Ádám J. Csaba - Ragyogás

Ádám J. Csaba

Ragyogás 

Kék ég nem ragyog úgy,
hogy belőled lenne már
nékem elég.

Csillagok tompulnak,
holdfénye sápad, fénylő
lényedre, mint kéklő
tenger, szívem csak
várva-árad.

Aurád-e világra
ragyogva-ragyog,
nélküled én is
éjsötétben, csak
árnyam nélkül vagyok.

Látom...ez ősz
szomorú és balga
lesz, ragyogásod nélkül
lelkem árván élve, halva
lesz.

Ez lehet-e létben
végem, s halálom,
lényed hiányától itt
álmom én nem-nem
találom.

Ragyogj, virulj, éld túl
a létem, maradj
örökkön múzsám, égig
ragyogó költői fényem!

Mivoltodat adja hírül
mindig, minden írásom,
betűim áldjanak, s vélük
lapokat áztató sírásom.

Ragyogásod legyen az
utolsó andalító altatóm-e
balga létben, s ne éltessen
úgy a fény, mint Te, majd
fent az égben.

Mert az maradsz már...
múzsa rózsavirágom, s
ha egyszer innét el kell
mennem, örök ragyogásodba
forduljon fényed vágyó lelkem.

(2013.)