Arany János - Ha álom az élet ...

Arany János

Ha álom az élet …

Töredék

Ha álom ez élet: mért nem jön az óra,
Mely fölébresszen egy boldogabb valóra?
Mért hogy ennyi rémes, gyötrő álomlátás
Eszméletre nem hoz, csattogás, villámlás?
S ha élet ez álom: miért oly zsibbatag?
Kimerült, kifáradt, egykedvű, sivatag?
Bánatból, örömből az örömrész hol van?
Tűrést a cselekvés mért nem váltja sorban?

Ne nevezd halálnak, mert hazugság lenne:
Nincs a nyugalomnak boldogsága benne;
Kínja vonaglásban adja jelenségét,
S bár reménye nincsen, megmaradt a kétség.
Volna hát legalább a fájdalom élénk,
Hogy érezve kínját, ez érzésben élnénk...

https://www.youtube.com/watch?v=fdj-irStNp8

Nadányi Zoltán - Viszontlátás

Nadányi Zoltán

Viszontlátás

Újra látlak, újra,
Édes angyalom!
Szép szemed', szép arcod'
Újra láthatom!
Kis, fehér kezecskéd
Kezemben pihen,
Szemed a szemembe
Olvad szeliden.

Oh, Istenem, hátha
Álom csak e kép?
Hátha boldogságom
Álom, nem egyéb?
Ha álom is mindez,
Annak is be szép!
Ne foszolj el, álom,
Oh, ne még, ne még!

Rónay György - Téli album (részlet)

Rónay György

Téli album 

(részlet)

Erdő hó előtt
Felhők torlasza közt rőt nap alkonyodik.
Hóra vár a téli rengeteg.
Tölgyek ríkatják lelkük barna rongyait,
mikor a fenyők zúgni kezdenek.
*
Esti fagy
A János-hegy mögött lement a nap.
Hártyásodnak a tócsák. Itt a fagy.
Most vált a rózsaszín a mennybolton lilára.
Beleúszunk a hideg éjszakába.
*
Kérés
A cinkének a mindennapi magvat.
Nekem a mindennapi kenyeret.
A napi csöndet. A napi eget.
Egyebet nem is tudom mit akarjak.
*
Fácánok
Fácánok rikácsolnak az erdőben rekedten.
Köd lopakszik a fák közt a téli szürkületben.
Kihagyó szívveréssel lehull egy-egy levél még.
Aztán elül a fácán. És leszáll a sötétség.
*
A hó szinei
Amíg a nap le nem megy, rózsaszínű a hó.
Mikor bealkonyul, halványkék és lila.
Végül szürkésfehér, mikor harapható
hidegével leszáll az éjszaka.
*
Holdas este
A hegy fölött a hold hideg ezüstje árad.
Az úton kezd a tócsák jege villámlani.
Szél rebben. Megcsördülnek a rét rabláncai,
az őszről maradt kukoricaszárak.
*
Holdvilág
A havas téli hold minden holdnál fehérebb.
Alatta nagy halotti lepellé fagy az élet.
Egy akác még kinyujtja könyörgő csontkezét.
Híg mésszel önti le az irgalmatlan ég.
*
Jégtörő
A hegyek oldalán itt-ott még hó fehérlik.
Fák közt az út páncél szalagja fénylik.
A sziklákon zubognak tajtékos kis erek.
Süt a nap. Mátyás töri a jeget.

https://www.youtube.com/watch?v=5IU7JGeZmbU

Nagy László - Jég alatt alvó vérfolt

Nagy László

Jég alatt alvó vérfolt

Szerelem, díszem te voltál,

nyáréjjel fölénk hajoltál,

alád feküdtünk, hasaltunk,

kigyúlt a zöld fű alattunk.

Látta ő is, ki érettünk

szögekkel feszíttetett:

kőkereszten a kő-Jézus

boldogan ránknevetett.

S jaj nekem, jaj nekem,

kínszenvedés vagy szerelem,

leomolsz a téllel,

szétbárdolod a szívem,

rásózol dérrel.

Ó, jajgattató szerelem,

alázatos lettem igen,

zászlóddal, aki kérkedik

végülis elpityeredik.

Pünkösdi piros asztalnál

édesen mért boroztattál,

mért hoztad a tóparti lányt,

húsz esztendőmnek aranyát!

Miatta égig érő baj van,

összekötözve ég a sarkam,

dob és hegedű elrohad,

úszik a cimbalom,

hajamat marokra fogva

fejemen csüng a fájdalom.

Szerelem, jaj te szerelem,

dadogást hoztál, tébolyt,

életem, telivér életem:

jég alatt alvó vérfolt.

Ady Endre - Az Isten balján

Ady Endre

Az Isten balján

Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.

Az Isten könyörületes,
Sokáig látatlan és néma,
Csak a szivünkbe ver bele
Mázsás harangnyelvekkel néha.

Az Isten nem jön ám felénk,
Hogy bajainkban segítsen:
Az Isten: az Én és a kín,
A terv s a csók, minden az Isten.

Az Isten hatalmas nagy úr,
Sötétség és világosság,
Rettenetes, zsarnok lakó:
Lelkünkbe ezredévek hozták.

Az Isten az egyszerűség,
Unja a túlságos jókat,
Unja a nyugtalanokat
S a sokszerű, nagy álmodókat.

Az Isten engem nem szeret,
Mert én sokáig kerestem,
Még meg se leltem s akkor is
Kötődtem vele s versenyeztem.

Az Isten van valamiként:
Minden Gondolatnak alján.
Mindig neki harangozunk
S óh, jaj, én ott ülök a balján.

Heltai Jenő - Elég volt

Heltai Jenő

Elég volt

Nem szomjazom több új kalandra,
Adieu örökre szerelem!
De megsiratlak ifjúságom,
Mely léha volt s örömtelen.

Nem ingerel több karcsú termet,
Nem ingerel több rózsa-ajk,
Vágyón e szív nem fog dobogni,
Vágyón ez ajk föl nem sóhajt.

És nem leszek többé - "cousin-om"
És még kevésbé "jó barát"
Rideg közönnyel elkerülöm
A budoárok illatát.

És nem hoz édes izgalomba
Egy téte-á-téte, vagy más titok.
S a zsúrokon ha nem is alszom,
De legalábbis ásítok.

És az örök láz nem gyötör majd,
Lassan a vérem is lehűl -
És elhagyott fagyos magányban
Lézengek árván, egyedül.

Míg rám talál egy szőke lányka,
Ki mosolyogva csókra int -
Aztán feledve minden elvet,
Belé bolondulok megint.

https://www.youtube.com/watch?v=MSDz2f8FCMI

Reviczky Gyula - Boldog idő

Reviczky Gyula

Boldog idő

A bölcsek gúnyja, szenvedők siráma,
Nem bírják lelkemet lekötni már ma.
Mély bánat, borus eszme, ködös álom
Most nem az én világom.
Mélységbe lelkem most nem tud merülni.
      Csupán repülni!

Mint a madár, ha meglegyinti szárnya
Röptében a víz felszinét, czikázva
Merűl a kék, napfényes levegőbe,
Dalát küldvén előre;
Ugy játszom én a búval most; regényem
      Fönt jár az égen.

Sejtelmes vágyak ébrednek szivemben.
Siratni a világot semmi kedvem.
Mért járjak én alant a mély homályban?
Mért vonjam össze szárnyam'?...
Ragyog a nap; lángjátul majd elégek...
      Óh, szép az élet!

Fekete István - Gyeplő nélkül

Fekete István

 Gyeplő nélkül 

A föld szeretetét nem lehet megtanulni.

Csak az tudja becsülni és értékelni igazán, aki beleszületett ebbe a környezetbe,

aki már gyerekkorában felismeri és meglátja benne a szépséget,

a föld adta lehetőséget és értéket.

Egy-egy frissítő nyári zápor után, ahogy a napsugár ismét előbukkan,

és lágyan végigsimít a vetéseken, a föld párába burkolózik,

olyan, mint egy sokat ígérő, mélyről jövő sóhajtás,

pihenni látszik, pedig az új élet gyökerezik benne.

A réten lekaszált zöld fű illatát, felkapja és magával hordozza a gyenge nyári szellő,

az elmúlás kopársága trónol körülötte, de ez csak múló állapot,

hiszen minden egyes fűszál a megújulás erejét hordozza magában.

