Mészöly Gábor - Halottak napjára

Mészöly Gábor

Halottak napjára

Van egy nap, mikor nem gondolsz jelenre-jövőre,
Csak a múló időre.

Eljön a hajnal, és a munkás
Nem gondolva munkával-bajjal
-Mint annyi más napon-
Kérges kezét-arcát mossa
Ropogósra vasalt ingét gombolja.

Fehéret.

Már megébredt a család,
És búcsúztatják az Apát
Vidékre utazik.

Évente egyszer látogatja szüleit,
Elmesél mindent, visz nekik csoda híreket,
És elmeséli hogy nőnek a gyerekek,
-És asszonyom is megtanult főzni!
Anyám látod?-
És a sírokon rendezgeti a virágot.

Ilyen emberekkel hajnalban telve a vonat.
Utaznak, hisz e napon
Megtisztelik a halottakat.

És fejet hajtanak a jövő előtt,
Hisz utóbb-előbb helyet cserélnek,
És a poronty cselédek vasalt ingben
állnak majd fejüknél.

És míg e földön tüzet lehet gyújtani,
Fellobbannak estére a mécsvilágok,
Másolva az égen gyúló milliom csillagot
És fényük egész biztos az égbe jut.
És a temetőszolga csendben becsukja a kaput.

Nagymamám, te biztos látod.

Gősi Vali - Mindörökké ősz

Gősi Vali

Mindörökké ősz

Megint úgy érzed, vége már:

oson az ősz elől,

szökik a nyár,

s nyomában fénytelen

sötétség terem,

és a fekete,

ködfátylas éjeken

megcsikordul benned

a félelem,

hogy a kozmikus éteren

a holtak - küldte

elmúlás árnya vár,

les rád lopva,

hidegen,

ezen a fakó,

búcsúzó nyárutón

és megriadt lelkeden

- mint halálos betegen  a gyilkos láz,

a végzetes -

végül majd kéjesen elpihen

ez a hívatlan,

örök idegen.

Most meghal

belül az indulat,

nincs megbocsátás,

sem harag.

Már nem számolod

a napokat,

úgysincs barátod,

ki látogat.

Az éjben veled

a Hold vacog,

s a sápadt fényű csillagok..

Szél elől perdül

a falevél,

s gyáván a földre hull,

ha jön a dér.

A napsugár tűnő villanás,

fagyott mosolyú,

hamis varázs.

Magányos éj,

ködfátyol, homály...

álmodba visít

egy kormorán.

Az égből int már bús apád,

és könnyes álom a jóanyád.

Csak illat és lábnyom

az úton át feléd csaholó

kiskutyád...

Nagyon magad vagy,

egymagad,

semminek érzed most magad.

Ne csüggedj,

mégsem vagy egyedül,

ha majd a sírodra gyertya ül

egy magányos őszön,

s a lelkedet

lobogó gyertyaláng

érinti meg.

Gyermeked érted

mormol egy imát,

s megidéz téged

a gyertyaláng.

Ne csüggedj,

nem vagy egyedül,

amíg a sírodra gyertya ül...

Az ősz csak akkor lesz

örök neked

ha te temeted

a gyermeked.

Radmila Narkovic - Mindenszentek, halottak napja

Radmila Narković
Mindenszentek, halottak napja

Mindenszentekért sír az ég
örömkönnyeit hullatja
mindazokért, akik
értünk lettek szentekké.
Nekik a hitvallásuk szenvedéssel
volt tele, szívünkben zeng a tisztelet.

Halottak napján órákig kong
a templomban a harangszó.
Lelkünkben fájdalom,
mégis
megfoghatatlan a nyugalom.
Kezünkben gyertya ég,
fényével melengetjük
lelkünket, lelküket
akik mellénk állva tudják:
a szeretet összekötő fonala
virágillattal a Föld és az ég között lebeg.
E nap varázsa érezteti, láttatja
nincs egyedüllét,
Szép temetőben, szépüljön
a lélek a felhőn túl
a felhőn innen.

„Halj meg, mielőtt meghalsz, hogy ne halj meg, amikor eljön a halál.”
(Kahlil Gibran)

Kosjegyében - A temetőkertben

Kosjegyében

A temetőkertben 

Emlékezés Mindenszentek,
és halottak napján:

Égő gyertyák fénytengerében
sötét árnyként mozognak,
virágaikkal, és koszorúikkal
a hozzátartozók ezrei.
Mély gyászba öltöztek!
A nyugvó sírok alatt
csendes álomvilágban,
örök álmukat alusszák,
akik már elköltöztek.

Ma mindenszentek napja van!
Virágkoszorúk fedik sírjukat!
Átszellemült belsőérzelemmel
emlékeznek a hozzá tartozók.
Emlékezzünk! Az elődeinkre,
akik értünk éltek.
Emlékezzünk! A hőseinkre,
akik értünk haltak, s
már örökre elhagytak.

Elhajóztak… de szellemük
bennünk itt maradt.
A szívünkben élnek ma is!
Megtisztítjuk emlékeinket!
Leseperjük lomb fedte sírjukat,
amely az árnyas fák alatt
avar takaróval fedi
minden tél előtt,
néma sírhalmukat.

A gyertyák fénye,
mint csillag milliárd
ragyogja be a sírokat.
Bánat, és szomorúság
üli meg fátyolosan,
a fények tengerében
megvilágított gyászolóknak
kisírt szemeiket,
szél csípte, piros arcúkat.

.kaktusz - Az elmúlás

.kaktusz

http://youtu.be/pKqqovookN0

Tudod arra gondoltam,

nem jó rágondolni az elmúlásra,

és az ember méltán azt gondolhatja,

minek is, hiszen, mint a hideg,

anélkül is megérkezik:

pedig talán fontos lenne felírni azt is,

ha nem is a kapufélfára,

de bevésni jól az agyba,

szem előtt tartani mindig,

hogy egyszer minden elmúlik,

nem fekete gyásszal,

de életben tartó gyönyörű színekkel,

hogy sokáig maradjon egészségesen

amire az életénél is jobban vágyik,

ami sokszor épp a szeretet…

amit meg lehet szerezni, így, vagy úgy,

de el is lehet veszíteni,

először csak engedni szürkülni,

hiszen már megvan, nem kell azt színezni,

pedig a szürke az a feketéhez

vészesen közelít,

a gyászhoz az öröm helyett:

ami fontos, azt úgy kellene őrizni,

mint a  legnagyobb kincset,

minél messzibbre kitolni a halálát,

ennyi csak, amit érte az ember megtehet…

a virág látványos elmúlása

készteti az őt szeretetőt arra,

hogy kísérje figyelemmel,

hogy gondozza,

a hervadás, az elmúlás kezdete

minél később induljon be,

s valahogy így kellene tenni

a vágyott, a megszerzett szeretettel,

óvni és védeni, életben tartani hosszan,

amíg csak az erőből telik,

hogy az enyészet útjára

minél később kerüljön,

ha egyszer mégis el kell menni…

és nem azért, mert elmúlt,

mert nem óvták,

eléggé nem becsülték,

csak mert a földi ideje lejárt:

akkor a felirat az agyban

az a vigasz legyen,

hogy a szeretet, ha igazán élt,

az meg nem hal,

annak porrá és hamuvá

csak a teste válik,

megőrzi örökké ifjan a lélek.

2012. október 29.

dr. Szeicz János - A lelkek üzenete

Dr. Szeicz János

A lelkek üzenete

Rád gondolok megint, és újra,
az emlékek megszépültek már.
Velem vagy, mint régen, összebújva,
hiányod azonban annál jobban fáj.

Viszek neked mécsest és virágot,
helyetted a sírodat babusgatom.
Bámulom nélküled a világot,
és ólmos tagjaimat még mozgatom.

Mert minden percben rád gondolok,
hát kérdezem, te emlékszel e rám?
S a karácsonyi kaktuszod válaszol,
mely virágba borult Halottak napján.

Pné Juhász Mária /Marina/ - Gyertyám csendjében

Pné Juhász Mária /Marina/

Gyertyáim csendjében

Halott virágok néma könnye
búsan pereg november éjen
mécses lángja temetett csendben
mozdulatlan lombokat ölel.

Koszorúk hegyén a fények
ősz-szelében egyre remegnek
kihűlt ablakok rejtekében
a kegyelet fáradtan pihen.

Mindenszentek - Halottak napja

November 1. : mindenszentek napja

http://www.youtube.com/watch?v=8I0gBWzhCT4

 

Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

A keresztény országokban ezen és az ezt követő napon azon szentekről emlékezünk meg, akiknek nincs külön emléknapjuk. Az ünnep az elhunytakra való megemlékezés jegyében telik. Több százezren keresik fel az ország sírkertjeit, hogy mécsest gyújtsanak elhunyt szeretteik síremlékénél. November első napja a római katolikus egyházban a megdicsőült egyház ünnepe, a megtisztult és a mennyországba megérkezett halottakra való emlékezés napja. Az ünnep napja IV. Gergely pápa idején (827-844) került november első napjára. Megünneplését Jámbor Lajos rendelte el a Frank Birodalom területén 935-ben. Magyarországon a középkorban már adatolható az ünnep létezése, általánossá a barokk korban (XVII. században) válik. Emlékét „Mindszent” nevű településeink nagy száma is mutatja.

Halottak napja

A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a „küzdő egyház” tehát a „szenvedő egyházról” emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a „halottak estéjén” rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, „hogy az örök világosság fényeskedjék” az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak.

Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.

A mindenszenteket megelőző naphoz kapcsolódik az angolszász eredetű halloween is, ennek elnevezése az angol All Hallows Eve kifejezésből származik, ami magyarul annyit tesz: mindenszentek éjszakája. Ez a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája.

A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul a Cluny apátság alá tartozó minden bencésházban. Hamarosan a bencés renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.

Pákozdi Sarolta /Mamuszka/ - Halottak ünnepén

Pákozdi Sarolta /Mamuszka/

Halottak ünnepén

http://www.youtube.com/watch?v=HsOVmnS0mag

A sírkertekben,
enyészet-illatú csendben,
a halottak gyászos ünnepén,
keresztek, fejfák tövében
feldereng a gyertyafény.
Mécsesek lángja lobog a szélben,
fenyőkoszorúk, friss virágok illata leng.
A fejfákon nevek, számok, képek
a nyugvóra emlékeztetnek.
Akik itt nyugszanak, kortalanok,
számukra megállt az idő.
Holtak városa a temető.
Elenyésznek a drága testek,
de a lelkek felettünk lebegnek.
Szívünk megtelik áhítattal,
beszélünk csendben halottainkkal.
Velünk maradtál, amíg élünk,
meghívunk álmunkban -
légy vendégünk!
Mesélj nekünk a halálról,
a békét adó túlvilágról,
ahol elmúlik szenvedésünk.
Megsemmisülünk?
Vagy újjászületve tovább élünk?
Egy más időben, más alakban,
igaz-e, hogy lelkünk halhatatlan?
Vigyázz reánk, ha teheted,
hisz nem halhat meg a szeretet!
Munkára, örömre születtél,
sírodban végre megpihentél.
Elfáradtál, ahogy mi is -
az életünk rövid.
Porból vétettünk, porrá válunk,
talán még egymásra találunk,
törvényt követ a halálunk.
A sírkertben csend...
várunk - várunk.

Radnai István - Elfárad a napsugár

Radnai István

Elfárad a napsugár is

bokáig lombban a gesztenyék elgurultak
mécsesek készülődnek krizantémokat
nem bántja meg a fagy mereven
és büszkén emelik fejüket még élünk

élünk itt a temetőben ahol anyánk csak felirat
a szürke kő megdől s a fiak gerince
a sors vagy történelem súlya alatt

egyre lassabban sírtól sírig az útvonal
egyre hosszabb s a léptek bicegnek
ismerősök leginkább a látogatók közt

amikor a nyár száraz virágait a szemétre
talán még köszönnek egymásnak a sírszomszédok
hazalátogatnak és előre fáj a csont
milyen nehéz is lehet az agyag

Helen Bereg - A levél

Helen Bereg

A levél

Halottak napja közeledtén
elém libben egy megfakult kép.
Látom magam előtt nagyanyám
mindig kedves, megfáradt arcát.

