Kányádi Sándor - Ősz

Kányádi Sándor

Ősz

Reszket a Küküllő,
sovány, hórihorgas;
félő, hogy egy kortyra
kiinná a szarvas.

Kiálló kövek közt
kering, citerázgat;
üggyel-bajjal tudja
átfolyni a gátat.

Biztatgatja a nap,
régi jó barátja:
sugarait olykor
belé-belémártja.

S amikor elfárad,
szíves vontatónak
a fürge halacskák
elébe fogóznak.

S a parti fűzfák is
mind előredőlnek,
mutatják az utat
a vén Küküllőnek.

Jékely Zoltán - Ősz van; - Őszi nap csókja; - Október

Jékely Zoltán

Ősz van

Levél, holt falevél földön, padon:

szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.

Jaj, mennyi szin! Mint a kaméleon,

ezernyi szin közt szinte megbetegszünk.

S már nincs szavunk: muzsika kellene,

hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,

valami sirató, álmos zene,

mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját

s ne kelljen mindig újrakezdeni

az örök ősznek szóbafoglalását!

Inkább kongassuk bottal esteli

sétákon vén villák fekete rácsát.

S temetők útján, ha már hull a dér,

vagy sétatéren, nagy gyárfák tövében,

szálljunk hintázva, mint a holt levél,

a hold felé, mely hindogál az égen –

*

Őszi nap csókja

Csókolj meg jobbról,

csókolj meg balról,

még utoljára, vén őszi nap;

mint egyszer rég, haldokló nagyanyámnak,

feléd tartom sápadt orcáimat.

Csak fényed csókol,

csak sejtem a csókod;

hová enyészett tüzes meleged?

De így is ajándék, mennybeli jóság:

szerelemből finomult szeretet.

*

1944. október

Október, október, október!

Nyakunkra rozsdás, sűrű-nyírkú ég ült,

ege szörnyű lélekbeli borúknak:

mindég ilyen cudar őszben a végük

nyáron kezdett vak magyar háborúknak.

Október, október!

Vén koldus vagy, ruhád: fekete rongyok,

hazakullogó bús hadifogoly vagy,

kit még nem ismer nemzetted porontyod,

s rettegsz csókjától őrült asszonyodnak.

Október!

Esőd kísértetek keserű könnye,

könnye ártatlanoknak, vértanúknak,

nagy zokogásban hull-hull a mezőkre,

melyek sarában milljók teste rothad.

Gyászok hava, Reményik elvivője!

s mégis-mégis fellélegzés a sóhaj,

ha párádban a tavasz hirdetője,

új élet heroldja, a cinke szólal!

Harcos Katalin - Októberi reggel; - Ősz tétál az utcákon át

Harcos Katalin

Októberi reggel

A sűrű köd elfeküdt a réten.

Hatalmasat nyújtózott fehéren,

a nagy fáknak gyorsan lábat mosott,

átölelte szelíden a földet

és elszórta a hűvös harmatot.

Fenn a bús fák feje kikandikál

és mint aki a napkeltére vár

a kék hegyekre néz ágaskodva,

míg a szürke égen feldereng már

az ijedtre sápadt Nap korongja.

*

Ősz sétál az utcákon át

https://www.youtube.com/watch?v=EyWyly4NLq4

Hűvös mosolyú rideg vendég,

az ősz sétál az utcákon át…

színesre festi amerre lép

a fák megszokott ruházatát.

A barnuló, fázós gesztenyék

fejünk fölött összehajolnak,

s fakón suhan sok kis árnyék

ahogy leveleik hullnak.

A diófák feje ködben ázik…

didergősen, összebújva állnak,

s álomba szenderülő ágaik

búcsút intenek a világnak.

De nézd! Amott a vadszőlő

harsány pirossal ünnepel,

és nyírfánkat is, mikor eljő,

ősszel borítja aranylepel.

Élénk színekkel búcsúzkodik

az álmára készülő világ,

s utoljára még adakozik

gazdag termését hagyva ránk.

Zamatos, sárgálló körtét,

piros, jóízű barackot,

kék színű szőlőket és még

megannyi kincseket adott.

Álomba merül, őrzi a táj

a szikár ősz lába nyomát,

aki egy zúzmarás éjszakán

helyét a télnek adja át.

Faludy György - Október I-II.

Faludy György

Október I.

Az éji égen a Tejút mentén didergő csillagok.

Nyeregből száll a szél, gyorsan összeszed minden illatot,

felül és nagylassan tovább baktat patkótalan lován.

Üvegpálcás eső pereg szüntelen. Barna levelek

tyúktolla közt kiáll a vadgesztenyefa válla

vizesen s szurokfeketén. Sárgul a fű szakálla.

*

Október II.

Az ég olyan most, mint a víz. A sárgarigó néma.

A pókok éhes ajkai közt elfogyott a cérna.

A bujdosó azt képzeli, hogy háza áll előtte

a fák mögött. Sóhajtozik s rádől az esti ködre.

(részlet)

Petőfi Sándor - Sovány ősz

Petőfi Sándor

Sovány ősz

Megköszönöm az ilyen őszt, 
  Alázatosan köszönöm!  
Egész világ örűl, vigad,  
Csak énnekem nincs örömöm.  
Iszik boldog, boldogtalan,  
Szüret van úton, útfelen,  
És én isten kegyelmiből 
  A száraz kortyokat nyelem.

Búsan Budára kullogok,  
Megállok a vár tetején;  
Nagyszálnak borszülő hegye  
Távolból kékellik felém.  
Nagyszálnak borszülő hegye  
Sok jó napot szerzett nekem:  
Hanem mi haszna? hogyha most  
A száraz kortyokat nyelem.

Mint holmi falusi biró,  
Leteszem a két könyököm,  
Remélve, hogy tán valahogy  
Majd búmat versben kinyögöm. 
  Hiába minden fejtörés!  
Nem boldogul a vers velem,  
Hogy is verselhetnék? midőn 
  A száraz kortyokat nyelem.

Nagy bosszusan, nagy álmosan  
Az ágyba vágom magamat, 
  S hej a szüret! ezt mormogom 
  Fülig a takaró alatt.  
És a szüretről álmodom 
  S a borról minden éjjelen;  
Másnap megint, mint azelőtt,  
A száraz kortyokat nyelem.

Csak menne már el a szüret,  
Csak menne a pokolba már!  
Hozná meg isten a telet,  
Hideg házban huzzam ki bár.  
Vagy meglövöm magam, 
vagy a Duna leszen fekvőhelyem,  
Ha a jövő szüretkor is  
A száraz kortyokat nyelem.

Lázár Horváth Zsuzsanna - Jön az ősz; - Sirató

Lázár Horváth Zsuzsanna

Jön az ősz

Ha haló rózsa vérkönnyeket hullat
s ködtől rozsdáll a muskátli-levél,
már tompuló színek hullámzanak
habzó tajték szürke csipkéjén,
akkor jön az Ősz a lelkünkért.

S míg a tűnő napfény hajunkra
még októberi aranyport hullat,
szívünkre rőt palástot dobva
a vén Idő csak röpke percet szánhat,
hogy ezüstre fesse múló álmainkat.

*

Sirató

https://www.youtube.com/watch?v=PTmC796qQDU

Az őszi szél felkavar
hullt szirmokat,
zizzenő avart
s a szívemen is átszalad
és könnyeket fakaszt.
Siratja azt, ki messze jár,
az ifjúságot, ami tovaszállt.
A lélek fáj
de nincs tovább,
az őszi szél mindent elsodor
s szívemre lágyan ráborul
az elmúlás.
Hull a könny,
mint szürke esők,
a még szürkébb egekből esők
siratva az elmúlt időt.
Ha majd a könnypatak
lassan alapad
az izzó nyárnak édes himporát
mely nem volt más,
mint aranyló álom
csalfa ragyogás
csörgő, száraz avarral
fedi be az Ősz
s szívünkre száll
a bús októberi köd.

Kormos István - Október

Kormos István

Október

Gyors madár-Niagara zúdul
ötven évemre fröcskölődve, csurdig
a vérző-füvü-rét zöld füttyögéssel:
rigók, csízek hullámlanak, pirók
csirreg egy galagonya-kottaágon,
havat futtatnak északi egekre
a barázdabillegető-bakák,
szelet szurkál szarvára hajahéjjal
két Ázsiát-vonszoló kisökör;
nem tél ez, mondják, év októbere,
valamint életem októbere;
baktattam a királydinnyés homok
kéksárga lepedőjén fölsziszegve,
támasztva vállam Szent Lajos-sziget
öreg falának, szekérutakat
hömpölygetett időm Miasszonyunk
Katedrálisa fölött, déli tengert
Mecsér és Miklós és Lébény között,
ahová visszamenni volna jó;
szoknyák úszkálnak a fellegtelen
mennynek feszűlve: tejszagot lobognak,
pendely-sirályhad keringet, cipő-
erdő suttogja fülembe: Fiú,
lemesterkedtél minket lánybokákról.

Orromba csap az égő fű szaga,
október ez, az év októbere,
valamint életem októbere;
nem fájna, ha egy-nagy csontkalapács
a halántékomra csördítene,
de utánam, uraim, mi marad?
mert tenyerem csak semmivel tele,
árkok szikráznak benne karcosan,
és kihűlt szerelmek lehellete;
látsz régóta, szegények Istene,
pecsétednek szívemen a helye,
tudtam s tudom, milyen lámpa ragyog
utamra, bár a nap is fekete,
serceg és pattog kanócélete;
már nem birizgál semmilyen titok,
én kezdettől magamra számitok.

Gárdonyi Géza - Október

Gárdonyi Géza

Október

 https://www.youtube.com/watch?v=q_vC1fLjYpg

(részlet)

Olyan most a mező reggelenkint, mintha gyémántos fátyolrongyokkal volna behullatva. A kis mezei pókok hálói azok. A kis mezei pókok is érzik már a kegyetlen hónapok közeledését: nincs hajlék, nincs kályha, nincs éléstár!

A természetnek nyomorult kis mostohagyermekei érzik a közelgő telet: fölmásznak a legmagasabb fűszálak hegyére, föl a napbanéző fű kék virágaira, a bogáncs borzas fejére, a telegráf-oszlopok hideg porcelángombjaira és ott dermedeznek, töprenkednek, hogyan lehetne menekülni?

Osvát Erzsébet - Útra kelt as nyár; - Jött őszanyó; - Falevelek; - Az akaratos falevél

Osvát Erzsébet

Útra kelt a nyár

Fürge lábán,
lenge szárnyán
útrakelt a nyár.

Piros arcát,
aranyhaját
nem láthatjuk már.

*

Jött őszanyó

Jött őszanyó hideg széllel,
Aranysárga vízfestékkel.
Sárgák lettek a levelek,
Fújtak, fújtak őszi szelek.

Fújtak, fújtak őszi szelek,
Lehullottak a levelek.
Itt vannak a fák alatt,
Látod a sok aranyat?

*

Falevelek

Száguldanak

szárnyas szelek,

repülnek a falevelek,

és a fákról földre szállva

gondolnak a letűnt nyárra:

fényes napra, víg madárra,

a sok kedves cimborára.

*

Az akaratos falevél

SSSSS- fúj az őszi szél
Miért vagy a fán kislevél?
Testvérkéd már lehullt rég,
Jön a fagy, a hó, a jég! 
Könyörög a falevél:
Hagy itt engem őszi szél
Fatetején úr vagyok
Kikacagom a fagyot. 
Jött a fagy, a hó, a jég,
Didereg az falevél,
Húgom! Bátyám! Merre vagy?
A földön is fáj a fagy?,
Felelik a levelek:
Átalusszuk a telet,
Összebújni jaj de jó!
Hull ránk puha takaró.
Lelkendezve földre száll
Húga, Bátyja várja már,
Alszik a sok falevél,
S nem érzik, hogy itt a tél.

Szomorúfűz - Reszket a lelkem

Szomorúfűz

Reszket a lelkem

 https://m.youtube.com/watch?v=vvR1P6PxcxM

Enyém volt minden mosolyod,

Rózsát szedtél nekem csokorba

Most sárguló leveleket nézve,

Élek nélküled bús magányomba

A lábam is régen elfáradt,

Vándorbottal sem tudok már járni

Az őszi avarban gurulva

Élem életem – boldogtalanságban

Szívembe nyilall a szomorúság,

Reszket a lelkem a fájdalomtól,

Közönyösen a múló időben

Nyugtot lelve az álmokban csendesen

Lelkes Miklós - Benned már nem hiszek

 Lelkes Miklós

Benned már nem hiszek

Benned már nem hiszek, te télbe tartó,
Ősz Apóka! Gyümölcstelen az álmod.
Dió helyett múltba-hullt koppanása
hallik, s a kék sötétít szilvaráncot.

Almád? Talán volt. Kerek szemmel édes
/vagy savanyú/, - mert élni akar az íz,
az illat, szín.Minden csak élni vágyik,
s a bolond hinta forgása körbevisz.

