.kaktusz
A jól megérdemelt
béke
Tudod arra gondoltam,
sokan bíznak
az igazságszolgáltatásban,
szeretnék hinni azt,
hogy amit adnak,
idővel azt az élet visszaadja...
pedig az a látszat,
hogy összefüggés nincs,
ha elesik,
ha már nem képes felállni,
a földön fekve maradhat ő is,
aki útja során segített sokat
az arra rászorulóknak...
aki nem rohant, mikor valaki tőle,
nagy bajában az idejét kérte,
aki azt remélheti joggal,
az élet igazságos, majd egyszer
mindazt mástól visszakapja...
s mert téved az ember,
ilyen szabály nincsen,
érezheti úgy, alappal,
hogy az élet adósa maradt,
a lelke jogosan háborog rajta...
és talán van olyan is, aki,
hogy visszakap valamit,
nem gondolja, azt se hiszi,
hogy érdemelne valamit is,
amit tesz,
nem megfontolt akarattal,
sokszor ellenére annak,
teszi azt kényszerből,
a lélek egyértelmű utasítására,
ellenállhatatlan parancsára,
lelke rajta, ha nem tenné,
csúnyán megbüntetné,
mást tenni, ha akarna se tudna...
a magány nehéz púpját
ő is ugyan úgy megkaphatja,
a szeretet neki is hiányozhat
a szeretettel teli simogatás,
mint annak, aki teszi érdekből,
vagy, mint, aki soha meg nem állt,
aki futott csak a saját dolga után...
fájhat hasítón a magány,
az élet elviselhetetlen teherként
telepedhet rá,
de talán van mégis valami,
ami nem mindenkinek adatik,
és talán a fizetség pont az,
hogy övé nyughatatlan lelkének
a jól megérdemelt békéje.
2015. február 6.
