Nagy Horváth Ilona
Volna még
Tagjaimon ólom súlyú
ráció,
nem nyúlok utánad,
- mintha
elengedhetnélek -
de ha egy lépést távolodsz,
gondolatom utánad
fordul,
s már
visszarántanálak:
csak egy harapást a
nyakadból,
ingedből egy tépést,
csak a szádat egy
pillanatra…
Akarom tovább
illatodba bújt
egyperces álmaim,
a valóság és az
elképzelés határain tántorgó
sürgető vágyat, mi
beutazza utolsó sejtem is
a vérkörön,
s feléd terelne untalan,
ha ennék, ha álmos
vagyok, ha mennem kéne,
ha munka van.
Félt öröm.
Hangod körbe jár,
gerincem feszíti,
felkúszik a combomon,
körülzsongna,
borzong, levegőm veszi,
gyáva leszek, nem
hagyom.
Most – hiányoddal –
tüntet az óra,
ajkamon elmaradt
csókod ég,
egy perc,
párnámba ölellek,
maradni kellett volna
még,
álmosodom, homlokom
mögött
apró csodák.
Bőrömön sejtelmes,
nekibátorodó futamok,
félálmok sóhajos
fele… akarom tovább,
hallgatni
terveztelek,
de hangszered vagyok,
idebenn egyre szólnak
- mintha nem
engedhetnének -
az ujjaid lefogta
harmóniák.
https://m.youtube.com/watch?v=H0wqKMX-igU
VálaszTörlés