Németi Csaba - Nem tudom

Németi Csaba Levente

Nem tudom

Ezer éj óta nézem a ruhádon

pihenő, fáradt ráncokat.

S látom benne a látható láthatatlant.

Ezer éj óta nézem a csend fénye,

hogy játszik arcodon,

s érzem illatát a szódnak.

Hogy mit adtál nékem?

Nem tudom.

Talán a szívedbe rejtett,

borzongását a gyönyörnek,

a majdnem tiszta létezésedet,

s a belőle fakadt szerelmedet.

Nem tudom.

Akartam, hogy legyél!

Mégis messzire vitted létedet,

s itt hagytad nékem bűnömül, az életet.

Ezer éj óta alszom egyedül.

Elmegyek!

A világot itt hagyom,

magamat egy másik létbe átringatom.

S ha találkozom Istennel a kezét megfogom.

Ha kérdi mit kaptam tőled,

a választ nem tudom.

Mert oly sok voltál és oly kevés,

hogy ezer éj óta nem tudom elmondani

kettőnk lényegét.

Csak annyit, akartam!

Nagyon akartam, hogy legyél.

Mysty Kata - Estmagány

Mysty Kata
Estmagány

Kóborol az estmagány,
most ő így - füttyös vagány,
Léptein is jókedve ül,
mit tehet mást, jót derül.

Itt most nincsen egyedül,
a Hold megy vele, lelkesül,
Elkíséri, majd felkéri,
s egy körtánccal be is éri.

Kutya se ugatja, - várja,
Csak szóljon már valahára!
Emberit, csak hozzá, végre,
hűségről, igaz mesében.

Olyan édes, kedves szót,
az életre bátorítót,
Sötétség feloszlatón,
és kebléhez szorítón!

Szigeti Miklós - Elandalél

Szigeti Miklós

Elandalél

Vártam, mert várlak
édes szavak láza
kapott száz pénzt
virágra, csendre
ami maradt, elköltötte

jöttem, mert várlak
nem nehéz mára
hó, virág, nefelejcs
ezer sor nem több
egyszer úgy is eljössz

ha megfogtam, hát
magam végzem
elindulok hozzád éjjel
takaróm a hideg éj
egyedül a csend
elandalél.

DPanka - Ne hagyd!

DPanka

Ne hagyd!

https://m.youtube.com/watch?v=F0wPNsGNAJU

Csak sírj, azért, hogy ne fájjon,
ám ne hagyd, hogy éjjel az álom
ami lelkedben csak kárpótol
nappal hangosan sikítson.

Csak sírj, tudják meg azt, mi bánt,
ne hagyd, hogy csendedben az a vágy,
mely mindent, mi féltőn oly csodás,
könnyes párnán elillanjon.

Csak sírj, és szíved mindent bír,
ne hagyd, hogy szenvedélyed bánja,
mint tengeren a hullám árja,
tévút szelével sodorjon.

Csak sírj, minden mély barázdán,
ne hagyd, hogy a bánat rabsága,
arcátlanul is arcul csapjon,
megragadjon, és csorogjon...

Csak írj, és fájjon az, mi fáj
ám, ne hagyd...

Horváth István - Általunk

Horváth István

Általunk

Minden, amit valaha alkottunk
általunk nyer értelmet.
Egy perc,
egy érintés,
nem több,
egy szó…
lehet maga a világ…

.kaktusz - Eltelt egy év

.kaktusz

Eltelt egy év

https://www.youtube.com/watch?v=n98AeR0dNRs

Tudod arra gondoltam,
tavaly ilyenkor óta
eltelt egy év, a világ
egy évvel vénebb lett,
a legfiatalabb is
ennyivel öregebb,
az óra éjfélt ütött,
az új évre

koccintottak sokan,
és reggel,

mikor felkelt a Nap,
az látszott,
hogy semmi sem változott...
az ember nem lett bölcsebb,
nem lett jobb,
maradt minden a régiben,
általában: de talán
olyan is van,
hogy valaki ezen az éjszakán
új emberré vált,
hogy jobb
bölcsebb is lett sokkal,
hogy valami csoda folytán
szebb lett számára
az egész világ,
hogy a könny helyett
mosoly került az arcára,
hogy, aki eddig volt
a Föld nevű

hatalmas árvaház
szomorú lakója,
azt örökbe fogadta
a szeretet mostanra,
így azután neki van kiért,
lett miért lenni jobbnak,
és bölcsebbnek sokkal.

2015. január 1.

