2017. október 1., vasárnap

Jankovics Marcell - Október



Jankovics Marcell
Október

/részlet/

Hónapunk neve a latin October, „Nyolcadik” hónapnévből ered, mivelhogy a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a „domiciánus” hónapnév nem kellett senkinek.

Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.

 (Jelkép-kalendárium)

Hollósy Tóth Klára - Levelek hiullnak ...; - Zsong az ősz; - Ködöt lebeg a levegő



Hollósy Tóth Klára
Levelek hullnak…

Lomha bánatok lebegnek,
költöznek a fecskék,
levelek búsan leesnek,
s most feslettek nemrég.

Vetkezik lassan az erdő,
rettegve magába,
se napfény, se semmi nem jő,
maga van, ki árva,

A nap bágyadtan andalog,
a szépségnek vége,
a voltak lenn az avaron,
várnak üdvösségre.
*
Zsong az ősz

Zsong az ősz, jajgat, sír, fakul a fény,
készül ő is a végső semmihez,
nincs mi felszítsa hamvadó tüzét,
hiába a küzdés a lendület.

Őrült szelektől a tartás megtör,
halálszagban feslenek a rózsák,
az egykedvű lét iszonyú börtön,
levetkezett örökkévalóság.

Őszi trillák zengnek litániát,
fellegek vonuló árnya mélyül,
esendő, magát megadó világ,
behunyja szemét az ég, sötétül.
*
Ködöt lebeg a levegő

Szürke ég borong fejem felett,
ködöt lebeg a levegő,
bánatot virágzó idő,
az erdő meztelen, levetkezett.

Szétkergetett, hervadt levelek
haldokolnak lenn a sárban,
igyekeznek a halálba,
néma csend üli a fészkeket.

Hűs páracsepp mereng a léten,
csillog a bozót ágboga,
odébb piros galagonya
integet kedvesen a fénynek.

Október - Őszhó - Magvető hava



Október – Őszhó – Mindenszent hava – Magvető hava

Hónapunk neve a latin October, "Nyolcadik" hónapnévből ered, mivelhogy a régi római naptárban az évkezdő márciustól számítva ez volt az év nyolcadik hónapja. A latin szó a görögből eredt, ahol az "octo" az "ogkosz" tőre megy vissza: ez pedig "halott kampó"-t jelent - a jobb kéz középső ujja csakugyan ilyen kampóhoz hasonlatos. Egyedül Domitianus császár tett kísérletet a név megváltoztatására, amennyiben önmagáról neveztette el. Rossz császár volt, a "domiciánus" hónapnév nem kellett senkinek.

Róma októberi ünnepei a márciusi jeles napok tükörképei. A földműves, a halász, a hajós és a katona a márciustól októberig tartó nyárias időszakban volt aktív. Márciusban tolta vízre a hajóját, vette elő a szerszámait, fényesítette ki a fegyvereit, és októberben vontatta partra, rakta el őket, illetve olajozta meg az utóbbiakat, hogy a téli nedvességtől be ne rozsdásodjanak.

A horoszkóp csillagjegyei közül az alábbiak esnek októberre:
Mérleg (szeptember 23 – október 22) és

Skorpió (október 23 – november 21).
Október folyamán a Nap az állatöv csillagképei közül a Szűz csillagképből a Mérlegcsillagképbe lép.
október utolsó vasárnapján 3 órakor állítjuk vissza az órát egy órával, ami a nyári időszámítás végét és a téli („normál”) időszámítás kezdetét jelenti.
A szökőévek kivételével az október a hét ugyanazon napjával kezdődik, mint a január
*
Népi mondóka

Leodegár, hogyha lombhullató,
Örülj! a jövő év páratlan jó.
Orsolyakor takarítsd be
káposztádat.
Simon, Juda hóval tömi tele szádat.
Ha megdurvul a nyúl szőre,
siess fáért az erdőbe.
*
Mit jövendöl a 100 éves naptár?

Langy időt várhatni, ha a fák ősszel másodszor virágozni kezdenek, ha Szent Mihály körül gubacsok üresek vagy vizenyősek, ha a madarak ősszel soványak, ha Szent Mihály körül sok eső esik s a szelek délről vagy nyugatról fújnak.

Októberi jeles napok

Október 4. – Assisi Szent Ferenc napja:
1811-ben született Assisiben, a ferences rend megalapítója, aki az evangéliumi szegénységet, alázatosságot, irgalmasságot hirdette.
Szokás volt ezen a héten kanászostorral durrogtatni a hegyen a gonosz szellemek elűzésére.
Az e napon ültetett kotlós alá nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy ezzel megvédjék őket az ártó, gonosz hatalmaktól, míg a csirkék ki nem kelnek.
*
Október 15. – Teréz napja:
Erdélyben és a Dunántúl nagyobb részén e napon kezdődik meg a szüret. Egerben Teréz-szedés a neve.
A Bánságban és Bácskában e nap asszonyi dologtiltó nap volt, amikor nem moshattak és kenyeret sem süthettek.
*
Október 20. – Vendel napja:
Szent Vendel a legenda szerint a 7. században élt ír királyfi volt, aki remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, ahol annak nyáját ellenőrizte, ezért a jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték. Emiatt mondták azt, ha állatvész ütött ki, hogy Vendel viszi az állatokat. Sokfelé e napon a templomból körmenettel vonultak Szent Vendel szobrához, akit pásztoröltözetben, lábánál kutyával és báránnyal ábrázoltak.
E napon a jószágtartó gazdák és pásztorok nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották ki.
*
Október 21. – Orsolya napja:
Kőszeg vidékén e nap kezdődik a szüret.
Időjósló napnak is tartják. A hajdúböszörményi pásztorok azt állították, ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad.
*
Október 26. – Dömötör napja:
A 4. századi nagy keresztényüldözések idején vértanúhalált halt. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. Juhászújévnek is nevezik e napot, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát, a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat, többnapi mulatságokat tartottak. (Hortobágyon, Szegeden juhásztort, juhászbált rendeztek).
Időjárásjósló nap, az e napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartották.
*
Október 28. – Simon – Júdás napja:
Tokaj-Hegyalján e nap a szüret napja, aminek végeztével szüreti felvonulásokat és bálokat tartanak. Pl. Vas megyében Sárváron.
E napon kezdődik meg a kukoricafosztás.

Kerti kalendárium

Az október igazi őszi hónap, a szüret ideje. A fákról lehullanak a levelek, a hónap végére az utolsó költöző madarak is elrepülnek. Az őszi munkák folytatódnak a kertekben, a szántóföldeken, megkezdődik a szüret.

Október a kertben az év talán legszínesebb hónapja – a régi magyar naptárakban a Skorpió, illetve a Mindszent hava elnevezéssel szerepel, utalva az utolsó dekád csillagászati eseményére: a Nap a Skorpió csillagképbe lép és figyelmeztet Mindszentek ünnepének közeledtére.

Már csípősebbek a hajnalok, déltájban azonban, mint a jelen példája is mutatja, még visszacsalogatja a kellemes napfényt, ezáltal is jobb kedvre derítve a szüretelőket és a magvetőket. A népi jövendölések szerint az októberi zivatar szeszélyes telet vonz, vagy a sok októberi csapadék decemberi szelet hoz, míg ha meleg az október, csikorgó lesz a február.

A növények vegetációs időszakuk végéhez közelednek Ez az időszak még kiválóan alkalmas arra, hogy örökzöldeket, díszcserjéket telepítsünk, trágyázzunk, eltároljuk terményeinket, valamint a közelgő fagy ellen védekezzünk.

Gyógy- és fűszernövények.
Most már lehet és érdemes gyűjteni a gyökereket.

Sok szeretettel köszöntjük e hónap
szülötteit,
névnaposait,
ünnepeltjeit! 
Sok boldogságot kívánunk! 

Kányádi Sándor - Ősz



Kányádi Sándor
Ősz

Reszket a Küküllő,
sovány, hórihorgas;
félő, hogy egy kortyra
kiinná a szarvas.

Kiálló kövek közt
kering, citerázgat;
üggyel-bajjal tudja
átfolyni a gátat.

Biztatgatja a nap,
régi jó barátja:
sugarait olykor
belé-belémártja.

S amikor elfárad,
szíves vontatónak
a fürge halacskák
elébe fogóznak.

S a parti fűzfák is
mind előredőlnek,
mutatják az utat
a vén Küküllőnek.

Jékely Zoltán - Ősz van; - Őszi nap csókja; - Október



Jékely Zoltán
Ősz van

Levél, holt falevél földön, padon:
szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.
Jaj, mennyi szin! Mint a kaméleon,
ezernyi szin közt szinte megbetegszünk.
S már nincs szavunk: muzsika kellene,
hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,
valami sirató, álmos zene,
mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját
s ne kelljen mindig újrakezdeni
az örök ősznek szóbafoglalását!
Inkább kongassuk bottal esteli
sétákon vén villák fekete rácsát.
S temetők útján, ha már hull a dér,
vagy sétatéren, nagy gyárfák tövében,
szálljunk hintázva, mint a holt levél,
a hold felé, mely hindogál az égen –
*
Őszi nap csókja

Csókolj meg jobbról,
csókolj meg balról,
még utoljára, vén őszi nap;
mint egyszer rég, haldokló nagyanyámnak,
feléd tartom sápadt orcáimat.
Csak fényed csókol,
csak sejtem a csókod;
hová enyészett tüzes meleged?
De így is ajándék, mennybeli jóság:
szerelemből finomult szeretet.
*
1944. október

Október, október, október!
Nyakunkra rozsdás, sűrű-nyírkú ég ült,
ege szörnyű lélekbeli borúknak:
mindég ilyen cudar őszben a végük
nyáron kezdett vak magyar háborúknak.

Október, október!
Vén koldus vagy, ruhád: fekete rongyok,
hazakullogó bús hadifogoly vagy,
kit még nem ismer nemzetted porontyod,
s rettegsz csókjától őrült asszonyodnak.

Október!
Esőd kísértetek keserű könnye,
könnye ártatlanoknak, vértanúknak,
nagy zokogásban hull-hull a mezőkre,
melyek sarában milljók teste rothad.

Gyászok hava, Reményik elvivője!
s mégis-mégis fellélegzés a sóhaj,
ha párádban a tavasz hirdetője,
új élet heroldja, a cinke szólal!

Harcos Katalin - Októberi reggel; - Ősz tétál az utcákon át



Harcos Katalin
Októberi reggel

A sűrű köd elfeküdt a réten.
Hatalmasat nyújtózott fehéren,
a nagy fáknak gyorsan lábat mosott,
átölelte szelíden a földet
és elszórta a hűvös harmatot.

Fenn a bús fák feje kikandikál
és mint aki a napkeltére vár
a kék hegyekre néz ágaskodva,
míg a szürke égen feldereng már
az ijedtre sápadt Nap korongja.
*
Ősz sétál az utcákon át


Hűvös mosolyú rideg vendég,
az ősz sétál az utcákon át…
színesre festi amerre lép
a fák megszokott ruházatát.

A barnuló, fázós gesztenyék
fejünk fölött összehajolnak,
s fakón suhan sok kis árnyék
ahogy leveleik hullnak.

A diófák feje ködben ázik…
didergősen, összebújva állnak,
s álomba szenderülő ágaik
búcsút intenek a világnak.

De nézd! Amott a vadszőlő
harsány pirossal ünnepel,
és nyírfánkat is, mikor eljő,
ősszel borítja aranylepel.

