Devecseri Gábor - Éjfél elmúlt már

Devecseri Gábor

Éjfél elmúlt már

Éjfél elmúlt már, a sötét habokból,
most kelnek szörnyek s iszapos boszorkák,
felbukkansz fénnyel, sima csillagok közt
drága virágszál.

Száguldó felhők s tarajos habokkal
vágtatsz, szájtátó gyerekek felzengő
hangjától űzve, teletűzdelt égen,
bársonyos isten,

drága istennő, ki betöltőd lelkem
bársony képeddel, míg a földön járok,
reggel, éjfélkor s ha a sápadt hajnal
úszik a részeg

erdők lombjából született zenében,
pajzsod védjen meg haragos haboktól
s bennem háborgó viharok dühétől.
Szitakötőkkel

s vándor pillangók seregével lomhán
a büszkénrontó patakok megállnak
s illatos éjben szeliden pihennek
sűrü hajadban.

Vihar Béla - Az alkonyat kapujában

Vihar Béla

Az alkonyat kapujában

 https://www.youtube.com/watch?v=VN7HDqlkoV8

Örömeimet belefonom
napjaim koszorújába.
Sebeim sora összekapcsol
a megszomorítottak seregeivel.
Aki valahol sír,
azt könnyeivel
drágakövet illeszt
fájdalmam koronájába.
*
Miféle titkot keresgél a vándor,
amint múltja felé barangolva
hajdani történésekkel találkozik?
Egykori lépteit kutatja?
Avagy másokéit?
Azt a ködlő országot,
ami csak behunyt szemmel tárul fel
előttünk?
A bolygó meg-megáll
az Idő országútján
a visszaidézett percek emléktáblái előtt.
Ezek az ékes ikonok,
a szív estjében halkan énekelők,
amikor a révület ezüstkék holdja suhan
a vonagló felhők örvénye között,
és köröskörül hömpölyög a csönd.
*
Az alkonyat kapujában állok.
Fejem fölött égi madárraj lebeg,
és egy közelítő kiáltás:
Váltsd meg önmagadat,
s megváltottad a világot!

Zelk Zoltán - Mesebeli tó

Zelk Zoltán

Mesebeli tó

Láttad az éjszaka tavát?
Láttad-é mondd, az éjszakát,
amint a tónak remegő
árnyas vizéből bújt elő?
Láttad-é mondd, ezt a tavat,
amint a lenge pirkadat
kikelt vizéből s elszaladt
mezítláb, a hegyek felé?
Az est tavát, amint színén
kibontott hajjal járt a fény...
S láttad-é, mondd, a víz alatt
bújó Napot és Holdakat?
Elátkozott királyfiak
aranyhaja lenn az iszap,
láttad-é, mondd, hogyan ragyog?
Itt alszanak a napszakok...
Száz erdőt járj be s száz hegyet,
ezt a tavat nem láthatod.

Lesznai Anna - Halk nóta

Lesznai Anna

Halk nóta

Most vén tornácom kövein megülök...
Senki sem hall, de dúdolom a nótám.
Kicsit nagyot hallok, hát én se hallom,
lehet rossz nóta, de lehet hogy jó tán.
Mindegy ez már, mindegy ez már, bevallom,
az őszi lombok arany lábon járnak
s felcsipegetnek minden öröm-morzsát.
Kezemben úgy tartom az életet,
mint kicsi korban kukorica-torzsát,
lerágtam róla az édes szemet:
jóllaktam már, nem történhet bajom -
eldobhatom, ha akarom -
s ha kedvem tartja, játszom még vele!

Vörösmarty Mihály - A tűnődő

Vörösmarty Mihály

A tűnődő

 https://www.youtube.com/watch?v=V9sLTKOZeYQ

Nyugszik a szél, csendes a hab,
   De szivemben zaj vagyon;
Merre térjek, hol pihenjek?
   Messze még a part nagyon.

Messze mint a boldog élet
   Visszafolyt jó napjai,
Melyeket még nem zavartak
   Ifjuságom gondjai!

Nincsen már nekem vezérem,
   Nincs hajómnak csillaga,
Mely felém a szép egekből
   Oly szelíden ragyoga;

Hol körűle bájsugárral
   Új reménység terjedett,
S szép szerelmem édes álma
   Hajnalodva repdesett.

Víg, derűlt volt akkoron még
   A magasban szép egem,
Itt is a víz tűkörében
   Víg derűlt volt az nekem.

Most setét, ha föltekintek,
   Mert borúltak szemeim;
Itt is a víz tűkörében
   Megzavarják könnyeim.

Kelj, te zúgó fergeteg, kelj,
   Zúgd el e bús életet;
Úgyis ennyi veszteséggel
   Kedvem gyászra vettetett.

Kelj, s az örvényes habokba
   Szórd el égő csontomat,
Szórd, hogy a szánó leányka
   Meg ne lelje síromat. -

Hasztalan! még csendes a hab,
   De szivemben zaj vagyon:
Merre térjek, hol pihenjek!
   Messze még a part nagyon.

Szabó Lőrinc - Szélcsend

Szabó Lőrinc

Szélcsend

Örök tavasz, és te, örök tavaszban
dobogó föld, örök testvéreim,
nézzetek rám: nyugtalan kis öcsétek
irígyli boldog nyugalmatokat:
irígylem és kívánom a halált.
Be jók vagytok hozzám, hogy befogadtok,
be jó meghalni, így, előre! Roppant
álom oldozza máris testemet:
csak elterülök húnyt szemmel a dombon
s csontjaimat záporok könnye mossa
fehér kövekké, húsomból kövér
hangyák zsibongnak elő, hangom esti
tücsök dalában őrzi bánatom
s örök lelkem, e végre pihenő
kis akarat, örök időkön át
álmodja a szélcsöndes semmiség
megfoghatatlan üres álmait.

Márai Sándor - Nincs emberi kapcsolat ...

Márai Sándor

  Nincs emberi kapcsolat, mely megrendítőbb, mélyebb lenne, mint a barátság. A szerelmesek, igen, még a szülők és gyermekek kapcsolatában is mennyi az önzés és a hiúság! Csak a barát nem önző; máskülönben nem barát. Csak a barát nem hiú, mert minden jót és szépet barátjának akar, nem önmagának. A szerelmes mindig akar valamit; a barát nem akar önmagának semmit...

Vajda János - Dalok

Vajda János

Dalok

https://www.youtube.com/watch?v=dV518ncbIEU

I

Ki álmomban megjelensz, és
Fölriasztasz nyughelyemről,
Hogy rohanva meneküljek
Szépségednek képzetétől, -
S kiérjek bár a világból,
Képedet én ott is látom,
E kegyetlen üldözésért
Lesz-é megjutalmazásom?

Szemed fénye gonoszabb, mint
A temető bolygó fénye,
Legalább hátul kísért ez,
S van menekvés még előle.
Forduljak bár jobbra, balra,
Szép szemed előttem látom: -
E szándékos kínozásért
Mi jutalmam lesz, virágom?

Ki nappalom rövidíted,
Mintha időmet rabolnád;
Végtelen hosszúra nyujtod -
Virrasztásim éjszakáját.
Nálad mulat tán a hajnal,
Néha oly hiába várom, -
E mondhatlan szenvedésért
Lesz-é jutalmam, virágom?...

II

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Vakmerő vágy vészbeomló
Gyors Niagarája...
Titkon égő indulatnak
Féke, szép szemérem,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Hagyjatok el engem!...

Szerelemnek olthatatlan
Lobogó vad lángja,
Aranyat festő az égnek
Sötét borújára.
Vakmerő vágy, gyöngybúvárom
A veszélyek örvényében,
Keserédes szenvedésem
Rózsa-tövis koronái,
Ne hagyjatok engem!...

III

Hova fér e tenger érzés
Egy ember-kebelben?
Tenger! - még ez mi parányi!
Csak egy csöppnek érzem,
Mi vagy hát te szerelemnek
Érzelemvilága!
Te vagy-é a levegő-ég,
Melynek nincs határa.
Körülvevő és fenntartó
Az egész világot, -
Melyet még a költő és bölcs
Ki nem magyarázott?!...

Müller Péter - Egy barátságos ...

Müller Péter

Egy barátságos embernek sok barátja van. S egy erőshöz sokan akarnak tartozni, és egy vidám, jó humorú ember társaságát keresik. Akiből sugárzik a harmónia, azt sokan szeretik. Lelked szüntelen adásban van. A tested, a bőröd, a szemed is. Sugárzol, és a sugárzásod vonz és taszít. Be tudod vonzani magadhoz a másikat, és el is tudod taszítani. Foglalkozz egy kicsit többet magaddal - a lelkeddel.

Somlyó Zoltán - A szívben

Somlyó Zoltán

A szívben

A szívben sok kis óhaj él,
heverve szendereg, henyél.

Mint hisztériás démonok:
mind akaratos és konok.

Ha szép napos a délután,
sétálnak a szív zeg-zugán.

Ha esős est van: zokogón
ugrálnak a szív-dobogón.

Kis lábuk toppan, zeng az éj;
elcsúsznak, s mondják: jaj, de mély;

de mély e forró kis verem!
Egy perc - és mind talpon terem.

A szív úgy érzi: megreped,
mind-mind gyorsabban vereget.

