József Attila
Őszi alkonyat
Kedves tanáromnak,
Tettamanti Bélának
Az őszutói barna
alkonyat
Halkan piheg a pelyhező havon.
Halkan piheg a pelyhező havon.
Vállamra érzem szép,
meleg nyakad
És messzi csókod itt az ajkamon.
És messzi csókod itt az ajkamon.
Hideg vonyít,
agyonmart arcomat
Forró öledre mégse hajthatom.
Forró öledre mégse hajthatom.
Be messze vagy még!
Bús az alkonyat,
Lágy hópihékbe hull a bánatom.
Lágy hópihékbe hull a bánatom.
*
Az árnyékok …
Az árnyékok kinyúlanak,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
a csillagok kigyúlanak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod.
Mint tenger, reng az
éjszaka,
növényi szenvedély szaga
növényi szenvedély szaga
fojtja szoruló mellem.
Végy ki e mélyből
engemet,
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.
fogd ki a kéjt, meritsd szemed
hálóját mélyre bennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése