Reményik Sándor
Télelő
Ez télelő, -
sötétedik hamar,
Mindjárt homályba
hull a kis szoba...
Vajon derültebb volna
s biztatóbb,
Megnyugtatóbb és
ígéretesebb,
Ha valaki mellettem
ülne most
És fogná erősen a
kezemet,
Fülembe suttogva
varázs-igét?
Nem. Kettőnek is
sötét a sötét.
Ez télelő, -
sötétedik hamar...
Ha most körüllengné e
kis szobát
Mindenki, akinek
szívére
Csöppentettem egy
csöpp melódiát, -
Ha átölelne párás
zuhataggal
Egy szivárványos
visszhang-vízesés,
És kórus zúgná
fülembe: remélj!?
Nem. Országoknak is
éjszaka az éj.
Talán, talán ha
betöltene Az,
Akit most is csak
hírből ismerek,
Kihez esetlen imát
dadogok
És hatalmában félig
sem hiszek,
Csak akarok, csak
akarok...
Ha visszahozná múlt
novemberek
Tengeralatti
advent-illatát,
Ha megtenné a
képtelen csodát,
És olyan volna ez a
délután...
Akkor talán, talán,
talán
Fénybe borulna most
is a szobám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése