Zsitvainé Borsos Irén
Angyalok márpedig vannak!
A hétköznapi életben ritkán találkozunk h i h e t e t l e n
jósággal, ritkán találkozunk megmagyarázhatatlan szeretet-áradással…
Már annyira „rozsdásak” az antennáink, hogy azt hisszük, ilyen nem is létezik.. Bele
kell botlanunk, szinte át kell esni rajta, hogy lelki szemeink kinyíljanak…
„Férfi és női angyali lényeknek egyaránt bájos arcvonásaik
vannak, gyakran szív alakú, gyermeki
arcuk. Azért vannak itt, hogy kedvesek legyenek, hogy kollektív munkájukkal
csökkentsék a bolygón a stresszt és az erőszakot.”- olvasom egy Lányomtól
kapott könyvben.
A „gyermeki arc” egy fiatalembert juttat eszembe…
Húsz éves autónknak mindig akadt baja… de újat venni nem
tudtunk volna. Mióta nyugdíjasok vagyunk, minden kiadást alaposan meg kell
fontolnunk, de most is megcsináltattuk.
Az ismerős autójavító, akit barátunk ajánlott, eljön az
autóért és elviszi, el is vontatja ha kell, s ha készen van hazahozza, beáll
vele a garázsba, azután bejön, elmondja, miket javított meg rajta. Nem
kételkedünk, mert biztosan tudjuk, hogy mindent megjavított, még az általunk meg
nem említett dolgokat is! Az pedig egy áldás. A leégett a kuplungtárcsa miatt
vontatni kellett. A fűtés hiánya érezhető volt… a leégett kuplung szaga is!
Kiderült, hogy termosztát egyáltalán
nincs benne, szóval, volt baja temérdek…
Most, kész a kocsi! -
Irénke, gyerünk fizetni, a te kocsid!- mondja a férjem.
- Igen, papíron… és egyforma öregek is vagyunk, csak az én
alkatrészeim nem cserélhetők.
A dobozból az egész kajapénzt oda kell adnom, de mi lesz
azután? A férjem nem látja e z t rajtam,
a fiatalember igen…
- Ha gondot jelent csak a felét tessék ideadni most. -
mondja.
- Jaj dehogyis, hiszen ön jól megdolgozott vele ebben a
szörnyű hidegben! válaszolom.
A fiatalemberen kis bekecs. Színében és küllemében a nadrág,
a felsőrész, és a bekecs is, minden darab az olajos munka tükörképe…a keze még inkább…
- Tegye csak el, majd megoldjuk a dolgot. - mondja Józsi.
- Nem, nem viszem el, ha gondot okoz, tessék többszörre
kifizetni, jó lesz úgy.
- Tessék csak
eltenni. - mondja a férjem.
A fiatalember azután köszönte és elment.
Megvitattuk anyagi helyzetünket. Ha a jövő hetet
átvészeltük, már számíthatunk némi pénzre; evvel megnyugtattuk magunkat.
Jó érzés, hogy a garázsban van a kocsi kijavítva,
üzemképesen, s hogy ki tudtuk fizetni, az sem utolsó!
Hét végén nincsen posta. Előfordul azonban, hogy személyesen
hoznak gáz, vagy áram számlát, s azt bedobják a ládába. Emiatt, hétvégén
is benézek a ládába. Most is így
történt, s lám, itt egy levél…
Nincs rajta bélyeg, valaki csak bedobhatta… idős ember írása
lehet, állapítom meg, s a lakásba viszem.
Józsi kérdi ki írt? - Fogalmam sincs, neked címezték!
Ollóval levágom a boríték szélét, belenyúlok; pénz, tízezresek…
- Te vársz valakitől
pénzt? – kérdem döbbenten.
- Nem, senkitől.
A levelet hangosan olvasom; „Köszönöm a bizalmat, én ezt az
összeget visszajuttatom, majd rendezik később részletekben. Tisztelettel XY
autószerelő.”
A borítékban a javítási költség fele.
Meghatottságom sírásban tör elő.
Sejtjük-e vajon, hogy a „jó ember” egy Angyal volt az
életünkben...?
