2016. július 3., vasárnap

Szuhanics Albert- Újra boldogok



Szuhanics Albert
Újra boldogok

Csodálom én az alkony fényeit,
hűs, finom árnyakat a bokrokon.
Ha bágyadtan a Nap alábukik,
talán csak szédül ő, úgy gondolom.

Pihenni küld bárkit ki roskatag,
míg éj bocsát reá szép álmokat.
A fáradt természet ellankadó,
mély illata hársnak meglátogat.

A fájó szív nyugalomra lelhet,
halk vigaszt találsz bús könnyező.
Megsimogat lombok bársony árnya,
illatot lehel rád alvó mező.

Mint jó anya véd kicsiny gyermeket,
csillagos palásttal már eltakar.
A déli szél egy dalt dúdol neked,
a legszebb álom is tiéd hamar.

Felébredsz majd s hajnal rózsa ujja
simítja arcodat, új Nap ragyog.
Előtted nyílik ím már új idő
és itt az élők újra boldogok!


Siktár Éva - Dalold él'ted himnuszát!



Siktár Éva
Dalold él’ted himnuszát!

Elköszönni sosem könnyű,
lezárva egy korszakot,
amikor a fű még zöldül
úgy várni a holnapot!

Holnap, 'mikor a ma már múlt,
elhagyni egy miliőt,
a lelkekben csak vihar dúlt
kísérteni az időt!

De amikor meg kell tenni,
visszanézni nem szabad
bölcs embernek kell ott lenni
akkor, ha a lélek szakad!

Úgy érezzük, nincs itt tovább,
nincs helyünk e világban
utadat most el ne odázd,
keress mást, 'miben vágy van!

Hagyd a múltat a zöld füvet,
máshol rózsa virágzik,
felgyújthatod ott a tüzet,
feledd el, hisz nincs más itt,

csak csupán a szomorúság,
ne vedd át a ritmusát,
van még másban is orvosság
dalold él'ted himnuszát!

Turza Sándor - Éltető könnycsepp



Turza Sándor
Éltető könnycsepp


Lelkem mélyén hűs vizű csendes patak halad, nem vágyik hosszú útra, inkább csak simogat. Ápolja, gondozza a magába süllyedt fölcsillanó élményköveket. Nem heves szertelen, türelmes, volt győzhetetlen. Látott egy gyönyörű álmot, lelkem barázdáiba utat vágott. Igen, akkor még folyóra vágyott. A folyóban nőve meg tengerre tört volna, lett volna újra heves, hullámokat korbácsolva. Mosolyog most rajta a nap heve, s tudja maga is, egy felhő az ő kedvese. Mikor majd az könnyezik felette folyóhoz igyekszik hirtelen áradva, megeredve. Idő teleik majd, napra-nap, elbújik a nap, a felhőkből éltető könnycsepp fakad.

.kaktusz - A féltékenység



.kaktusz
A féltékenység

Tudod, az ember féltékeny,
mert azt hiszi, mert azt mondták neki,
hogy mások szebbek, jobbak, okosabbak nála,
hogy mást jobban lehet szeretni,
és ő ezt el is hiszi,
pedig talán nincs is különb ember,
nincs aki a másiknál különb lenne,
mint ahogyan a rózsa nem különb,
csak különbözik a mezei liliomtól,
mint ahogy az ibolya a nárcisztól,
egyik se különb a másiknál,
egyik nemesebb, de szúrósabb is,
a másik kevésbé büszke,
csoportban ragyogja be a rétet,
van, melyik a színével tűnik ki,
másiknak az illata elkábít,
van közöttük szerényebb,
és van magát mutogatóbb,
de, hogy különb lenne egyik a másiktól,
azt nem hiszem, virág ez is, virág az is,
mikor teljes pompájukban virítanak,
nehéz közülük választani, egyikünknek ez,
másnak pedig a másik a legszebb,
kinek a vadrózsa, kinek a margaréta,
de mikor ősszel levetkőzik pompás ruháikat,
akkor látni csak igazán,
egyikük sem különb a másiknál.

2008. ápr. 18.

Paudits Zoltán - Butaság



Paudits Zoltán
Butaság

Csak a test, a hús, az
eleven,
csak a gyönyör, a vágy,
betegen,
csak a kép, a szép, a
csábító,
csak a hűtlent hűnek
hazudó,
csak a bók, csak a csók,
a tömény,
csak a pénz, csak a bank,
a kemény,
csak a most, a van, csak
az érdek,
csak a sok, a több, a
temérdek,
csak a kincs, a nincs, a
bujaság,
csak a magját szóró
butaság.

Margot - Indulj!



Margot
Indulj!

Szólalj meg néma!
Hallj, te süket!
Bátorítsanak
Izzó szavak!

Mozdulj te béna,
Indulj előre!
Nem állíthatnak
Eléd falat!

Élni kell, lépni!
Bárhogy tipornak,
Lendítsen tovább
Vas akarat!

Merészelj élni!
Bízni, hogy múltad
Ha átkosan is,
Hátra marad!

Hanyecz István - Talpi kutyus



Hanyecz István
Talpi kutyus

Volt nékem egy bozontos puli kutyám
Talpi névre hallgatott az én cimborám  
mikor szépen hívtam, figyelmesen várt 
s ha kedve tartotta, kétlábon táncot járt
 
Nagy, fekete, bozontos volt a bundája
Alig látott a vastag szőrcsomótól mára
gazdija nagyon szépen rendben tartotta
nagytestű kutyus volt, alig fért a lakásba      
 
Hűséges pajtás, okos volt az ebadtám
csóválta farkát és felugrott ide hozzám
örömében, vidáman nyaldosta orcám
hozzad már a pórázt, kedves gazdám 

Kamarás Klára - Szavak



Kamarás Klára
Szavak

Mindig hittem a szavak erejében.
Bódító szép mesék fehéren
altató mákonyát
beszívtam sok-sok éven át.
Később csak hagytam,
higgyék, hogy hiszem...
hogy bennem ne
csalódjon senki sem.
Én annyi könnyet, szenvedést
láttam, hogy elmondani
minden szó kevés...
Már kisgyerekként észrevettem,
hogy nem az okos szó az Úr:
hogy ki-ki hogyan bírja hanggal,
úgy boldogul...
csak ámultam, hogy hangos ordítás
hogy babonáz meg balga szíveket,
és hazugságok harsogó szava
halálba hajszol, jaj százezreket.
Most álljatok meg!
Itt és most elég:
Skandáló őrületből béke nem fakad,
csak szenvedés.
Szavak...
tudás bölcsője,
Szavak... jók és a rosszak...
Daltól, tudástól
senkit meg ne fosszak:
legszebb a szó,
mikor anyánk mesél...
de legyen százszorosan átkozott,
aki hatalma mámorában
a szavak erejével visszaél!

Albert Ferenc - Árapály



Albert Ferenc /Gufi/
Árapály

Szíved ármány sebezte,
múltad őrli lelked;
piciny szárnyaszegett gerlice,
vihar dúlta fészked széjjel,
melynek ma is csapkod szele.

Mint lelkes Don Quijote
lesem némán arcod;
hangod bilincset ver szívemre,
melynek mély-bordó bársonya
lágyan simogatja arcom.

Mily keserédes mosoly
gondjaid palástja;
komor, szomorkás, fájó e kép
midőn zöldes-barna szempár
villan az esti homályban.

Leküzdhetetlen a gát,
mi falként tornyosul;
majd emberöltő a távolság
és a könyörtelen idő
féktelen iramban száguld.

Ha lennék is támaszod,
páncélom rozsda mart;
így rajta a vihar áthatolt,
mit szélmalmom motollája
őszülő fejemre kavart.

Tűnődöm, majd elcsitul
mint tenger hulláma,
mely lágyan sziklaszirthez simul
homokos part föveny ágyán,
várva csendben árapályra.

Lám Etelka - Ülünk itt csendben



Lám Etelka
Ülünk itt csendben

ülünk itt csendben
a csobogó patakparton
tekinteted vándorol
messzi idegen tájakon
mikor bájos arcod víztükrében
megpillantom mondd el nékem
kedves merre mész az úton

2016. július 1., péntek

Szomorúfűz - Tüzes szekéren érkező július



Szomorúfűz
Tüzes szekéren érkező július

Forró napsütés, fényben lángoló határ, nyári napsugár – hirtelen ránk zúduló nyár – fényszőke július. A Föld csak úgy szívta magába a Nap simogató sugarait. Már naparany a rét, szomjúhozik a természet.
Olykor az ablaknál állva nézzük a hirtelen lezúduló, csattogó, forrongó, jajongó, ömlő nyári vihart. Figyeljük a cserepekről leömlő, az ereszen messze túlcsorduló vízfüggönyt.
Kalászosok hajlongnak, ringó vetések aranyban a forró, júliusi szélben – tart az aratás. Tűzforró a délibáb.
Madárkoncert az erdők hűs mélyéről, a kertek felett. Parázsló idő – a mezőn, a réten ringó fények, pipacstengerben virítva. Porfelhők a légben.
Az érő gyümölcsökön részegen dongnak a darazsak, beszippantva a nedűket.
Apró hullámokat terel a huncut júliusi szél, békák kuruttyolnak az ezüst hold alatt.
A vizek felett visszatükröződik a fénysugár táncolva, ragyogva. Tiszta, virító a horizont, vagy rózsaszín felhőkkel játszik a júliusi napsugár.