Látom mint ül a viackos terítőnél,
egyik kezében ceruza, a másikban kés.
Nagy elmélyülten belevág a fába,
hogy hegyet varázsoljon a ceruzára.
Maga elé húzza a kockás papírt,
hisz olyan nagyon régen írt,
talán volt az már ezer év.
Megnyalja a ceruza hegyét,
hogy jobban látsszon a papíron
a kusza, remegős betűhalom.

Kedves fiam! - kezdi, mint mindig,
ha messzire szakadt fiának írt.
Itthon minden rendben van.
A tyúkok, kacsák tojnak,
a kertben érik a paprika,
van, mit vinni a piacra.
Tudod, ismered apádat,
az asztalra nem sok kerül belőle,
most is, mint mindig elhordja
Palotáshoz a kocsmába,
az meg naponta várja.
Biztos is lehet felőle,
már jön piacozás közben,
s viszi, ami addig jött össze.
Ha meg nem megy a bolt,
hát velem veszekszik ott,
hogy nem látott még ilyen kofát,
ki ily lusta, hanyag,
biztos nem jól adta,
de el is lophatta,
mi neki dukál.

Itt megállt az írásban,
mert a legutóbbi piacozáson
még meg is ütötte,
de ezt mégse írhatja oda,
oda a fiának a papírosra.
Nem lenne semmi értelme.
Nem lenne jobb, hisz nincs remény.
Hogyan is lehetne másként?
Nagyon megverte őt az Isten.
Felsóhajt, nézi a petró lobogását.
Igyekezni kell, mert kifogy mindjárt.

Remélem ti jól vagytok fiam.
A gyerekek már nagyok,
egyre kevesebb velük a gond.
Majd jönnek nyaralni nyáron,
ha el nem űzi őket apád,
mint tavaly,
mert nem ették a sárgarépát,
hát elővette a kisbaltát.
Én csak őket sajnáltam,
még a sarkamra is álltam.
Azért elbújtunk a szobába,
s vártuk, elszáll fejéből a mámor,
eloszlik az a három liter bor.
Még jó, hogy nem került elő a nagykés.
Tudod apád így vezeti le a mérgét.
Nem kell haragudni rá,
ha nem iszik jó ember ám.

A petró pislákolni kezdett.
Átolvasta a levelet,
megnyalta a ceruza végét.
El kell búcsúzni még.
Holnap világosban a boríték.
A piacozásból majd elvesz
egy kis pénzt a bélyegre.
Csak óvatosan, titokban,
mert verés lesz a vége,
ha rájön a pénz eltevésre.

Szeretlek fiam.
Vigyázz a családodra!
Oszt gyertek, ha lehet.
Ölel anyád szeretettel.

Összehajtotta a levelet
köténye zsebébe rejtve.
Féltve simogatta,
mintha ott lenne a fia.
Elfújta a lámpát.
Rettegve bebújt az ágyba,
várta, mikor jön haza a párja.
Lesz megint nemulass,
vagy lefekszik csendben?
Esetleg követeli férji jussát
Lerántva földre a dunyhát?
Kezét imára kulcsolta.
Kérte az Istent segítsen.
Az élete ne legyen
ily reménytelen,
állandó rettegés,
de tudta rég,
csak a halál lesz a segítség.

Szuhanics Albert - Örök világosság

Szuhanics Albert

Örök világosság

http://youtu.be/pBFDnrz6Nqw

Eljövök mindig én, mint november jön el,
e hónap jelzi azt, az elmúlás közel.
Oly keskeny a határ... a halál és élet
szinte kezet fognak, megérzi a lélek.

Eljövök mindig én, vár rám a temető,
kitárja kapuját, mint szelíd szerető.
E napon csinosan, tisztán, üdén vár rám,
mécsnek lángjainál, sírkeresztek árnyán.

Hulló falevelek, krizantémra szállnak,
még őrzik csodaszép emlékét a nyárnak.
Elenyésző levél és az élő virág...
mind a kettő tudja, milyen szép a világ.

Így vagyunk ezzel mi, az emberi lelkek,
a kapun innen, s túl itt egymásra lelnek.
Az emlékek útján kéz a kézben járunk,
bennünk él rokonunk, vagy régi barátunk.

Utazunk időben, míg égnek a gyertyák,
s mécses sárga fénye világít meg fejfát.
Őszirózsa bólint... nincs vég, csak új kezdet,
lásd, holtak porában virágok teremnek!

Lelkük csillagokból érkezik ma éjjel,
könnyedén lebbenő, enyhe déli széllel.
Érzed hogy itt vannak? Boldogok hogy látnak,
s egy égi hazába minket hazavárnak.

Eljövök mindig én, mint eljön november,
mécsessel, virággal, égő szeretettel.
Meggyújtom a gyertyát, mint oly sokan teszik,
örök világosság fényeskedjék nekik!

Della Mária - Csak az enyém

Della Mária

Csak az enyém

http://www.youtube.com/watch?v=k3HY9l7x6Ck

Sírod csak az enyém,
tépett életem kicsiny darabja
Minden napom az emlékezés napja
Fejfádat nézi fakó szemem
Neved arany, nem kopik soha
Hamvaiddal szívem lett temetve,
nekem a végtelen üresség maradt
évgyűrűkbe zárt magányos életem
Árnyak táncolnak a temetőkertben
Pillangó szárnyakon lelkek lebegnek
Gyertyák virrasztanak, a viasz könnyet ejt,
sírodon zokog az őszi-rózsa
A szeretet soha nem felejt

Baráth Sándor - Halottak napjára

Baráth Sándor

Halottak napjára

Ájult a csend, amely megpihent
A temető avarszőnyegén.
Hány halott lent, tisztult lélek fent,
Már semmi sem fáj és nem beszél.

Telehold van a szél is elült,
Didereg élő, fáj a lélek,
Imára kulcsolt kéz sír előtt,
Rajta gyertyák, mécsesek égnek.

Virágba borultak a sírok,
Halottak napjának ünnepén.
Felfakadnak a régi kínok,
Közöttünk voltatok elmenvén.

Csikorgó foggal emlékezem,
Tudom, e gesztenyés lesz utunk,
Gyertyám csonkul, égeti kezem,
Kapun nagybetűk, FELTÁMADUNK.

Kópis Eta - Egy hajléktalan anya halott gyermekéhez

Kópis Eta
Egy hajléktalan anya
halott gyermekéhez

http://www.youtube.com/watch?v=VR3G1gMbSWc 

Hallgasd...!
..., hogy zuhog a zápor?
Veri nyomortanyánk...
...ködfalát...
Hallod?... Én drágaságom,
mily vígság, dáridó...,
dühöng odaát?...
Kis tested jégpáncélba
burkolta a kaszás, ...
de szűzi álmod... el nem lopja,
lelked már ott van..., odaát,
..., otthont talált.
Jönnek érted... nem adlak.
Ne félj! Kebelem melegít.
Édes, anyatejízű csókom...,
..., életet ad..., felhevít.
Óh! Jó volna még érezni
láztól remegő testedet...,
..., de jaj..., jaj nekem,
már angyalok ringatják lelkedet.
Míg tűz égetett..., élt még
bennem is csöpp remény.
kihűlt a vulkán, reményvesztett,
..., semmibe tekintő..., megkövült
anya lettem én.

Maradványodat... ringatom,
ernyedten..., elalélva...,
tán eszem is bomlik már?
Nővérkéd félőn..., hozzám simulva,
remegve kérdi: ..., „mért nem sír
a kishúgom..., anyukám?”

Tágranyílt őzikeszemébõl egy
rakoncátlan könnycsepp szökik,
..., majd holdfény arcán lepereg.
Jéghideg tapintásodba...,
..., beleremegve, mint „künt”
a zápor elered..., már
bömbölve kér számon tőlem,
s jaj..., keservét, bánatát
..., nem csillapíthatom.
Halott orcádra letekintve
megszáll a béke, nyugalom.

Csend ül már nyomortanyánkon,
gyászos, halotti, búlepte csend.
A fájdalom aludni tért.
Szívem kamrája jéggé dermedt,
mélyen bezárta parányi életed.