A folyó lent még ezüst halszemekkel
csillogja csendjét.Egy-egy fán körtefény.
A házakat nézem, mind emberekké
válnak, s a terhük mit sem érő remény.

Ó, Ősz Apó, télbe tartó varázsló,
benned-magamban többé már nem hiszek!
Mint hihetnék? Jönnek az ismerősök:
színlelő eső mossa a szíveket.

Télbe tartasz, Apó? Hiszel a télben?
Nem sejted? Tél sincs, csupán bánatok
vannak volt-hóvilágon, varjúszárnyon.
Hallgat a Csillag, s én vele hallgatok.

Bennetek sem hiszek már egyre kisebb
kis pontocskák, aprócska semmi-nép.
Ó, Ősz Apó, madár-siratóének!
Messzeségen túl van-e Messzeség?

Van-e Távlat, Időt ígérő Álom?
Tapint az érzék, majd magára marad.
Ó, Csillagom, ó, hallgató Királyom!
Nincs-télen túl, mondd, van még pillanat?

Pné Juhász Mária - Úton ...; Fény dereng ...

Pné Juhász Mária

Úton …

Szüntelen esik, a csenden
búsan jajong vihar árnya,
rég eltűnt szavak sejtelme
burokban lebeg éjszaka.

Árván hullnak lázas cseppek,
vén idő szűkös rostáján,
fájó évek könnye remeg,
éjfél öngyilkos magányán.

Szomorú égbolt színein,
felhők temetik álmukat,
csillag-ravatalon nyugszik,
holt napok fásult siralma.

Virrasztó Holdsugár fényén,
kihunyt tüzek szenderegnek,
késői harang zengésén,
útra kel megfáradt lélek.

*

Fény dereng …

Fény dereng minden hajnalon,
nem számítanak évszakok,
Tavasz, Nyár, Ősz vagy Tél,
léted mindegyiken végigkísér.

Szalay László - Felragyogsz még

Szalay László

Felragyogsz még

Felragyogsz még
De erőtlenek
Kötötted a csillagok
Nem sodorsz már  
Fázós kabátom  
Szél-borzolt utakon  
Magamra gombolom  
Fénytelen szivárvány  
Nem követsz  
Bársony félelmeim
Odafönn tükröt játszanak  
Isten-reszketős  
Kupolák kockaköves  
Sugarai árnyékában  
Ide telepedtél körém  
Mindened vonz
Célnak hittelek  
De kihunyni vágysz  
Szerelem-kísértet  
Útonálló  
Vakulni rest  
Tekintetében  
Élek, mozdulok  
Valahogy

Farkas Viola - Kezemben egy őszi levél; - Ősz

Farkas Viola

Kezemben egy őszi levél

https://www.youtube.com/watch?v=dNAHA1M0Sac

Kezemben egy őszi levél,
Színes festménnyel is felér,
Szebben mutat, mint tavasszal,
Mégis elmegy az évszakkal.

Nézem finom erezetét,
A Természet művészetét,
Elgondolkodom a léten,
Mi is eltávozunk szépen.

Benn vagyunk a körforgásban,
Születésben, elmúlásban,
Ahogy jöttünk, el is megyünk,
De, ha lehet, csak jót tegyünk.

*

Ősz

Csodálom az őszi tájat,
Újult életkedvem támadt,
Hosszú út, fák szegélyében,
Arany napsugár fényében.

Boldog, ki ez úton mehet,
Látszik már, hogy hova vezet,
Ez ösvény, a fáradtaké,
Rég gyalogló vándoroké.

Megdolgozták életüket,
Letehetik a terhüket,
Megyünk mi is reménykedve,
Minden erőt összeszedve.

Aztán könnyedebb lesz minden,
Gyönyörűség minden szinten,
Gondolatunkkal már szállunk,
Talán egyszer, visszavágyunk.

Madarász Gyula - Lebegés

Madarász Gyula

Lebegés

Csak egyszer lebegni szabadon,
álomba merülni.
Csak szótlan csókok vannak,
és kábult, halk mosoly.

Nincs más csak szerelem,
ölelnek nesztelen
bódult szíveknek álma.
Minden csendes, még a Hold is alszik.
Álmaimban édes képek jönnek,
mennek, tűnnek.

Mióta tudlak, csupa fény az életem.
Hozzám hajoltál, s forgószél tört rám.
Hozzám simultál, s a szél elült vállamon.
Mikor összeért a szánk, megbénult a világ.
S a szívem haldokló parázs.