Szeitz Jánod - Újévi intermezzo

Szeitz János

Újévi intermezzo

Az utcán egy részeg ténfereg,
a havat rugdossa és dadogva szitkozódik.
A lámpa alatt megáll. Szétvetett lábakkal
megtámasztja magát. Talajt fogott.
Feszül a teste, lendül a karja előre,
a fejét emeli utána. Büszkén, mintha józan volna…

A kutyám ugatásból nyüszítésre vált.
A lámpa alatt a részeg büszke pózba
feszülve, tartja magát és hörögve szól: fööl…
Dühödt hörgése oldja az erőt. Meginog,
de csupán egy pillanatra. Újan feszül,
és lendül a karja, még magasabbra
a győztes mámorával veti fel utána fejét.
Hatalmasra tágul a szája előbb, s hörögve
csak azután kiált: fööltámadunk!

Terpesztett lábakkal indul tovább,
a kereszteződés felé, most már az útközepén.
És röhög, és üvölt: fööltámadtunk…

Megsimogatom a kutyám fejét.
Néz rám hűségfényű barna szemével.
Parancsra vár vagy dicséretre. Hiába.
Mert nem szóltam, lehajtja a fejét,
és a vackára kullogott…

Az ünnepek tarka fényei csillogtak még,
a kerti fenyőkön, s a házak homlokán.

Siktár Éva - Mérleg

Siktár Éva

Mérleg

https://m.youtube.com/watch?v=4S3zEYfaPEo

Megint eltelt egy esztendő
idősebbek lettünk,
mérleget is készíthetnénk,
ugyan, mit veszítünk?

Reménykedünk, jövőre majd
szebb lesz az életünk,
vagy ha nem, hát mit számít már?
"Oda" közeledünk!

Ősz hajszálunk egyre több lesz,
ne figyeljünk oda!
Ne higgyük, hogy boldogság már
nem lesz nekünk soha.

Hogyne lenne, élnünk kell még,
feladatok sora
megoldásra várakozik,
nem pihenünk soha!

Lesz még nekünk szép hajnalunk
tavaszt várva újra,
ne készüljünk még a végső
szomorú nagy útra!

Madár dalol, hírt hoz nekünk,
lelkünknek kis fénye
beragyogja életünket
reménységnek léte.

Feledjük a bút, s bánatot,
ne halljunk felőle!
Lelkünkön így könnyíthetünk,
menjen veszendőbe!

Mérleget már nem készítünk,
eredményét tudjuk!
Élni kell az életünket,
s megkapjuk a jussunk!

Szép családunk szeretete
elkísér a sírig,
ettől leszünk gazdagabbak,
nem fogunk mi sírni!

Ódor György - Ölelés

Ódor György

Ölelés

Arcod emléke csendessé tesz
s bár oly régen eleresztettél,
mégis érzem kezed melegét.
Csak ez a percem köszönt téged,
elbambul a világ nagy zajában
és mire újra szót találtam,
már a neved is felejteném.
Ölel másik arc melegsége.

Jószay Magdolna - Mindent adtál

Jószay Magdolna /Magdileona/

Mindent adtál

Mindent adtál, még
ki sem ejthettem,
szememet szinte
rá sem kellett vetnem,
elég volt gondolnom,
s apró vágyaim teljesültek
úgy most is, mint régen.
Pedig te is
az a fajta vagy,
aki nem másban, csak
lélekben és szívben
oly gazdag,
hogy megfejted minden
röpke vágyamat,
kitalálod megannyi
őrült gondolatomat,
őrized és véded
minden sóhajomat.

Turza Sándor - Egyszer még

Turza Sándor
Egyszer még

Korom gyeplője feszül kezembe,
bölcsességemmel húzok ponyvát
a szelekre, átlátszó, sós víz
ereszkedik ráncokkal telt szememre.
Nem kellene már érezni, de bennem
érzésménesek járnak, a szerelem taváig
széles ösvényt vágnak.
Magam is egy lovas vagyok, érzem,
kényeztetni vágynak engem a habok,
lovamat hagyva a fürdőző nap mellé csobbanok.
Édes víz vesz körbe arcomról
a ráncokat letörölve.
Lelkembe csobogó patak fakad,
ajakamon ezer kimondatlan szó marad.
Tudom, hogy már érezni nem volna szabad,
de az életben talán az utolsó ez a pillanat.

Seres Hajnalka - Belegondolni is rossz ...

Seres Hajnalka

Belegondolni is olyan rossz...

De régen voltam már otthon kis falumban
Drága szüleimnél, s nővéremnél is
Annyira rossz nekem, hogy olyan messze vagytok tőlem
Bárcsak itt lennétek közelemben.
 