Élénk színekkel búcsúzkodik
az álmára készülő világ,
s utoljára még adakozik
gazdag termését hagyva ránk.

Zamatos, sárgálló körtét,
piros, jóízű barackot,
kék színű szőlőket és még
megannyi kincseket adott.

Álomba merül, őrzi a táj
a szikár ősz lába nyomát,
aki egy zúzmarás éjszakán
helyét a télnek adja át.

Faludy György - Október I-II.



Faludy György
Október I.

Az éji égen a Tejút mentén didergő csillagok.
Nyeregből száll a szél, gyorsan összeszed minden illatot,
felül és nagylassan tovább baktat patkótalan lován.
Üvegpálcás eső pereg szüntelen. Barna levelek
tyúktolla közt kiáll a vadgesztenyefa válla
vizesen s szurokfeketén. Sárgul a fű szakálla.
*
Október II.

Az ég olyan most, mint a víz. A sárgarigó néma.
A pókok éhes ajkai közt elfogyott a cérna.
A bujdosó azt képzeli, hogy háza áll előtte
a fák mögött. Sóhajtozik s rádől az esti ködre.

(részlet)

Petőfi Sándor - Sovány ősz



Petőfi Sándor

Sovány ősz


Megköszönöm az ilyen őszt, 
  Alázatosan köszönöm!  
Egész világ örűl, vigad,  
Csak énnekem nincs örömöm.  
Iszik boldog, boldogtalan,  
Szüret van úton, útfelen,  
És én isten kegyelmiből 
  A száraz kortyokat nyelem.


Búsan Budára kullogok,  
Megállok a vár tetején;  
Nagyszálnak borszülő hegye  
Távolból kékellik felém.  
Nagyszálnak borszülő hegye  
Sok jó napot szerzett nekem:  
Hanem mi haszna? hogyha most  
A száraz kortyokat nyelem.


Mint holmi falusi biró,  
Leteszem a két könyököm,  
Remélve, hogy tán valahogy  
Majd búmat versben kinyögöm. 
  Hiába minden fejtörés!  
Nem boldogul a vers velem,  
Hogy is verselhetnék? midőn 
  A száraz kortyokat nyelem.


Nagy bosszusan, nagy álmosan  
Az ágyba vágom magamat, 
  S hej a szüret! ezt mormogom 
  Fülig a takaró alatt.  
És a szüretről álmodom 
  S a borról minden éjjelen;  
Másnap megint, mint azelőtt,  
A száraz kortyokat nyelem.


Csak menne már el a szüret,  
Csak menne a pokolba már!  
Hozná meg isten a telet,  
Hideg házban huzzam ki bár.  
Vagy meglövöm magam, 
vagy a Duna leszen fekvőhelyem,  
Ha a jövő szüretkor is  
A száraz kortyokat nyelem.


Lázár Horváth Zsuzsanna - Jön az ősz; - Sirató



Lázár Horváth Zsuzsanna

Jön az ősz


Ha haló rózsa vérkönnyeket hullat
s ködtől rozsdáll a muskátli-levél,
már tompuló színek hullámzanak
habzó tajték szürke csipkéjén,
akkor jön az Ősz a lelkünkért.


S míg a tűnő napfény hajunkra
még októberi aranyport hullat,
szívünkre rőt palástot dobva
a vén Idő csak röpke percet szánhat,
hogy ezüstre fesse múló álmainkat.

*

Sirató




Az őszi szél felkavar
hullt szirmokat,
zizzenő avart
s a szívemen is átszalad
és könnyeket fakaszt.
Siratja azt, ki messze jár,
az ifjúságot, ami tovaszállt.
A lélek fáj
de nincs tovább,
az őszi szél mindent elsodor
s szívemre lágyan ráborul
az elmúlás.
Hull a könny,
mint szürke esők,
a még szürkébb egekből esők
siratva az elmúlt időt.
Ha majd a könnypatak
lassan alapad
az izzó nyárnak édes himporát
mely nem volt más,
mint aranyló álom
csalfa ragyogás
csörgő, száraz avarral
fedi be az Ősz
s szívünkre száll
a bús októberi köd.

