Koszpek Ferenc
Világok világa
Mellette állok, fogom
a kezét és látszólag minden ok nélkül felnézek az arcára.
Úgy csiklandoz a mosolya,
az a mindig igazgyöngy csillogás az olykor majdnem éjfekete szemében, ahogy
szempillái mögül kikacsint rám, mintha direkt azt akarná elérni, hogy
gondolkodás nélkül rávessem magam. Pedig biztos nem szándékosan csinálja, mert
ez, ha ott van belül, akkor magától jön, ha nincs, nem lehet rájátszani.
Amikor ajkam az
ajkához közelít és lecsukódnak ezek a szemek az enyémekkel együtt, éjjeleket
beragyogó fényük egy pillanatra sem szűnik meg égetni, csak már belülről teszi
azt, az érintés pontjától egészen a legbelsőbb, a lelki zsigereimig hatolva.
Ajkam az ajkához ér, majd megint, újra és újra, míg végül már el sem akarunk szakadni
egymástól és az összetartozás érzésétől.
Lassan, nagyon lassan
az eddig formás csípőjén nyugvó kezeim mozgásnak indulnak derekát, majd a hátát
simogatva, ahogy az Ő jobb keze is lágyan simogatásba kezd vállamról lecsúszva
a karomra, majd hátra a lapockámra. Miközben bal tenyerem már megtalálja arcát,
amibe azt Ő olyan cicásan beletemeti… Már finoman harapdáljuk egymás ajkait és
amikor csak odafér, a nyelvünk sem rest ízlelni a másik húsát...
Csak lihegünk,
egészséges lélegzetvételnek és normálisnak mondható pulzusnak már nyomait se
találnák semmiféle orvosi műszerek. Nem érdekel minket semmi a külvilágból:
felőlünk akár bombák is potyoghatnának az égből, azt se vennénk észre, ha
húsunkat repeszek szaggatnák szanaszét... Már régen eggyé olvadtunk az érzelmeink
és a vágyaink hullámainak biztonságot adó tarajai alatt, sodródva a kicsapódás
iránya felé.
Ez az érzelmi kék szoba…
Innen már nincs út visszafelé, csak előre, nekicsapódva a mozdulatlan
sziklafalnak, majd a szétrobbanás után szétporladva megnyugodni a selymesen
fodrozódó víztükör alatt...
Ezek a pillanatok
azok, amikért érdemes élni! Persze nem csupán ebből áll az élet, de e nélkül,
valljuk be őszintén, nincs is élet. Ha az a mosoly és azok a finom, érzéki
csókok biztosan nekem, az embernek szólnak, a gondolkodó és érző lénynek – még
ha ennél több nem is történik-, akkor lesz teljes a világom, az Ő világa és a
Mi világunk.
