Kandrács Róza
Virág élet?
Pipacs, rózsa,
tulipán,
meg a kék búzavirág.
Lehullik biz mind ahány,
ha elmúlik a szép nyár.
Előbb csak oly halovány,
majd földre hajtja homlokát.
Szirmait a szél viszi,
messze földre teríti.
Csupasz, kopár szár özön,
ami mostan rád köszön.
Nézed, s szemedről a hályog hull.
ez az élet, ez a múlt.
Bimbó, mint a gyermek kor,
kipattan, s virág lesz ekkor.
Simogatják, becézik,
olyan nagyon szeretik.
Pompázatos, illatos,
szép, fiatal, és csinos.
De mint telnek a napok.
úgy múlnak az évszakok,
Arcod egyre halovány,
tested sem oly erős tán,
Fejed őszbe fordult már
gyenge szellő fújdogál.
Kertből nézed a napot,
ami mindig fenn ragyog.
Rá döbbensz, hogy ez a lét,
mi szirom volt szerte szét.
Elmúlott mint a sok virág,
maradt csak a kóró már.
Lehajtod a fejedet,
s átgondolod életed.