Verejtékezőek az álmatlan, zaklatott éjszakák.  A csillagos égbolt alatt kék-aranyak az éjek -  éjvirrasztó hajnalra érkezik a reggel.

Aki csak teheti, vízparton tölti vakációját.

A fény ragyogásában, a madarak énekével, a hegyek sötét, hűvös koszorújával ölelve zeng a nyár.
*
Aranyszínű tengerként
búzatáblák ringanak
fülledt, nyári nap elől
elbújnak a madarak

napraforgó tányérok
a fény felé fordulnak
illatozó gyümölcsök
piroslóan ragyognak

hűsítő, friss enyhet ad
a kanyargó kis patak
az azúrkék égboltról
szikrázóan süt a nap.

Kálnoky László - Július



Kálnoky László
Július

(részlet)

A perzselő és buja nyár
kemencéjében a kopár
fennsík kigyúl, lentebb a málna-
bokrok nyújtják gyümölcsüket,
s a szunnyadó erdők felett
úszik a tölgyek barna álma.

Lombok között bujkál a fény,
zöld láng lobog a fák hegyén.
Szerszámládájukat kinyitják
a kis, hegyes fülű manók,
kezükben gyújtó és kanóc,
hogy felrobbanthassák a sziklát.

.kaktusz - Július - tomboló nyár ...




.kaktusz
Július – tomboló nyár …

Július, tombol a nyár,
a friss, a hideg víz jó barát,
s a sok mosolygó, az édes,
a naptól érlelt
finom gyümölcs is csábít…
 csoda a szomjas ajkaknak,
de hogy a valódi milyen,
 igazán az tudja,
aki saját kertjében gondozta,
nevelgette, szeretgette
még mielőtt a fáról levette,
mielőtt a szomját oltotta vele…
július, nyár, mindenhol
megannyi jele a szeretetnek:
illatozó virága a mezőnek,
a tenger hűs hulláma,
a nap simogató sugara,
a fák terebélyes árnyéka,
mind az embert kényezteti…
és mégis van valami,
ami különlegesebb,
mert csodálatosabb
nincsen annál,
mint az a szeretet,
ami kelt ki az ember
saját lelkének
a virágoskertjében,
amit maga ápolt,
nevelt fel maga,
amibe
az egész lelkét beleadta…
annál a szeretetnél
csodálatosabb dolog
nincs is több az egész világon.

2012. június 30.

Kányádi Sándor - Nyár van, nyár ...



Kányádi Sándor
Nyár van, nyár …

Nyár van, nyár,
tikkasztó.
Kiszáradt
minden tó.

Elapadt
a patak.
Ludak, récék búsan
fürödnek a porban.

Kérdezd meg a tojót,
kérdezd meg a gácsért.
Kimennének a világból
egy kis pocsolyáért.

Ligeti Éva - Nyáridő; - Nyárölelés



Ligeti Éva
Nyáridő

Nyárölelés

Elkápráztat aranysugarú nyár, akár
csak Dárius kincse, mind, szemembe ragyog
a fénye, s elvakít. Belevész a határ
sárgult tengerébe, bágyadtan andalog
kiszáradt földeken a beérett kalász.

Hanyatt fekve nézem, a szél, hogy tépi szét
gyermekként elképzelt világom égiszét.
Pipacsmosolyával incselkedik a vágy,
lobbanásig izzik a Nap…kék szarkaláb
terelget valóság felé, mint jó kanász.

Félek, ölelésed megárt, vagy a hőség
veszi el eszemet, beléd bolondulok
egészen. Eláraszt a tűz… míg a hűség
máglyájára állva tűrök,  nem mozdulok.
Tébolyult láng kereng köröttem,…mint darázs,

fülembe zsong, visong, kajánul viháncol…
Csókolsz, nyelved izgat és kéjesen táncol,
élvezem… miért is tagadnám? Átadom
magam a gyönyörnek, és ezt így vállalom,
míg el nem múlik ez a vibráló varázs.