Kormos István - Október



Kormos István
Október

Gyors madár-Niagara zúdul
ötven évemre fröcskölődve, csurdig
a vérző-füvü-rét zöld füttyögéssel:
rigók, csízek hullámlanak, pirók
csirreg egy galagonya-kottaágon,
havat futtatnak északi egekre
a barázdabillegető-bakák,
szelet szurkál szarvára hajahéjjal
két Ázsiát-vonszoló kisökör;
nem tél ez, mondják, év októbere,
valamint életem októbere;
baktattam a királydinnyés homok
kéksárga lepedőjén fölsziszegve,
támasztva vállam Szent Lajos-sziget
öreg falának, szekérutakat
hömpölygetett időm Miasszonyunk
Katedrálisa fölött, déli tengert
Mecsér és Miklós és Lébény között,
ahová visszamenni volna jó;
szoknyák úszkálnak a fellegtelen
mennynek feszűlve: tejszagot lobognak,
pendely-sirályhad keringet, cipő-
erdő suttogja fülembe: Fiú,
lemesterkedtél minket lánybokákról.

Orromba csap az égő fű szaga,
október ez, az év októbere,
valamint életem októbere;
nem fájna, ha egy-nagy csontkalapács
a halántékomra csördítene,
de utánam, uraim, mi marad?
mert tenyerem csak semmivel tele,
árkok szikráznak benne karcosan,
és kihűlt szerelmek lehellete;
látsz régóta, szegények Istene,
pecsétednek szívemen a helye,
tudtam s tudom, milyen lámpa ragyog
utamra, bár a nap is fekete,
serceg és pattog kanócélete;
már nem birizgál semmilyen titok,
én kezdettől magamra számitok.

Gárdonyi Géza - Október



Gárdonyi Géza
Október

(részlet)
Olyan most a mező reggelenkint, mintha gyémántos fátyolrongyokkal volna behullatva. A kis mezei pókok hálói azok. A kis mezei pókok is érzik már a kegyetlen hónapok közeledését: nincs hajlék, nincs kályha, nincs éléstár!

A természetnek nyomorult kis mostohagyermekei érzik a közelgő telet: fölmásznak a legmagasabb fűszálak hegyére, föl a napbanéző fű kék virágaira, a bogáncs borzas fejére, a telegráf-oszlopok hideg porcelángombjaira és ott dermedeznek, töprenkednek, hogyan lehetne menekülni?

Osvát Erzsébet - Útra kelt as nyár; - Jött őszanyó; - Falevelek; - Az akaratos falevél



Osvát Erzsébet
Útra kelt a nyár

Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.
Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.
*
Jött őszanyó

Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?
*
Falevelek

Száguldanak
szárnyas szelek,
repülnek a falevelek,
és a fákról földre szállva
gondolnak a letűnt nyárra:
fényes napra, víg madárra,
a sok kedves cimborára.
*
Az akaratos falevél

SSSSS- fúj az őszi szél
Miért vagy a fán kislevél?
Testvérkéd már lehullt rég,
Jön a fagy, a hó, a jég! 

Könyörög a falevél:
Hagy itt engem őszi szél
Fatetején úr vagyok
Kikacagom a fagyot. 

Jött a fagy, a hó, a jég,
Didereg az falevél,
Húgom! Bátyám! Merre vagy?
A földön is fáj a fagy?,

Felelik a levelek:
Átalusszuk a telet,
Összebújni jaj de jó!
Hull ránk puha takaró.

Lelkendezve földre száll
Húga, Bátyja várja már,
Alszik a sok falevél,
S nem érzik, hogy itt a tél.