Sokszor álmodozom arról, hogy újra együtt a család
Eszembe jutnak régi szép emlékek
Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire jó szüleim s testvérem vagytok
És újra mosolyogni próbálok.

Mert bizony nagyon szomorú vagyok
Rátok gondolok most is,
Hogy éppen mit csináltok, jól vagytok-e
Féltelek ám benneteket nagyon

Belegondolni is olyan rossz,
Mi lenne ha örökre elveszítenélek benneteket
Akkor én teljesen egyedül maradnék e világon
Összetörve s magányosan..

Szita Zoltán - Tudod annyi mindent ...

Szita Zoltán

Tudod annyi mindent …

https://m.youtube.com/watch?v=YARAX011yK8

                                         (…...........-nak)

Tudod annyi mindent szerettem volna
neked halkan suttogva elmondani még
De a szám néma nem szól most már
mert félek csak össze vissza dadognék
És a kezem sem ír sehova semmit se már
tehetetlenül csüng le mintha béna volna
és szívemben néma bússág férge rág
pedig annyi mindent szerettem volna
és oly sokszor gondolok még rád!

Napokká nőnek az órák és a percek
és a fájdalom szele némán rám csap
mert szívemben a vágy még izzó láng
közben te már csak néma látomás vagy
mint az őszi könnyes szürke szomorúság
nem hiszek már a csalfa tavasznak sem
és a gyönyörű rózsák csendben sírnak
pedig annyi mindent szerettem volna
neked suttogva elmondani még!

Most már a könnyeimet sem láthatod
mely olyan mint a fekete éji gyásztakaró
eltakarom vele majd az egész fél világot
hogy az se legyen már számomra látható
némán és vakon kereslek hogy merre vagy
ahogy szelíden túlcsordulsz mint az ég
az érzelmeim fájó és roskatag gátjain
hisz annyi mindent szerettem volna
neked suttogva elmondani még!

Primerose - Tovább létezek ...

Primerose

Tovább létezek …

Ugyanolyan lesz a reggel mint máskor,

mikor egyszer nem leszek

Ugyanúgy kel a hold, s szór csillagot az ezüst palástból,

amikor elmegyek

Semmi nem vész el,  tán minden mi volt, most itt van köröttünk

Új ruhába öltözött, s mint éltető föld vagy - vagy tápláló víz marad örökünk

Megbújok én is, -  egy porszem leszek,

s mint emlékek gyermekem szívében - "tovább létezek"

Szomorúfűz - Január

Szomorúfűz

Január

http://youtu.be/gGUv5ynj0d8

Didergő fák fölött hófelhők szállnak
a deres, zörgő ágak is napsütésre várnak
Sajog a szívem, jajgatnak mély sebeim,
összezavarodtak amúgy is kusza érzéseim.
Leszállt az este, elmúlt ez a nap,
lehullt a fény a csendes kertek alatt
Itt - ott bolyhos az ég, őszi széna a hajam,
az égen hunyorognak a csillagok - magasan.
Feljött a Hold is és a párás éjszakában
a fák és bokrok zizegnek a fázós januárban.

*

Január – Elmúlt

Elmúlt a karácsony,  elbúcsúzott az óesztendő is.

Zimankósak az éjszakák, de a nappalok is fog vacogtatóak.

Ólomszürke takaróba bújt a Nap. Ködös, fehér dércsipke borítja a fákat, bokrokat,

melyeken már csak zörgő ágak és itt-ott egy-egy fagyott levél didereg.

Reszket a világ.

Szürkeség és hideg vesz körül.

Ködvirágok lepik el szememet és fájó szívemet.

Január van. Deres, csípős, zord a tél. Hideg, - maró a levegő. Ólomszürke takaróba bújt a nap. Szürke az égbolt, a fény sem látható. Búsak a kopasz fák, zörgő ágaik sírnak, dideregnek a fagyos télben. Ködös, párás, dérlepte a táj, a fű, a bokrok, a kövek. Madárdal régen nem hallható. Ha a Napocska mégis kidugja sugárszálait takarója alól, a fenyőóriás tűlevelein átbök a fény.

Nézem a szürke felhőbe burkolózott világot, csak körvonalak rajzolódnak ki elmosódottan, homályosan.

Korán alkonyodik. Zimankósak az estek, de a nappalok is vacogtatóak.  Az éjszakában az ezüst Hold is dérlepte, - apró jégvirágokat ringat a szél.

Tavaszt vár, enyhülést – a természet, hogy újra rügyet hozva lombkoronát növesszenek, mindannyiunk örömére. S újra  zöldelljenek a fák, virágozzék a lélek!