Baráth Sándor
Halottak napjára
Ájult a csend, amely megpihent
A temető avarszőnyegén.
Hány halott lent, tisztult lélek fent,
Már semmi sem fáj és nem beszél.
Telehold van a szél is elült,
Didereg élő, fáj a lélek,
Imára kulcsolt kéz sír előtt,
Rajta gyertyák, mécsesek égnek.
Virágba borultak a sírok,
Halottak napjának ünnepén.
Felfakadnak a régi kínok,
Közöttünk voltatok elmenvén.
Csikorgó foggal emlékezem,
Tudom, e gesztenyés lesz utunk,
Gyertyám csonkul, égeti kezem,
Kapun nagybetűk, FELTÁMADUNK.
A temető avarszőnyegén.
Hány halott lent, tisztult lélek fent,
Már semmi sem fáj és nem beszél.
Telehold van a szél is elült,
Didereg élő, fáj a lélek,
Imára kulcsolt kéz sír előtt,
Rajta gyertyák, mécsesek égnek.
Virágba borultak a sírok,
Halottak napjának ünnepén.
Felfakadnak a régi kínok,
Közöttünk voltatok elmenvén.
Csikorgó foggal emlékezem,
Tudom, e gesztenyés lesz utunk,
Gyertyám csonkul, égeti kezem,
Kapun nagybetűk, FELTÁMADUNK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése