Vajda János - Sirámok

Vajda János

Sirámok

 

Száll a hegyre barna felhő,
Zúg alatta már az erdő.
Észrevétlen langy lehelet
Rázza a fa leveleket.
Haja száli vadonnak:
Hervadt levelek szállongnak.
Fecske földet-szántva röpdös,
Minden oly merengő,csöndes.
Erdő,mező, merre nézek,
Egy nehéz,bús előérzet ?
Hosszú árny kísért a réten,
Szél sóhajt az erdőn,mélye...
Valami nagy rejtett bánat
Fogja el egész tájat ,
Az a bánat,mit az ember
Érez és nevezni nem mer -
Az a nagy bú,amely téged
Vádol örök nagy természet ?
Mely kiégett szívvel kérdi :
Miért születni,minek élni ?