.kaktusz - ilyenkor decemberben

.kaktusz

 http://youtu.be/XfRFbQ3CvYw

Tudod arra gondoltam,

hogy úgy tűnik

ilyenkor decemberben,

hogy az év hamar elszalad,

pedig nem gyors lábú minden hónap:

vannak köztük szaladósak,

és lassan cammogóak,

hogy melyik milyen,

függ a fénytől talán,

a napsugárral telik,

alig, hogy jönnek, már el is mennek,

a sötétben botorkálóak,

maradnak nagyon hosszan,

az egyiket az ember tolná,

a másikat marasztalná...

pedig a napok számában

nem igen különböznek,

de különböznek a napos órákéban:

a május gyors röptű,

a november baktat lassan,

de a december az a sorból kilóg,

kevés ugyan a kinti világosság,

és mégis gyorsan áll odább,

mert ugyan haldoklik az év,

és nagyon sok a sötét,

de ebben a hónapban

megszületik a kisded,

maga a tény,

a várakozás öröme is

sok fagyoskodó lelket melegít

ilyenkor decemberben,

ha kevés is a száma

a napos óráknak,

akkor is sok a fény, mégiscsak

örömmel lesz teli a hónap…

a haldokló évet,

az elmúlást, boldogságossá

a születés öröme teszi,

attól, hogy ilyen gyors lábú,

hamar elfutó a december,

hogy azután

az új évnek helyet adjon:

és hát január február,

hamar itt a nyár.

2012. november 30.

Zelk Zoltán - December

Zelk Zoltán

December

 

Az udvaron vaskalapú,

krumpliorrú hóember

hirdeti, hogy megérkezett

szélparipán December.

Az ajtóban, a küszöbön

lapul a házőrző eb,

nem szereti ő sem a vad

decemberi hideget.

Az ablakon cinke kopog.

”Jóemberek, jó napot,

nincs eleség az erdőben,

kérek egypár falatot!”

Az ereszről csüng a jégcsap,

a háztető csupa dér-

ha már itt van, azt se bánjuk,

majd elmegy megint a tél.

Pákozdi Sarolta - December

Pákozdi Sarolta /Mamuszka/

December

http://www.youtube.com/watch?v=Ub7QGqE--Hs

Köd permetez, jéggé dermed,
integet a decembernek.
Csupasz ágon zúzmara,
szél szitálta hódara.

Ónos égen szürke varjak
céltalanul kóborolnak,
színes avar bélel vermet,
férgek abban áttelelnek.

Jeges szél bőg az utcákon,
hóval fedett fagyos tájon.
Fázik a park, összebújnak,
bokrokon a kismadarak.

Szendereg a téli álom,
recseg az ág fenn a fákon,
viharos szél megtépázza,
a tavaszt már csak kivárja.

Hatházi Áron - Decemberi

Hatházi Áron

Decemberi

 

decemberi döbbenet
koppan az ablak hátán
(hófellegek alá szorult a tél)
virányos álmom nem
remél már
csöndet -
zúduló vad
zivatarral zendül
kertet zúz tönkre
és hörögve dalol
ódákat a nyárról

bíboros borzongás
gyülemlik torkomon
míg vaskos fák törzse
roppanva-törve
földre hull

ments meg Isten!
a tél jégkezű
borítson be nyári ég
fénydarabokkal
takarjon piros szemfödő
fejem alatt legyen
virágos párna

s ha volna valaki
toprongyos emlékeimben
ki hiába várta
mosolyom

mondd neki el
vagy rajzold le
verseimmel

Pataki Glica - Téli virág

Pataki Glica

Téli virág 

 

december havában, elindultam a Télbe,

Hogy a Szerelemvirágot megleljem.

Fehér volt minden-minden amerre láttam,

Köztük fekete vonalak szaladgáltak.

Daliás fenyőfák ágaiba hó telepedett,

Tölgyfalevelek suttogtak szerelmes verseket.

A Nap is fölébredt ünnepi pompával,

Kifestette a felhőket arany sugarával.

Utam során láttam oly sok szépet,

A közönséges Bábakalácson kicsi pihék üldögéltek.

Mire a hegy aljához oda értem, a köd szaladt elébem.

Tudom, miért jöttél. – szólt hozzám incselkedve.

A Szerelemvirágot jöttem megkeresni, hisz itt kell lennie valahol,

Már átbotorkáltam három Évszakon! –

A lila virágú Bogáncs, most a földig hajol,

A csillogó hónak udvarol.

Mesél az Ifjúságról, a Nyárról az Őszbe forduló csábításról.

A fehér Tél hókristályaiban benne ragyog

A Tavasz, a Nyár s az Őszi Aranyvirág.

Jó Barátok között járva, Velük egyezkedek:

Segítsetek, s amiért jöttem Általatok, meglelem! –

Hangokat hallok a fülem mellett elsuhanni,

Szemem sarkában látom a Gyöngyházlepkét elrepülni.

47 Telet megéltem már,

De egyikben sem volt még ott a Nyár.

A Disznós rétre odaérve a Köd rajtam nagyot kacagott,

És mindenfélét gondolva hazaballagott.

Asszony- asszony Te már csak ilyen maradsz. –

Néztem utána bambán, értetlenül.

Mit motyogott ez az orra alatt?! -

Közben fönt a hegyoldalban, elő bújt a Nap,

És az erdőn minden fa társat kap.

Fekete árnyékuk kúszik a lábam alatt,

S a hóbuckák testet öltenek.

Egymásba simuló lágy ölelések,

Múltba tűnő szenvedélyek,

S az égből, csak úgy ömlik alá a Fény.

Beteljesedik a földi szerelem,

S a vágy hevében a Hó sírni kezd, tudja jól

Ezért nagy árat fizet.

Ránézek az órámra, amely épp delet jelez,

S a kabátom ujját szemtelenül leengedem.

Eljött az idő, hogy lépteim hazafelé fordítsam,

Mert a Reggel s az Est édes kettesben jár.

A decemberi nap fényének nem szabad hinni,

Hiszen oly hirtelen változik, mint a szerelmes

Asszony, csapongó gondolatja.

A Sósi – rétnél a Borhy kápolna mellett elhaladva,

A téli tájat rózsaszínben látom.

Pillogok, mint a megriadt kis egér a fűben,

A Világos hegy tetején.

Sohasem hittem el igazán,

Hogy létezik mesebeli boldogság

A lenyugvó Nap fénye, rózsaszínre

Fessen erdőt, rétet.

Száz esztendős zöld fenyők,

Fülembe súgják kedvesen:

Menj haza, te, kis oktondi.

Hát nem látsz a szemedtől?

A Szerelemvirág Te vagy magad! -

Radnai István - December

Radnai István

December

 

az emlékezet rovátkáiban az időjárás
csak azt tudom nem kellemetlen
ahogy az emlék átizzik akár a kabáton
hogy a szív melegen tartsa és a szívet
is hogy dobogjon még s a bőr érezni
tudjon újra újra és ízek illatok fények
gyertya mely kialudni soha nem akar

az időjárás e lényegtelen dologra héjaz
a kereső emlékezet talán hideg se
talán ősz lehetett vagy inkább tavaszias
pedig mentünk meneteltünk a télbe
amely dermesztő nem lehetett
sírközeli lett volna diagnózist keresett
valami felgyülemlett pókfonálra fűzött
mely bármikor elszakad

az ég mennyezete kilátás a dombról
dombokra vagy a sietősen közelgő
hajnal ahogyan rátör rómeóra és
marad júlia a dajkaságban

vagy ahogy a mezők aranyát
visszahozza a szél a morcos
tanárnak és szálló szőke hajszál
a ringó búza és anna a kalász
mely a szívverés emlékén rajta szárad

milyen volt az idő e lényegtelen kicsinységbe
kapaszkodva nem ébreszt reszkető
gyertyalángot tartósnak ígérkezett
és az ég felé mint a vágy

de megakadt ég és föld között a mennyezet

Jószay Magdolna - Decemberi hajnal

Jószay Magdolna

Decemberi hajnal

Kékesszürke égbolt őrzi a sötétet,
a lámpák sem égnek már,
e hajnali sötétben vakon
botorkálva nézem, hova lépek.
Csoszogás a jégen, levegő bent reked,
küzdve, dermedve feszülök
neki a télnek, s kieresztem a levegőt,
mikor a megállóba érek.
Keleten már mintha angyalkéz
simította volna végig az égalját
rózsaszín selyemmel, csak ámulok...
s a szépség egyre, egyre csak terjed.
Buszból nézem végig a Nap diadalát -
először hajszálvékony narancsos ív,
majd egyre szélesebb a sáv s a világosság;
a sötétség szégyenlősen megadja magát,
háttérbe szorul, s egyre dicsőbb a fény, uralmát
a téli Nap fenségesen veszi át,
s hirdeti homály feletti örök diadalát.

Heltai Jenő - December

Heltai Jenő

December

http://www.youtube.com/watch?v=cvEszcrR_ys

Nem pesti hónap: budai hónap,
Kisvárosi, falusi hónap,
Nem jazzal, rádióval hangos
Vásáros, mai hónap:
Százévelőtti, régimódi, biedermeierhónap,
Gyermekéveink hónapja,
A szülei ház hónapja és a nagy téli szünidőé,
A Megfagyott Gyermek hónapja,
És Andersen kis gyufaárus lányáé,
A fehérszakállú Mikulásé
És a kisded Jézusé,
Jóság és szeretet hónapja,
A megfogyatkozott jóságé és a
megcsappant szereteté.
Mert kihűlt a remény kemencéje a Földön,
Nincs, aki újra befűtse.
Didereg az Ember,
Haldoklik a világ.
Ez a melegségre szomjas jégvilág,
Mely időtlen idők óta koldusan nyeli
Az áldott Nap maradék-tüzét,
A türelmes föld gyérülő szenét
És a jóság és szeretet isteni kenyerének morzsáit.
Hová lett az isteni kenyér,
Mely azért volt, hogy mindenkinek
Jusson belőle egy karéj?
Alig maradt belőle egy decemberre való
Egy napra való
Egy estre való,
Egy karácsonyestre való!
Talán imádkozni kellene!
Vagy visszanézve arra, mi mögöttünk van,
Megfogni egymás kezét,
Összebújni, egymást megölelni
És utolsó szikrájából annak, mi bennünk emberi,

Új tüzet rakni új jövőhöz
És friss kenyérsütéshez.

Szomorúfűz -- Örökkön örök ...

Szomorúfűz

Örökkön örök ...

http://www.youtube.com/watch?v=r9qkhuo_G5Q

 

A fák, a bokrok aranyban pompáznak,

az avarban barnultan hullongnak

A bárányfelhők az őszi égbolton

a széllel a végtelenbe sodródnak. 
(Őszi égbolton ...)

Az ősz a párák, harmatcseppek évszaka. Érett ízek, illatok, zamatok. Csordultig telt pince, padlás, kamra. Elaltatnak, andalítanak, az elmúlás szele érint. Pihenőre térő természet, útra kelő szárnyas vándorok, álmodozásra való, vigyázó álomvilág csendesen lélegző melege.   Csiccsogó madarak köszöntik a hajnalt. A szürke horizont kékre színeződik, olajzöld harmatgyöngyök gurulnak  az örökzöld lombsátrakon.

Hunyorog a Nap szeme, homályos fény lobban fel, - bíbornyilak döfik át a Végtelent.

Integetnek a bókoló virágok a reggeli kertben. Selyemszálat bontanak a rezgő füvek. A horizont bíborra, majd rózsa-lilára vált, míg beecseteli az égboltot tinta festékkel.

Nyüzsög az élet, áradó dallamok szárnyalnak, a szellő szárnyán aranyló fényekkel, vágyakozva az új napba.  Azúrkék csipkefátyol a láthatár óceánja. A szavak tiszta csengése dallamos zene, hit és remény, a lelkek szerető összefonódásában, örökkön örök halhatatlanságban.

Lámpafény lobban az estében. Az égbolt sötét drapériájában csillagszikrák gyúlnak. Holdvilágos az éjszaka, rejtelmesek a fények, az árnyak. Gyöngéden szárnyalnak a lelkek.

Bársonyos égbolt, átölelő, álomba ringató emlékek. A hajnal fényei széthasítják az éjszaka árnyait. Fények születnek az ég kárpitján át az őszi búcsúzásban.

Sárhelyi Erika - Ősz a tónál

Sárhelyi Erika

Ősz a tónál

http://www.youtube.com/watch?v=-1dHjHOyiTg

 

Ködöt vajúdik a vadkerti reggel,
s éggel a víz félúton összeér.
Léptem nyomán avar perel a csenddel,
kedvetlenül dünnyög a holt levél.

Nád között kis, ütött-kopott bárka,
a strand sápadt, akár az őszi Nap.
Köröttem mintha maga a tél járna,
érzem súlyát a vézna fák alatt.

Akár emléke a dús nyáridőnek,
távolba vész a viharvert móló,
s míg a padok kábultan partra dőlnek,
szívem fölött fészket rak egy holló.

Scheffer János - Együtt az úton

Scheffer János

Együtt az úton

Elalszom, s mikor álmodlak,

Nem várom a reggelt.

Fehér ruhákban szállunk,

Fekete fellegekben.

Megyünk a Fénybe.

Csodás napsütés vár ránk ,

Fekete felhő felett,

Még egy piciny mozdulat,

S meglátod a fényeket.

Még egy piciny mozdulat.

Fogom kezed, húzlak az éjben,

Nem tudom merre,

Tapogatózva, ösztönösen

Egyre előre.

Fogom a kezed.

Fogod kezem, bízol bennem,

Jössz utánam, velem.

Mindig csak előre a nagy

Ismeretlenben.

Fogod a kezem, a végtelenben.

.kaktusz - Fény és árny

.kaktusz

http://youtu.be/tNLsiHoqmAQ 

Tudod arra gondoltam,
hogy fény nélkül

nincsen árnyék,
nélküle viszont

teljes a sötét,
nem csak foltokban,
minden szemre ráborul a vakság,
s ha ez az igazság valódi,

nem az anyagé csupán,
akkor vonatkozik a lélekre is…
ahogy a sötétben a világ alszik,
fény nélkül,

szeretet nélkül
talán szunnyad a lélek is,
s aki aluszik,
az nem is tud magáról,
a léte is csak álom,
világosság kell,
hogy felébredjen…
de ahol fény van,
ott van az árnyék is,
a szeretet kísérője a féltés,
s ha a lélekben

szeretet nincs,
akkor a sötétség teljes,
csak valódi élet nélküli
mélységes álom van:
áldott legyen az árnyék,
mert azt jelenti,
hogy szeretet fénylik.

2012. november 13.

Káli László - Százezer

Káli László

Százezer

Százezer éve szeretlek, és szeretlek
még százezer évig!

kifordult szemed sarkából a Világ
könnyeid gyöngyfüzére

Tenyerembe temetem el gyönyörű
arcod és minden egyes értem
nőtt barázdát. Belőled emelek oltárt,
templomot, sáncot. Talán így
megóvsz majd gonosz önmagamtól,
leszel sorsvonalam, míg élek.
Égig érő kazlakba raktuk álmainkat,
tetejébe boldogságunk.
Súlya alatt rogyott térdre álom-létünk,
térden csúszva, százezer
sebből vérezve azt játsszuk, élünk.

Harangzúgás hangod hallom hajnalban,
ha madárdal zeng a fák közt
integető Napsugárban fényed látom...

Della Mária - Forog tovább

Della Mária

Forog tovább

Hulló száraz levél lettem a hegy aljában
Bolyongok, a tegnapot keresem a mában
Álmom édent idéz, forró nyár éjszakákat,
mikor csendes csókokba fulladtak a vágyak

Szobám falába ittad be tested illatát
Néma ajkam üvöltene, síró lelkem kiált

Szédülök, szüntelen forog a kerék velem
Élet és halál közt a szerelmet keresem
Tűzbe dobott gyufaszálként vágyam elégett
Testem nélküled kihűlt parázs majd hamu lett

Bezárult egy kör Szamszára kereke forog
Már ne vágyd többé azt, mit elvett tőled sorsod

György Viktória Klára - Barátság

György Viktória Klára

Barátság

Szép és tiszta szó, kézzel nem fogható.
Érzés, mely a semmi porából fakad,
s szívünk mélyén fészket épít,
örökre bennünk marad.

Ha fáj a lelked,
átölel melegével,
ha messze van, s hiányzik,
megsimít láthatatlan kezével.

Kedves arcodon
sóhaját érezheted.
ha könnyekkel telve,
a szomorú szemed.

A barátság nem álom,
nem illan el egy perc alatt,
a barátság egy szabad érzés,
melyet nem őriz soha lakat.

A barátság parázs,
mely minden pillanatban
lángra lobban,
benne nincs féltés
a szív is mindenkiért dobban.

A barátság levegő,
mely magába szív mindent ami él,
nem álarc, mellyel
sok ember visszaél.

A barátság szikrázó égbolt,
s ha bársonyos ösvényén
kezét nyújtja feléd és
suttogja a nevedet,
akkor válik csillaggá
benne a szeretet.