Elkápráztat és megbabonáz a természet eme varázslata,

és azon vesszük észre, hogy mi is, lassan a föld igazi gyermekeivé válunk.

Aki egyszer kezébe veszi a gyeplőt és beáll a természet örökös körforgásába,

nap mint nap , évszakról évszakra, becsülettel és hűséggel végzi nehéz feladatot,

végül megkapja méltó jussát, mert, akik munkát vetnek, majd munkát aratnak.

Közben a föld – a hűséges öreg föld – elvégzi a többit.

Nem tanítják ezt semmiféle iskolába, apáról fiúra száll az örökség,

és az élet az igazi tanítómester.

Sík Sándor - Ejhaj, hóvirág!

Sík Sándor

Ejhaj, hóvirág!

 https://www.youtube.com/watch?v=drXBMXkgo7s

Ejhaj, hóvirág!
Lesz még egyszer jóvilág,
Február ha fáj is.
Bárhogy bőg a bőjti szél,
Mégis benne jődögél
S mézzel jő a május.

Ejhaj, hóvirág!
Ez a világ jó világ,
Rajt az Isten ujja.
Mégis egyik fancsalog,
Másik meg az angyalok
Furulyáját fújja.

Ejhaj, hóvirág!
Fogsz te is még glóriát
Énekelni lelkem!
Téli hó, vagy nyári nap:
Így is, úgy is gazdagabb
Termőbb lesz a telkem.

Baranyi Ferenc - Már úgy enyém

Baranyi Ferenc

Már úgy enyém

Énnekem őt teremtette az isten -
gyöngesége már, esküszöm, erősít.

Szakadék tátong előtte akkor is,
amikor a járdasziget peremén áll -
hát úgy fogom át, hogy az igazi
szakadék szélét se érezze többnek
járdaszigetnél.

Minden árusban és tisztviselőben
a hétfejű sárkányt reszketi - így hát
oldalán Szent György lovagként lépek
minden üzletbe és közhivatalba.

Oly nagyon elesett, hogy őmiatta
káprázatos gyorsan kell talpra szöknöm,
amikor számtalan kis gramm-gonoszság
megatonnányi tömbbé összeállva
lapítaná szét sorsunkat kajánul.

Ám egyet biztosan tudok:
ha karonfogva mennénk át a zebrán

s egy lóerőkkel dúsított gazember
vakult veszettséggel vesztünkre törne -

ő csöpp erejét százszorozva engem
lökne a túloldalra, s gyönge testét
vetné szép torlaszul a gép elé.

Énnekem őt teremtette az isten.
Már úgy enyém, hogy mindenem övé.

Áprily Lajos - Hómezőkön is túl ...

Áprily Lajos
Hómezőkön is túl..

Maholnap őszi ködben áll a házunk
s körül a fák is mindmegannyian.
S túl őszi tarlón, hómezőkön is túl,
valahol messze jön-jön a fiam.

Nyárban fogant, tavasz világra hozza,
rózsás fülébe április kacag,
s nem olt halálos bánatot szivébe
hervadt levél és őszirózsa-szag.

Pici vendégét egypár kurta évre,
már várja őt az Élet-szálloda,
a nagy chaos-ból vakmerőn kiválik
s majd, büntetésül, visszatér oda.

Új lét csirája, első rózsabimbó,
kis álmodó az anyaszív alatt,
zsarnokságod hatalmát máris érzem:
bilincsbe verted mennyi vágyamat!

Ó, mennyi álmom, mennyi tervezésem
széttépte apró, nyugtalan kezed,
mondd meg, mit adsz majd érettük cserébe?
mit adsz nekem, ha Párist elveszed?

Talán a sok feláldozott reményből
tebenned szomjúság és vágy fakad
és évek múlva majd valóra váltod,
amit a sors ma tőlem megtagad.

Amíg anyád bágyadtan zongorázik
és gondol néha elmerengve rád,
s künn ősz van -: fejét tenyerébe hajtja,
jövődbe néz és mit se lát apád.

Reményik Sándor - Jégvirág

Reményik Sándor

Jégvirág

Mint egy kísértet, hófehérbe'  
Az ablakomon megjelen.  
Egy ibolyának lelke tán, 
  De illattalan, színtelen.  
Rám néz sóhajtalan panasszal:  
Talán én téptem le tavasszal.

Talán egy harangvirág lelke,  
De rajta jégből a lepel. 
  A haranglábat: karcsú szárát  
Nyáron - talán én törtem el.  
Isten szavát elnémítottam.  
Most itt van, - s megszólal legottan!

Talán egy őszirózsa lelke,  
De kísértetesebb fehér:  
Ereiben megdermedett 
  A nyári nedv, az őszi vér.  
Tekintetem reszketve méri:  
Nem tudom, mit vétettem néki!

Holt virágokat ablakomra  
Így fest a lelkiismeret,  
S a halottakat mutogatva  
Kérdezi rendre: Ismered?!  
Ibolya, csengettyűke, rózsa!...  
Tél van, éjfélt ütött az óra!

Bocsássatok meg, drága holtak, 
  Kezemtarolta bús mezők,  
Inkább nem tépek több virágot,  
Ő, csak adjatok pihenőt! 
  Ha majd a nyári réten járok,  
Eszembe juttok: jégvirágok!

Tompa Mihály - Liliomok harca

Tompa Mihály

Liliomok harca

Szép fehér liliom! a gondos természet,
Hódító kecsekkel mért áldott meg téged?
Ha te nem oly pompás díszköntösben járnál,
S nem volnál bájolóbb minden más virágnál:
Ha bűv illatodtól a méhe és lepke
Lábadhoz nem hullna, kéjtől részegedve:
Ellened az irigy, féltékeny virágok,
Szép fehér liliom, nem ütnének pártot!

A szép virág ellen összeesküvének
Másféle liliomok: sárgák, tarkák, kékek:
E kevély teremtés egy nemzetség velünk!
Vagy mi nem liliom névvel neveztetünk?
És ő uralkodjék felettünk kevélyen...?!
Jertek, alázzuk meg! - igy zúgnak az éjben.
E pártos felkelést, a sárgák és tarkák,
Irigy mivoltukban leginkább akarták:
A szelíd kék, pedig , vonva, rábeszélve
Elegyül a gyászos összeesküvésbe.

A sárgákból egyet választván vezérnek:
A fehér liliomra haddal ütni készek.
Elcsendesült a föld, közel volt az éjfél, -
Négy szótalan tábor mozog a holdfénynél:
Buzogány-fejét a tarka fennen tartja,
Kivonva a sárgák sásalakú kardja.

És így közelegnek, harctul égve bátran,
Remegés van csak a kékek táborában:
A fehérek hada, mint egy hószín fátyol,
Melyet szellő ingat a mezőben távol:
Bája fegyverével hullámzik előre:
Legkevesebb számra, de legtöbb erőre.

Arcok tiszta fénye és a hold világa:
Bűvös fehér ködben olvadnak egymásba:
És tükörében az éji délibábnak,
Mint egy szellemtábor, - s magasulva állnak.
És a fehérektől íme követ mégyen,
Hószínű zászlócskát tartva a kezében:
Csendet, békét, ajánl a pártos feleknek,
Elmondván: mily szégyen, hogy igy ellenkednek!

https://www.youtube.com/watch?v=JfMeiKhOCCY

Weöres Sándor - Ars poetica

Weöres Sándor

Ars poetica

Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.

Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:

bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?

Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat

s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.

Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.

Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:

vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,

szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,

mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.

Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:

táplálnak, melengetnek valahány világévet

s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,

a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,

társukként megölelnek és megint messze szállnak.

Petőfi Sándor - A hó, a holt föld téli szemfedője

Petőfi Sándor

A hó, a holt föld téli szemfedője

A hó, a holt föld téli szemfedője,
Az éjen át
A temetőre leszállt.
A nap
Hideg sugára
Néz komoran
Le a halottak puszta országára.

Nem enged a hó a nagy temetőben,
Csak egyedűl
Etelke sírja körűl;
De itt
Sem a napfénytől,
Hanem szemem,
Síró szememnek szakadó könnyétől.