György Viktória Klára - Sajgó lélek

György Viktória Klára /Taygeta/

Sajgó lélek

Hamvadó pora a csendnek,
remegve oson, nesztelen,
megsemmisült sóhajom szárnyai
bilincsbe zárva,
tűzhelyed melegétől
messzire szállva.
Láncot fon a bánat,
a szavak csorbulva üzennek,
vérzik sebzett folyója szívemnek,
szeretettől szomjas cseppjei
semmivé lesznek.
Forrásod tengerkék
öble ringasson,
körém harmattal
hintett függönyt fonjon.
Ne lopott pillanat legyen,
mikor csillagot találok,
szerelmed élessze
újra a tűzvirágot,
melynek fényes ligete,
csodacseppekből
szőtt rejteke,
édesen fűszeres hangszere,
az elrabolt vágyak özöne,
hozzon végre boldogságot,
feledve a meggyötört szirmú,
eltemetett csókoktól
szenvedő álmot.