Vajda János
GINA emléke – XVII
Ha szerelem nincs szivedben,
- Én a mennyről már lemondtam;
De a föld sem ad nyugalmat,
Jobb nekem már a pokolban.
- Én a mennyről már lemondtam;
De a föld sem ad nyugalmat,
Jobb nekem már a pokolban.
Oh, gyülölj, utálj meg engem,
Tiporj édes lábaiddal;
Szörnyeteg az én szerelmem,
Mennykövezd le vad haraggal.
Tiporj édes lábaiddal;
Szörnyeteg az én szerelmem,
Mennykövezd le vad haraggal.
Diadalban kacagjon föl
Rá a világ, - mit én bánom!
Kivüled nem látok, hallok
Semmit, semmit a világon.
Rá a világ, - mit én bánom!
Kivüled nem látok, hallok
Semmit, semmit a világon.
Szent György! irtsd ki ezt a sátánt,
Mely szivem lángjából támadt!
Ne teremjen tüzes ostort
Ennek a jámbor világnak.
Mely szivem lángjából támadt!
Ne teremjen tüzes ostort
Ennek a jámbor világnak.
Nem való az én szerelmem
Sem az égbe, sem a földre;
Nincsen az teremtve csöndes,
Olvadó szelíd gyönyörre.
Sem az égbe, sem a földre;
Nincsen az teremtve csöndes,
Olvadó szelíd gyönyörre.
Pallos és tűzláng kell annak,
Egyik átkos vérét ontja,
Mig a másik szünet nélkül
Megemészti sustorogva.
Egyik átkos vérét ontja,
Mig a másik szünet nélkül
Megemészti sustorogva.
Gyűlölj hát - oh, csak ne hagyj el!
Szemedben a pallos és tűz,
Öld vele kínért sovárgó
Szívemet, és csak gyötörj, űzz -
Szemedben a pallos és tűz,
Öld vele kínért sovárgó
Szívemet, és csak gyötörj, űzz -
Ne hagyj itt a földi kínnak,
A közönynek, amely nékem
Utálatosb, mint minden kín
Lenn a pokol fenekében.
A közönynek, amely nékem
Utálatosb, mint minden kín
Lenn a pokol fenekében.
S majd ha a kínzást eluntad,
Gyuladjon el szép szemedben
Az isten gyilkos haragja -
Mert csak te ölhetsz meg engem!
Gyuladjon el szép szemedben
Az isten gyilkos haragja -
Mert csak te ölhetsz meg engem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése