Válóczy Szilvia - Ego kontra Ego

Válóczy Szilvia

Ego kontra Ego 

Még él benne a lélek,
dühöngve, csapkodva lépked
föl, s alá...
Föld felett tartaná
a mély, ártó hatalmat,
ha nem boldog,
más sem maradhat.
Nem számít, milyen áron!
Fájhat is, sírhat is,
ki alázva kéri számon
tettei korbácsát.

*

Birtokolva hiszi,
hogy mindaz, mit tesz, jó.
Míg a másiknak fáj,
neki rendre való
a meghurcolt gondolat.
Alázattal tán leküzdi a gondokat,
mit jeges szíve táplált.

*

Nem nyugszik, nem ad,
csak elvesz.
Rombolva, félve tesz
önimádott dolgokat,
sebezve magát és másokat.
Nem veszi észre,
hogy saját önzősége
mélyre taszítja...
Akkor
magának sem hazudna
többet,
ha alázat ütne szöget
vérmakacs szívébe.

Birtyik Csaba - Szemedben

Birtyik Csaba

Szemedben

Ha a szemedbe nézek,
rám néz az élet
Bár magamat látom,
Téged szeretnélek

Szemedben az óceán,
én egy cseppje vagyok
Ha Te könnyezel,
én kiszáradok

Szemedben a mindenség,
én vagyok a végtelen
Így lesz majd a pont,
most mérhetetlen

A szemedben én vagyok
A szívedben dalolok,
s a szívedben a dal,
az is én vagyok

Minden rezdülésed,
minden gondolatod
- ahogy nekem Te-
úgy én vagyok

Lám Etelka - Őszi hangulat

Lám Etelka

Őszi hangulat.

 https://www.youtube.com/watch?v=CyusRCTJUeY

A hajnalpír csendjében
eljön az elmúlás pillanata.
A rozsda színű falevelek
félig síró és nevető arccal,
búcsút intenek a fák 
  ezüstszürke ágainak.
Majd lassú libegő táncban  
peregnek le a puha avarra.  
Csak az őszirózsák virágszirmai 
  lengedeznek tétován tovább.
Maradjanak vagy menjenek…
 s engednek a makrancos heves szélnek.
Még utoljára beszippantjuk illatát az ősznek.

Ime, figyelj s láss csodát szemeiddel!
Amott a hegyoldal lankáin
a szőlőtőkék fürtjein ringatóznak
a csillogó mézédes aszúszemek.
Pajkosan összecsengenek,
tükörfényük ezernyi apró csillag.
Fehér és kék színekben szikráznak
mint igazi, ritka drágakövek,
az őszi meleg napsütésben.
Mézédes aromájuk íze
bejárja az eget és földet.

Zsiga Lajos - kérned sem kell ...(!)

Zsiga Lajos

kérned sem kell…(!)

tudom
ma is megfogod
a kezem
vezetsz az úton
hogy el ne tévedjek
az ébredő fényből
adsz egy kortyot
hogy a lelkem
egész nap ragyogjon
ki szemembe néz
vagy hallja a hangom
a fényből kap
hogy ő is ragyogjon
olyan egyszerű a z élet
ha az Isten
bennetek élhet…
kérned sem kell
örökké benned él
a szeretet s a fények

DPanka - Apeva 1-4.

DPanka

Apeva 1-4

1.
mag
magzat
magaslat
maghasadás
magamba halás
2.
él
élet
véletlen
látleletben
lábatlankodik
3.
jött
azt' ment
hagytam rá
tarthatatlan
igyekezetét
4.
nézz
úgy rám
hogy megleld
magadban is
mit tőlem akarsz

Novák László - Feltöltődve, tisztán

Novák László

Feltöltődve, tisztán

Húsos hegyorom,
zöld ezer színével takarva,
fehér vattaként lebeg pára,
a föld már jól lakott ,nem kívánja.
Karintia hegyei közt,
völgyben kis faházban,
nyugodt lelkem pihen szabadságban.
Töltődik a csendben,
s csak madárcsicsergést hallat az erdő,
mit sebes patak körbevesz,
természet lágy ölén.
Nem kell se szó se beszéd,
szárnyal a csendesség,
megpihen rajtam,
mint faágra szálló szivárványszín pillangó,
s csak a szellő suttog halkan.
Szél fú eső csepeg,
nyarat nyomokban sem idézi meg,
de gyönyör zöld minden,
s így öltöztet fel lelkem.
Zaj nem zúg, zavar,
média sem ont híreket,
reklámot mi behálóz,
gúzsba kötve testet lelket,
csak a csend vesz körül,
ha kiáltani merek.
Itt nem kell a modern kor,
hideg víz pezsdíti fel bőröm,
ha mosom le út porát,
gyertyafény pislákol,
világít be szobát.
Tücsök ciripel, lágy zenéje
nem ébreszt fel,
csillárom fénye a telihold,
lámpám gyufaláng,
testem melege,
kandallóban izzó fahasáb.
Itt még barátságos a sötét,
őszinte tiszta fénytelenség,
ahogy nehezedik rám az éj súlya,
csillag virágos pilleként.
Ezer lámpás plafonom,
kinyújtom kezem felé,
s hiszem érinthetném a távolt,
ha szemem nem nyomná el,
buzgóság hirtelen.
Őrzi álmom a természet,
érintetlen erdők mezők,
fák lombjai közt kódorgó szellő,
a szívemig hatoló érintetlen tisztaság.
Búja város, zaja s bűze,
itt nem fertőz,
ártatlan még a csend,
s szinte fogható a szép.
Hajnal hasad,
baromfi király kiált új napot,
s míg aranysárga napsugár tekint be ablakomon,
lágy melege simogatja arcom,
én feltöltődve tisztán, ébredem.
Vágyom hogy örökké tartson,
de ha nem,
akkor is szívembe mélyen elrakom,
s ebből táplálkozom.

Kondra Katalin - Nyár után

Kondra Katalin

Nyár után

https://www.youtube.com/watch?v=ehicpyslrbE

Voltam én minden és senki:
angyal, porszem vagy sárkány
aszerint, éppen mit vártak.
Jöhetett ember akárhány,
mindenkinek kedvére voltam
folyton átlényegülve,
csak önmagam nem voltam soha.
Emberek kénye-kedvére
változtam nap mint nap, elmúlt
akárcsak a nyár, s a fények
már nem ragyogóak, az éjek
már nem olyan fülledtek, szépek.
Nem vagyok gyermek már én sem,
nem leszek angyal se sárkány,
de Én vagyok, s amit  ma érzek,
boldogan üvegbe zárnám.

Szomorúfűz - Októberbe ballagva

Szomorúfűz

Októberbe ballagva

http://youtu.be/hrQ8FsXgD1I

Aranyló lombú fák,
Színes, zizegő avar
Szikrázó őszi nap
Sugara vidáman játszogat
Illó, tétova fénynyaláb
A szél rezegve sodorja tova
Lebeg a kert fái között
Az ősznek fanyar illata
A nyár messze ment. Megérkezett az ősz. A nappalok egyre rövidebbek. Búcsúzik a napfény, törten csillan a víz tükrén. Beértek a gyümölcsök, betakarították a termést, leszüretelték a szőlőt. A virágok is fakulnak, elvesztik szirmaikat. Ökörnyál fonja át ezüstösen a fákat, öleli a bokrokat. Búcsúznak a sárgult levelek az ágaktól, zizzenve az avarban. Didergő hónap október. Csípősek a hajnalok. Még kék az ég, de már ködfátyolos a reggel. Dérlepte avar a fák alatt, dércsípte csipkebogyók virítanak a bokrokon. A fenyők, a tuják zölden sóhajtoznak a vad szélben, ágaik fázósan hajladoznak. Bizony már néha hófelhők is megjelennek az égbolton. A szürke felhők alacsonyan sodródnak. Októberi eső kopog az ablakon, hideg cseppenként fújja az őszi, csípős szél. Sárga, barna levelek sodródnak tova, a reccsenő ágak nesze töri meg a csendet. Madarak dideregve bújnak meg az eresz alatt. Fáradt a napfény, homályos sugarai ölelnek, ringatnak bennünket. Szitáló ködöt oszlat bágyadt mosolya. Szénaboglyák, mezők illata kereng a levegőben. Szürkék a napok, lopakodó árnyak osonnak, letört ágakat, zizegő leveleket sodor az októberi szél.
Az alkonyban elfogy a fény, párafelhők gomolyognak. Hirtelen esteledik. Az éjszakák egyre hosszabbak. Csípős, hideg fényt szór az égi udvaron a Hold és sápadtak a csillagok. Ködfátyol borul a világra.
Homály és csend az októberbe ballagva.

Kálnoky László - Szepesi Attila - Október

Kálnoky László

Október 

Lehajtja rőtarany fejét az erdő.
A levegő friss újbor-íze csíp.
A párás dombhajlat felől kesergő
melódiát fütyül az őszi síp.

Szőlőt hoznak kosárban, prést csavarnak.
Sárgul a hegy – itt-ott kopár darab –
és mélyvörös foltjával  a fagyalnak
elcammog a szálló felhők alatt.

Bár lennék őszi felhő, melynek alját
a szélkutyák nyers-hús-színűre nyalják,
vagy szilvafőző üst fölött a gőz!
Legyek hozzád hasonló, barna, bölcs rög, 

S ti megbékélten fonnyadó gyümölcsök.
Te légy koporsóm, diadalmas ősz!

Ady Endre - Október

Ady Endre

Október

Elnézem az őszi rózsát,
Bús halottját dérnek-fagynak...
Ne higgyetek a mosolygó,
Ködöt bontó őszi napnak!

Október egy szeretkező,
Flastromos, vén, kacér asszony -
Hazug fénnyel azért csábít,
Hogy fagyával elhervasszon.

.kaktusz - Október - a remény, a bizalom hónapja

.kaktusz

Október – a remény, a bizalom hónapja

 https://www.youtube.com/watch?v=007E92d3NRY

Tudod arra gondoltam,

ez az év is öregszik vészesen,

színesedik, ritkul a hajkoronája,

elmúlt a forróvérű ifjúság,

szépen lassan hűlnek a csontjai,

időnként a Nap még mutatja magát,

fényt sugároz, de melege

a hajdanira nem is hasonlít,

a nyártól végső búcsú már,

nem olyan, mint a huncut szeptember,

amelyik az energiájából lopkodva,

még összeér vele,

az október elkerülhetetlenül lezárja,

a nyárra emlékeztető nyomokat eltünteti,

puttonyba kerül az utolsó szőlő is,

a nyár, a fiatalság, ad helyet

a rideg, hideg öregségnek,

a hőn vágyott végleg eltűnik,

csak az emlékekben él tovább,

de az október talán

a remény, a bizalom hónapja lehet,

bízni abban, hogy az öregség

nem lesz annyira elviselhetetlen,

hogy lesz olyan kályha,

amelyik átmelegíti a hideg csontokat,

hogy ez a tél sem lesz elviselhetetlenül hosszú,

hogy az ünnepek bearanyozzák,

hogy lesz benne simogató jó szó,

hogy a búcsú nem az élettől,

csak az újra,

meg újra visszatérő nyártól van,

hogy az embert magára

a hideg télben se hagyja

az örökké ragyogó, vigaszt adó napsugár.

2010. szeptember 30.

Albert Ferenc - Október

Albert Ferenc /Gufi/

Október

/Magvető hava/

Az első ember tovahaladt;
október már kertek alatt,
eső, szél és fagy kíséri,
Nap, sugarát szűken méri.
Fát, s a bokrot vad szél rázza,
míg tar nem lesz színes ága.

Lassan kiürül a határ;
tengerivel telt a magtár,
répa vágyik ki a földből,
a sütőtők tepsin flörtöl.
Szarvas üli „bőgve” nászát,
lesve darvak vonulását.

Traktor vontat ekevasat;
fényes éle földbe harap,
mit tárcsa zúz apró csíkra,
borona foga simítja.
Vetőgép baktat körözve;
búzát, repcét ágyaz földbe.

Lassan vége a hónapnak;
mezítelen fák pózolnak,
varjak lepik el a határt,
s városban az öreg platánt.
Károg a gyászos armada;
búcsút int Magvető hava.

Tóth János /Janus/ - Szeptember; - Októberi csillagfény; - Ősz jár

Tóth János /Janus/

Szeptember

Októberi csillagfény

Egy apró felleg mellett
révedve a végtelenbe,
milliárdnyi fényév
bújik a szemembe,
szemem bogarába,
lelkem sötétjébe,
itt bennem múlik el,
egy holt csillag reménye.

*

Ősz jár

Hervadó rózsa bágyadt illata
szellőbe karolva keringőt jár,
avar ágyára lassan lefekszik
lehunyt szemekkel sóhajt a nyár.
Szendergő fáról, reszkető ágról
eltűnt a levél, a tarka madár,
holnap az ősz már zokogva gyászol,
zúzmarás karjában halott a nyár.

Della Mária - Múlik szeptember; - Október

Della Mária

Múlik szeptember

Dió fámon csak egy árva levélke ring,
kis rigóm sem trilláz már szép dalt odakinn.
A kora est ecsetje vörös csíkot fest
az ég alján, hol a Nap más égtájra megy.

A csendet bontja templomóra ütése,
elmúlik szeptember, készülünk a télre.
Csillagok fénye utat mutat a Holdnak,
az éj leple alatt álmodik a holnap.

*

Október

https://www.youtube.com/watch?v=AGMEbNfTfEY 

Az ősz csodás színeit hóköpeny takarja
Már csak egy dallam emlékeztet a nyárra
Fehér pillangók szállnak, lebegnek
Madáretetőben a cinkék eleségre lelnek

A tél megzörgette október kapuját
Ágak roppanása jelzi az elmúlást
Daltalan reggeleknek némasága vár
Olyan szomorú, sivár kietlen a határ

Örök körforgásában szédül a Föld
A természet álomra hajtja fejét
Opálos ködön át dereng a Nap fénye
Gyöngy esővé válik a felhők könnye

A hirtelen hullott hó már olvadni kezd
Didergő rigóm még nem várta a telet
Kis kutyámat meleg szobámba engedem
Jó, hogy megoszthatom vele szeretetem

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Ősztől arrafelé (október)

Nagy Csaba /Gyémánt/

Ősztől arrafelé

Hátamnál magasra rakott,
Mezőkön
Szendergő boglyákban az évek,
Bennem egy
Velem született holt világ,
Hol
Selyemmel fedett emlék-fonalakká
Válik minden meder, válik minden ág.
Ősztől arrafelé szürkét ölt az ég,
A fecskék kékbe-veszett
Hívó szavai hosszú útról szólnak,
De hájog borította szemem
Már torz képeket vetít,
S az ürt hagyó nyár
Féltett lépte utáni
Dallam
Csak törött húrok hangja.
Valahonnan még
Elkésett
Hullámok csapódnak a partra.