2012. október 28., vasárnap

Váci Mihály - Hűség



Váci Mihály
Hűség
Ha szereted magad azért,
mert az enyém vagy,
becsülöd tisztaságodért,
mely nekem fényt ad:

ha akarod, hogy büszke légy

magadra s joggal,
s magadig naponként felérj
tiszta homlokoddal:

Ha akarod, hogy az maradj,

ki vagy - szemedben,
s nyitott szemmel nézhess - magad
magaddal szembe:

ha önmagadhoz hű maradsz:

- hű énhozzám is:
maradj mindég az, aki vagy,
s a szívem már hisz.

Komáromi János /Koma/ - A fa



Komáromi János /Koma/
A fa

Egy történet a lehetetlenről, a szeretetről, a hűségről, a ragaszkodásról… az isteni misztikumról…

Sándor portája a falun kívül feküdt. No nem messze a falutól, hiszen a legközelebbi ház mintegy 6-700 méterre állott. Valamikor Sándor nagyapja választotta ezt a helyet, mert nem szerette, ha az emberek ˝minduntalan szem előtt vannak˝. A kis ház már akkor is ugyan ilyen messze esett a falutól mint most. Nem mintha ezt a települést elkerülte volna a terjeszkedés, az építkezés, a fiatalok fészekrakása. Itt is épültek házak, de jobbára a falu másik végén. Arra visz az út a városba.


Sándor egyedül élt a ˝tanyán˝, ahogy helybeliek és Ő maga is nevezni szokta a nádfedeles házat. Az épület fala megroggyant az esők, viharok és az idő munkájától. Ez volt az oka annak is, hogy a tető egy kissé megbillent, mint egy félrecsapott kalap.

A tanyához kis udvar is tartozott. Ezt az udvart sövény kerítés vette körül, amelyet csatként fogott össze az alacsony kertkapu. Valaha a ház mögötti föld jókora darabja is Sándoréké volt, de mindez már a múlté, mint ahogy a ház végében évekkel ezelőtt lebontott gazdasági épületek is.

A kis udvarban valamikor csirkék kapirgáltak, kacsák hápogtak. Ma már csak az öreg diófa áll, meg alatta a kopott asztal és a kispad. Sándor most is itt üldögél a fa árnyékában. Szerették és megértették egymást. Amióta a felesége meghalt, annak pedig már 6 éve, többnyire a fával beszélget. Felidézik az emlékeket. Szinte minden emlékük közös. A diófát még Sándor apja ültette öt évvel az Ő születése előtt. Az öröm volt az ötlet adó, hiszen Sándor édesanyja ekkor várta első gyermekét, aki azonban halva született. A második terhesség volt Sándor, de az első életben maradt gyerek. Mindig úgy kezelték, mintha a kisebbik testvér lenne. A fát nem az Ő kedvéért ültették, de az Ő társa lett. S mivel Sándor a tanyát nemigen hagyta el minden összeköti őket.

-Látod öreg cimbora, megöregedtünk. Te 89, én még ˝csak˝ 85, de úgy érzem kettőnk közül én vagyok fáradtabb.- szólt szomorúan Sándor egyetlen társához.
A fa mintha lejjebb hajolt volna. Az őszi napfény lecsúszott a sárguló levelekről és rezgő, vibráló árnyékot vetett a földre, az asztalra. Levelek rezzentek - mint a fa sóhaja.

Sándor felnézett:

- Ne légy szomorú! Nekem lejárt az időm, hamarosan el kell mennem, de Te még jól bírod magad. 10-20 évet biztosan megélsz.
A fa terebélyes koronája most megmozdulni látszott, mintha jobbra-balra billenne csendesen. Sándor összehúzta a szemét úgy figyelt.
- Nocsak! De hiszen a szél sem mozdul. Szédülök talán.

Körülnézett, de mindent rendjén talált. Fényes volt a táj, arany színben verte vissza a lebukó napsugarakat. Csendes őszi alkony volt, semmi sem mozdult. Ismét a fára nézett. Mereven magasodott fölé a hatalmas lombkorona. A levelek rezzenéstelenül pihentek az ágakon.


-Azt hiszem jobb lesz, ha ledőlök. Úgyis mindjárt itt az este.

Felállt és indult befelé a házba. A küszöb előtt megállt és visszanézett.
-Szervusz vén csont. Ki tudja látlak-e még az életben. Legalább tőled had búcsúzzak el.
Megint mozdulni látta a fa koronáját. Nézte az ágakat, a leveleket, megcsóválta a fejét, megfordult és bement a házba.

Gyorsan lefeküdt. Valami furcsa dolog járta át a testét és gyorsan elaludt. Rossz álma volt. Egész éjszaka dolgozott. Két keze fejsze nyelet markolt és vágta a vastag fatörzset, az Ő dió fájának a törzsét. Izzadt, zihálva kapkodta a levegőt, égett a tenyere, a szeméből patakzott a könny, de dolgozott.

- Meg kell tennem! Meg kell tennem! Nem hagyhatlak magadra. -suttogta maga elé.

A hajnali napsugár bepillantott a szobába. Lassan világosodott. Sándor ilyenkor már talpon szokott lenni, de most nem mozdult. Szeme nyitva, az arca hófehér. Halott volt. Nyugodtnak, megbékéltnek, elégedettnek látszott, mint aki minden dolgát elvégezte távozása előtt.


Az udvaron csend volt. Az öreg fa a földön feküdt. Ágai a porba rejtették leveleiket. Törzse sértetlen, gyökerei kiszakadtak a földből.

A falusiak még sokáig emlegették:
- Még szél sem volt azon az éjszakán. Az öreg társa, a vén Fa elment Sándor után.

Kisfaludy Károly - Hűség



Kisfaludy Károly
Hűség.
Bár a sors tőled messzezára,
Mig e sziv ver, csak érted ég.
Édes szerelmed bájsugára
Általhat éltem alkonyára,
S bár a sors tőled messzezára,
Szent kéjre int emléke még;
S ha ébredsz lantom hangzatára,
Egy könny legyen hüségem ára,
Hogy bár a sors oly messzezára,
E sziv mégis csak érted ég.

Siktár Éva - Hűségesnek maradni



Siktár Éva
Hűségesnek maradni!

Akinek a lelke tiszta,
hűtlenségre képtelen,
csak is egyet szerethet ő,
szeretete végtelen.

De ha mégis elcsábulna,

megszólal egy kis harang,
vágyik vissza kedveséhez
örökké csak hű marad.

Vágyna másnak szerelmére?

Nem biztos, hogy jó ötlet,
szíve súgja, ne lépj félre,
megbánod azt örökre.

Másik énje azt suttogja,

tedd meg gyorsan ha lehet,
ne félj semmit itt vagyok én,
mindörökre melletted.

Rossz tanácsot adott neked,

nem marad ő melletted,
másik éned képmutató,
fájdalmat ad szívednek!

Sík Sándor - A hűséges hűtlenségről



Sík Sándor
A hűséges hűtlenségről
 http://www.youtube.com/watch?v=KlvX_mXZBVs 
 
A szemem sokszor hűtelen.
sokszor az idegenbe téved.
Pedig tudom: Te vagy az Élet,
Te vagy a Szerelem.

De lásd, Te messze vagy,
akkor is, mikor beszélek veled,
akkor is, mikor megérintelek,
akkor is, mikor a kezem fogod.
És olyan szédítő a forgatag!
És látod, szerteszét körültem
olyan sok égő tűz lobog!
Ó, én erősen tartalak,
de hogyha néha megszédülten
megroskadok és megcsuklik a lábam,
s megperzselem az ujjamat,
nem, nem az ujjamat, a lelkemet,
úgy-e tudod, hogy az nem én vagyok?

Hogy én akkor is, ott, az éjszakában,
amely rámhull és eltemet,
akkor is, mikor elsodornak
és visznek haragos habok,
úgy-e Te tudod, hogy mindez hiában,
hogy én akkor is a tied vagyok?

Mert látod, én nagyon,
nagyon szeretnék,
én fogom a kezed,
de a szemem, a két szemem
még nem egészen a tied,
mert nem egészen enyimek még.
Tudod, ha csak egy szemem lenne!
És másfelé nem nézne sohasem,
csak befelé, befelé mindig!
És mindig a Te arcod égne benne!

De így, látod, százfelől hintik
a sugarat rám emésztő tüzek,
s két szememben, e két gonosz tükörben
száz csillanó csillagra törten
táncolnak és tündöklenek.
És százfelé húznak, cibálnak
sodró szelei a világnak,
és én százfelé szakadok,
de az nem én vagyok.
És tudom: én vagyok a vétkes,
az én hívságos két szemem.
Lásd, épp ez az, ami a lelkemen
ilyenkor marcangolva tépdes.
Betegje, rabja én e rossz szemeknek,
tudom, hogy csak téged szeretlek,
s tudom, hogy bántalak.

