Bea  /heaven/

Önmagam keresve

Őszi tárlat

Csak ámulok a tündöklő határ
mérföldekre nyúló
képei láttán;
nézem, ahogyan a nappal
festői álomvilágba szunnyad
és hűvösödő rónák
köd-áztatta zöldjét
az elmúlás lélegzete simítja.
Halkan lüktet a pihenő táj;
szarvas szökell át a mezőn,
kecses lényét a távoli holdsugár
bebarangolja.
Megnyugvás fogaton utazó
csönd-lángok tüze
néhol fel-fellobban,
-szépségét örökül hagyva-,
s az angyalarcú éjben
rozsdaszín levelek keringője
búcsúztatja a
rőt avarba hulló nyarat..

.kaktusz - A természet tisztasága

.kaktusz

A természet tisztasága

https://www.youtube.com/watch?v=mZYx6c78-H8

Tudod arra gondoltam,

hogy a mezítelen világban

semmi nincs, ami mocskos lenne,

és semmi sincs, ami erkölcstelen,

mocskos,

és erkölcstelen a rossz gondolat,

és a rossz gondolat szülte szándék,

a kapzsin megszerezni vágyás,

a tulajdonnal való visszaélés,

de ami akaratlan gyönyörködtet,

az soha sem erkölcstelen,

minden tiszta a természetben,

a természetes dolgok

évmilliárdok után is ragyogók,

nem erkölcsösek,

és nem erkölcstelenek,

ők ártatlanok,

erkölcstelen csupán,

amikor az ember visszaél,

amikor gátlástalan kihasználja

a rejlő lehetőségeket,

akár a föld mélyéből,

akár az atom belsejéből,

akár a saját,

vagy a másik testéből,

nem gazdagnak lenni erkölcstelen,

hanem másokat kihasználni,

nem erkölcstelen a mezítelenség,

de az a vele való üzérkedés,

önmagában a szépség

soha sem erkölcstelen,

ahogy nem azok az ártatlan hegyek,

a völgyek, a virágok, a vizek,

nem is a vágy erkölcstelen,

csak ha a test csupán eszköze,

az igaz szeretetben

talán semmi se erkölcstelen,

az igaz szeretet természetes,

és mindig is érintetlen marad,

nem kirabolni akar,

hasznot, tulajdont szerezni,

nem akar visszaélni,

ezért nem is képes bemocskolódni,

nem akar mást,

mint közel kerülni,

a természet csodájában gyönyörködni.

2009. szept. 28.

Mysty Kata - Az ősz is csak; - Mondd, ősz!

Mysty Kata

Az ősz is csak

Mondd, ősz!
Jó-e ez a körforgás neked?!
Elkergeted a nyarat, hogy
Te uraljad az eget?!
Ellopod a nap fényét, hogy
fölperzselhesd vele a fák ékét?!
Kölcsönveszed a szivárvány
összes színét, hogy elkápráztasd
vele tekintetek özönét?!
Szemfényvesztő piktor vagy:
vakon, olykor-olykor szájjal is festő?!
A mesterfodrászok majmolója,
ki sistergőn sárgára, rikítón,
pirítón vörösre színezed át
őszülő lombok tincseit?!
Avartemetőt ácsolsz az elmúlásnak,
díszes temetést a lombkoporsóba
zárt leveleknek?!
Mondd, nem csak ámítás ez?!
Kiszínezed az életet, hogy
a halál is szép legyen?!

Kosjegyében - Mint rózsabimbó

Kosjegyében

Mint rózsabimbó

Csodálatos
varázsú rózsabimbó,
mikor kibontja nyíló szirmait,
csodálatraméltó vagy nekem,
ha válladra engeded hajadnak fürtjeit.
Minden szépség földi életemben
mind Tőled ered, belőled vértezik.
Szívemből legszebb
költeményem, csak
Neked szól-,
érted létezik.

Pákozdi Sarolta - Őszidő

Pákozdi Sarolta

Őszidő

Áttört csipkefüggöny felhő
résein átvillan a kékség,
a Nap mosolya bágyadt hő,
fénye sápadt, félénk.
Vacogó szél kerget falevelet,
a fák pőrére vetkezve élénk
hajlongással recsegnek,
jeges eső vág kérgükön sebet,
hóval fedi a tél a heget.
Kopár a világ kinn,
barátságos,meleg otthon
ablakon hívón kitekint.
A betérő vendég mosolyogjon,
derűt, szeretetet hozzon.
Az ősz gyorsan télbe fordul,
ködös szürkeségbe borul a táj,
jön a tavasz, eresz csordul,
virágba szökken a sok csupasz ág.
Sorakoznak az évszakok,
a múló idő nekünk fáj.
Életünk ősze öregség,
telünk utolsó évszak, a halál,
de itt és most csak egy fontos,
szívünk az őszben egymásra talál.

Pénzár Miklós Csaba - Könnyes

Pénzár Miklós Csaba

Könnyes.

Könnyesek szép szemeid
Fátyolos lett tekinteted !
Mi történt Veled szívem
Mivel bántottalak meg ?
Nem tudok vigyázni Rád
Előcsalom mosolyodat
És érintem az arcodat
Már ragyog a szemed
Megfogom a kis kezed
Csókolom a szemeidet
Megérzem az illatodat
Simogatom a hajadat
Szeretek Hozzád bújni
Jó így együtt feledni
Elmerülni szemeidben
A vágyak tengerében
Érezni a szerelmedet
Csak ölelni Tégedet

Ma nagyon.

Deák Éva - Öreg lomb alatt

Deák Éva

Öreg lomb alatt

Ültettem sok fát kertemben
jó érzéssel a lelkemben.
Gyökeret eresztek vele
bőkezű kincse, gyümölcse.
Növekedtek, cseperedtek,
virágoznak, teljesednek.
Hálájukkal jutalmaznak,
koronával simogatnak.
Éltet ad itt minden virág,
ettől szebbé vált a világ.
Öreg lomb alatt pihenve,
tanítgat a szeretetre.
Vitalitást tőle kapom
így lesz teljes minden napom.
Összefonódnak az ágak,
mint bennem szerelmes vágyak.
Megölelem, simogatom
míg madár dalát hallgatom.
S még elhervadó szárnyaim
lassan megpihenni vágyik
kertem öreg fái alatt,
lemenő nap fénye játszik
papíron, hol tollam tüze
írja le szellemem szavát
utókornak mindörökre.

Tekse József - Ez az ősz, már nem olyan

Tekse József

Ez az ősz, már nem olyan

Ez az ősz már nem olyan, mint a tavalyi.
Fájdalmasan szürke, könny- ragyogása.
A fák rozsdás levele, most gyászköntöst húz magára.
….és bennem is hullanak az évek,
porladnak az emlékek, sebet tépnek,
mintha sziklák zuhannának a mélybe.
De nem. Ez az idő, most átkozott.
Mert vért szülnek a szavak, a szív kiált,
hiába, felette az elme már határozott.
Megszületett az ítélet, mit te hoztál,
kitártam mellkasom, de te, hátba szúrtál.
Azóta bennem, titokban, könnyek feszülnek.
Harminc év megy a máglyára most,
felfalja a tűz, s vele lelkemet,
a szörny, mi kegyetlen, most a pofámba nevet.
Egy út most véget ér, ki tudja mi van utána.
Talán mély szakadék, a végtelen magányba,
hol a rongyos élet új útját, szűk ösvényen járja.
Most az ősz nem olyan. Fájdalmasan sikolt a szél,
csak pár csepp élet van néhány levélben,
majd ők is földet érnek az idő szavára.
Apró levél vagyok én is a teremtés fáján.
Mégis, millió levél közt egyedül, árván,
s a viharban érzem elporladok.

Kovács Daniela - Szépséget pusztít az őszi hervadás; - Mindent bronzba önt ...

Kovács Daniela

Szépséget pusztit az őszi hervadás

Mindent bronzba önt.....
Mint repedezett ajkak töredezik a föld
száz rejtett ígéretként öleli át a szél,
a napfény rácsain át beömlik a köd
s a fákról lehulló levél üvölt az életért.
A nyarat felváltva vonul most át az ősz
hullt avar közt hever a mezítlábú sötét
hol örök hitbe ringat, hol kétségekbe dönt
vijjog, visít mindenhonnan a könyörtelenség.
Fájón és lüktetve roppan az elmúlás
a nyirkos börtön faláról lepereg a csönd
az alkony lecsókolja a sápadt fény nyomát
majd palástot terítve mindent bronzba önt.

Szomorúfűz - Bíbor égbolton ...

Szomorúfűz

Bíbor égbolton …

Bíbor pirkadat, színekben tobzódó égbolt.

Az ébredő napsugarak fényesen ülnek a tájra,

a fákra, minden egyes fűszálra.

Harmatpára cseppek a lélegző reggelekben.

Apró, kis vidám fellegek kergetőznek a szellő szárnyán,

messze szaladva az azúr égbolton.

Az alkony bíbor színt fest a hűvös horizontra.

Csönd borul az estékre, az éjszakáinkra.

Angyalok szárnyalnak az álmokban.

Margot - Ugrás

Margot

Ugrás

Az ecset, kezemben egy kopott toll.
Életpalettámból színt keverek.
Aranyba mártom az ecset hegyét,
S tűzzel rajzolom égre nevedet.
Kacag az ég a harsány betűkkel,
Nefelejcs szemed visszamosolyog.
Ábrándjaim közt felhőkön ülök,
Szívemben szerelem lángja lobog.
Lábam lógázom, kezemben ecset.
Köröttem pufók, vidám angyalok,
Nézik a művemet, mustrálgatják.
Hát mit adhatnék? Ezt adhatok!
Szívvel festek napot a zenitre,
Mi szobádba harsányan beragyog,
Benne van szerelmem minden színe,
S általam ölt százféle alakot.
Zöld rétekre virágokat festek,
Erdők sátrába kecses vadakat,
Lábadhoz hajtom a kis patakot,
Hűs vizével csillapítsd szomjadat.
Rajzolok neked most egy szívet!
Mint buta, szerelmes gyermekálmot,
Lásd, még a vér is csepeg belőle,
Mint ostoba falfirkákon látod.
Hisz gyermekké tett ez a szerelem,
Bakfisként ugrok a lépcsőfokon,
De jaj! Ha elvétem most az ugrást,
Tudom, hogy túlélni már nem fogom!

Radnai István - Szerelmes ingó gondolat

Radnai István

Szerelmes ingó gondolat

betörte ablakát a vágy
de jó a szerelem de fáj
kemény a kéj az ajkad lágy
nélküled kel a holnap
lesöpörték a lepedőt
négyszáznégy fennakadt a honlap
felkoncolnék minden szeretőt
hideg takaróm rés filozófia
nyílik a szemérmed a föld fia
a tudat megáll és kia-
kad morcos kávétlan reggel
terhedet vonod s hordod
útrakelsz hangya sereggel
a kín s a születés szorítja torkod

P. Pálffy Julianna - Nem álom

P. Pálffy Julianna

Nem álom

Álomból, valósággá mélyült
érzelem,
finom csókjaid, tüzeket ébresztenek
a testemen,
hallom a hangod, választ ver
a szívem,
örvénylik, tombol bennünk
a szerelem.
Csókom kéred, karod átölel,
összeolvadunk,
s lángolva, égve az önkívületbe
zuhanunk.
Fejem a válladra hajtom,
kezed a bőröm kényezteti,
szempillánk elnehezül,
vágyunk elcsendesül,
karodban édes a pihenés,
ha ez álom, akkor álmodjuk
tovább, s ne legyen soha
ébredés.

Turza Sándor - A harc

Turza Sándor

A harc

Mikor az élet veled dacol,
mikor harcodba más harca
fennhangon dalol, mikor
életed fénytelen, kietlen, színtelen
és reményed nem leled semmiben,
mikor életed két kötél végén lóg
a semmi felett, ember vagy, ne feledd.
Mikor arcátlan szavak hasítják
pengeként arcodat, mikor
lelkedbe kést döf a vádló gondolat,
ember maradj.
Mikor csatáid felett magasba emelkedik
a vigasztaló kereszt, ne sajnáld magad,
ne temesd.
Mikor vonattá válik életed, kisiklik
vonatod rozzant, kopott vágányok felett,
romjaid alatt magad megkeresd.
Éld úgy az életet, mint a szenvedélybeteg,
a holnap szépségéért, fájdalmáért
a dolgodat ma tedd.
Életed harca a tied, senki nem fogja
a kezed, magad szólítod szavakkal
a szenteket, s tudod, előre az vihet,
ha magadért felemeled a kezed.

Siktár Éva - Hosszú volt a perc ...

Siktár Éva

Hosszú volt a perc...

Mindent elfeledsz, ami a múltban volt és oly' mesés
m'ért nem hiszed el, amit adhatsz nekem már kevés,
a gondjaidat most már feledem. Nem hittél nekem, pedig én csak is neked léteztem, feledni ha tudsz, nem kell a különös kis fény nekem, ha nem érzed mennyire várlak, úgy fáj, hogy többé már nem látlak, boldog lesz a perc, ha mégis visszajössz hozzám! Keresem a szád, ami még elmondja, hogy úgy szeretsz, minden éjszakán, mikor azt mondtad, hogy nem feledsz, gondjaimmal együtt eltemetem. Elhittem neked, pedig ha igaz lényed felfeded, elkerül a bú, és tudtam volna, nem szerethetlek hisz nem érzed mennyire várlak úgy fáj, szíved lakattal zártad, de kívánom, hogy boldog légy Te majd nélkülem.

.kaktusz - A lélek virága

.kaktusz

A lélek virága

https://www.youtube.com/watch?v=yeDtBU5RMT0

Tudod arra gondoltam,

az ember nem csak kívülről,

de belülről is van irányítva,

lehetséges vezetők

többen is vannak,

hogy ki a főnök,

kire hallgat az ember,
azt maga dönti el,

attól függnek a cselekedetei,

kinek adja a főszerepet,

kit fogad el élete vezérének,

kinek lesz önkéntes szolgálója,

kiben bízik a legjobban,

van, ki az ösztönnek adja magát,

számára a pillanat öröme

többet ér mindennél,

nem mérlegel, mi lesz belőle,

tudás nélkül is fejest ugrik,

a víz sokszor nem elég mély,

néha még víz sincs benne,

más, aki az ész után bandukol

mindent jól megfontol,

ő lekésik sok mindenről,

és van, ki a léleknek az embere,

a léleké, vagyis a szereteté,

vakon indul el,

azt se tudja, akit követ,

annak valódi hatalma van-e,

mert a lélek mérhetetlen,

a szeretet megfoghatatlan,

sokan az erejében se bíznak,

aki utána indul, kicsit olyan,

mint az a szerencsejátékos,

ki ösztönszerűen csinálja jól,

legtöbbször nem is tudja,

hogy elindult a helyes irányba,

útját szegélyezik a csodák,

a legnagyobb sötétségben

botorkálva is, halad a fény felé,

ösztönös, és mégis megfontolt,

a lélek ösztönös is, megfontolt is,

soha nem a saját hasznát keresi,

de valahogy mindig jó úton jár,

jól jár, aki őt követi,

és jól jár a világ is,

általa, ha csak hajszállal is,

de több lesz a virág,

és kevesebb a háború

2009.aug. 10.