A sok óhaj rajt átoson
és hempereg a vánkoson.

Aztán felsikolt zokogón...
(Egy csók ül a szív-dobogón.)

Reményik Sándor - Szív

Reményik Sándor

Szív

https://www.youtube.com/watch?v=pl3rUmWtWkE

Szív - emberszív.
Csakolyan, mint a másé.
De mégis másnál rokontalanabb.
A végzet jegyese
S az elhagyatottságé.

Szív - magyar szív.
Szív-alakú sziget.
Körülnyaldossa bánat-óceán.
Körültombolja sötét gyűlölet.

Szív - figyeld a rendhagyó verését:
Néha szinte eláll.
Aztán jön egy óriás dobbanás,
A csillagokig fel - -
Azért sem a halál!

Szív - árva szív.
Hogy fogták kétmarokra
Ezt a szívet vaskesztyűs századok!
Hogy szorították irgalmatlanul!
És ime mégis, azértis dobog.

Nézd meg ezt a szívet:
Immáron teste sincs.
Csak puszta szív,
Kitépett szív.
De éppen így lett mérhetetlen kincs!

Ha bűne volt:
A testével elmult, megsemmisült.
A pusztában önmagára talált
A szegény szív
S minden vadrózsája megnemesült.

Vedd ma körül áradó szerelemmel
Ezt a szent, szív-alakú szigetet:
Magyar szív az,
Sokat szenvedett szív -:
Az én szívem, a te szíved.

Szabó Magda - Végrendelet

Szabó Magda

Végrendelet

Te egyedüli, aki sose bántott
Te temess el, ha a gyilkos idő
megbír e testtel.
Te mondd el helyettem
mekkorát tévedtem
mikor megszülettem
mikor ember lettem
nem vérivó farkas
sovány rengetegben.
Te mondd el helyettem
egyszer nem tévedtem
egyszer nem vétettem
amikor ágyamat
szíveden vetettem.

Csukás István - Piroslik már a fűz

Csukás István

Piroslik már a fűz

Piroslik már a fűz, lebeg,

hintáztatják tavaszi szelek,

borzongás fut a vadvizek

bőrén, tavalyi nád zizeg.

Kiderül, beborul szertelen

a táj, mint iramló életem,

megugrik, vad kanyart vesz az út,

cammogó tél alól kifut.

Kocog kócos bundájú nyúl,

új nyomokat ízeket tanul,

kitágult cimpákkal szimatol;

lepkeként forog a libatoll.

Ól fehérlik, korai kacsák

habarják fecsegve a pocsolyát,

dob-robaj: csikók sűrű vére

kifröccsen, felfut tiszta égre.

Piroslik már a fűz, lobban,

szelíd bánat a dalomban,

kaparászik könnyes izgalom

szívemen, elszorult torkomon.

Baranyi Ferenc - Aki a napba nézett

Baranyi Ferenc

Aki a napba nézett

Aki a napba nézett:
nem látja már a rétet,
s kontúrjai a kútnak
arany folttá fakulnak,

a karcsú háztetők sem
intenek neki rőten,
tündökletes szegény lett
aki a napba nézett.

Mértéke egy maradt ím:
az összefolyt aranyszín,
megveti már a fű zöld
homályát, ahol hűsölt,

és megveti az alkony
barna csöndjét a parton,
megveti a bogárhát
fekete roppanását,

és megveti a tücskök
ezüst szavát a fű közt,
szemébe nem világít
a pitypangsárga pázsit,

aki a napba nézett:
tündökletes szegény lett,
tarkító színe nincsen,
csak fénylik, mint az isten,

aki a napba nézett:
végzete fény-igézet,
egyetlen nagy sugárban
ragyog aranysiváran.

Móra Ferenc - Búcsúzik a rigó

Móra Ferenc

Búcsúzik a rigó 

Harmatot hullató halovány hajnalon
Fekete rigó fúj furulyát a gallyon.

"Az ég fényesedik, harmat permetezik,
Távol hegyek ormán tavasz ébredezik.

Virágszagú szellők vígan fujdogálnak,
Üzenetét hozzák tölgyerdő hazámnak:

Ibolya kék szeme nyílik, nyiladozik,
Galagonyabokrok rügye fakadozik,

Lombosodó ágán moharuhás fának
Asztala terül már az égi madárnak.

Ahol kiteleltem, itthagyom a várost,
Tölgyerdő hazámba haza megyek már most.

Ágról ágra szállni, vígan muzsikálni,
Magas fák hegyében magamat hintálni.

Erdő sűrűjében fészket rakogatni,
Füstös fiókákat füttyre tanítgatni."

Harmathullogató halovány hajnalon
Ilyen búcsút mondott a rigó a gallyon.