Lásd, ez nagyon kegyetlen gondolat.
És rám talál a tüzeken keresztül
és kemény karmait lelkembe ássa.
És nem tudok gondolni másra:
ilyenkor szüntelen rád gondolok.
Akkor vagyok a tied mindenestül,
amikor hűtelen vagyok.

Szeles Csabáné - Hűség



Szeles Csabáné
Hűség

Vidám, zenés reggelek,
Mindig érted ébredek.
Eshet eső, fújhat a szél,
Dalol a szív, szárnyra kél.

Szárnyal a vágy, az érzelem,

Valóság, nem csak képzelem.
Amíg csak élek, szívemben élsz,
Hűséges a te kicsi gesztenyéd.

Ady Endre - Száz hűségű hűség



Ady Endre
Száz hűségű hűség

Alakos játék, százszor-zárt titok
Hős, futó bölcse újból és megint
Állok süppedten szókimondó bajban.
Cselek, barlangok, vermek, kárpitok,
Bozótok, lárvák, segítsetek rajtam.
Ki száz alakban százszor volt szabad
S minden arcához öltött más mezet,
Éljen és csaljon titokba-veszetten,
Mert bárki másnál több és gazdagabb,
Mert csak a koldús egy és leplezetlen.
Ragyogjatok meg tévesztő szemek,
Édes, hazug méz, pergő, szép szavak
Csorogjatok tarkán, számítva, bátran.
Mindenki másnak, mindig más legyek,
Változón szabad, gyürütlen, arátlan.
Enszavaimmal csaljam meg magam,
Melyvoltom gondján törjem víg fejem
És száz alakkal száz vitába törjön
Lelkem, valóm, e dús alaktalan,
Száz hűségű s egyetlen hű a földön.

B. Huszta Irén - Hűség




B. Huszta Irén
Hűség
én a halál hű menyasszonya vagyok
várom hogy értem jöjjön végre s elvegyen
elmúlt a letűnt idővel mellőlem lassan
minden élet minden vágy minden szerelem

hiába kecsegtet még ködös homályba lengő

színes varázs-álmokkal olykor az élet
lenézek bénán lógó kezeimre s látom
az egykor a haláltól kapott jegygyűrűmet
elkéstem már a leendő boldogságot
bár most aranytálcán nyújtanák felém
régen nincsen erő karomban érte nyúlni
nincs bennem bátorság nincs hit és remény
szívemben már csak vak félelem van
lelkemben Istentől is elhagyott magány
testemet sikoltó fájdalom rántja görcsbe
nekem az égben sincsen megváltás talán
hogy a mennybe vagy a pokolba jutnék
s jöhetne-e jóságos öröm e hűtlenség után
nem tudom de maradok a halál menyasszonya
amíg nem kapok tőle magától feloldozást

Nagy Csaba /Gyémánt/ - Nem tudunk



Nagy Csaba /Gyémánt/
Nem tudunk

Mennyi mindent tudunk,
szeretni, gyűlölni,
elmélyedezni
a képzelet kék tengerébe,
mélyen meghatva,
vagy hosszan képzelődve,
vágyva, hogy egyszer eljön
fehérben, felhőkön,
vagy épp a lágy
tavaszi szél hátán,
vagy maradunk árván,
mert gonosz lehet olykor
a gondolat vén lova,
megbokrosodva
utjai már nemvisznek sehova.

A hűség is kincs,

nemcsak a szeretet,
mélyebben szeretni
érezve hogy szeret,
gyötrelem nélkül
egy egész életet
élni vágyom veled…
Álmodni?
Szépeket is tudunk mi.

De nem tudunk

semmit megbecsülni,
pillanatokat, melyek
örömöt adhatnak,
sokszor nem tudunk
örülni a napnak,
melyben a szép szavak
a szívedig hatnak…
Elképesztően
rohan ez a világ,
csillagok hullnak,
a fény messze szalad,
s nem tudjuk, mikor,
hol, hogyan köszönt
ránk a nemvárt pillanat.

Kósa Emese - Ahol az angyalok hárfán játszanak



Kósa Emese
Ahol az angyalok hárfán játszanak
 http://www.youtube.com/watch?v=5aKTUf6f_W0
 
Kék égen kék madár
párjára rátalál,
hűséget esküsznek,
nem válnak soha el.

Nem válnak soha el,

eggyé lesz két lélek,
szívüknek zenéje
árad a fény fele.

Árad a fény fele

végtelen mezőbe,
angyalok éneke
betölti szépséggel.

2012. október 26., péntek

Szomorúfűz - Emlékképek ...





Koszpek Ferenc - Tiszta szívvel




Koszpek Ferenc
Tiszta szívvel

Szinte ősz volt...
Az ezerszínű lombok himbálózó levelei -a meg-megerősödő szél kitartó akaratának engedelmeskedve- már megkezdték zöldes fényben lejtett, hosszan tartó, kergetőző táncukat a mélybe.
Az évek hosszú során összegyűlt tapasztalatom szerint ilyenkor már homályosabbnak tűnt minden és az élénk színek érzékelése a szürke felé szokott eltolódni.
Most mégsem tompult a nap fénye. Számomra nem. Ott vibrált a levegőben valami megfoghatatlan, kifejezhetetlen, titokzatos lüktetés, ami nem hagyott nyugodni. A tavasz és a nyár virágai már régen eldobták szirmaikat, nekem mégis minden kis szippantásban ott volt az összes kellemes illat.
Sokat töprengtem rajta, hogy mitől lehetett. Nem azon, hogy mi volt, mert azt jól tudtam, legalábbis tudni véltem. Nem volt ez más, mint egyféle hasonlítás, az emberi lélek mesteri játéka, mellyel a tudatnak közvetítette akaratát, hogy ne változtasson azon, ami van.
Ez volt az. Ez volt az a mámorító részegség, az a szinte érzékszerveken kívüli érzékelés, amitől lassan, nagyon lassan tudatossá vált a sejtés, hogy akiről eddig a legszebb álmaim szóltak, végre velem van, én pedig Vele és ez már mindig így marad, legalábbis ha mindketten vigyázunk az ily módon megbéklyózott pillanat varázsára, akár egy életen át tarthat.
Jól tudtam, hogy ha majd zárófellépésük utolsó jelenetében  lehullanak a falevelek és elvonul pihenni a természet ezt a festői látványt átalakítva, körülöttünk mindent megnyugtató, ragyogó fehér színbe öltöztetve, akkor sem fog elmúlni az, amit éreztem. Tudtam, de meg kellett várnom, hogy a múló idő igazolja ezt a feltételezésemet. Mint ahogy azt is meg kellett értenem, hogy a bizonyosság csak akkor jöhet el az Ő részéről, ha a tavasz eljövetelekor még mindig meglesz bennem ugyanaz a tűz, mint ami akkor volt, ott, szinte ősszel, amikor a falevelek először adták elő kettőnknek gyönyörű keringőjüket...
Megmaradt nekünk ez az álomba illő kép, ahogy az évek, évtizedek során ugyanaz maradt az érzés is.
Nem változott semmi, csak az idő szántotta egyre mélyebben arcunkra a barázdákat és rontotta homályossá a látásunkat... de amíg emlékezni fogunk arra a majdnem őszre, addig senki sem tudja elvenni tőlünk annak a szelíden, gondoskodóan fogvatartott rövidke idő emlékének lélekemelő szépségét.

Berze Tünde - Egy emlék



Berze Tünde
Egy emlék…
Egy emlék suhan át
csendbe bújó éjszakán.
Egy apró érintés,
csöppnyi lehelet,
mely érinti kezemet,
s borzongást hoz
még ma is szívemre.

Egy mosoly villan,
táncot lejt az éjen át.
Egy boldog mosoly,
szertelen, vidám,
mely tiszta napfény,
s könnyem felcsillan,
mert lelkemben ott ég.

Newyear - Kisírja gyenge válladon



Newyear
Kisírja gyenge válladon

hiába adtam új nevet
-életnek neveztem-
alatta foszlik
kínokkal foltozott egem
jaj
hányszor tönkrement

porlepte megnyugvás helyett
riadtan ver
nehéz nyugtatni egy szívet
mely örökké keres
nem tud meglenni Nélküled

hiába oltanám
vágy láza lepte meg
egy fényes este
rabja lett
-ígéret hangjai csengtek-
remény született

még mindig hordozom
szemed tükrében ringatom
- még dadog-
de egyszer megnő
átkarol

… kisírja panaszát
gyenge válladon

P. Pálffy Julianna /Carie/ - Pereg a homok



P. Pálffy Julianna
Időle(ge)sen
Pereg a homok.

Egymást előzve
futnak a szemek,
karcsú íven szánkázik
az idő,
kiszabott keretben
múlt buckáira
huppan a jövő.
Lecseng az ó.

Sorsfordító
kézben nincs irgalom,
homokból végtelen
oda-vissza,
- összead és kivon -
tegnapból mába
érve őröl időt
a malom.

Pereg a homok.

Enyém a kéz,
ha én akarom.