Csokonai Vitéz Mihály
Az estve
A napnak hanyatlik tündöklő hintaja,
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló sugári halavánnyá lesznek,
Pirult horizonunk alatt elenyésznek.
Az aranyos felhők tetején lefestve
Mosolyog a híves szárnyon járó estve,
Mellynek új élettel bíztató harmatja
Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja.
A madárkák, meghűlt fészkeik szélein
Zengenek búcsúzó nótájok rendjein.
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjába mordul bömböl a bús medve.
Szomorún hangicsál fészkén a pacsirta,
Feljebb csak a dalló fülemüle bírta.
Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek!
Jertek füleimbe, ti édes koncertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A ti nyájasságtok minden bút eltemet
Lengjetek, ó, nyájas zefirkék, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek.
Míg érzek, míg szóllok - egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyain a fák árnyékinál
Egy fűszerszámozott theatrumot csinál,
Mellybe a gráciák örömmel repűlnek,
A kellemességek lágy karjain űlnek.
A csendes berkeknek barna rajzolatja
Magát az hold rezgő fényénél ingatja.
Egy szóval, e csendes melankholiának
Kedves rejtekei örömre nyílának.
Késs, mély, borzasztó éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal.
Nyitva várja a szép enyészet ajtaja.
Haldokló sugári halavánnyá lesznek,
Pirult horizonunk alatt elenyésznek.
Az aranyos felhők tetején lefestve
Mosolyog a híves szárnyon járó estve,
Mellynek új élettel bíztató harmatja
Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja.
A madárkák, meghűlt fészkeik szélein
Zengenek búcsúzó nótájok rendjein.
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Barlangjába mordul bömböl a bús medve.
Szomorún hangicsál fészkén a pacsirta,
Feljebb csak a dalló fülemüle bírta.
Ah, ti csendes szellők fúvallati, jertek!
Jertek füleimbe, ti édes koncertek;
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
A ti nyájasságtok minden bút eltemet
Lengjetek, ó, nyájas zefirkék, lengjetek,
Lankadt kebelembe életet öntsetek.
Míg érzek, míg szóllok - egy kis nyájas szellet
Rám gyengén mennyei illatot lehellett.
Suhogó szárnyain a fák árnyékinál
Egy fűszerszámozott theatrumot csinál,
Mellybe a gráciák örömmel repűlnek,
A kellemességek lágy karjain űlnek.
A csendes berkeknek barna rajzolatja
Magát az hold rezgő fényénél ingatja.
Egy szóval, e csendes melankholiának
Kedves rejtekei örömre nyílának.
Késs, mély, borzasztó éj, komor óráiddal,
Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése